Új hozzászólás Aktív témák
-
Littoral
aktív tag
válasz Krugszvele #1 üzenetére
Nekem van jó sok szolgáltatói sztorim, 8:2 arányban a kellemetlenek javára. Mind a 8 az adott szolgáltató hatalmas egójának és magas lóról való kommunikációjának, valamint az ugyanebben a kórban szenvedő alkalmazottainak a hibája volt. Talán egyszer majd azokat is leírom, bár nem célom a savazás, ami történt, megtörtént. Én is úgy állok hozzájuk, ahogy ők hozzám, ezért van most netfónos kártyám.
A térerő itt, az én életteremben és abban a néhány megyében, ahová járok, teljesen megfelelő. A többi szolgáltatónak is az volt, míg vissza nem fejlesztették. Nem gondoltam soha, hogy egyszer eljutunk arra a pontra, hogy itt a Vodafone fogja a legjobb elérhetőséget adni. Sőt, amikor ide költöztünk (20 éve), az akkor másodlagosként használt Vitamax kártyát ki kellett dobnom, mert itt egyáltalán nem volt térerő rajta. Ez még egy Ericsson T65-ben volt, és jelöljük meg a területet is: egy (kicsi) megyeszékhely jobb kerülete.
Mára megfordult az egész, a két nagy gyengélkedik itt, a Vodafone felfejlődött. Mondom ezt úgy, hogy mobilban a Vodafonnak az ügyfele mostanában egyáltalán nem lennék, kinek kellenek az olyan rémtörténetek, amiket akár ebben a fórumban olvas róluk az ember.Végkövetkeztetés: mindenki fizessen oda, ahol neki a legjobb és emberként bánnak vele. Nekem ez a Netfone eddig olyan, mint egy régi ismerős, félszavakból is megértjük egymást, összekacsintva. Olyan, mint pl. a Pannon volt valamikor. De már elmúlt olyannak lenni.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Hófehér Toshiba 15,6"HD,4magosIntel!4x2,2Ghz,IntelHDVga,SSD,szép állapot
- ThinkPad 13,3" FullHd IPS,10.gen.core i5(8x4,2Ghz),Vil.bill.8GB DDR4,512GB SSD,Jó akku, jó állapot
- Slim Lenovo,15,6"HD,Intel Silver n5000,4mag!4x2,7Ghz,8GB DDR4 RAM,SSD,jó akku,jó állapot
- Asus játékra is,7.gen.A9 (3,6Ghz),R5+AMD 8500m 2GB videokártyák, 8GB RAM,SSD,jó akku, jó állapot
- Dell Latitude 7480 14" FHD IPS - i7 7600U / 8-16GB RAM / szép állapot - számla, 6 hó garancia
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen