-
Fototrend
Huawei Mate 10 Pro - mestersége az intelligencia
Új hozzászólás Aktív témák
-
kali
legenda
Az sem biztos, hogy 127-es jön majd következő véglegesnek az egykártyásokra, mert teljesen random a dolog.
A 115-ös volt az alap a készülék megjelenésekor, a Telekomos telefonok néhány nap elteltével kaptak 120-ast, más készülék nem, később jött a három szolgáltatós egykártyásra a 125-ös, de kétkártyásokra még mindig semmi, maradtak 115-ön, aztán később azok kaptak 127-est és jelenleg így áll a státusz.
Az összefoglalóban szerepel a hivatalos OTA/HiSuite állapot, amit az itteni segítőkész tulajok tájékoztatása alapján frissítek folyamatosan. -
gusthy
veterán
A HDR a fényképezőgép egyik felvételi módja, amikor három különböző záridejű képből rakja össze a végleges képet.
A HDR10+ egy videó megjelenítési szabvány, amelynek segítségével, ha a kijelző is tudja, a hagyományosnál jóval nagyobb kontrasztkülönbségeket tud megjeleníteni az eszköz.
Ennek a telefonnak a kamerája tud HDR képet csinálni (manapság szinte minden telefon tudja), és a kijelző HDR10+ képes (ezt viszont csak a flagship készülékek tudják).
Persze ehhez HDR10+ tartalmat kell lejátszani, ilyenből viszont nem sok van, a YouTube-on lehet találni párat, de azok többnyire demók.[ Szerkesztve ]
-
hacki87
senior tag
H irodai munkát végzel akkor tud praktikus lenni. Hívnak felemeled végeztél visszarakod rá. Nem akadsz bele a zsinorba. De mivel én nem ilyen munkát végzek ezért nekem nem hiányzik. Itthon még elvagyok nélküle. De kinek mi kell.
Más : én ezt a vízbe merítést majd biztosítás kötés után fogom csak kipróbálni. -
hacki87
senior tag
Miután elvitték a G4em másnap bementem a Tbe előre fizetni a telefont. Akkor mondta a nő, hogy olcsón kaptam(87k) de amúgy 250k körül mozog az ára és hogy ilyenre szoktak kötni biztosítást. (régebben volt másik telora) ezek után ezen agyaltam, hogy kell vagy sem. De mivel IP védettség ide v oda a vízkár nem garanciális és még benne vagyok a 60napban így kötni fogok és csak utána fogom kipróbálni
Szerkesztő.: sorolta nekem is az ügyintéző, hogy mikre jó. Lopásra csak a drágább az olcsóbb meg törésre stb.
[ Szerkesztve ]
-
spider80
őstag
Félre értetted. Régebbi modelleken volt olyan, hogy az első 3 hónapra vonatkozott kijelző törés garancia 1 alkalommal. Tehát ha ezalatt összetörted, garanciában ingyen megcsinálták.
Samsung galaxy A5 2017-> Honor 9 Glacier Gray-> iPhone 7 32GB Silver-> Samsung Galaxy S8 black 64 Gb-> iPhone 7 plus Silver 256GB-> Samsung Galaxy S9 coral blue-> Redmi Note 5 64GB Black-> iPhone 7 32GB Silver -> Mi 9 T black 64 GB -> iPhone SE 2020 64GB Black -> Samsung Galaxy A71 128GB Black
-
kali
legenda
Ez volt régebben és ilyenkor jól jött: Link
Én egy évig sem tartom meg jó ideje a telefonjaimat - valamelyik 3 hónapot sem bír ki nálam, mert jön egy újabb, ami jobban bejön -, de eladáskor így is jól jön a minél hosszabb jótállási intervallum.
Most a 2 év okés - bár a 3 év és az extrák kimagaslóan jók voltak például a Mate 9-em esetén -, egyedül az iPhone-ok esetén bosszant a csak 1 én jótállás, amikor olyanom van, azokat semmi esetre sem tartanám meg a jótállás lejártával még akkor sem, ha amúgy hosszabb ideig használnám a telefonjaimat.
Mielőtt bárki is leírná (mert ilyenkor ez szokott történni), hogy de az iPhone-ra is van 2 év szavatosság, ha hivatalos hazai forrásból származik; Nem, a szavatosság nem egyenlő a jótállással (a jótállás a kedvezőbb az ügyfél szemszögéből nézve), hiába van 2 év szavatosság, a jótállás csak 1 év az Apple esetén.[ Szerkesztve ]
-
kali
legenda
Az meg semmi, nem meleg.
zoleeno1: Néhány napig használtuk a 115-ös firmware verzióval és azzal sem volt gond más szolgáltatóknál, csak a Telenornál, ráadásul a kétkártyás telefonok később kaptak frissítést és azoknál is csak a Telenornál adott az említett probléma.
A Telekom főként az LTE-A problémát javította szerintem az egyéni verziós frissítéssel, de közben gyorsan megtette azt a gyártói is a Telekomos telefonoknál, mert jött a 120-as frissítés.Erről jut eszembe, hogy mi hiányzik nagyon tegnap óta, amikor beüzemeltem az új kétkártyást a Telekomos telefon után; Nincs szolgáltatós egyéni verziós frissítés, semmi Telekomos kezdőlap a böngészőben, nincsenek automatikusan települő Telekomos alkalmazások, nem íródik át LTE-re a 4G a hálózati módok választójában...stb.
[ Szerkesztve ]
-
thebeegee
tag
https://youtu.be/nyFzWFLmMQA Itt le van írva. Én egy fizetős módszerrel tettem fel a 130log firmwaret erecoveryvel, működik szépen, a Bluetooth gondom is megoldódott benne. Az még hozzáteszem, hogy az enyém single simesből lett duál simes, tehát a BLA-L09 helyett az enyémen L29 van, de az nem így működik, hogy csak ráreszed a másikat, rebrandingolni kell előtte.
[ Szerkesztve ]
-
M_Toni
csendes tag
-
kali
legenda
Szia,
Elsődlegesen a Telenoros készülékek kaptak most frissítést (*.131, a *.128 azokra kimaradt korábban), ami orvosolja a Telenoros 4G problémát, de van itt olyan visszajelzés is, hogy Telenoros SIM kártyával használt Telekomos készülék is megkapta OTA.
leslien: Az egy év kötelező jótállás intervallumában szervizelik a megfelelő külföldi forrásból származó készüléket is (megfelelő számla birtokában), de a második évet ezekre a készülékekre 2017. május 31-én megvonták. (Ami nem meglepő, hiszen szinte minden más gyártó, illetve gyártói képviselet már régen így csinálja.)
Huawei jótállás: Link[ Szerkesztve ]
-
veterán
válasz Dave69 #11361 üzenetére
Nem kellett volna.1 simes vodás voda kártyával most kínálta fel nekem is.
Fényképező javult akkor evvel a frissítéssel azt olvastam itt.Megkapta a p20 kamera beállítások némelyikét?Bár én most is nagyon elégedett vagyok a kamerával meg a videó minőségével is.
Töltőn van frissítés közben az nem baj?[ Szerkesztve ]
-
Új hozzászólás Aktív témák
- MacSzerez.com - iPhone 11 / 128GB / Kártyafüggetlen / Zöld / Új akkumulátor! / Garancia!
- Eladó iPhone 14 Pro 128 GB Silver szép állapotú - 12 HÓ GARANCIA - S1527
- Eladó iPhone 14 Pro 128 GB Space Black szép állapotú - 12 HÓ GARANCIA - S1528
- Samsung Galaxy S24+ 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen