-
Fototrend
Ez egy agyalós-beszélgetős Covid-19 topik. Érvelni kötelező, a másikkal foglalkozni tilos, rettegőzés duplán, a szemlélet tudományos (a "meddig maradjanak a lezárások", azaz a társadalmi rész elfér, de csak szűken/járványhoz kapcsolódóan), ergo nem oltásellenes, nem hit alapú. Ami ebben a szellemben íródik, marad, ami nem, az nem, téríteni meg se próbálj.
Új hozzászólás Aktív témák
-
senior tag
válasz t72killer #39880 üzenetére
"Az oltatlant beoltja a delta."
Csak lehet, hogy a természetes "oltás" még vacakabb, mint a sokat szapult Pfizer és társai? Vagy hogyan értelmezzük ezt a részt, az Oroszi-féle előadásból?
"Sokan abban hisznek, hogy a betegségen való átesés megfelelő védelmet ad, de az adatok ezt nem igazolják. Az Oroszi által bemutatott nemzetközi vizsgálatok szerint azoknál, akik 3-6 hónappal korábban átestek a betegségen, és nincsenek beoltva, 5,5-ször nagyobb az esély, hogy Covid-19 miatt kórházba kerüljenek, mint azoknál, akik 2 Pfizer-oltást kaptak. A természetes immunitásban a delta variáns megjelenése után főleg nem érdemes bízni, mert ott az esélykülönbség 7,5-szörös, a 60 éven felülieknél pedig 20-szoros az oltatlanok hátrányára."
Illetve ezt a screening módszert nem teljesen értem, hogy pontosan hogyan alkalmazták. Az oké, hogy a tesztelt népességet viszonyítják a teljessel, de pont az a gond, hogy (legalábbis nálunk) a tesztelt népesség nem reprezentatív (pl. a tünetmentes oltott fertőzöttek nem nagyon teszteltetnek, és a háziorvosi gyakorlat szerint rengeteg tünetes sem). Vagy csak azokat nézték, akik nem covid gyanú miatt teszteltettek, hanem egyéb ok miatt, pl. utazás?
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #39900 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 8370, változás(1): +1566 (+23.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 47620 (átlag: 6802.9), változás(2): +18875 (+65.7%) | incidencia: 781.7
Új halálos áldozatok száma: 116, változás(1): +33 (+39.8%) | elmúlt 7 napban összesen: 683 (átlag: 97.6), változás(2): +228 (+50.1%) | incidencia: 11.6
Új mintavételek száma: 37324, változás(1): +4639 (+14.2%) | elmúlt 7 napban összesen: 221011 (átlag: 31573.0), változás(2): +60690 (+37.9%)
---
Kórházban: 5147, változás(1): +1518 (+41.8%) | elmúlt 7 nap átlaga: 4693.8, változás(3): +1571.6 (+50.3%)
Lélegeztetőgépen: 509, változás(1): +143 (+39.1%) | elmúlt 7 nap átlaga: 469.2, változás(3): +134.0 (+40.0%)
Tesztpozitivitás: 22.43%, változás(1): +1.61% (+7.7%) | elmúlt 7 nap átlaga: 22.94%, változás(3): +3.07% (+15.4%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz tttttt2 #39999 üzenetére
Szerintem a megfigyelések teljes adag modernára vonatkoztak, boosterként viszont csak féladagot adnak (legalábbis mRNS-re), azaz a hatás is kisebb lesz, meg a mellékhatás is.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz kolopele #40055 üzenetére
Németország:
"A koronavírusos betegek kórházi kezelése átlagosan 10 700 euróba, vagyis közel 3,9 millió forintba kerül, ha viszont lélegeztetésre is szorulnak a betegek, akkor átlagosan 38 500 euróba, vagyis 14 millió forintba kerül a kezelés, derült ki az AOK betegbiztosító 26,5 millió ügyfelének adatait kielemezve." (forrás)USA:
"[...] minden egyes megelőzhető Covid-19 kórházi kezelés körülbelül 20 000 dollárba (5,925 millió forintba) kerül. [...] az Egyesült Államokban júniustól augusztusig 287 000 megelőzhető Covid-19 kórházi kezelés történt [...]" (forrás)''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz #16695808 #40176 üzenetére
Próbáld nem bináris módon nézni a gyógyulást. Nem az van, hogy van egy 100%-ban egészséges gyerek, aki elkapja a covidot, és utána vagy 0%-os lesz (halott) vagy megint 100%-os. Miután "meggyógyult" valahol 0 és 100% között lesz. Ha éppen 50%-os, akkor azt mondják majd róla: szegény, kifogta a long covid-ot. Ha 80%-os: mostanában könnyebb vele boldogulni, régebben nem lehetett vele bírni annyi energiája volt, viszont most nehezebben megy neki a tanulás, a tanár azt mondta, hogy talán van egy kis koncentrációs zavara, de fő, hogy egészséges...
Szóval, ha valaki az oltást latolgatja, nem biztos, hogy érdemes pusztán a halálozási adatokat böngészgetni.
Pár napja ajánlottam ezt a cikket, esetleg érdemes lehet átfutnod, a végén pont az oltassunk, ne oltassunk kérdést feszegeti.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz #16695808 #40232 üzenetére
Elolvastad a cikket? A fáradságnak meg a szellemi képességekkel kapcsolatos problémáknak is lehetnek szervi okai, ez a többiek már elmondták. De Covid után számtalan egyéb (megmagyarázhatatlan) tünet is visszamaradhat, a cikk fel is sorol párat: ájulások, fejfájás, hányinger, fülzúgás, látászavarok (látásromlás), agyi (agyvelő?) gyulladás, kiütés, kisebesedett bőr.
Amúgy a long covid valójában leginkább azokat a tüneteket takarja, amivel az orvostudomány pillanatnyilag nem tud/akar mit kezdeni, a konkrét szövődményeket, pl. az életveszélyes sokszervi gyulladást nem.
És ha már a pszichés hatásoknál tartunk: az oltásnak tudtommal nem nagyon van, de mi a helyzet a súlyos betegséggel, a kórházi kezeléssel, vagy a hosszú távú hatásokkal, legyen az csak egy állandósult fülzúgás?
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz BlackV #40352 üzenetére
Na jó, ezt nem értem. Ha mondjuk tanár vagyok, és 3 havonta elkapom a Covid-ot a gyerekektől, akkor egy idő után teljesen védtelenné válok? (Főleg, ha még oltanak is közben?)
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz #16695808 #40363 üzenetére
"és tudjuk hogy a bor kis mennyiségben jó hatással van a szív és érrendszerre"
Rosszul tudjuk. (Ezt is. )
Naponta borozik? Egy friss kutatás szerint nem jól teszi''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
A szerbek is bevásároltak (még előttünk) nagy mennyiségű kínai vakcinát, sokáig emiatt szerepeltek előkelő helyen az oltási rangsorokban. Szóval, hogy nagy arányban szerepelnek a kórházi adatsorokban, nem igazán meglepő. Vagy úgy érted, hogy oltásszámra vetítve is hátul kullog a Sinopharm?
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz tttttt2 #40474 üzenetére
mRNS oltásokról beszélsz, de mindkét linkedben előfordulnak vektoros vakcinák is (azaz a Covid oltásokat vizsgálják általánosan, nem az mRNS-t). Az, hogy az oltások okozták a panaszokat, az ezekből a cikkekből szerintem nem derül ki. Annyit feltételezhetünk, hogy okozhatták, de pont ez az, amit tudományos módszerekkel igazolni kellene. (A második link pont arról szól, hogy kutatók kaptak egy szép summát, hogy az anekdotikus beszámolókat próbálják alátámasztani vagy cáfolni. Az első link mögött egy medrxiv.org cikk van, amit határozottan nem egy orvos-biológiai kutatás (ami már a szerzők névsorából is kiderül), ami az irodalmi áttekintésen túl egy internetes kérdőíves felmérés eredményét ismerteti.)
Megjegyzések: 1. EU-ban egy éves távlatban a jelenlegi választékból csak a Pfizer marad (kevés Moderna, meg kb. két még fejlesztési fázisbanban lévő vakcinak, ha egyáltalán elkészülnek), szóval válogatni leginkább most lehet. 2. Fiatal nőknek a vektor vakcinák kevésbé ajánlottak a rögösödés miatt. 3. Hivatalos álláspont (pl. CDC) szerint a Covid fokozott veszélyt jelent mind a szülő nő, mind a magzat számára.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #40535 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 21060, változás(1): +3226 (+18.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 50846 (átlag: 7263.7), változás(2): +15478 (+43.8%) | incidencia: 882.5
Új halálos áldozatok száma: 304, változás(1): +90 (+42.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 773 (átlag: 110.4), változás(2): +256 (+49.5%) | incidencia: 13.2
Új mintavételek száma: 102447, változás(1): +5928 (+6.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 226939 (átlag: 32419.9), változás(2): +51267 (+29.2%)
---
Kórházban: 5286, változás(1): +1306 (+32.8%) | elmúlt 7 nap átlaga: 4955.0, változás(3): +1557.8 (+45.9%)
Lélegeztetőgépen: 519, változás(1): +85 (+19.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 486.2, változás(3): +124.0 (+34.2%)
Tesztpozitivitás: 20.56%, változás(1): +2.08% (+11.3%) | elmúlt 7 nap átlaga: 23.36%, változás(3): +2.55% (+12.3%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #40703 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 5323, változás(1): +735 (+16.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 51581 (átlag: 7368.7), változás(2): +13492 (+35.4%) | incidencia: 917.9
Új halálos áldozatok száma: 165, változás(1): +42 (+34.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 815 (átlag: 116.4), változás(2): +214 (+35.6%) | incidencia: 14.5
Új mintavételek száma: 21491, változás(1): +1620 (+8.2%) | elmúlt 7 napban összesen: 228559 (átlag: 32651.3), változás(2): +45148 (+24.6%)
---
Kórházban: 5811, változás(1): +1289 (+28.5%) | elmúlt 7 nap átlaga: 5212.8, változás(3): +1479.0 (+39.6%)
Lélegeztetőgépen: 545, változás(1): +93 (+20.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 504.8, változás(3): +114.6 (+29.4%)
Tesztpozitivitás: 24.77%, változás(1): +1.68% (+7.3%) | elmúlt 7 nap átlaga: 23.70%, változás(3): +1.35% (+6.0%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
(Bocs, nem személyes, de gyakran futni össze ilyen reakcióval, és nekem mindig egy kicsit fura: "szörnyű, de hát ők nem normálisak (dohányoznak, kövérek, nem alszanak eleget, nem sportolnak, túl sokat sportolnak, és ha egyik sem, akkor nyilván valamilyen genetikai defektusuk van), ha normálisak lettek volna, akkor nem történhetett volna meg". Az nem képzelhető el, hogy valójában tök normálisak, olyanok, mint mi, csak a Covid egy súlyos betegség, amibe bárki belehalhat?)
Amúgy nem példa nélkül álló:
Egy százhalombattai család mind a négy tagja meghalt koronavírus-fertőzés miatt''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz rgeorge #40743 üzenetére
Édes szappan, csípős kartonpapír: hogyan lehet átvészelni az ízlelés elvesztését, ha az ember koronavírusos?
(Nem lesz benne a válasz, de talán ötleteket adhat.)''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Nos, ha követed a linket, ami az idézetedben szerepel, akkor egy tudományos folyóirathoz jutsz, onnan meg a Cell Neuron c. szaklaphoz, és egyéb hitelesnek tűnő forrásokhoz. És azok tényleg valami olyasmit állítanak, mint ami a Telex cikkben szerepel. Mondjuk a forrás majdnem egy éves, de gyors kereséssel találni újabbakat (COVID’s toll on smell and taste: what scientists do and don’t know) vagy egészen újat is (COVID-19 and loss of sense of smell).
Ha őszinte akarok lenni, engem is meglepett, mert én is úgy könyveltem el a szaglásvesztést, mint az agykárosodás tünetét, de ezek szerint tévesen. (Ettől persze még a covid károsítja az agyat (is).) Most nem olvastam végig a cikkeket, de majd megteszem, mert a környezetemben is van érintett.
Én viszonylag megbízható hírforrásnak találom a Telexet, de ez lehet, hogy egyéni szoc. probléma. Annak ellenére, hogy a helyesírás mellett a matek sem mindig megy nekik. )
[ Szerkesztve ]
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
A hangsúlyt tegyük a valószínűlegre. Pl. Észak-Karolinában 10812 újrafertőződés történt, ebből 94 végződött halállal.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Én nem igazán tartok tőle, mert nem nagyon hallottam egyről sem, pedig elég alaposan utánaolvastam az oltásoknak, már csak érdekességképpen is. És a tudomány álláspontja jelenleg az, hogy ilyenek nincsenek is. És hát kire hallgassak, ha nem a tudományra?
Azért hadd kérdezzek már vissza: a Covid betegség hosszútávú következményeitől senki sem tart? Mi lesz, ha pl. 10 év múlva imigyen szól az emberhez az orvosa, sűrű fejcsóválások közepette: "Nem is értem, demencia ilyen fiatalon? Esetleg nem volt maga Covidos valamikor?"
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #41010 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 10265, változás(1): +1831 (+21.7%) | elmúlt 7 napban összesen: 53412 (átlag: 7630.3), változás(2): +9484 (+21.6%) | incidencia: 996.4
Új halálos áldozatok száma: 178, változás(1): +80 (+81.6%) | elmúlt 7 napban összesen: 895 (átlag: 127.9), változás(2): +270 (+43.2%) | incidencia: 15.6
Új mintavételek száma: 33325, változás(1): +3652 (+12.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 232211 (átlag: 33173.0), változás(2): +31964 (+16.0%)
---
Kórházban: 5852, változás(1): +1022 (+21.2%) | elmúlt 7 nap átlaga: 5417.2, változás(3): +1351.8 (+33.3%)
Lélegeztetőgépen: 565, változás(1): +102 (+22.0%) | elmúlt 7 nap átlaga: 525.2, változás(3): +112.4 (+27.2%)
Tesztpozitivitás: 30.80%, változás(1): +2.38% (+8.4%) | elmúlt 7 nap átlaga: 24.17%, változás(3): +0.18% (+0.8%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napbanElmúlt két hétben a lakosság 1%-a lett pozitív...
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Chesterfield #41080 üzenetére
Jelenleg 128-nál tartunk (7 napi átlag), a heti növekmény pedig 43% és csökkenő tendenciát mutat (pár hete még 100%-körül mozgott). Szóval, minden lehet, de ha a jelenlegi trend marad, akkor az átlag napi 300 még messze van.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Gothmog #41096 üzenetére
Igen, én is emlékszem, de nekem úgy tűnt, hogy a hupli megvolt kb. egy hete (azaz akkor visszakapaszkodott a heti növekmény 90% fölé), és azóta mintha megint csökkenne (vagy megcsúszott az adatszolgáltatás). Ezzel szinkronban csökken az esetszám növekedés üteme is (azzal együtt is, hogy a pozitivitás nő), ami hosszabb távon szintén a halálozás csökkenése irányában hat.
Persze, ha összeomlik az egészségügy, akkor a fenti fejtegetés nem sokat ér...
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #41301 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 10767, változás(1): +2373 (+28.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 55785 (átlag: 7969.3), változás(2): +9731 (+21.1%) | incidencia: 1042.4
Új halálos áldozatok száma: 131, változás(1): -1 (-0.8%) | elmúlt 7 napban összesen: 894 (átlag: 127.7), változás(2): +244 (+37.5%) | incidencia: 15.8
Új mintavételek száma: 44872, változás(1): +7248 (+19.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 239459 (átlag: 34208.4), változás(2): +23087 (+10.7%)
---
Kórházban: 5969, változás(1): +979 (+19.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 5613.0, változás(3): +1222.8 (+27.9%)
Lélegeztetőgépen: 606, változás(1): +118 (+24.2%) | elmúlt 7 nap átlaga: 548.8, változás(3): +108.2 (+24.6%)
Tesztpozitivitás: 23.99%, változás(1): +1.68% (+7.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 24.51%, változás(3): +1.89% (+8.3%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz viharhozo #41338 üzenetére
A vakcina hatékonyságot úgy mérik, hogy szabadon eresztenek egy fertőzött országban pár tízezer oltott, illetve oltatlan nem covidos egyént, és a lelkükre kötik, hogy próbáljanak meg ugyanannyi kontaktusszámot létesíteni idegenekkel. Aztán várnak pár hónapot, (közben esetleg tesztelgetik őket), aztán a végén megszámolják, hogy ki lett pozitív, ki lett beteg, ki került kórházba és ki halt meg. Majd ezeket a számokat arányítják egymáshoz (oltottak, vs. oltatlanok).
Te viszont nem ezt számolod (mármint szerintem, mert csak felületesen néztem át), hanem veszel egy olyan alapsokaságot, aki már eleve covidos. És ebből számolsz kórházba kerülési arányt (nem teljesen korrektül, mert a kórházba időben elcsúszva kerülnek az emberek, de mondjuk közelítésnek jó). Ez persze egy teljesen jó számolás, csak ez egy teljesen más adat, elvileg ezt hívják infection hospitalization rate-nek. (És ha ezeket a számokat arányítod, akkor pl. nem veszed figyelembe azt, hogy az oltottak kisebb arányban fertőződnek, illetve a fertőzöttek nagyobb arányban lesznek tünetmentesek (akik emiatt nem is teszteltetnek feltehetően).)
Ha rosszul értelmezem a számításaid, akkor bocs.
[ Szerkesztve ]
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #41614 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 11289, változás(1): +2919 (+34.9%) | elmúlt 7 napban összesen: 58704 (átlag: 8386.3), változás(2): +11084 (+23.3%) | incidencia: 1088.3
Új halálos áldozatok száma: 135, változás(1): +19 (+16.4%) | elmúlt 7 napban összesen: 913 (átlag: 130.4), változás(2): +230 (+33.7%) | incidencia: 16.3
Új mintavételek száma: 51927, változás(1): +14603 (+39.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 254062 (átlag: 36294.6), változás(2): +33051 (+15.0%)
---
Kórházban: 6122, változás(1): +975 (+18.9%) | elmúlt 7 nap átlaga: 5808.0, változás(3): +1114.2 (+23.7%)
Lélegeztetőgépen: 613, változás(1): +104 (+20.4%) | elmúlt 7 nap átlaga: 569.6, változás(3): +100.4 (+21.4%)
Tesztpozitivitás: 21.74%, változás(1): -0.69% (-3.1%) | elmúlt 7 nap átlaga: 24.37%, változás(3): +1.43% (+6.2%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Volt már?
Is Delta the last Covid ‘super variant’?
TL;DR: Nem tudják.
Amiben viszont egyetértenek: Az esetszámokat alacsonyan kell tartani, mert csak ezzel lehet lassítani a vírus evolúcióját. Ehhez a vakcinák alighanem kevesek lesznek, ezért fent kell tartani bizonyos korlátozásokat is. (És emlékeztetnek arra, hogy az összes jelentősebb variáns olyan helyeken alakult ki, ahol a fertőzés korlátlanul terjedt)''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #42302 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 27209, változás(1): +6149 (+29.2%) | elmúlt 7 napban összesen: 64853 (átlag: 9264.7), változás(2): +14007 (+27.5%) | incidencia: 1184.3
Új halálos áldozatok száma: 392, változás(1): +88 (+28.9%) | elmúlt 7 napban összesen: 1001 (átlag: 143.0), változás(2): +228 (+29.5%) | incidencia: 18.2
Új mintavételek száma: 127729, változás(1): +25282 (+24.7%) | elmúlt 7 napban összesen: 279344 (átlag: 39906.3), változás(2): +52405 (+23.1%)
---
Kórházban: 6451, változás(1): +1165 (+22.0%) | elmúlt 7 nap átlaga: 6041.0, változás(3): +1086.0 (+21.9%)
Lélegeztetőgépen: 649, változás(1): +130 (+25.0%) | elmúlt 7 nap átlaga: 595.6, változás(3): +109.4 (+22.5%)
Tesztpozitivitás: 21.30%, változás(1): +0.75% (+3.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 24.52%, változás(3): +1.16% (+5.0%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Újabb adag falra hányt borsó:
Ferenci Tamás: Életveszélyes, ha nem közlik a legfontosabb járványügyi adatokat''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz t72killer #42488 üzenetére
A Pfizer állítólag komoly kötbéreket vállalt az új szerződésben, szóval nagyon rá kellene ígérni, ha az unió elől szeretnénk elhappolni a készleteket.
Felmerült még, hogy majd átvesszük a készleteket más uniós országoktól, de azokban az országokban, ahol komolyan vették az oltást, idén sem sok maradt, ahol meg nem vették komolyan, ott most gondolkoznak a kötelezővé tételén. Ráadásul a jelenlegi gyakorlat az, hogy minden ország addig ül a készletein, ameddig le nem kezdenek járni (tök logikusan, mert bármikor beüthet egy új mutáns, és kellhet az extra adag.) És az EU által rendelt mennyiség tavaly még soknak tűnt (mondták is, hogy osztogatásra is szánnak), de az évi kétszeri oltás mellett már egyáltalán nem olyan sok. (Pláne, ha egyre több helyen lesz kötelező.)
A kapacitásokkal meg jelenleg éppenhogy gond van: a világ fele még egyetlen dózist sem kapott, és egy darabig nem is fog, mert a készletek jelenleg a világ fizetőképes rétegének újraoltására mennek el inkább.
Új oltóanyagok meg vagy lesznek, vagy nem, de ha lesznek is, nagy kérdés a kapacitás.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #42571 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 6518, változás(1): +1195 (+22.4%) | elmúlt 7 napban összesen: 66048 (átlag: 9435.4), változás(2): +14467 (+28.0%) | incidencia: 1204.0
Új halálos áldozatok száma: 171, változás(1): +6 (+3.6%) | elmúlt 7 napban összesen: 1007 (átlag: 143.9), változás(2): +192 (+23.6%) | incidencia: 18.6
Új mintavételek száma: 23565, változás(1): +2074 (+9.7%) | elmúlt 7 napban összesen: 281418 (átlag: 40202.6), változás(2): +52859 (+23.1%)
---
Kórházban: 6830, változás(1): +1019 (+17.5%) | elmúlt 7 nap átlaga: 6244.8, változás(3): +1032.0 (+19.8%)
Lélegeztetőgépen: 663, változás(1): +118 (+21.7%) | elmúlt 7 nap átlaga: 619.2, változás(3): +114.4 (+22.7%)
Tesztpozitivitás: 27.66%, változás(1): +2.89% (+11.7%) | elmúlt 7 nap átlaga: 25.10%, változás(3): +1.40% (+5.9%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Vidéken komoly gond, hogy nincsen a közelben olyan hely, ahol oltatni lehetne. Oltópont megyénként néhány van, oda eljutni pedig gyakran problémás. A körzeti orvos meg vagy olt, vagy nem, és ha olt, akkor is elég rapszodikusan teszi (pl. az elmúlt hetekben több helyen csak influenza ellen oltottak). Most nem csak az változott, hogy nem kell regisztrálni, hanem az is, hogy helyben lehet oltatni, nem kell utazni.
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #42828 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 12637, változás(1): +2372 (+23.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 68420 (átlag: 9774.3), változás(2): +15008 (+28.1%) | incidencia: 1247.1
Új halálos áldozatok száma: 176, változás(1): -2 (-1.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 1005 (átlag: 143.6), változás(2): +110 (+12.3%) | incidencia: 19.4
Új mintavételek száma: 38849, változás(1): +5524 (+16.6%) | elmúlt 7 napban összesen: 286942 (átlag: 40991.7), változás(2): +54731 (+23.6%)
---
Kórházban: 6840, változás(1): +988 (+16.9%) | elmúlt 7 nap átlaga: 6442.4, változás(3): +1025.2 (+18.9%)
Lélegeztetőgépen: 664, változás(1): +99 (+17.5%) | elmúlt 7 nap átlaga: 639.0, változás(3): +113.8 (+21.7%)
Tesztpozitivitás: 32.53%, változás(1): +1.73% (+5.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 25.45%, változás(3): +1.27% (+5.3%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
-
senior tag
válasz Sir Pocok #43110 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 12165, változás(1): +1398 (+13.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 69818 (átlag: 9974.0), változás(2): +14033 (+25.2%) | incidencia: 1285.7
Új halálos áldozatok száma: 185, változás(1): +54 (+41.2%) | elmúlt 7 napban összesen: 1059 (átlag: 151.3), változás(2): +165 (+18.5%) | incidencia: 20.0
Új mintavételek száma: 52800, változás(1): +7928 (+17.7%) | elmúlt 7 napban összesen: 294870 (átlag: 42124.3), változás(2): +55411 (+23.1%)
---
Kórházban: 6858, változás(1): +889 (+14.9%) | elmúlt 7 nap átlaga: 6620.2, változás(3): +1007.2 (+17.9%)
Lélegeztetőgépen: 680, változás(1): +74 (+12.2%) | elmúlt 7 nap átlaga: 653.8, változás(3): +105.0 (+19.1%)
Tesztpozitivitás: 23.04%, változás(1): -0.96% (-4.0%) | elmúlt 7 nap átlaga: 25.25%, változás(3): +0.74% (+3.0%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Hálaadás előtti covid teszt árak (USA): 24 órán belül 100 dollár, 2 órán belül 390. (Avagy a "visszatérés a normalitáshoz" továbbra sem tűnik zökkenőmentesnek...)
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 11871, változás(1): +582 (+5.2%) | elmúlt 7 napban összesen: 70400 (átlag: 10057.1), változás(2): +11696 (+19.9%) | incidencia: 1321.5
Új halálos áldozatok száma: 162, változás(1): +27 (+20.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 1086 (átlag: 155.1), változás(2): +173 (+18.9%) | incidencia: 20.5
Új mintavételek száma: 49296, változás(1): -2631 (-5.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 292239 (átlag: 41748.4), változás(2): +38177 (+15.0%)
---
Kórházban: 6913, változás(1): +791 (+12.9%) | elmúlt 7 nap átlaga: 6778.4, változás(3): +970.4 (+16.7%)
Lélegeztetőgépen: 695, változás(1): +82 (+13.4%) | elmúlt 7 nap átlaga: 670.2, változás(3): +100.6 (+17.7%)
Tesztpozitivitás: 24.08%, változás(1): +2.34% (+10.8%) | elmúlt 7 nap átlaga: 25.72%, változás(3): +1.35% (+5.5%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Izland` #43453 üzenetére
Ajánlás az, hogy vegyék. Ezt pl. tegnap olvastam:
Pregnant women urged to get Covid jab as data from England shows it is safe''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
-
senior tag
válasz Sir Pocok #44418 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 27830, változás(1): +621 (+2.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 71021 (átlag: 10145.9), változás(2): +6168 (+9.5%) | incidencia: 1390.8
Új halálos áldozatok száma: 460, változás(1): +68 (+17.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 1154 (átlag: 164.9), változás(2): +153 (+15.3%) | incidencia: 22.1
Új mintavételek száma: 124615, változás(1): -3114 (-2.4%) | elmúlt 7 napban összesen: 289125 (átlag: 41303.6), változás(2): +9781 (+3.5%)
---
Kórházban: 7438, változás(1): +987 (+15.3%) | elmúlt 7 nap átlaga: 6975.8, változás(3): +934.8 (+15.5%)
Lélegeztetőgépen: 538, változás(1): -111 (-17.1%) | elmúlt 7 nap átlaga: 648.0, változás(3): +52.4 (+8.8%)
Tesztpozitivitás: 22.33%, változás(1): +1.03% (+4.8%) | elmúlt 7 nap átlaga: 25.93%, változás(3): +1.41% (+5.7%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #44718 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 6390, változás(1): -128 (-2.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 70893 (átlag: 10127.6), változás(2): +4845 (+7.3%) | incidencia: 1401.7
Új halálos áldozatok száma: 195, változás(1): +24 (+14.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 1178 (átlag: 168.3), változás(2): +171 (+17.0%) | incidencia: 22.4
Új mintavételek száma: 20309, változás(1): -3256 (-13.8%) | elmúlt 7 napban összesen: 285869 (átlag: 40838.4), változás(2): +4451 (+1.6%)
---
Kórházban: 7596, változás(1): +766 (+11.2%) | elmúlt 7 nap átlaga: 7129.0, változás(3): +884.2 (+14.2%)
Lélegeztetőgépen: 513,változás(1): -150 (-22.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 618.0, változás(3): -1.2 (-0.2%)
Tesztpozitivitás: 31.46%, változás(1): +3.80% (+13.8%) | elmúlt 7 nap átlaga: 26.69%, változás(3): +1.59% (+6.3%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz BlackV #44936 üzenetére
Lehet, hogy nem tetszik az érvelés, de valójában ez a hivatalos álláspont, amit pl. a CDC is képvisel: az oltás felvételét nem szabad antitest vizsgálat eredményétől függővé tenni, mert jelenleg nincs elég adat, hogy meg lehessen határozni egy biztonságos küszöbértéket, ami felett valaki védettnek számít. (Pl. forrás) Amit én úgy értelmezek, hogy lehet, hogy létezik ilyen küszöbérték, de jelenleg tudományos bizonyíték nincs rá.
Ezzel szemben áll az, hogy arra viszont vannak bizonyítékok, hogy az oltás minden esetben növeli a védettséget (azoknál is akik korábban átestek a betegségen, vagy oltva vannak). Tehát az oltást minden esetben érdemes beadatni, mert utána biztosan védettebb lesz az ember, mint előtte.
(És szerintem ezért bátor dolog valakinek azt tanácsolni, hogy "elég ennyi antitest, ráér még az oltás". Mert mi van, ha egy-két hét múlva mégis jön egy kellemetlenebb lefolyású (áttöréses) fertőzés?)
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #44987 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 11152, változás(1): -1485 (-11.8%) | elmúlt 7 napban összesen: 69408 (átlag: 9915.4), változás(2): +988 (+1.4%) | incidencia: 1410.8
Új halálos áldozatok száma: 192, változás(1): +16 (+9.1%) | elmúlt 7 napban összesen: 1194 (átlag: 170.6), változás(2): +189 (+18.8%) | incidencia: 22.5
Új mintavételek száma: 30920, változás(1): -7929 (-20.4%) | elmúlt 7 napban összesen: 277940 (átlag: 39705.7), változás(2): -9002 (-3.1%)
---
Kórházban: 7546, változás(1): +706 (+10.3%) | elmúlt 7 nap átlaga: 7270.2, változás(3): +827.8 (+12.8%)
Lélegeztetőgépen: 562,változás(1): -102 (-15.4%) | elmúlt 7 nap átlaga: 597.6, változás(3): -41.4 (-6.5%)
Tesztpozitivitás: 36.07%, változás(1): +3.54% (+10.9%) | elmúlt 7 nap átlaga: 27.40%, változás(3): +1.95% (+7.7%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #45241 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 10466, változás(1): -1699 (-14.0%) | elmúlt 7 napban összesen: 67709 (átlag: 9672.7), változás(2): -2109 (-3.0%) | incidencia: 1407.7
Új halálos áldozatok száma: 218, változás(1): +33 (+17.8%) | elmúlt 7 napban összesen: 1227 (átlag: 175.3), változás(2): +168 (+15.9%) | incidencia: 23.4
Új mintavételek száma: 42035, változás(1): -10765 (-20.4%) | elmúlt 7 napban összesen: 267175 (átlag: 38167.9), változás(2): -27695 (-9.4%)
---
Kórházban: 7450, változás(1): +592 (+8.6%) | elmúlt 7 nap átlaga: 7388.6, változás(3): +768.4 (+11.6%)
Lélegeztetőgépen: 550,változás(1): -130 (-19.1%) | elmúlt 7 nap átlaga: 571.6, változás(3): -82.2 (-12.6%)
Tesztpozitivitás: 24.90%, változás(1): +1.86% (+8.1%) | elmúlt 7 nap átlaga: 27.77%, változás(3): +2.51% (+10.0%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz t72killer #45244 üzenetére
Nálatok (UK) halálozás tekintetében a mostani hullám csúcsa nem érte el a heti 1200-at, ha jól emlékszem, és azóta lefelé megy (most 854), gondolom a 3. oltásoknak köszönhetően. Nálunk most 1227, és majdnem hétszer kevesebben vagyunk.
[ Szerkesztve ]
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Dél-Afrikában tegnap 8561 eset volt, egy héttel korábban 1275. Heti átlagot nézve: két hete 300/nap, egy hete 1000/nap, most 3500/nap. Múlt hónapban az esetek majdnem háromnegyede Omikron volt.
Közben találtak Omikront Dél-Koreában és az USÁ-ban is. (Dél-Koreában 92%-os a felnőttek átoltottsága, de mióta nemrég nyitottak, a napi esetszám Omikron nélkül is visszament napi 5000 eset fölé [52 millióan vannak].) (forrás)
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz #86564352 #45277 üzenetére
Az eredeti BBC cikk sokkal részletesebb, ha valakit érdekel a téma:
Covid: Trigger of rare blood clots with AstraZeneca jab found by scientists''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #45510 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 10143, változás(1): -1728 (-14.6%) | elmúlt 7 napban összesen: 65981 (átlag: 9425.9), változás(2): -4419 (-6.3%) | incidencia: 1396.0
Új halálos áldozatok száma: 191, változás(1): +29 (+17.9%) | elmúlt 7 napban összesen: 1256 (átlag: 179.4), változás(2): +170 (+15.7%) | incidencia: 24.0
Új mintavételek száma: 43276, változás(1): -6020 (-12.2%) | elmúlt 7 napban összesen: 261155 (átlag: 37307.9), változás(2): -31084 (-10.6%)
---
Kórházban: 7463, változás(1): +550 (+8.0%) | elmúlt 7 nap átlaga: 7498.6, változás(3): +720.2 (+10.6%)
Lélegeztetőgépen: 566,változás(1): -129 (-18.6%)| elmúlt 7 nap átlaga: 545.8,változás(3): -124.4 (-18.6%)
Tesztpozitivitás: 23.44%, változás(1): -0.64% (-2.7%) | elmúlt 7 nap átlaga: 27.64%, változás(3): +1.92% (+7.5%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
válasz Sir Pocok #46033 üzenetére
Trendek:
Új fertőzöttek száma: 22699, változás(1): -5131 (-18.4%) | elmúlt 7 napban összesen: 60850 (átlag: 8692.9), változás(2): -10171 (-14.3%) | incidencia: 1349.8
Új halálos áldozatok száma: 489, változás(1): +29 (+6.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 1285 (átlag: 183.6), változás(2): +131 (+11.4%) | incidencia: 25.0
Új mintavételek száma: 106764, változás(1): -17851 (-14.3%) | elmúlt 7 napban összesen: 243304 (átlag: 34757.7), változás(2): -45821 (-15.8%)
---
Kórházban: 7440, változás(1): +2 (+0.0%) | elmúlt 7 nap átlaga: 7499.0, változás(3): +523.2 (+7.5%)
Lélegeztetőgépen: 586, változás(1): +48 (+8.9%) | elmúlt 7 nap átlaga: 555.4,változás(3): -92.6 (-14.3%)
Tesztpozitivitás: 21.26%, változás(1): -1.07% (-4.8%) | elmúlt 7 nap átlaga: 27.43%, változás(3): +1.50% (+5.8%)
---
változás(1) = napi adat az egy héttel korábbi napi adathoz képest
változás(2) = utolsó hét nap összege az előző hét nap összegéhez képest (növekedési faktor)
változás(3) = utolsó hét nap átlaga az előző hét nap átlagához képest
incidencia = százezer lakosra jutó esetszám az utolsó 14 napban''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
-
senior tag
Az oltások nem védenek 100%-ban, ezért ha magasak az esetszámok, akkor az oltottak is meg fognak halni (vagy megnyomorodnak), igaz, hogy kisebb arányban, mint az oltatlanok. Az valóban igaz, hogy ez sem a kormányt, sem a társadalmat nem zavarja. (Vagy legalábbis a társadalom azon részét, akik nem veszélyeztetettek. Akik pillanatnyilag a fiatalabbak. Érdekes lesz megfigyelni, hogy mi történik, amikor ez majd változik.)
''The third planet is incapable of supporting life. Our scientists have said there's far too much oxygen in their atmosphere.''
Új hozzászólás Aktív témák
- Elden Ring
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Az Apple szerint ejteni kell az USA trösztellenes perét
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Xiaomi Pad 6S Pro 12.4 - Kína (válasza az) iPad(r)e
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
- Linux kezdőknek
- Projektor topic
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs