Aktív témák
-
thesound
őstag
Készül most egy film Marilyn Monroe-ról. Az alapötlet miatt érdekel, ami az, hogy nulla magánélete volt és az elvárások miatt sohasem tudott önmaga lenni, folyamatosan megfeleltették és ez kihatott a mentális és a fizikai életére is, majd a tragikus véghez vezetett.
Nagyon könnyű a mai feszes/túlhajtott/csúcsrajáratott/információs szmogos/FOMO világunkban nem önmagunknak lenni. Megfelelni a munkahelyen, haladni az életünkkel -leginkább előre célszerű-, időt szakítani magunkra és azokra is akik igazán számítanak.
Észrevenni nehéz, csak az ember érzi, hogy nem stimmel valami, nincs üresjárat, most ezt kell csinálni mert, utána meg amazt, mert... ördögi kör, főleg akkor ha minden oldalról túltolják az embert. Ember legyen a talpán aki megálljt tud parancsolni a ringlispílnek, mielőtt jönnek a fizikai tünetek/betegségek. Elfelejtünk magunk lenni, kifacsar a valóság, főleg ha egyedül vagyunk vagy a környezetünkben élőket már rég bedarálta a képzelt valóságuk és ezt rajtunk élik ki. Majd bumm és kész a chocapic.
Érdekes módon azt látom, hogy sokkal több türelmem van a kislányomhoz, mint az anyjának. Pedig a tolerancia szintem a béka segge alatt van és szinte minden oldalról próbálják az idegeimat kicinciálni (sikeresen...). Ami azért is érdekes, mert soha nem voltam kimondottan családcentrikus, bár az anyukámmal nemrég történt beszélgetések egyikekor elmondta, hogy mindig úgy nevelet, hogy a család fontos legyen. Ez megmagyaráz pár dolgot és örülök neki, hogy így tett.
Persze én is változom, kell is, anélkül nem megy, de egy pár dolgot annyira tisztán látok most, hogy megszületett a kislányom. Folyamatában látom a családi köteléket, amit adott és fogok én is továbbadni. Illetve nagyon érdekes, de megfigyeltem magamon, hogy ha valami komolyabbról beszélgetek a szüleimmel, akkor óhatatlanul figyelembe veszem azt az aspektust is, hogy már én is szülő vagyok és ha a kislányom xy módon reagálna ugyanerre a dologra, akkor én mit éreznék. Igaz kis kerülővel, de oda szeretnék kilyukadni, hogy jobban megértem a szüleimet, akikkel egyébként teljesen normális kapcsolatom van.
Próbálok visszaevickélni azokhoz a dolgokhoz amelyek mindig is fontosak voltak számomra és mostanában elvesztek. Back to roots. A mai rohanó világban ez sajnos nem természetes, tudatosan kell erre filgyelni és ez sem mindig elég.Dehogy legyen egy kis bulvár is -főleg, hogy a fentiek fontosabbak és lényegesebb dolgok, hogy ennyivel érthetően ki lehessen fejtni annak aki nem járt még ilyen cipőben-, az álmaim még továbbra is megvannak volt egy rendőrségi sztori amikor csekken kaptam büntetést, de nem volt értelme a büntetésnek és nem lehetett tudni, hogy scam vagy valós-e. Egy másikban egy nagy zöld füstfelhőből kirajzolódó fejnek volt jelentősége, ami szintén kezdett átmenni álom az álomban kategóriába.
Találtam egy számomra is ehető mogyorókrémet, de olyat ami tíz nyelven beszél. Ez hasonlít a legjobban arra amire gyerekkoromból emlékszem -gyökerek, huh?-. Az árától tekintsünk el, mert egy vagyon (50%-a mogyoró, nem a földi, hanem a bokros), van benne csoki, vanília és a többi persze cukor meg olajok, mint minden mogyorókrémnél. De valami zseniális. Ehhez hasonlítom, amit a 80-as években kis dzsemes dobozokban árultak. 20 Ft volt, imádtam. Anyukám vette sokszor sütibe is és nekem is, én meg kiskanállal betoltam. Persze abba a hibába estem, hogy elég gyorsan befaltam az egész üveggel most is, lévén nagyon ritkán jutok ilyesmihez. Lehet veszek egyet még aranytartaléknak.
A korábban is ismertetett magánéleti helyzetem nem változott, szépen úszunk a vélhetően elkerülhetetlen vég felé, egyre extrémebb dolgok történnek, majd visszajutunk oda ahol már 100-szor jártunk. Beteg az biztos.
A kislányommal egyre szorosabb a kapcsolat. Ahogy okosodik és tanul egyre több mindent ki tud fejezni. Nem is gondolná az ember, hogy egy másfél éves kislány mennyi mindent megért, érez és ezt egyre jobban ki tudja fejezni. Ősszel indul a bölcsibe. A kora alapján a legkisebbek közé kerülne, de olyan értelmes, hogy egy csoporttal magasabbat javasoltak -ahol korban ő lesz a legkisebb-.
Valamint folytatódnak a zenehallgatós éjszakák. -Nagyon remélem- egy gyógyulási/tisztánlátási folyamat kezdete. "Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." - mondta Kodály Zoltán, én meg hozzáteszem, ha bevilágít valamit, akkor éljük át újra és vonjuk le a tanulságot számunkra vagy dőljünk hátra és élvezzük az utazást.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
