-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
30z.Samu
félisten
Szerintem a játékban lévő rendszerrel sem lesz különösebb bajom, csak lehet hogy érdekesebb lenne ha lenne benne BR mód is. Nem tudom, hogy mennyire fog hajazni ez az elődökre, viszont most elolvastam egy korábbi részről írt tesztet és sok mindent megértettem.
"A cél valamelyest eltérő a hagyományos verekedős programokban megszokottól, hisz rögtön kezdésnek itt négyen, egy időben apríthatják egymást. Szóval itt nincs a szereplőknek életereje, hanem egy mutató dolgozik. Nulla százalékról indulva kell ezt feljebb és feljebb tornáznunk ellenfeleinknél, ez jelzi, hogy mekkorákat repülnek egy-egy pofon után. A nyertes nem az, aki 100%-ra tornázza fel társait (bőven e fölé is lehet menni), hanem aki a végén a pályán marad – vagyis az veszít, akit véglegesen kicsapnak a képernyőből. Visszatérni meghatározott alkalommal lehet, a szereplők eltérő módon mentik is magukat: megkapaszkodnak, visszateleportálnak, repülnek. Védekezni persze lehet, bár a minden résztvevőnek meglévő speciális támadása ellen ez hasztalan, ráadásul a kivédett támadásokat se nyelhetjük be a végtelenségig, így állóháborút – szerencsére –, nem lehet vívni.
További harcot színesítő sajátosság a felbukkanó tárgyak használatában rejlő lehetőség, a teljesen eltérő felépítésű pályák (nem csupán a háttér változik, nem mellékesen mindegyik egy korábbi Nintendo-játékot imitál), valamint a megidézhető segédszereplők."
Persze felmerült bennem ebből kifolyólag is 1-2 kérdés, de ezekre szerintem rá fogok jönni ha már elkezdek játszani vele.
[ Szerkesztve ]
Sic Parvis Magna
Új hozzászólás Aktív témák
A Switch OLED saját, előre telepített védőfóliával érkezett, ne vegyétek le!!!!! - bár jó esély van rá, hogy fel sem tűnik... a funkciója a szilánkos törés elleni védelem, mindenképp javasolt egy vékony üvegfólia a karcok ellen is.
TILOS A WAREZ! (Itt a„Warez” = a szerzői jog (vagy más jogszabály) által védett szoftver, adat, szöveg, kép, hang, mozgókép, stb. jogosulatlan megosztása vagy megosztás kérése. Készülék hálózati/szolgáltatótól függetlenítése.)
Az általános moderálási szabályok érvényesek.
A témához szemernyit sem kapcsolódó hozzászólás és a Spoiler/Off tag használatának elmulasztása figyelmeztetés nélküli törlést vonhat maga után!
Az ÁSZF alapján "Tilos...A hardverapro.hu, az Állásbörze és az Üzemeltető által kijelölt topikokon (részletszabályok itt elérhetőek) kívül máshol terméket, szolgáltatást, egyebet hirdetni."
(Az aláírásodban szerepelhet a hardverapro-ra vezető link...)
- Windows 11
- Apple notebookok
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Házimozi haladó szinten
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Autós topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Mobil flották
- Poco F3 - a mindenes, de nem mindenkinek
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen