Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz bobsys #42615 üzenetére
Gyakorlatilag már a be/ki vezető út (gyorsforgalmi és vecsés közötti szakasz) is elég szépen helyre lett rakva, szinte autóút az is, a vecsési bejárat is szépen le lett választva, ott már talán irányonként vagy 4-4 sáv is van, szóval technikailag mondhatják, hogy onnét kezdődik az autópálya, a mögötttes (hátsó) szándék az, ami bicskanyitogató. Ezen az alapon mondhatták volna azt is, mint a németek, hogy bárki, aki az országban autózik, az éves autópályadíjat fog fizetni, de itt legalább van mire, és vásárlóerőparitáson lóf*sz az éves 100 EUR körüli összeg - tényleg, utána kéne néznem, hogy ezzel mi lett, régebben szó volt róla, hogy már 2015-től lesz, ahhoz képest most igen nagy a csend.
Más: minden szilveszterkor megnézzük az Oscar című stallone-klasszikust. Talán az egyetlen olyan film, amit képes vagyok szinkronosan nézni, és mindig van valami apróság a magyar hangsávban is, amin betegre tudom röhögni magam ennyi év után is. De az, hogy Stallone magyar hangja Gáti Oszkár, az csak most esett le, hogy mekkora belsős poén.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz concret_hp #42624 üzenetére
Talán annyi sincs. Pont ez a vicces az egészben.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
-
válasz EQMontoya #42737 üzenetére
Tényleg nézzetek már inkább accuweathert, vagy valami olyan oldalt, ahol műholdakat és egyéb méregdrága berendezéseket is használnak az olyan meteorológusok mellett, akik tanulták is azokat kezelni, ráadásul meg is vannak normálisan fizetve érte, és némi felelősségük is van, ha hibáznak. Nem az időkép érdemeit akarom kisebbíteni, mert az egy nagyon jópofa, lelkes amatőr kezdeményezés, és még azt is aláírom, hogy jóval többet ér, mint a m.kir. meteorológia, de helyén kéne kezelni.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
-
True dat. Annyi szeméttel van tele a világháló, jó ezt ilyen viszonylag gyorsan ilyen összeszedetten látni. Érdekes egyébként, valószínűleg az utóbbi idők honi híradós tematikája miatt, de nekem is a nemi erőszak áldozatainak 'kriminalizálásával' kapcsolatos hasonlóság ugrott be először a hazai
jobboldaliposztkommunistatalpnyalókormányközelielvtársiálkonzervatívpszeudokeresztényöööö [ide jönne valami találó jelző, de csak nem találom] sajtó reakcióit látva.p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
A legjobb az, amikor mindezt pulzusra lüktetve csinálja - olyan, mintha minden egyes szívveréssel belülről böködnék egy bicskával a szemedet. Voltam már olyan állapotban, hogy azon gondolkoztam, hogy ha most nem kapok stroke-ot, akkor sose, de addig is valaki basszon már fejbe valami naggyal és nehézzel, hogy ne kelljen éreznem.
Ami segít, az a rengeteg koffein (energiaital rulez, persze nem a kímélő, koffein- és cukormentes verziók), és valami durva értágító fájdalomcsillapító.
Egyébként amit megfigyeltem, hogy miután az elmúlt évben megszabadultam pár kilótól, jóval egészségesebben táplálkozom, és jóval többet mozgok, jelentősen csökkent a fejfájások száma, intenzitása, és ezzel együtt az elfogyasztott gyógyszer mennyisége is. Hogy jobban is érzem magam, az már csak a bónusz. Persze van még hova fejlődni, idén még egyszer annyit le kéne adnom, mint tavaly, és kb rendben is lennék súly-ügyileg. Persze a hirtelen 10-15 fokos hőmérsékletváltozás, és a mindenféle átvonuló ciklon-anticiklon más kérdés, de azért ha a szervezet nem a saját faszságaival küzd, akkor talán több energia marad az ilyesmi kivédésére.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
#42905
#42914
#42916
#42918
#42919Elég jól körülírtuk, hogy miről van szó, ezek alapján ez egyértelműen minden, csak nem tompa fájdalom, az meg pláne nem jó megfogalmazás, hogy "az emebrnek nem faj a feje, de total felmosorongynak erzi az agyat", mert konkrétan a legdurváb fájdalom, amiben valaha részem volt, pedig azért az ember lát egysmást harmincpár év alatt. Elég intenzív, és ha valakinek nem volt még ilyenje előtte, elhiszem, hogy elég ijesztő. Különösen ha ismeri a stroke tünetegyüttesét, mert tényleg ahhoz nagyon hasonló. A legrosszabb, meg a tehetetlenség, ahogy csak fekszel, és akármit csinálsz, nem múlik, sőt egyre rosszabb, ha bármilyen inger ér. Nekem ilyenkor a legnagyobb fájdalmat az tudja okozni, amikor hirtelen felnézek, és a szemem próbál átfókuszálni közelről távolra, vagy fordítva, olyankor néha üvölteni tudnék, az annyira szar.
Mindezt nem panasznak szántam, megtanultam vele együttélni, meg az első jelre be kell venni gyógyszert, az sokat segít, ráadásul az egészséges életmód is javít a tüneteken, meg a gyakoriságon - legalábbis az én esetemben, aztán lehet, hogy csak szerencsés vagyok. Csak körülírtam a tüneteket, na.
Egyébként nem tudom, hogy miért nem találnak összefüggést a kettő között, én édesanyámtól örököltem (vagy lehet, hogy fordítva, mert olyan ez, mint az örökletes idegbaj, mindenki a gyerekeitől kapja el), neki két stroke-ot is sikerült kihordania (egyiket részleges bénulással, de szerencére felépült), meg az ő ágán a dédnagymamám is többön átesett, ő szintén komoly migrénes görcsökkel küzdött állandóan - mindezzekkel együtt is 90+ évesen ment el. Másik példa a nagyobbik lányom barátnőjének édesanyja, aki 40 körül van, és szintén épp pár hónapja épült fel egy stroke-ból, most a front érkezésekor pont ottalvós bulin volt Borka náluk, utána mesélte, hogy ő is küzdött az életéért megint, szegény.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Ja, így, ebben az összefüggésben értem, miszerint nem a migrén okozza a stroke-ot, ezt gondoltam, inkább az a gyanúm, hogy a kettő kiváltó oka lehet valami hasonló.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz bobsys #42945 üzenetére
Jaja, az tuti trigger, meg a sima légnyomásváltozás is (frontátvonulás, ilyesmik). A másik, amitől biztosan beindul, az a meleg, és a direkt napsütés. Ez ellen meg fejfedővel, és rendszeres hideg zuhannyal lehet csak védekezni. Illetve ehhez még hozzájön a fokozott fizikai igénybevétel, és az azzal járó "melegedés" (fiatalabb koromban egy-egy jól sikerült, hajtós kosárlabdamecs után is biztos volt mindig a fejfájás).
Monti: Nekem egy N40L van már elég régóta home-servernek, épp most kezdtem el befogni htpc-nek. Egész jól viseli, bár főleg sorozatokat nézünk róla, azok meg nincsenek sem agyontömörítve, sem HD-ben, gondolom fullHD-vel azért már meggyűlne a baja. Pont most gondolkodom rajta, hogy belekerül még némi RAM (a 2GB mellé még ugyanennyi), és egy ssd, csak még vaccilálok, hogy hogyan telepítsem újra, ha kiveszem belőle az optikai meghajtót (amit a kb három évvel ezelőtti telepítés óta úgysem használtam).
kraftxld és gaborlol: Jó ez a kategória, és külön érdekes, hogy a japánok mennyire máshogy közelítik meg, mint az európaiak, talán a két franciát kivéve, akik közül a Renault ugye a kategória európai úttörője, a másik meg a Peugeot/Citroen az 5008-cal és a Grand Picassoval. Bár ezek meg gondolom a tengeren túl már nem léteznek. A minap láttam egy Honda Odysseyt, az is nagyon tetszett, de errefelé tényleg csak mutatóba van, a Mitsubitsi kisbusza szegény nagyon a japán ízlést tükrözi, meg elvétve találni egy-egy Kia Carenst. Errefelé a VW Sharan / Seat Alhambra / Ford Galaxy, S-MAX a menő, de én meg ezeknél azért kisebb buszban gondolkodtam - főleg, mert ezek azért egy árkategóriával följebb is vannak pozícionálva. Így lett Mazda5, ami itt kompakt egyterű, felétek meg mini minivan kategóriában fut.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz EQMontoya #42948 üzenetére
A hang kérdését én egy ilyennel megoldottam: [link]. Meg kapott egy vezeték nélküli billentyűzetet, azzal szépen lehet irányítani a kanapéról. Feltettem rá egy Kodi-t, ahogy nézem, ez így már jóval többet tud, mint amit eredetileg vártam tőle. Eddig egy Asus O'Playről sorozatoztunk, de ez azért egy jóval kifinomultabb megoldás. A hangja engem speciel nem zavar, őszintén szólva indulásnál hallom csak, utána nem is.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Időnként három különböző helyről használják egyszerre, nem tudom, ez mennyi memóriát eszik meg, kiegészítve még egy távoli asztal eléréssel, de gondolom nem árt neki a több. Őszintén szólva, gondolom a htpc-s használthoz sem árt a több, bár ott meg nagyon hamarosan úgyis a processzor lesz a bottleneck, ahogy jönnek az egyre durvább kódolások, meg a hd-felbontás.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz BlacKSouL #42986 üzenetére
A megoldás az unfollow + semmit nem szeretnék látni től. Jellemző módon onnét kezdve semmit nem látsz, ami az adott emberkétől indul, nekem pl azért jön csak napi 2-3 poszt a fb falamra, amit elég pár naponta átlapozni, mert az ismerőseim 90%-a le van tiltva a pics.ba. Általában a három csapás elvét alkalmazom, de van olyan "bűn, ami hármat ér (bocsásson meg valaki mindezért)", ilyenek jellemzően a celebritások megosztott bölcsességei, vagy akármilyen valóvilág és társai poszt.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
A csökkenő benzinár (meg a defláció) kb arra elég, hogy a kis- és egyéni vállalkozások kicsit fellélegezzenek. Árakban már nem fog megjelenni, mert annyi költségeük van így is, hogy örülnek, hogy innét át tudnak csoportosítani némi forrást máshova. A lakosságot annyiban érinti, hogy a munkába járás költsége a saját gépjárműt használóknak - ez kb pont a klasszikus értelemben vett vidéki középosztály (lásd még kisvárosi polgárság) - szintén ad egy kevés mozgásteret. Persze ez megfejelve a rezsicsökkentéssel és a devizahitelek egyoldalú kamatmódosításainak semmissé tételével (amivel kapcsolatban még mindig a hiszem, ha látom elvet vallom) valóban szinten tudja majd tartani a vásárlóerőt. Az, hogy ez a szint nem túl acélos volt eddig sem, az más kérdés...
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
-
-
Győri édes
kurv...izé, duplajó rulez! * Az oreo meg szar. Kölykök szeretik, d enem meggyőződésből, csak mert rajongani kell érte. Mondjuk én a pilótát sem szeretem, itt mezei csokis cookie-t szoktam venni (Pennyben szoktam látni otthon is, de Aldi-Lidlben is tutira van), az elég jó. Meg ilyen alapok, mint a Hanuta, vagy a Kit-Kat, ami gyerekkorunkban valami mennyei finomságnak számított, nyilván részben a nehezen hozzáférhetősége miatt, de ezeknek megmaradt a varázsa.Épp a minap gondolkodtam rajta egyébként, hogy itt a Ferreros cucccok, mint a Rafaelo, vagy a Rosé (fonetikusan írtam, mert mittomén, hogy írják), mennyire kommersz dolognak számítanak már milyen régóta. Nem aztmondom, hogy olcsók, de teljesen hétköznapiak, és ezért nincs meg az a varázsa, mint otthon volt, hogy tényleg csak ünnepi alkalomra, gyakorlatilag sima, mezei bonbonként vesznek az emberek egy hármas csomaggal a pénztárnál, kifelé menet, hogy legyen mit csócsálni, amíg bapakolják az autóba a bevásárlókocsi tartalmát.
* Ja, egyébként Blekinek abban igaza van, hogy a Győri édeses zacsi is egyre kisebb, és legutóbb már akciósan 320 Ft-ért (az akkor még kicsit több volt egy ojrónál, mostanra pont annyi) kaptam zacsinként (normál ár valahol 350-360 körül volt, ha jól rémlik), ami viszont majdnem annyira sok, mint amennyire szeretem, úgyhogy ha így folytatják, hamarosan lehet, hogy drágább lesz, mint amennyire szerintem jó.
A másik a sózott mikrózható popcorn (amit a németek annyira nem szeretnek, ahol meg mégis lehet kapni, ott annyiba kerül zacskója, mint a győri édes otthon), viszont otthon 99 Ft adagonként. A probléma az, hogy általában meg szoktunk próbálni egy egész kartont szerezni belőle, de általában belebukunk, mert csak az a pár darab van, ami ki van téve a polcra. Legutóbb szerencsénk volt, nemrég tölthették fel a készleteket egész évre, mert majdnem 40 db volt még az ötvenes kartonban. De többre ne is számítsunk, és nem tudják, mikor kapnak belőle...
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz Declare #43249 üzenetére
Nem tudom, hogy pontosan értem-e a problémát, de nem lehet, hogy az a gond, hogy a paypalnak is bankkártyaadatokat akarsz megadni? Nekem hasonló okokból ott direktben a bankszámlaadatok vannak megadva, és nem a kártyán keresztül, hanem rögtön a bankszámláról vonja a fizetendő összeget.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43253 üzenetére
Ezekkel a szar vpay-es kártyákkal, amit a németek használnak a folyószámlákhoz, másképp nem is mehet a dolog, csak direkt bankszámla-használattal, maguk a kártyák szinte semmire nem jók, csak fizetni tudsz vele.
Ahogy declare és emvy is írja, összekapcsolod a paypal accountot a bankszámlaszámoddal, és onnét vonnak mindent, nem kell külön paypal egyenleg, meg utalgatás, és mint látod, még interneten fizetőképes bankkártya sem.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
válasz BlacKSouL #43397 üzenetére
Én a 735-öt vinném. Nem csúcsmodell, de ennek már nem a kis gagyi 800x480-as felbontása van hanem talán 720p (szemben a 900-as és 1000-es sorozat 1080p-jével), másban viszont nemigen marad el a nagy Lumiáktól. Nyilván droid után szokni kell a Windowst telefonon, nekem jobban kézreállt - Androidot telefonon kimondottan nem szerettem.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43409 üzenetére
A világ legegyszerűbben kezelhető operációs rendszere. A Nexus után először fura lesz, hogy mennyire zárt, de borzasztóan addiktív, hogy mennyire intuitív.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Nem csinálok screenshotot, mert annyira gáz, de az o betűs vezető hírportálon a görög választásokról szóló cikk mellett a belföldi vezető hír pillanatnyilag az, hogy Szeged és Csongrád között valaki beleszart egy buszba. És képesek részletesen elmesélni, mi történt. Hajrá, fiúk, csak így tovább, látszik, hogy annyira rendben van az ország, hogy nincs miről írni, meg különben sem történik soha semmi. Oknyomozó újsáágírás rulez. Nekem meg minusz egy bookmark, amúgy sem ért már semmit egy jó ideje, de ezzel végképp betették a kaput.
Kukac: Beszéljünk, ha majd egy-két hete használod már.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz BlacKSouL #43414 üzenetére
Én speciel a helyi bányatóban tanultam meg úszni, de szülőként szíjat hasítanék a gyerek hátából, ha megtudnám, hogy titokban ilyen helyre mászkál pancsolni, főleg, úgy, ha még úszni sem tud. Szegény anyám...
BTW mindkét gyereket még óvodás korában küldütk úszásoktatásra, meg utána években ismétlő-szintentartó tanfolyamra, mert személy szerint meg vagyunk róla győződve, hogy ez hasznos. A nagyobbik meg most is hetente egyszer jár úszni, nemsokára a kisebbik is fog. Suli egyébként pont ebben a félévben (6. osztály) szervezett heti egy duplatesi helyett úszásoktatást, hozták-vitték a kölyköket, aki meg tudott úszni, azzal meg mindenféle vizes játékokat játszattak. Szerették. A kisebbik lánynak jövőre, azaz harmadikban lesz először hasonló.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
-
válasz bandus #43437 üzenetére
Mondjuk amikor fizetni kell érte, az fáj, bár cserébe amikor veszel egy újat szerződésmódosítással, akkor még mindig meglepően jó áron megy el a régi, én pl a régi telefon, és az új előfizetéshez kappott ajándék tablet eladása után 50 EUR-t fizettem rá, pedig elég aprócska csomagom van, itteni viszonylatban alacsony havidíjjal. Arról nem is beszélve, hogy nyilván nem kell évente cserélgetni, amikor jön egy új modell, én i4-ről váltottam 5s-re, és nem hiszem, hogy rá tudna jelenleg beszélni bárki is a 6-osra az elkövetkező 1,5-2 éven belül, szóval visszatérünk a kérdésre valamikor 2016 Q2-ben, amikor lejár megint a szerződésem.
Kukac: A legnagyobb bajom az volt a nexus-szal, mint Blekinek, ha hozzá sem nyúltam, akkor is rohamtempóban merült az akksi. Ha manuálisan lelőttem mindent (net, gps, bt, anyámkínja, csak a gsm maradt), akkor tudott elfogadható (1 nap... ) üzemidőt produkálni, de ezzel meg ne nekem kelljen már foglalkoznom.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Van egy dokkoló az éjjeliszekrényen, abban lakik éjszakánként, tehát ez is naponta van töltve. Viszont minden este olyan 60-70% között van, amikor belerakom. Viszonylag keveset beszélek (napi 1-2-3 hívás normálisan), viszont rengeteget internetezek róla (szerintem naponta minimum 2 órát).
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Valaki mesélje el, lécci, hogy mit lehet napi 8 órában harmadik napja ész nélkül fúrni egy fürdőszobán? A 11-ediken két hete fejezték be a felújítást, amiből egy hét masszív fúrás volt, de valami brutális eszközzel, és most ugyanaz a társaság az alattunk lévő szinten is nekikezdett a fürdőszobafelújításnak. Vagy az elvégzett munka a legjobb reklám, vagy az alattunk lakó így áll bosszút a kettővel lejjebb lakón. OMG, akartam még pár évig pénzt gyűjtögetni egy csendes környéken fekvő kis sor-, vagy ikerházrészre, de lehet, hogy neki kell esnem intenzívebben a projektnek, mielőtt olyan negatív leszek, mint Kukac.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Hogyisne, októberben költöztünk fel ide a tetőre, mert eladták a lakást, amit addig béreltünk. Örültünk, hogy viszonylag kevés melóval megúsztuk. Egy-két évet még ki kéne bírni valahogy, marha jó helyen van, itt a suli iramodásnyira, vasút is közel, parkolónk is van, meg nem is elviselhetetlen az árfekvése, ráadásul város széle, szóval azonnal kint vagyunk a zöldben. Amíg a kisebbik gyerek alsós, nem mennék sehova, ha majd tud suliba bicajozni, vagy buszozni, akkor akartam keresni valami még csendesebbet, de ezek lehet, hogy kifúrnak innét addig.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Ez nem mezei fúró, ez valami félemberes profi cucc. Ráadásul kettő van nekik, és nem félnek egyszerre használni. Tényleg profik, még a lépcsőházi folyosó és a lift is le van fóliázva a felújítás idejére valami gumis padlóvédő cuccal, ilyet még itt sem látni mindig.
Viszont annyira hangosak, hogy egy emelettel följebb konkrétan emelt hangon kell beszélgetnünk, hogy halljuk egymást.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz gaborbol #43491 üzenetére
Eh, kutyasétáltatni mentem le, épp pakolták be a sittet a liftbe, megkérdeztem, valami fal volt nekik rossz helyen, azt bontották le, és kicist arrébb felhúzzák gipszkartonból. Mondjuk ez megmagyarázza...
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz BlacKSouL #43493 üzenetére
Ja, a konyhában valami gusztustalan csempe volt, ráadásul az előző lakó már kétszer átfestette valamilyen festékkel (talán zománc, szép volt...). De mivel bérlakás és pont a sok sittel járó munkákat akartam elkerülni, ráadásul volt egy kedves burkoló ismerős, aki pont azt ajánlotta, amit gaborlol is említett kicsit lejjebb, ezért rátettük az új csempét a régire. az más kérdés, hogy így éppencsak befért a konyhabútorom úgy, hogy az ablakot is ki lehessen tőle nyitni, de meglett.
Ehhez persze az is kellett, hogy a tulajjal úgy írtuk a szerződést, hogy őt nem érdekli, hogy néz ki a lakás, amit akarunk, újítsunk fel, csináljunk meg, cserébe kiköltözéskor is úgy adjuk át, ahogy akarjuk, nem kell se festeni, se tapétázni, se semmi. Mondjuk a járólapok is csúnyák, de azzal kihúzom ezt az 1-2 évet, a szobákban meg hálisten laminált padló van, nem járólap, mint az előző lakásban...
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Én csak azt tudom, hogy az enyémben 16GB háttértár van *, a többiről fogalmam sincs. De ki tudnám keresni a specifikációkat, ha érdekelne...
* Az ios8-ra frissítésnél, amikor közölte, hogy neki valami 8GB üres hely kell a telepítéshez, ezért legyek szíves pár dolgot törölni, akkor azért nem volt őszinte a mosolyom.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz BlacKSouL #43500 üzenetére
Jó nagy botrány volt belőle, valaki be is perelte miatta az almát US-ben, még nem tudom, hogy vajon visszanyeri-e a készüléke árát. Szerencsére csak a letöltés + telepítés idejére kellett az extra hely, utána visszaállt a normális kerékvágásba a dolog. Tekintve, hogy nekem csak egy rakás képem, meg talán 4GB-nyi zene van a készüléken, így a 16 GB-ból 8,7GB szabadon felhasználható helyből nekem még üres 3,4GB. Most direkt megnéztem. Ja, nagyobb, szebb játékok tudnak még sok helyet foglalni, ebből kellett 1-2-t beáldoznom, amikkel már jó ideje amúgy sem játszottam, de nem para, mert a mentések úgyis megmaradnak a felhőben, ha mégis visszakerülnének. Amennyire tudom, droidon sem sokkal jobb a helyzet, de legfeljebb Kukac majd jól nekiáll kukacoskodni (én kérek elnézést).
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Meg a keverőcsap. Azt még mindig nem értik. Egy csap a hidegvíznek, egy a melegvíznek. És akkor az angolvécét állítólag ők találták fel, lol.
Csendes helyen lakunk egyébként, ez már a második lakás ugyanabban az óriási házban, és ha nincs építkezés, akkor borzasztó nyugi van. Most, hogy a lezárt tetőszinten vagyunk, ahol összesen van két lakás, meg a liftház, így még a folyosón sincs szinte semmi mászkálás, szóval nem rossz ez. MOst egyébként csend van, remélem a szétverésekkel végeztek, az meg, ha néha fúrnak egyet-egyet, már nem zavar.
Szerk.: Ja, Montoya kartárs, úgy könnyű megelőzni , ha 10 percig írom a hozzászólást, mert közben rohangálok fel-alá.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
Meg a mindenféle sütéshez előkészített Sonntagsbrötchen - kis cipócsák, amiket vasárnap reggel bedobsz 10 percre a sütőbe, és ott illatozik a friss pékáru az asztalon reggelinél. És van mindenféle magos, vollkorn, rozsos, de még a fehér is tökéletesen összehasonlíthatatlan bármilyen magyar zsömlével. Mellé az a rengeteg finom süthető sonka, szalonna, a füstölt lazac, a sajtok, sajtkrémek, vagy vajak ezerféle fűszeres változatban... Meg tojás, bár kb az az egyetéen, ami ezek közül otthon is hétköznapi dolog, bár szerintem itt már olcsóbb. Hozzá persze némi gyümölcshúsos direktszaft, a gyerekek miatt szigorúan laktózmentes tej, amit itt bárhol kapni, nekem meg egy csésze Dallmayr Prodomo 100% Arabica, nem csak Bleki kedvéért.
Amióta kint élünk, a reggeli a kedvenc étkezésem.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz BlacKSouL #43545 üzenetére
Jaja, láttam, nekem ez ugrott be amúgy, de annyira nyilvánvaló poén volt, hogy meg sem említettem korábban.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43562 üzenetére
Te hol a búbánatban tankolsz? Itt ma 1,23 a benzin, az osztrákoknál meg jellemzően mindig vagy 20 centtel olcsóbb, szóval igazából azon sem lepődnék meg, ha kereken 1 EUR körül lenne. Mondjuk az tény, hogy le szoktam menni a pályáról tankolni - általában a lehajtók után kemény 1,5-2km-re már van civilizált benzinkút normális árakkal, mert a pályán kb német árak vannak. De Sopron után az első osztrák benzinkút (Siegendorf) is normálisan olcsó szokott lenni. Ugyanúgy Rábafüzes/Heiligenkreuznál is...
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz szőröscica #43586 üzenetére
Még jó, hogy erre is figyelnek, emberek ezrei halnak meg naponta lejárt szavatosságú gézzel készült nyomókötések miatt.
Anno egyébként dokit kérdeztük az éves rendes elsősegélyoktatáson, hogy ez valóságban miért is problémás, ha a steril géznek lejár a szavatossága, ő azt mondta, hogy ha vérzést kell csillapítani, és csak egy olajos rongy van kéznél, akkor azzal csillapítsunk vérzést, mert még mindig kevesebb gond lesz belőle, mint ha elvérzik a delikvens.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz szőröscica #43611 üzenetére
Nyugi, megy majd a kopasz ruszki is, abból még nagyobb pánik lesz - legalábbis ha van még egy csöppnyi vér az otthon maradtak pucájában. Legalábbis nem hiszem, hogy a kedves vezető megengedheti magának, hogy a kedves vendég akár egy tovaris konyec plakátot is meglásson, úgyhogy lesz ott olyan rendrakás, mint a tibetért tüntetőkkel volt a kínai kedves vendég látogatásakor, csak ezúttal nem tibetért kéne kiállni, hanem magatokért.
Na, megyek, adok magamnak egy önkéntes 24 órás bant.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43625 üzenetére
"le akad fulladni kettesben 20-szal, pedig turbódízel"
Hja, kérem, amíg be nem kapcsol a turbó valahol 1400-1500 RPM körül, addig gazdálkodj azzal a kis űrtartalmú motorral, ami pöfög a csiga alatt. Örülj neki, hogy nem 1,2 TSI volt, na, az lehet vidám alacsony fordulaton, jól megpakolva, négy emberrel, ojjé!
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43627 üzenetére
Azt alaposan ki kellett volna kormolni, négyesben 160-nal, utána magához tért volna.
Területi képviselőinkből volt egy garnitúra, akit a Fiat hiperszuper jtd 1,3-as turbós motorjával szerelt Opel Comboval szopattak. Eleve akkora mint egy szekrény, meg a légellenállása is olyan, általában meg is voltak pakolva, no meg siettek is mindig, aztán nagy volt a csodálkozás, hogy megeszi a jó esetben 6, rossz esetben 8 litereket. Ja, persze, bolttól boltig, városban, sportos tempóval, mégis mit vártak? Corsában nem volt rossz ez a pici motor, de ott is figyelni kellett, hogy ne hagyd alacsony fordulaton fuldokolni. Meg néha ki kellett kormolni... Viszont amikor kolléga csak arra használta, hogy szép nyugodt tempóban, távmunkában végig kihangosítón telefonálva 100km-ről bejárt vele munkába, öregapós tempóban, figyelve a sebességkorlátozásokra, és az út fele lakott terület, akkor 4l alatt maradt 100 km-enként, ez tény.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43638 üzenetére
Otthon mindig tolatva álltam be a garázsba. aztán amikor hazahordtam a cégautókat időnként, akkor rászoktam, hogy azokkal inkább be sem állok, mert utána rendesen kaparta a torkomat, mire sikerült kijutnom a garázsból. Egyébként borzalmas, mélygarázsokban, nagyobb parkolókban vágni lehet a dízelbűzt. Dízelüzemű autók tulajdonosai egyébként jellemzően immunisak rá (Nem igaz, hogy nem érzed, baszki, bele lehet fulladni, csípi a szemem, kaparja a torkom, hajolj akkor közelebb, vagy valami, nem hiszem el, te ezt használod otthon szobaillatosítónak, hogy nem lehet ezt érezni?), úgyhogy ezek szerint ezt is meg lehet szokni.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz fokukac #43655 üzenetére
Na takarodjál filmet nézni. Ne is lássalak, amíg nem tudsz belőle idézni. Kivételesen azt is megengedem, hogy magyarul nézd, ennek még normális szinkronja volt.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
válasz EQMontoya #43664 üzenetére
Ejj, és ilyenkor nincsenek már moderátori jogosultságaim. Úgy kapnátok a bant, mint a csuda, és olvasónapló ellenében engednélek csak vissza benneteket - de nem ám netről összekopizgatni, kőkeményen belekérdeznék.
Na, sipirc, addig a szemem elé ne kerüljetek, amíg álmotokból ébredve nem tudjátok elbetűzni azt, hogy Punxsutawney Phil.
Bleki: Régen volt már a mosolygós arcú barátunk gárszon.
p
[ Szerkesztve ]
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest