-
Fototrend
Vodafone (ex UPC Magyarország Kft.) (analóg / digitálisTV, internet, telefon)
Új hozzászólás Aktív témák
-
gduck
addikt
-
rgeorge
addikt
-
ztsoft
őstag
Nekem már kétszer is ajánlottak (legutóbb azzal kezdett az ügyintéző, "csak 3000 Ft", mondtam, hogy most sokszor elvagyok ebből az összegből fél évig is, majd ha tud olcsóbbat ajánlani, akkor beszélhetünk róla ), de nem mentem bele.
Jó dolog fontosnak lenni, de fontosabb, hogy jók legyünk.
-
4Grider
nagyúr
Pedig pont a fordítottját látom (és gondoltam, hogy sokan a Retek szakadozására fognak gondolni, pedig nem az a gázosabb). A Fishing&Hunting este 8 óra körül nézhetetlen, míg a jóval nagyobb nézőtáborral bíró Retek Klub vagy Duna tv simán nézhető.
Ha már ismeretterjesztő csatorna: Az NG sem híres arról, hogy este 7 és 9 között akadásmentesen nézhető lenne. -
4Grider
nagyúr
A lényeg: A Horizon Go időszakonként túlterhelt, így bizonyos adók, bizonyos időszakokban nézhetetlenek rajta. Nekem a F&H tűnt fel, hogy iszonyat gáz este 7-9 óra körül. És ha egy ilyen rétegcsatorna ennyire akadozik, akkor a nagyságrenddel nézettebb csatornák - azonos sávszélesség esetén - nézhetetlenek lennének, és már zúgolódna a felhasználók zöme.
-
Lacccca87
addikt
Fogászhoz csak időpontra .
Esetek 5%-ban nálam is jól működött és használható volt(pl amikor rokont látogattam meg ahol van UPC) de 95%-ban nem csatlakozott vagy csatlakozott de 0 net.
@Watercolour: Azért nem mondanám hogy olyan nagyon olcsó csomagok lennének mobilnetben. Nemrég néztem körül és hát a saját csomagomhoz 1-2GB os adattal havi 3000e ft többlet lenne ami szerintem elfogadhatatlan, még ha korlátlan lenne az adat akkor azt mondom ok, de így elég sovány.
[ Szerkesztve ]
-
4Grider
nagyúr
Estefelé (amikor a legtöbben nézik) szoktál te Horizon Go-t használni? Konkrétan nálam egy rakat csatorna este hat után vagy pufferel, vagy natúr egyszer csak kiírja, hogy nem lehet lejátszani, meg sávszélesség-hiányra panaszkodik (van még vagy 100 Mbps szabad kapacitás).
Konkrétan én emiatt a vacak miatt fizetek elő ittott tv-re, mert ilyenkor váltanom kell normálisabb szolgáltatóra.[ Szerkesztve ]
-
czanga
őstag
Tehát ha kötnék egy szerződést a DIGI-nél is (22. kerület, de szerintem a mi részünkön még nincs), akkor simán csak kijönnének, és behúznának egy plusz légkábelt a villanyoszlopról, beviszik az adott helyre, és csóközön? Tehát működne ez mint megoldás? Nem ütközik azzal, hogy az adott címen van már UPC előfizetés?
-
szabogabor10
veterán
Számlám akarnám megnézni, de esélytelen, folyamatosan kiléptet.
Szerk.: megjavult. Vicces, küldtek mail-t, hogy elkészült a számlám, de még nincs semmi. Máskor akkor szoktak küldeni, mikor már tényleg elkészült.
[ Szerkesztve ]
iPhone 14 Pro Max -- iPad Pro -- tv 4K -- Watch — Mac — AirPods Pro 2nd gen
-
szabogabor10
veterán
Rendelet gondolom nincs, de ha rendeletekkel kell elérni, hogy egy szolgáltató legyen már szíves berakni normálisan a HD csatikat, az katasztrófális helyzetet jelent.
Egyébként én még abban is benne lennék, hogy fizetek 3-5 ezerrel többet, de legyen normális HD csati mennyiség. Dehát lássuk be, egy döglött piac vagyunk.[ Szerkesztve ]
iPhone 14 Pro Max -- iPad Pro -- tv 4K -- Watch — Mac — AirPods Pro 2nd gen
-
ztsoft
őstag
Nálam egy kicsit másképp működik. Bejelentkezés után a következő fogad (végtelen ciklus, nem tud tovább lépni).
Itt a cím mezőből törölve a felesleges sallangot (csak a https://www.upc.hu marad), akkor kapom a következőt.
Elméletileg be vagyok jelentkezve, de ha rákattintok egy linkre, akkor már nem vagyok bejelentkezve. A számlát a 10. bejelentkezés után nagy nehezen sikerült letölteni úgy, hogy a letöltés után már ki is dobott.
Karácsony óta ez megy, néha működik rendesen, de ez nagyon ritka. Az a legszebb az egészben, hogy az informatikusok sem tudják, hogy hol a hiba, ezt (#66427) kezo0 tette közzé.
Jó dolog fontosnak lenni, de fontosabb, hogy jók legyünk.
-
erahurka
félisten
Mindegy most bedugtam hátha javít valamit. Valami gebaszt központilag megoldottak elvileg és sokkal jobb is a helyzet, de tegnap éjfélkor 10 percig használhatatlan volt a net. - 7.5 dBmV-re meg azt mondják rendben van.
Nem létezik olyan négyes osztó aminek az egyik kimenetén kisebb a csillapítás?
[ Szerkesztve ]
-
erahurka
félisten
Pont ők cserélték ősszel egy négyesre mert szakadozott a tévé hangja. Aztán volt egy vihar és azóta szar a net. És hiába jönnek ki, mérnek, hümm, kevesebb jön be, elvileg valamikor csinálnak egy szintezést és semmi nem változik
Aztán kiderült hogy van egy kábeltörés a környéken. Az gondolom megoldódott, mert sokkal jobb a helyzet. Két napja ment el a net kétszer ilyen fél másodpercekre, az azért nem zavaró. Tegnap viszont éjfélkor 10 percig gyakorlatilag nem lehetett használni a szolgáltatást.
És a tévé hangja is megint szakadozik...
[ Szerkesztve ]
-
Watercolour
aktív tag
Ha ezzel arra célzol, hogy az igényeimmel van probléma, akkor a válaszom de, elégedettebb lennék.
A UPC-vel is elégedett voltam egy évvel ezelőttig. Előtte Digi előfizető voltam, és teljesen elégedett voltam vele, csak sajnos olyan területre költöztem, ahol nem volt és a mai napig nem elérhető.[ Szerkesztve ]
-
Simba86
senior tag
vastagak a falak
Siemens C35-> Siemens MT50-> Motorola E398-> SE K750i-> Nokia 6220 Classic-> ZTE Blade-> SE Xperia Mini Pro-> Samsung Galaxy S Advance -> Sony Xperia SP -> Huawei P8 Lite -> Xiaomi Redmi Note 4 -> Xiaomi Redmi Note 6 Pro ->Xiaomi Redmi Note 9 -> Xiaomi Redmi Note 11
-
Simba86
senior tag
kisöcsém mániája az 50-60 gigás játékok, és elég lassan jönnek le... én ellennék vele, de ha már 500ért fizetek és az eszközök rendelkezésre állnak ehhez, akkor el is várom, hogy legyen meg a sebesség
Siemens C35-> Siemens MT50-> Motorola E398-> SE K750i-> Nokia 6220 Classic-> ZTE Blade-> SE Xperia Mini Pro-> Samsung Galaxy S Advance -> Sony Xperia SP -> Huawei P8 Lite -> Xiaomi Redmi Note 4 -> Xiaomi Redmi Note 6 Pro ->Xiaomi Redmi Note 9 -> Xiaomi Redmi Note 11
-
Topikgazda
-
Topikgazda
-
-
Klown
aktív tag
Azt ne felejtsd el, hogy a DIGI pofátlanul alkudik, ami vagy bejön, vagy nem! (Emlékezz vissza a Discovery-s botrányra pár évvel ezelőtt, amikor nem sikerült megállapodniuk a Discovery Communication-szel és emiatt repültek a Discovery-k a kínálatból tőlük, vagy az MTV-s csatornák esete.) Ill. nekik van egy rakat saját csatornájuk, amit nullszaldósan be tudnak tenni a kínálatba. A UPC-nek már nincs ilyen, mióta a Chellomedia-t eladta. (Sport TV-k, Filmmánia, stb.)
Üdv: Klown
<< Jégvirágos ablakot láttam már, de fagyott pingvint még soha! >>
Új hozzászólás Aktív témák
● Kötbér kijátszására, annak elkerülésére segítséget kérni szigorúan TILOS!
● Olvasd el az összefoglalót!
● Jelszinteket ide írhatsz!
● Díjnet téma ITT!
● Szolgáltatók összehasonlítása ITT!
● Mobil szolgáltatások ITT!
- Hivatalosan is bejelentették a Horizon Zero Dawn Remasteredet
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Tudományos Pandémia Klub
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- Asszociációs játék. :)
- Ford topik
- Ötletek, javaslatok, hogy még jobb legyen a PH! lapcsalád
- Rengeteg memóriával kínálható meg az AMD érkező csúcs-IGP-je
- nVidia tulajok OFF topikja
- Milyen TV-t vegyek?
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen