Új hozzászólás Aktív témák

  • petymek

    senior tag

    válasz Baltazár123 #16804 üzenetére

    Hát nem egészen. Nálunk a Wii U volt az első nintendo konzol -mai napig imádjuk-, amit épp ezzel a játékkal vettem meg csomagban. Volt mellé Mario Kart wii, meg wii NSMB. Több mint fél évig, a Wii U része használva sem volt a gépnek, csak a Wii rész. Első hónapokban, döntően az NSMB ment rajta, némi Karttal. Végig toltuk szinte az összes rajongói változatot is. Itt kihangsúlyoznám -mielőtt DJozsi hazaér :)- , kellett hozzá a gyári lemez, csak azzal indultak az újak, így az áldott N is meg volt támogatva.

    Mikor elkezdtük az elsőt, a kicsi, volt, hogy napokig játszott az első világ egy-egy pályáján, mire megszerte az összes nagy medált. Majd ezek után jött az NSMBU, ami mindenki véleménye szerint visszalépés volt a Wii verzióhoz, főleg a kopter lecserélése miatt (igen tudom, hogy később limitálva hozzá lehet jutni, nem ugyanaz), és a raktározható eszközök (kopter pinvin ruha, és társai) átszabása miatt.

    Ezek után most van ez a DDölux. Ugyanaz a gyerek egy Toadette karakterrel kevesebb mint egy óra alatt lenyom 2 világot. Ugye kívülről tudja azt is, mit hol talál, így kihívás ebben sincs.
    Ehhez jön még a Joy faktor. A wii motion irányítói klaszisokkal jobbak ehhez a játékhoz (is). Kellő távolságban az irány nyilak, az egymás mellett levő két gombtól, utóbbik nagyon kényelmesen egy újjal is kezelhetők (futás+ugrás).

    Szóval igen, szidom, ez puszta lehúzás, a rajongók magasról lesz...a. És bízunk benne, hogy hamar jönnek a klónok, amik sokszor jobbak, mint az eredeti. Ettől biztosan. És majd S...M, vagy lelkes barátai megoldják a régi irányító támogatását is. És ilyen tények után nekem senki ne jöjjön az álszent dumával, hogy jaj szegény nintendo.
    Azt hiszem mondhatom, van némi tapasztalat itt is.

    [ Szerkesztve ]

    Ne dobd ki régi fejegységed! Eladó PX5 Coreboard/SOM, upgradhez.

Új hozzászólás Aktív témák