Aktív témák
-
Dilikutya
félisten
Előzmények:
2003: Bővebben: link
2004: Bővebben: link
Tavaly viszonylag jó évet zártunk. Két régi nagy siker régóta várt és halogatott folytatása is végre megérkezett. A Doom3 megosztotta a játékostársadalmat. Volt, aki imádta, volt, akinek nem tetszett. A Half-Life 2 viszont az egekbe emelkedett. Dícsérték játékmenete, újításai, és nem utolsósorban grafikája, és az eddig nem látott színvonalú fizikája miatt. Mindezt tetézte még a felújított Counter-Strike. A semmiből tűnt elő, techdemo-ként kezdte, végül az év egyik legnagyobb dobása lett a Far Cry. A játékmenetet, és a történetet illetően nem sok újdonságot hozott, gyakorlatilag egy jól elkészített Half-Life klón, de a grafikája miatt hamar közkedveltté vált (főleg az erősebb gépet birtoklók körében). Itt jelent meg először a Pixel Shader 3 támogatása. Szintén a semmiből tűnt elő a Painkiller, ami könnyed, kizárólag az öldöklésre kihegyezett játékmenetével szintén sokakat hódított meg. Elkészült a GTA sorozat legújabb része, ami sajnos csak Playstation 2-re jelent meg egyenlőre. Mivel az év majdnem egészében a folytatásokról szól, meg kell említeni feltétlenül a Prince of Persia legújabb részét, a Warrior Within-t, és a megjelenése óta az eladási listákról a Sims-et letaszító Sims 2-őt. Sok újítást egyik sem tartalmaz, a jól bevált elemekre építene.A 2003-as év sikerjátéka, a Call of Duty is kapott egy kiegészítő lemezt a United Offensive személyében. Hosszas várakozás után a Medal of Honor sorozat is újabb résszel bővült, a Pacific Assault azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagy gépigény, és az elődtől gyengébb játékmenet jellemzi.
További fontosabb játékok:
Need for Speed Underground 2
Colin McRae Rally 05
Battlefield: Vietnam
Sid Meyier's Pirates
Star Wars: Battlefront
Mi, magyarok sem maradtunk szégyenben. Az RTS-ek terén születtek jó alkotásaink. Végre elkészült a régebben Impedium Galactica 3-nak induló Nexus: The Jupiter Incident. Az Armies of Exigo, és a Codename Panzers Phase One szintén jól sikerült alkotások.
És most lássuk, így az év elején, mire is számíthatunk: rögtön az első napokban érkezett egy bejelentés, amire szerintem sokan vártunk. Hivatalosan is megerősítették, hogy készül az Age of Empires harmadik része, ami az idén boltokba is kerül. Szintén idén kerül a játékosok kezeibe a Doom 3 kiegészítője, a Resurrection of Evil, valamint a várva várt GTA: San Andreas is. A Quake IV megjelenéséről még semmi biztosat nem tudni, elvileg az is megjelenhet még az idén. Hamarosan érkezik a Battlefield 2, a World of Warcraft, a Knights of the Old Republic 2, és a Splinter Cell 3. Megjelentek az első képek a Black & White 2-ből is, erről azonban egyenlőre semmi biztosat nem tudni. Szintén nincs még időpont az ugyancsak régóta várt S.T.A.L.K.E.R.-re sem, talán április-május környéként számíthatunk rá. Ötödik részéhez érkezik a kedvelt RTS sorozat, a Settlers is. A taktikai FPs-ek kedvelőinek a Ghost Recon és a Rainbow Six újabb része nyújt kellemes szórakozást.
Amint látható, ígéretekben, tervekben az idén sincs hiány. De, hogy ezek hogy fognak sikerülni, még a jövő zenéje.Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
-
MODERÁTOR
Én nem látom értelmét erről vitatkozni, mert úgy is mindenkinek más a véleménye.
***
-
Dilikutya
félisten
A korábbi topikok is inkább beszélgetések voltak Jósolgatásba én sem mentem bele. Nem csak hogy korai lenne, de a Doom3 példájából kiindulva értelmetlen is. Mennyire vártuk, és végül nem aratta le a babérokat, alulmaradt a HL2-vel szemben, és hosszú távon egyébként sem volt képes lekötni. Legalábbis engem nem.
Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
-
duracell89
senior tag
Age Of Empires 3
ennyi...
szerk.:
esetleg FarCry2, de az még korántsem biztos, hogy kijön...
Half-Life 3 (majd talan 2029-ben)
[Szerkesztve] -
b.bone
senior tag
nekem 2004 slágere az EvE, sajnos csak ekkor bukkantam rá.
de 2005 végére is ez lesz a kedvencem.
más jó játékról meg nem tudok. se 2004-ben, se 2003-ban, se..."guilty until proven innocent" - Artisjus
-
Robaj
addikt
Brother in arms - kir lesz!
Panzers - phaze 2
Talán nfsu3
Ja és talán mafia 2 és GTA4, már ha kijönnek
[Szerkesztve] -
veterán
válasz duracell89 #5 üzenetére
Half-Life 3 szerintem akár év végén is kijöhetne...
Az engine jó...
Igazából, csak folytatni kellene a történetet, meg pár apró újdonság kellene, meg kicsit nagyobb igényesség egyes helyeken aztán már kész is a harmadik rész... -
Frigo
őstag
KotoR 2 -ha hozza az 1. rész színvonalát akkor nálam egyből az lesz az év játéka.
Ráadásul már február elején itt lesz szóval nem is kell sokat várni rá.
Ami még szintén nagyon igéretes:
F.E.A.R.
Pariah
SW:Republic Commando
És egy Star Wars RTS amit ex-Westwoodosok heggesztenek. -
Dilikutya
félisten
-
duracell89
senior tag
uhh sokmindent elfelejtettem....
world of warcraft nagyjabol mindent üt, csak azért az mmorpg mégis más
aztán ottvan még a kotor2, a BiA, rep. commando, san andreas (juliusban jön)
assze, 2005ben is elleszek -
Fade_Away
őstag
imho 2005játéka egyértelmüen a wow lesz.
valakinek nagyon-nagyot kéne durrantania, hogy ez neígy legyen... -
NeoMaN01
csendes tag
SW KotOR 2....Esetleg Quake4 ha befut még 2005-ben.
-
Gabcsika
tag
gorilla2.bas (Gorilla Game 2)
Freedom, Nature, Love & Music
-
busman
addikt
Riddick.Escape form butcher bay.
I'm not talented, I'm skilled.PS5
-
nagyúr
sw republic commando.
vagy a passziánsz 2: a káró ász bosszújaTudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
#54715584
törölt tag
válasz duracell89 #5 üzenetére
tényleg lesz ebben az évben aoe3?
-
Slayer Valor
őstag
Age of Empires 3 2005 és a Stronghold 2 is 2005. Az info-k szerint a St2 most fog megjelenni jan-febr-ben. És akkor majd jön nálam újra a stratégia játék mánia mmorpg mániával együtt Igaz, MMOgame mániám az már 2004 tavasza óta van nekem
DIABLO 3-AT AKAROOOOOOKKKK!!!!!!!!!!!!!!! -
Brae
őstag
Nekem 1999 óta a Quake 3 Arena az év játéka, valszeg 2005-ben is így lesz
Hacsak a Q4, bár nem hiszem h játékmeneteileg überelni tudná... -
Wolverine
félisten
Én bízom abban, hogy idén megjelenik a magyar fejlesztésű King Arthur... Amit láttam beleőle - nyami, legalább olyan jó lehet, mint a Rome: Total War
Emellett a S.T.A.L.K.E.R. és a F.E.A.R. is megmozgatta a fantáziámat, hogy a Panzers: Phase Two-ról ne is beszéljek...
Amiben bízom: hátha már idén ideér a SpellForce2
És persze indulnak a City of Heroes európai szerverei is
mod: állítólag a KotOR2 gyak. kiegészítőnek fog megfeleni, nem sokat políroztaka grafon/játékmeneten (persze ez talán nem is olyan nagy baj...)...
[Szerkesztve]"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
Lord Zero
addikt
stalkerről senki semmit?
a 2004es topicban mindenki emlegette, lol, semmi nem lett belőle
most, 2005 hajnalán inkább lenne aktuális 2004 legjobb gémeiről diskurálni, mint 2005ről hipotéziseket gyártaninem, mindegy
-
Dilikutya
félisten
Szvsz a Q3-nak nem volt ém olyan fergeteges játékmenete... single-ben nem több agyatlan lövöldözésnél Igaz multiban detto... de ez erről szólt, ami nem baj. Csak akkor se hallgassuk el, hogy játékmenete gyakorlatilag nem is volt. A single rész alibi sztorija pedig egyenesen nevetséges.
A Q3 egy jó játék, de nem hasonlítható össze a sorozat többi részével, illetve a többi, single-re készített játékkal.Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
-
Alvin_ti4200
félisten
Én csak arra tudok válaszolni, hogy én melyik játékokat várom a legjobban
Doom III:Resurrection Of Evil
F.E.A.R.
S.T.A.L.K.E.R.-Shadow Of Chernobyl
Max Payne 3
Quake 4
Half-Life 2 kiegészítő (az első rész alapján biztos lesz)
Dungeon Siege II
Duke Nukem Forever
Need For Speed következő része
Colin McRae Rally 2006 (ha lesz)
Gran Turismo 3 vagy 4 (0.01% az esélye)
Trackmania: Sunrise
Splinter Cell: Chaos Theory
Age Of Empires III
Empire Earth II
GTA: San Andreas
amik most hirtelen eszembe jutottak
[Szerkesztve] -
Dilikutya
félisten
válasz Alvin_ti4200 #25 üzenetére
Természetesen a Duke Nukem Forever-t az idén is nagyon várjuk
Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
-
Brae
őstag
válasz Dilikutya #24 üzenetére
Vkinek az ilyen ''minimalista'' fps-ek jönnek, no story, csak hent. Pl én is ilyen vagyok Abban igazad van hogy singleben felesleges a botokat gyilkolászni, viszont multiban még mindig zseniális ez a játék. Játékmenet alatt a gyorsaságát értem, télleg megdolgoztatja a reflexeket
-
Dilikutya
félisten
Single-ben nem élveztem annyira, hogy X számú frag után léphettem a következő pályára. Meg aztán nem igazi hentelés, mert nincs sok ellenfél. Az igazi single hentelés a Serious Sam/Painkiller féle játék Ahol mész előre és a pályának van vége is Q3 szvsz csak multiban élvezetes, a scriptelt ellenfeleket hamar meg lehet unni. Easy-n Hardon túl nehéz. Nekem
Amúgy szeretem az ilyen játékokat, ahol nem kell gondolkodni Nagy kedvencem, a Serious Sam folytatására sajna semmi esélyt nem látok az idén sem.
[Szerkesztve]Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)
-
tjhooker464
őstag
Amelyik blizzard játék kijön
A születés nem más mint a halál torz mosolya
-
Slayer Valor
őstag
válasz tjhooker464 #29 üzenetére
remélem hogy ki fog jönni még 2005-ben egy új Blizzard game. Az a baj, hogy most a WoW-World of Warcraft mmorpgvel vannak elfoglalva, ami havi 400 ft
-
bdav
őstag
Hát. Age of Empires 3 esélyes lehet erősen. azok a képek istendurvák, grafikailag mindenképpen nagyot fog ütni. a játékmenettől tartok kissé, de nagyot még nem hibáztak az Ensemblenél eddig. nemtom, Elder Scrolls4 kijön idén? az se nokedli ha a képeket nézzük (bár én a Morrowinddal se tudtam 10 percnél többet játszani, nem kötött le egyszerüen). Stronghold 1 meg jópofa volt, kíváncsi vagyok a második részre.
10 féle ember van a világon. Aki ismeri a kettes számrendszert és aki nem. ''A név nincs hosszabb páncélszekrény''
-
Wolverine
félisten
-
flogidcpp
tag
command & conquer x -generals folytatása - az évszám kétséges, remélem 2010-ig kidobják
Süss fel nap!
-
turho
őstag
Ugyan mi lehetne más mint a Silent Hill 5.
-
L|zsidoboz
őstag
pro evolution soccer 2005.
Vagy az NHL 2005Good to be good, but better to be lucky.
-
Gyusz
őstag
Érdekes, hogy a Pariah-t senki sem említette még. Pedig az Unreal készítői csak tudnak valamit.
No meg a Call of Cthulhu. Az előzetes infók szerint ez a játék olyan ilyesztő lesz... bár én inkább attól félek nehogy csalódást okozzon.
Zárszóként annyit, hogy az E3-on bemutatásra kerülő, és még az idén elkészülő játékok között is ott lappanghat a befutó. -
_az
senior tag
age of empires 3 biztos nagyot durran, world of warcraft is(nálunk ugyebár még nincs?), san andreas biztos befutó, esetleg egy halo2 esélyes lehet... elsőre ezek a tippek... aztán ki tuggya, hogy stalkerrel, fear-rel, meg ilyenekkel mi lesz...
az
-
Gabcsika
tag
Esetleg Prehistorik 3 vagy SimAnt 2 vagy Gods II. Tuti ezek lesznek!
Freedom, Nature, Love & Music
-
deedee
őstag
még egy pont a half life 2-nek
-
Wolverine
félisten
A Pariah-t Frigo említette a #9-ben, és igazad van, jó lehet...
Na meg én is elfelejtettem a nagy reménnyel várt Halo 2-t, ami kell a népnek"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
Toness
őstag
GTA San Andreas vagy STALKER vagy amiről még nem is tudunk
'' A hítpájpos hómméd mennyire müxik kingül? '' by M0Dair
-
kilokenyér
tag
hát mivel sokat COD-ozok és nagyon sokan jaccanak vele ...
ez nem esélyes de a dall of duty united offensive
vagy a counter strike 1.5 1.6---->csak vicc de király jatek -
Dreamcaster
senior tag
Hogy melyik lesz a legjobb azt nemtom, meg nekem tökmindegy, de megnyugtató, hogy valag game lesz 2005 -ben.
Midnight Club 3
Juiced
Crashday
GTA:SA
És még sorolhatnám, minnél több auto -s game legyen, de valami jo kis akcio vagy kaland -nak is örülnék már. Most nincs nagyon game ami leköt.ingyen gyuras bp xi -ker -ben! gep, sulyok vannak, most kezdem, itthon!
-
Agostino
addikt
Én nagyon várom a Stalkert, egyrészt azért mert még sosem voltam Csernobilban, de szeretnék egyszer arrafele körülnézni, ha más nem virtuálisan, másrészt meg annak sem lesz éppen gagyi grafikája, bár most a HL2 magasra tette a lécet.
Szintén várom még a AOE3-at de kicsit azért félek, hogy elvész a grafika mellett a játékélmény.
Véleményem szerint a Stalker lesz a 2005.év egyik legjobb játéka.hey friend listen, i know the world is scary right now but its gonna get way worse
-
Viktor77
titán
válasz Dreamcaster #43 üzenetére
Dettó, talán a Crashday-t a Juiced elé tenném, és a GT4-et írnám legelőre.
Csinálni kell. Kész. Pont.
-
Parker
tag
The Punisher fogja vinni a pálmát no meg a Darkwatch
[Szerkesztve]blööööööeeeeeeee
-
Type-R
őstag
GT4 PS2-re, PC-n meg a GTA:SA .
-
BrianX
csendes tag
GTA: San Anderas
Doom3: Resurrection of Evil
KOTOR 2
S.T.A.L.K.E.RJobb Úrnak lenni a pokolban ,mint szolgának a Menyországban
-
gézu
őstag
Grand Theft Auto: San Andreas
S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl
SWAT 4
DRIV3RIf you can't be a good example, then you'll just have to be a horrible warning.
-
Aws
csendes tag
San Andreas
Halo 2
AoE3
S.T.A.L..K.E.R.
F.E.A.R.
DOOM3: RoE
egyébként sztem a Doom jobb lett mint a HL2 !a HL2-ben nincsmeg vlm aminek meg kéne lennie de még nem jöttem rá hogy mi az ( de nagyon hiányzik ).
a doom-nak ülj neki mégegyszer!!!! én is másodjára jöttem rá hogy mekkora játék!ATI és más semmi
Aktív témák
- HP Victus 16 - 16.1" FHD IPS 144Hz / i5-12500H / 16Gb DDR5 / 1Tb PCIe 4.0 / RTX 3050 Ti / HUN
- Lenovo S3 Yoga 14 i3-5010 4Gb ram 180Gb SSD FHD érintő, számlával, garanciával
- ZBook 17 G6 17.3" FHD IPS Xeon E-2286M RTX 3000 32GB 512GB NVMe DVD író gar
- Hp 470 G5 17,1" i5-8250 8/256 VGA 930MX 2Gb számlával, garanciával
- IPhone 15 Pro max 256GB gyári független hibátlan 2024.12.13.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen