Új hozzászólás Aktív témák

  • Vistaboy

    veterán

    válasz haddent #13 üzenetére

    Ha akciójátékként nézed, amit egyszer végigjátszol, akkor egy közepesnél picit jobb (úgy 6/10), de mivel főleg szerepjátéknak készült, így sok benne az RPG elem, amik viszont nem sikerültek jól, ez lehúzza a végső pontszámot, ezért kapott tőlem 4/10-et.

    Az a baj vele, hogy a démoni befolyásoltságon kívül gyakorlatilag nincs semmi olyasmi, ami lényegesen meghatározná a sztori alakulását. Amikor kezdtem, minden párbeszédet meghallgattam, elolvastam a küldetésleírásokat, elbeszélgettem a szereplőkkel, ahogy általában ezt egy ilyen játékban tenni szoktuk. A terepen igyekeztem felkutatni a rejtett helyeket, hátha találok jobb cuccokat vagy egyéb érdekességeket.

    Ez jól is ment, egészen a második fejezet végéig, amikor már kezdtem unni a sok párbeszédet, amikben egyébként semmi különleges nem volt, semmi újat nem tudtunk meg belőle, maximum kaptunk pár új feladatot, amiben ugyanazt kellett csinálni, mint az esetek 90%-ában. A harmadik fejezetbe már úgy mentem át, hogy hagytam a fenébe a mellékküldetéseket.

    A démoni csavar az egyetlen jó dolog benne, ami miatt érdemes kipróbálni egyszer végigjátszani, de sajnos ez nem olyan gyakori esetben fordul elő. Akkor lenne jó, ha tényleg minden döntés más irányba terelné a sztorit, más szereplőkkel találkoznál, más pályákra kerülnél, stb. Na, ilyennek kell lennie egy szerepjátéknak. A Bound by Flame-et egyszer végigviszed - ha elég türelmes vagy -, de utána nem éri meg újra elkezdeni, mert ugyanazokat a lineáris, előre meghatározott pályákat viszed végig, semmi változatosság nincs benne.

    "A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

Új hozzászólás Aktív témák