Új hozzászólás Aktív témák
-
petipetya
nagyúr
Köszi a linkeket. Az jó ötlet, hogy jövőre ilyen eldobható és lebomló pohárban csináljam majd a palantázást.
Ha nálam összegabalyodik majd az egy joghurtos pohárban lévő két palánta gyökere, akkor nem szórakozom velük és két palántát ültetek majd át egy cserépbe.
Mondtad, hogy nálad bebokrosodott az egyik. Amiatt kevesebb termés van rajta?
"nincs rá lezsóidő"
-
bzoley
veterán
Úgy kezdtem én is. Húsz pohár összedugva, majd átküldtem rajtuk egy nyolcas fúrót. Két magot meg azért tettem egy pohárba, hátha legalább egy kikel belőlük. Ilyen jó arányra nem számítottam. Ugyan később még ültettem pár pohárral, hármasával, de azt már csak olyan majd lesz velük valami alapon.
-
upsyka
aktív tag
-
bzoley
veterán
Még nem mélyedtem el a témában, csak épp ma véletlenül olvastam, de majd még rákeresek.
"...szőlőmagolajat felhevítettem jó forróra, majd elzártam alatta a lángot, beledobáltam néhány összetört szárított dzsolokiát meg némi szárított fokhagymaszeletet, és némi további hűlés után üvegbe szűrtem. Sajnos ennek az olaja túl forró volt, és a fokhagyma kissé elszenesedett benne. A végeredmény így sem rossz: kellemesen füstös, piszok csípős, és nagyon aromás fűszerolajat kaptam..."
Érdekes olvasmány -
Huma
addikt
Drága. Kínából lehet olcsón rendelni LED diódákat és otthon összebarkácsolni egy működőképes valamivé. Ha készen veszed akkor nagyon drága. A legalapabb 5e-től kezdődik és ez szépen felmegy kb 60e-re. De lehet 120e-ért is venni.
Elméletileg nincs akadálya hogy olcsón is lehessen kapni mivel igazából nem egy nagy valami, de én amikor keresgéltem ilyen árakkal szembesültem. Persze lehet hogy azóta már elözönlötték a piacot az olcsó növényes ledek.Ja és nem árt vigyázni a kínai dzsunka márkákkal. Attól még hogy vörös vagy kék, nem biztos hogy jó. A megfelelő tartományban kell világítaniuk.
szerk:
De amúgy a LED az jó dolog. Ha van rá lehetőség akkor mindenképp érdemes azt használni.[ Szerkesztve ]
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
Huma
addikt
Jah.
Vannak vele gondok. A kis teljesítményű olcsó viszont nem ad elegendő fényt. A nagy teljesítményű jó, de drága. Ráadásul nem bírják a magas hőmérsékletet. Gondoskodni kell a hűtéséről. A normális teljesítményű ledek már elég szépen melegednek.Növényeknél az a megoldás hogy sok kis teljesítményű ledet használnak. Ezeket közel lehet rakni a növényekhez hogy minél több fény jusson a megfelelő helyre mivel kevés hőt termelnek.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
Thrawn
félisten
Ja jó, akkor merek válaszolni Egy fokkal erősebb mint a jalapeno, csak nem olyan vad. Az íze nekem elég jellegtelen volt, de emiatt ételek ízesítésére jól használható fajta.
Chili olajat sajtolással lehet kinyerni, de otthon egyszerűbb ha a tört chilire öntesz ét- vagy olívaolajat és pár hét után leszűröd. Mutatósabb és egyszerűbb ha egészben hagyott szárított chilit teszel egy szép formás üvegbe és azt öntöd fel olajjal.
Different songs for different moods. łłł DIII Thrawn#2856 łłł Look! More hidden footprints! łłł D4BAD łłł WoT: s_thrawn łłł
-
TeeJay
félisten
á nem kell az
felhívtam a W35-öt ők forgalmazzák a Sárréti Chilifarm termékeit
a chiliszószok 100grammos üvegben 1600forint körül mennek szóval minimálisan drágább csak mint a termelőtől. a héten megyek is kipróbálom valamelyiket a 4 közülmég a nevük is jó : Tűzköpő, Chi-Lee, Csak Norris, Nyelvterpesz
Mixgyűjteményem ---> https://www.mixcloud.com/teejayhouse/
-
Thrawn
félisten
Eh, ez szívás. Ha az Actara nem válik be akkor próbáld ki a Mospilan-t. Akár kombinálhatod is a kettőt. Többszöri kezelésre lesz szükséged amíg el nem tűnnek végleg.
Different songs for different moods. łłł DIII Thrawn#2856 łłł Look! More hidden footprints! łłł D4BAD łłł WoT: s_thrawn łłł
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Én pl. szeretem a csili paprikák ízét. A sima zöld paprika illatával a világból ki lehetne kergetni mert forog tőle a gyomrom (az óvodai élmények hatása, mert a gyerekbe bele kell tuszkolni azt is, amit nem akar megenni), de egy jó friss csili amit éppen leszedtünk az ágról az tele van ízzel és zamattal, mielőtt elkezd csípni is. (a nem ehetetlenül erős csilikre gondolok itt)
Amúgy tegnap nem bírtam magammal, és a beszerzett 10-féle mag mellé még egy Purple Cayenna-t is vettem, annyira szépek a termései. [link]
[ Szerkesztve ]
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Hmm, ez egy Pequinn chili fajta, ráadásul hazánkból származik és nem is nő nagyra. No még ilyent is szerzek gyorsan!
Egyébként eddig nem volt gondom a tetvekkel, a Black Royalt meg a nem beazonosítható chilimet nem támadták meg, pedig eddig minden növényemet megtámadták az erkélyen és ők is kint voltak tavasztól őszig.
Atkákkal inkább (de azok legalább nem végezték ki a növényeket), majd fel is teszek erről két képet, végre le tudtam fényképezni őket.
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Sima mezőgazdasági rovar ölő szerrel, amit gazdaboltban kapni, valamilyen arányban hígítva. A népi praktikák többségét próbáltam korábban, de egyik sem vállt be. Most még szabad permetezni, nincs virág vagy termés egyik tőn sem.
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
bzoley
veterán
Örökzöld, kedvencem
Más:
A cél szentesíti az eszközt, avagy mire jó a nápolyis vödör -
CPT.Pirk
Jómunkásember
A jobboldalit kóstoltam, a felirat az üvegen kissé túlzás. Érdekes íze volt, nem rossz, de érződik rajta az ecet.
Exian: valamelyik Cheyenne fajta nekem is ilyen volt, 80cm felett voltak az oszlopok, mikor elhoztam őket a céges ablakból. Teremni már nem tudtak mert későn lettek ültetve, csak a virágzásig jutottak.
[ Szerkesztve ]
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
escape
aktív tag
Ez valszeg a Bolivian Rainbow chili lesz. A magok mentése termésből akkor működik, ha el van zárva a növény más fajoktól. Ellenkező esetben a keresztbeporzás miatt új kevert fajok jöhetnek létre a magok elültetésével, akár egy termésen belül is több különböző tulajdonságokkal rendelkező fajta lehet.
A paprika pedig be fog érni, csak legyél türelmes.
[ Szerkesztve ]
Azért kell sportolnunk, hogy szép, izmos halottak legyünk. - Egyelőre hadjárat...
-
Thrawn
félisten
Nem lesz erősebb csak szépen túlérik, elkezd rothadni és magától lepotyognak a paprikák. Ő így szaporodik természetes környezetében.
Azt a pókhálószerűséget meg jól nézd meg akár nagyítóval is. Ha netán takácsatka lenne az ki fogja nyírni a növényeidet.Different songs for different moods. łłł DIII Thrawn#2856 łłł Look! More hidden footprints! łłł D4BAD łłł WoT: s_thrawn łłł
-
Met
nagyúr
-
mirci18
addikt
Felejtsd el.
A kulturálatlanabb egyedek kitépik ellopják stb.
Sajnos nem tisztelik az ilyen kezdeményezéseket és sokszor más tulajdonát sem.Azt már hozzá sem teszem hogy nem értenek ahhoz hogy mi gaz mi nem mivel sokan nem láttak még palántákat sem.
Nincs annál gonoszabb ember mint aki az előtt jó volt de egy másik gonosz őt is gonosszá tette.-BSTH
-
SoulReaver
veterán
Remélem én is
A környéken mindenki az erőspistát hiszi a legerősebbnek Ettől majd megőrülnek
Egyébként ezeken még nincs, de mellette a hegyes erős paprikán már vannak pici levéltetvek, meg sok hangya is.
Nem akarnám, hogy megfertőzzék ezeket, van erre valami bevált szer, ami nem szintetikus?
[ Szerkesztve ]
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Génmódosított növénnyel. Amúgy nem tudom, mert levéltetvek ellen pl. még egyik népi praktika sem működött. - izé, az erjesztett csallánleveles lével való permetezést még nem próbáltam ki.
[ Szerkesztve ]
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
Digitalpimp
senior tag
A "bioért" azért fizetsz aranyárat, mert a nagy részét elviszi a kár. Aztán a kevés darabon valahol be kell hozni a hasznot. Vagy teljesen izolált környezetet hoznak létre, de az se egyszerű.
[ Szerkesztve ]
"...a popszakmában sokminden fontosabb, mint maga a zene. Azt a legjobb kikapcsolni." Ford Fairlane kalandjai "Vihar előtti csend, nem jó itt senkinek, csak az a pár szemét érzi jól magát, aki a képernyőről felém integet, az a sok nagy magyar, az a sok jóbarát!" PiCsa
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Az Indiai "Naga" farmról jön a cucc valószínűleg. Vettem már onnan szárított csiliket, igazából a minőség nem volt túl jó, voltak beteg csilik a cuccban és olyan is volt, amiben döglött bogarat találtam a paprikában. Ettől persze nem biztos, hogy abba is kerülnek rosszak, de nem zárható ki.
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
Exian
őstag
"csak decemberig szavatos"
Ezzel kapcsolatban egy kérdés: csináltam egy nagyon brutál, saját "erős pistát".
Úgy csináltam, hogy megfőztem egy kicsit a paprikákat (vegyesen voltak az erősek, többféle habanero, piros, citrom, narancs, meg raktam bele a nagyon erős paprikámból, ami nem tudom milyen fajta), meg került bele szintén saját édes paprika.
Szóval megfőztem őket, majd ledaráltam, alaposan besóztam, majd üvegbe raktam és a tetejére öntöttem olivaolajat, a légmentes zárás érdekében.
Így vajon mennyi ideig tárolható, meddig nem lesz baja?
[ Szerkesztve ]
-
Dilikutya
félisten
-
Dilikutya
félisten
Azért kérdezem, mert szkeptikus vagyok az ismeretlen szószokkal. Tavaly egy grillezős bulira vettem a Tesco-ban a keleti cuccos polcról egy chiliszószt (talán Sparban is kapni pont ezeket), annak konkrétan vacak íze volt.
Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
-
Exian
őstag
"Az "erős csöpp" nevű hazai olajos izéből meg kiábrándultam, az elején még tökre tetszett"
Azzal én is így voltam/vagyok. Egyrészt gyakorlatilag csak levesbe volt jó, bármi másba rakni nehézkes az elkeverhetetlenség miatt, másrészt tényleg csak erős és más semmi. Helyette inkább szórom a saját darálmányaimat, őrleményeimet, amikbe szórás előtt jó mélyen bele is szoktam szagolni (dunsztos üvegekben tartom), kellemes illatuk van és a kajában nem csak az erősséget érezni, hanem a finom paprika ízt is, plusz bármilyen kajára tudom szórni, olyanra is, amit nem lehet megkeverni, hiszen a tetejére tudom porszerűen rászórni.
Szóval a "Chili cseppje" cuccot én is hanyagolom egy ideje.
-
Dilikutya
félisten
Nem is a csípősségre gondoltam, hanem az ízre. A Heinz Habanero és a Chipotle finom szószok, a Jalapeno viszont csak összepaprikázott spenót szósz. De ez a tescós chili szósz konkrétan nem volt finom, az is ilyesmi árban volt, mint ezek a lidlis szószok.
Heinz Habanero nekem a Vifon csípős savanyú zacskós pekingi levesbe vált be a legjobban. Picit savanyít és csípősít rajta még, kellemes, finom junkfood nyerhető így.Van azért otthon rendes is, a Sárréti Chernobyl már ütősebb cucc, erős, de zamatos. A Gabko féle tequilás, díjnyertes jalapeno szósz viszont annyira nem jön be, többet vártam tőle az olvasottak alapján. Nem rossz, de nem éri meg az árát, ízre sem nagy kaland. Igazából picit csípősít, ahol tud, de pluszt nem adott nekem hozzá semmihez. Ellentétben a Chernobyllal, ami pl. nagyon jót tesz a sült húsokkal. Is.
Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
Új hozzászólás Aktív témák
- Playstation 5 All Digital Edition 825GB, 12 hónap garanciával, Bp-i üzletből eladó!
- HP OMEN 15 GAMING laptop (i7-8750H, 32GB DDR4, GTX 1060)
- Vadi új HP VICTUS 16 i5-12500H // 16 GB DDR5 RAM // RTX 3050TI // 1TB m2 SSD // GARANCIA
- IPhone 12 Pro 128GB gyári független gyönyörű állapot új akku!!
- ÁRON ALUL ELADÓ GAMING, STREAMING PC KONFIG! AJÁNDÉKOKKAL!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen