Új hozzászólás Aktív témák

  • DarthFater

    tag

    Sziasztok!

    A múlt hét elején megérkezett a Harman/Kardon HKTS 16 hangrendszerem az AVR171S erősítővel. Akkor kibontottam, külsérelmi nyomokat nem találtam, és szépen becsomagolva, szép állapotban vettem át.
    Mivel nem sokat voltam itthon, csak az esti órákban, és panellakásban élve nem szeretném a szomszédokat éjjel felkelteni, ezért nem volt időm múlt hétvégétől hamarabb kipróbálni.

    Közben felszereltem a falra a két hátsó sorround hangszórót, a mélynyomó helyét meghatároztam leírás alapján, a 3 első hangszórót is elhelyeztem. Bekötöttem a H/K 171S erősítőbe. Tutira minden helyesen van bekötve. 🙂

    Első bekapcsolás csak ezután történt meg. Kipróbálás előtt lefuttattam rajta a kalibrációt. Mélyláda fél hangerőn, stb. Óriási hangok, természetesen, és minden jó volt elvileg.
    Ezután, kb 2 percig nem nyúltam hozzá, majd egyszer csak magától elkezdett a mélynyomó zúgni, holott addig szinte alig hallottam, hogy működött, semmi problémája nem volt, még a bekötés-bekapcsolás alatt sem.
    Vártam vele mostanáig, hátha elmúlik a probléma idővel, és magától megoldódik, miután ugye hallgattam már rajta zenét, TV-hez hozzákötve is műsorokat 1 hétig.
    Sajnos nem oldódott meg!

    Minden szépen szól, semmi nem búg alaphelyzetben, kivéve a mélyládát..

    Földhurokra gyanakodtam, miután utánaolvastam.
    Kihúztam mindent (is) már az elosztóból, csak a Sub maradt bedugva... ugyanúgy zúgott. 5 percre kihúztam, majd fali konnektorba dugtam a Sub tápvezetékét, és eleinte semmi gond nem volt szintén. Pár perc után gondoltam ki és bekapcsolom, meg is tettem. Ugyanúgy zúgott.
    A zúgás a melyládában kb olyan hang, mintha a felettünk lévő szomszéd porszívózna, szóval nem olyan hangos, de azért elég zavaró a hangja... természetesen kérésre tudok este videót küldeni róla. :)

    Átvittem 2 másik szobába is, konyhába is, stb stb., ugyanúgy zúgott már bekapcsoláskor minden konnektorban.
    Ezek szerint, ha kb. 2 percig bedugva hagyom, azaz kap tápot, majd utána kihúzom és akármelyik más konnektorba dugom a tápvezetékét rövid időn belül, akkor is ugyanúgy zúg. (Természetesen kikapcsolom mielőtt kihúzom egy aljzatból, majd bedugom, bekapcsolom.)

    Lennétek szívesek segíteni, mi okozhatja a problémát?
    Mert ez már szerintem sajnos rajtam kívül álló indok.

    Nem szeretném addig járatni a mélyládát, úgyhogy kihúztam azóta inkább.
    A hangrendszer minden más eleme, az erősítő is és a hangszórók is teljesen jól működnek. Jó pár óra alatt raktam össze (összedugdostam, vezetéket elvezettem, elhelyeztem, felszereltem őket), nem szeretném, ha az egészet ki kellene cserélni, vagy visszaküldeni, mert óriási munka lenne ismét, főleg, hogy csak esti órákban vagyok itthon.

    Sajnálom, hogy ilyen előfordulhat, nem gondoltam volna, hogy ha ilyen szettre áldozok, akkor ilyen problémákba fogok ütközni...

    Az ExtremeAudio-tól rendeltem meg, mivel gondoltam szakmailag is sokkal jobban otthon vannak a témában mint a nagyobb áruházak.

    Kérem legyetek szívesek segíteni, hogy mit tudnék kezdeni a problémával? Szeretném ha végre zúgó-búgó Sub nélkül tudnám élvezni a hangrendszeremet.:)

    Előre is nagy köszönöm! :) :)

    Fotózásért, filmezésért keress privátban :)

Új hozzászólás Aktív témák