Új hozzászólás Aktív témák
-
snowmen
újonc
válasz Lollita #1402 üzenetére
Logika az nagyon kemény tárgy, rengeteget kell rá tanulni.
Én tavaly csináltam meg nagy nehezen. Először egy hetet tanultam és meghúztak. Másodjára vizsgaidőszak legvégén mentem, mivel a többi vizsgával már készen voltam két héttel hamarabb. Így még maradt két hetem logikára. Beosztottam szépen, minden napra 2 tétel. Akkor még persze 20 tétel volt csak. Így legalább alaposan megtanultam minden tételt és nem tudott olyat kérdezni, amit nem tudok. Mert logikából szokás a legnehezebb tételeket kérdezni. Igaz, a legtöbb embernek sajnos nincs plusz két hete logikára.
Ellenpélda: haverom három nap tanulás után átment elsőre (persze kis szerencsével). -
DarkByte
addikt
válasz Lollita #1402 üzenetére
Hát én akkor nem tudtam hogy nevessek vagy szomorodjak el, amikor 20.-ai vizsgánál kb. 80-an álltunk fel a 100-ból. Épp haverokkal beszéltük hogy a maradéknak még felét lehet meghúzzák. Egyébként részvétem, még megyünk innen jópáran 2.-án egy utolsó rohamra.
Mod: fonyám és bonyám megvan már, hála az égnek. De sem alga2-t, sem logikát nem szeretnék már megint felvenni. Jövőre Muzamel sem lesz, a gyakorlaton sem lesz olyan egyszerű átjutni.
[ Szerkesztve ]
-
snowmen
újonc
válasz Lollita #1450 üzenetére
Részvétem.
Na, voltam algán. Önszervező bináris keresőfákat kaptam. Nem a legjobb, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Mindenesetre elég necces a dolog. Ha meglesz, sztem csak épphogy. A kötprog hiányzó sorát megtaláltam szerencsére. Na maj lássuk, bízok Gyuszi bá' korrektségében. -
DarkByte
addikt
válasz Lollita #1450 üzenetére
Látom másnak is felhőtlenül sikerült, mert csak kellett az UV hétre is plusz időpontot megnyitni. Én meg most már igazán erőt vehetnék magamon. Mindjárt fogok egy kalapácsot és beverem a monitort (ráadásul kiderült hogy a tervezett nyári munkám sem lesz okés, mert elfogyott a hely )
snowmen: gratula. az a baj minnél több ilyet olvasok annál inkább nincs kedvem tanulni.
[ Szerkesztve ]
-
ALI_G
veterán
válasz Lollita #1478 üzenetére
a pont annyitól függ, hogy hányan adták be a jelentkezést az adott szakra.
egyébként régen is bekerülni volt könnyű. Engem is felvettekegyébként alulról bűzlik a hal, vagy hogy mondják, mert már gimiben elkúrtak engem, lehetett volna tanítani is abban a rühes suliban, mert nagyon pite volt, csak az egyetemen szívtam mint a torkos borz...
-
snowmen
újonc
válasz Lollita #1478 üzenetére
Sziasztok!
Hát igen, elég röhejesek a ponthatárok, főleg itt nálunk.
Azért ilyen alacsonyak a ponthatárok, mert az állami keretszám rohadt magas (összesen több, mint 500 informatikust vesznek fel az SZTE-re) és mivel elég kevesen jelentkeznek (az első helyen jelentkezők száma szinte el sem éri a keretszámot) és akik jelentkeznek, azok közül is rengetegen nem túl jó eredménnyel...
Én azon pl. ledöbbentem, hogy a középszintű matek érettségi átlaga 2,95 lett. Így nem csoda, hogy alig jelentkeznek műszaki és természettudományi képzésekre. Jelentkezni is csak annak lenne érdemes, aki tényleg vágja a témát, mert nem egyszerű bennmaradni.
Ebben az új rendszerben 453 pontom lenne, de nekem sem könnyű egyáltalán a PTI szak. Szerintem senkinek sem könnyű vagy aki azt mondja, hogy az, az hazudik...
Csak azt tudom tanácsolni azoknak, akiknek nem volt 350-400 pontja, hogy nagyon kössék fel a gatyát! Lehet, hogy éppen benn tudnak maradni, de lehet, hogy mondjuk 5-6 év alatt végzik el a 3-3,5 éves BSc szakot.
Azért a PTI MSc ponthatára is elég vicces: 38. 100 pontból 38-at simán el lehet érni, mondjuk már akkor is ha csak valaki mindenből 2-es volt...
Mondjuk nyilván a mesterképzés még nem forrta ki magát, ha többen fognak jelentkezni, magasabb lesz a ponthatár is. Most olyan 10-15 hallgató lesz MSc-n... -
snowmen
újonc
válasz Lollita #1540 üzenetére
ALI_G: Igen, számtud csak tanári szakirányon kötelező. Nem tanári szakirányon külön van bontva fonyára meg bonyára. Számtud ugyanaz, csak 2 in 1...
Lollita:
- alga1: Horváth Gyuszi tényleg rendes, de nagyon jó még Iván Szilárd és Imreh Csanád is.
- adatb: Balázs P. szigorúan (=
- számtud: majdnem mind1, h Szabolcs vagy Gombás, kb. egy szint. De talán inkább Gombás Éva.
- grafika: Tanács Attila és Erdőhelyi Balázs is nagyon jó (megj: én úgy tudom, h mostantól grafika alga1-re épül, ergo most nem biztos, h fel fogod tudni venni. Tantervben legalábbis már ez van...) -
Tottu
senior tag
válasz Lollita #1599 üzenetére
XHTML, CSS + javascript volt az előző félévben és az utolsó órán volt egy minimális php is.
A köv. félévben már a php is nagyobb hangsúlyt fog kapni. A kötelező "programot" itt megtalálhatod: [link]
Elég sok időt el lehet vele tölteni, mert elég aprólékos a projekt és csak kézzel szabad írni azt, generálni vmilyen programmal nem lehetett.A vizsgát könnyen lehet teljesíteni, de a jó jegyért sokat kell tanulni. A vizsga első részén egy tesztet kell kitölteni, a második részben pedig egy kivetített honlapot kell megcsinálni. A honlap készítésnél szintén kell használni XHTML, CSS + javascript-et.
"A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.“ - Elbert Hubbard
-
VladimirR
nagyúr
válasz Lollita #1599 üzenetére
html, minimalis xhtml, valamint javascript
semmi olyan, amit a valo eletben hasznalni fogsz, raadasul meglehetosen elavult a tananyag(ha kevesbe finoman is lehet fogalmazni, akkor egy hulladek, remelhetoleg az oktatokat mielobb felhuzzak a lapmavasra
ha pedig lehet idezni, akkor dilettansok gyulekezete, akiket elsokent allit majd falhoz a forradalom)hmm...lehet picit elragadtatam magam...
[ Szerkesztve ]
-
snowmen
újonc
válasz Lollita #1649 üzenetére
Hát igen, mindenki jobban örülne, ha normálisan meg lennének hirdetve az órák.
Az már rég ki van találva, hogy hol, mikor milyen óra lesz, csak nem képesek feltenni netre. De ha már ennyire rábízzuk magunkat ETR-re, hogy még index sem kell, akkor legalább ott működjön minden normálisan. De nem...
A kurzusok itt látszanak: ETR -> Jelentkezések -> Kurzusfelvétel -> Ciklus: 2008-2009-1 -> Új ajánlat alapján... -
DarkByte
addikt
válasz Lollita #1649 üzenetére
Hát igen, én is ettől félek hogy most nem fogok tudni felvenni jó pár tárgyat és lemaradok a jó kis időpontokról mert mások majd hamarabb észreveszik mint én.
Egyébként anyukámmal is nagyon egyet tudok érteni: miért éjfélkor kell ezt az egészet csinálni? Miért nem lehet este 8 kor, vagy 9kor? Nem mindenki akar éjszakázni, főleg ha dolgozik másnap. És akkor már olyan is volt hogy hajnali 1-ig győzködhettem a szervert hogy szeretném a tárgyakat felvenni.
[ Szerkesztve ]
-
VAZOABT.SZE
újonc
-
Lenry
félisten
válasz Lollita #1803 üzenetére
szkt.hu-ról
"A város felsőoktatási intézményeinek hallgatói folyamatosan végzik a szemeszter bérlet átvételét, ezért 2008. augusztus 25-től szeptember 30-ig az alábbi módon történő igazolással is jogosan utazhatnak:
- érvényes diákigazolvány bérletjegy nélkül
- az első éves, vagy tanintézetet váltó, nappali tagozatos hallgatók (érvényes diákigazolvány hiányában) iskolalátogatási igazolással vagy hiteles aláírással, bélyegzővel ellátott diákigazolvány igénylőlappal is utazhatnak."Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data
-
corinne
újonc
válasz Lollita #1842 üzenetére
Nekem 2 körül, mikor készültem már feldani, megjelentek, a tesi sikerült, de az áltművet persze addigra elkapkodták...és mikor 10 perc múlva néztem volna a listát, már nem volt ott...
Amúgy meglepő, hogy belépni besikerült kb 5 perccel éjfél után, bár sokra mentem vele...
Már csak olyat tudnék felvenni, ami ha érdekel, akkor ütközik, vagy énekkar, amit meg nem szeretnékTudja valaki, hogy a XA0021-38 kódon és Választható szakmai tárgy 7. Kortárs néven futó tárgy mit takar pontosan?
És hogy a GBN417E-1 Környezetvédelem és minőségügyi alapismeretek mennyire durva, mert kénytelen voltam felvenni, hogy meglegyen a 30.
[ Szerkesztve ]
:)
-
ALI_G
veterán
válasz Lollita #1902 üzenetére
HGY jóarc, nagyon tudja, csirik hozzá képest kutyafüle, de alga 1 nem olyan könnyű. De ha megy magadtól a kötprog és előadáson figyelsz és nem puskázol gyakZH-kon, akkor a vizsga sima, mert csak 30%-ot kell teljesíteni.
Én 3 gyakon voltam HGY-nél, nagyon korrekt az összes ZH-ja. -
ALI_G
veterán
válasz Lollita #2073 üzenetére
Máté Eörs tartja a grafika előadást?!
te akkor most milyen szakos is vagy?
Eleve neked hány kredites a tárgy? PTI-n én megszenvedtem a vizsgával, gyakon is épp hogy átmentem, pedig elég jó gyaktanárnál voltam.Menj be a kabinetbe és nézd meg mikor van másnál graf gyak és ülj be.
-
snowmen
újonc
válasz Lollita #2089 üzenetére
Nem akarok vészmadárkodni, de nehogy aztán számtud, grafika vagy alga valamelyike is átcsússzon jövő őszre, mert akkor nem tudnál végezni idén. Logikánál alga meg számtud jóval nehezebb, grafika nem, de így Máté Eörssel a leírásod alapján az is. Nem lesz egy sétagalopp a féléved, az biztos...
-
snow.man
csendes tag
válasz Lollita #2461 üzenetére
A vista.cc szerveren nem minden infót tesznek fel a tárgyról.
ETR-ben részletesebben fenn van:
Tanulmányok -> Dinamikus tanterv -> katt a kiválasztandó tárgy kódjára -> Kurzuskódjai -> 2008-2009-2 melletti kód -> katt az Órarendi kód, cím melletti linkre -> a megjelenő ablakban az Órarendi idő rovatban van a kért időpont és hely...
Én még nem láttam rá példát, hogy a kért idő és hely megváltozott volna. Ezeket a kért adatokat szokták átállítani fix-re, ha már végleges a dolog és minden kurzus fenn van. Mondjuk van, amikor ezt csak kurzusfelvétel után állítják át, ami elég kellemetlen, ha valaki nem tudja, hol lehet megnézni a kért időt és helyet.
Ami még érdekes, hogy nekem pl. a mostani őszi féléves tárgyaimnál a kurzuslistában csak kért idő és hely szerepel, míg a régebbi tárgyaknál fix. Úgy látszik ősszel elfelejtették átállítani... -
snow.man
csendes tag
válasz Lollita #3141 üzenetére
Itt tudod megnézni.
Ez a baj, hogy most még alig vannak jelentkezők. Akik meg szeretnének még idén továbbtanulni, azok lehet, hogy azért csúsznak egy évet, mert nem indul a szak elég jelentkező hiányában. Tavaly a PTI MSc-t elindították 9 fővel nappalin, kevesebbel viszont nem nagyon indítanának szakot szerintem, így is nagyon családias a hangulat.
Új hozzászólás Aktív témák
- MECHANIC PCB repair PAD - 2. generációs kialakítás
- DC csatlakozós ventilátor kábel - 1 utas vagy 3 utas változat
- ÚJ, bontatlan iPad PRO 13 (2024) M4 CHIP! 256GB WIFI asztrofekete, 1 év Apple garancia!
- Samsung Galaxy S22 Ultra 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HP Victus 16-r1019nt - ÚJ 16" FullHD IPS GAMER notebook - i7-14700HX, 32GB, RTX 4070
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen