Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • adalbert1

    veterán

    Sziasztok, szeretnék én is csatlakozni a topichoz, ugyanis három hete és 1 napja megszületett a fiunk :)
    Egyelőre a nagy boldogság mellett a kialvatlanság jellemzi a családot.

    Rögtön lenne is egy kérdésem: hordozó kendőt ti mennyire használtátok ki? Ugyanis a levegőztetés egyelőre az erkélyen történik, a babakocsit nyűg kicipelni (mivel szűk az erkélyajtó, ezért mindig össze kellene csukni), az autós hordozót meg nem igazán szereti - így a védőnő a hordozó kendőket javasolta.

    Ahogy utána olvastam, ebből több fajta létezik, és újszülött kortól leginkább ezeket ajánlják: megkötős kendő, gyűrűs hordozókendő, illetve rugalmas kendő.
    Nekem leginkább az első kettő a szimpatikus, a rugalmas kendőről volt ahol azt írták, hogy a gyengébb minőségűek csak 5 kg-os súlyig használhatóak (mivel most már lassan 4kg a főnök, így ezt gyorsan kinőné).
    Esetleg van valamilyen ajánlott márka/bolt a beszerzésére? Ahogy keresgettem, a legtöbb helyen azt preferálják, aminek az értékesítéséhez érdekük fűződik.
    Alapvetően arra használnák, hogy levegőztetni kivigyük, esetleg max. fél órás séták (pl. a háziorvoshoz, boltba, stb) - a későbbiekben, mikor már rendesen tudja tartani magát, akkor lehet, hogy hosszabb sétákra is mennénk vele, de akkor már lehet, hogy a sport babakocsit használnák.

    Illetve szerintetek van a hordozókendős tanfolyamoknak létjogosultsága? Alapvetően attól tartok, hogy nehogy rosszul helyezzük el benne a gyereket, így hosszabb távon esetleg valamilyen károsodása/fejlődési rendellenessége legyen, viszont a másik oldalon ott van az, hogy rengeteg felesleges dolgot rá akarnak sózni az emberre, mert tudják, hogy mindenki az elérhető legjobbat szeretné a gyerekének, és sokszor részben az ilyen félelmekre is alapoznak az értékesítés során. Szóval rövidebben, ti voltatok ilyen tanfolyamon, és úgy látjátok, hogy megérte (rákerestem a kendős hozzászólásokra, de csak 7x darab volt, tanfolyamról kevés szó volt bennük - vagy csak nem voltam túl figyelmes)?

  • adalbert1

    veterán

    Köszönöm a válaszokat mindenkinek (és a gratulációkat is, engedjétek meg, hogy így utólag én is gratuláljak mindenkinek :) ).

    Ez az egész hordozó téma új nekünk, így megpróbálunk minél több információt szerezni róla, a napokban még átolvasgatunk pár anyagot róla, és átbeszéljük itthon, hogy mi legyen - eddig hajlok abba az irányba, hogy ha veszünk, akkor kellene valamilyen oktatás.

    Azért lenne rövidebb utakra kényelmes, mert egy társasház harmadik emeletén lakunk, lift pedig nincs (lehet, hogy el kellett volna költözni mikor a terhesség kiderült :)) ).
    Anyuka egyedül esélytelen, hogy levigye a mózeskosárral a babakocsit - ugyan szinte minden nap itt van az egyik nagymama is, de kettőjüknek is eléggé kínszenvedés.
    Szóval reálisan gondolkozva ha babakocsival akarunk sétálni menni, akkor azt vagy reggel tudjuk megtenni, mikor még itthon vagyok, vagy este, mikor már hazaértem. Igaz, mostanában még úgyis csak ilyen 10-20 perces etapokra mennénk még egy ideig, az meg belefér még akár reggel is.
    Másik megoldás lenne, hogy a babakocsit lent tartjuk a pincében, de hosszú távon ott is csak a vázat tartanám, a mózeskosarat nem (kicsit dohos lent a levegő a magasabb páratartalom és a rosszabb szellőzés miatt) - és itt is fent állna, hogy le kellene vinni a mózeskosarat, majd a gyermeket is (ugyan a mózeskosáron van fogó, de az anyukája fél benne csak úgy vinni, itt ugye nincs bekötve, mint az autós hordozóban) - de 1 emberrel ez sem kivitelezhető, mert akkor a gyerek egyedül maradna a folyamat valamelyik pontján.

  • adalbert1

    veterán

    szakalistvan: köszi - sajnos nálunk az nem működő megoldás, hogy a lépcsőházban hagyjuk a babakocsit, elég szűkös minden irányból, ha kint lenne egy babakocsi, akkor vagy bizonyos lakásokba nem lehetne bemenni, vagy a lépcsőfordulót állná el.
    Én gond nélkül levittem egyben és két részre szedve is a kocsit, az elmúlt napokban tologattuk az utcán 15-20 perceket - a gond az, ha csak a nagymamával vannak (de ott is megoldható több körben).

    davenport: köszi - ez az anyás csoport jó tipp, lehet, hogy körülnézek - kezdem úgy érezni, hogy ennek a témának még jó lett volna szülés előtt utánajárni, mikor még több volt a szabadidőnk. :))
    3-4 hónapos kortól leginkább azt az előnyt látom a kendőzésben, hogy nem kell egy viszonylag nagy tárggyal szerencsétlenkedni (babakocsi), ez így elsőre nagyon praktikusnak tűnik.

    tildy: köszi, ez elég részletes volt - még továbbra is az utánajárás fázisban vagyunk, kb. örülünk, hogy aludni tudunk néha, ezért kicsit megrekedt a projekt. :)

  • adalbert1

    veterán

    Sziasztok,

    CSED-del kapcsolatos kérdésem lenne, amire most nem találtam google kereséssel választ: mindig az adott hónapot fizetik a hónap elején, vagy az előző hónapot? Tehát ha szeptembertől kezdve igényeltünk, akkor most 3 havit kaptunk vajon (szept-okt-nov), vagy 2 havit (szept-okt)? Valami hiba lehet a számításunkban, mert 2 havinak soknak tűnik, 3 havinak meg kevésnek az összeg ami jött, hivatalos helyről még nem volt időnk ma megérdeklődni, hétvégén nem is lesz.

  • adalbert1

    veterán

    válasz Melack #11611 üzenetére

    A szeptember végül is az, de mivel az elején született a gyerek, így annak is nagy részét várjuk - illetve ugye az érdekelne, hogy most akkor a novembert előre fizetik, vagy a decemberi utalás lesz a novemberi CSED (tehát mondjuk úgy adják, mint a fizetést, tehát az előző havit utalják, vagy úgy, mint a nyugdíjat, hogy tárgyhót)?

  • adalbert1

    veterán

    válasz Melack #11613 üzenetére

    Igen, a határozatot még nem sikerült kézhez kapni, mert valamiért barátnőm régi címére jönnek ezek a levelek, pedig a munkáltatójánál lejelentette az újat (a CSED igénylés rajtuk keresztül ment). Mindenesetre annyit találtam több helyen is, hogy: "Az ellátást utólag, minden hónap legkésőbb 10-éig folyósítják postai kifizetési utalványon vagy a megadott bankszámlára." Ezek alapján most csak a (majdnem) 2 havi összeget kaptuk meg.

  • adalbert1

    veterán

    Ha már szóba került az ülés és a hordozó: hordozóból a szűkítőt addig nem kellene kivenni, ugye, amíg nem elég nagy a gyerek, hogy ne mozogjon az ülésben?
    Ma volt az anyjával erről egy vitám: szerinte nagyon beöltöztetve az overalljában nem fér el a gyerek a hordozóban, ha a szűkítő is bent van (annyira nem nagy, most múlt 2 hónapos, kb. 5,4 kg) - viszont ha a szűkítőt kivesszük, akkor befér overallostól, de így meg pl. a feje körül elég nagy a tér, könnyen mozogna jobbra-balra, ami gondolom egy balesetnél sokkal veszélyesebb.
    Ti mit gondoltok erről? Én sehogy nem tudtam meggyőzni, hogy szerintem maradjon a szűkítő, max. ad rá eggyel több takarót, eléggé hajthatatlan volt, nehogy megfázzon a gyerek - oké, hogy egy fatális autóbaleset bekövetkezésének a valószínűség sokkal alacsonyabb, mint egy náthának, de én inkább úgy vagyok vele, hogy fázzon meg kettővel többször, de egy ilyen szerencsétlen helyzetben jobb esélye legyen a túlélésre.

  • adalbert1

    veterán

    válasz B-L-A-C-K #11689 üzenetére

    Én tervezem, hogy a saját ruháinkat megtartsuk, hogy ha esetleg pár éven belül jön a testvére, akkor annak oda lehessen adni, vagy családon belül, ha születik másnak is gyereke. Vagy ez hülyeség? Pár év alatt mennyit romlik az állaga a ruháknak, ha mondjuk légmentesen tárolom őket a szekrény mélyén (van porszívóval vákumozható zsákom, abba szeretném beletenni őket)?

    Aki már adott el így ruhát, annak mi a tapasztalata, az új árnak mekkora részét lehet érte kapni? Olyan 30-40%?

  • adalbert1

    veterán

    Légtisztítót használ valaki otthon? A Philips-nek vannak egész ígéretes modelljei, viszont kíváncsi lennék, hogy valakinek van-e gyakorlati tapasztalata vele - kicsit tartok attól is, hogy később nehogy azért legyen allergiás a gyerkőc, mert túl steril környezetben nőtt fel (vagy ez hülyeség?).

    Illetve, hiába van párátlanító gépünk, mostanában a gyerek mellett viszonylag keveset megy, a mosások száma pedig megnőtt, így nálunk is kezd az egyik sarokban megjelenni a penész :( - ezért arra gondoltam, hogy vennék egy szárítógépet, akkor a teregetés hanyagolásával a pára forrásának legnagyobb része meg is szűnne.

  • adalbert1

    veterán

    válasz mirci18 #11944 üzenetére

    Az Aldinak van valamilyen sajátmárkás (Easyhome talán) gépe, 40k körül szokott lenni náluk, mikor kapható - ami tetszik benne, hogy hatékonyabb, mint az általad linkelt Ceresit (pl. egy teregetésnél jóval több vizet összeszed), a kifújt levegőt tudod használni ruhaszárításra is :), illetve egész nagy tartálya van (talán 5l körül). Ami nem tetszik, hogy zajos, így kisebb gyerek mellett annyira nem opció.

    Korábban nálatok volt penészesedés, mielőtt a Ceresit-et elkezdtétek használni?

    Illetve egyre inkább gondolkozom egy szárítógépen, a konyhában egy kis átalakítással el is férne, így a szobákban is nyernénk teret (ahol most a szárítók vannak), illetve a pára probléma is megszűnne (mivel a pára nagy része a teregetés miatt van), csak kicsit drágának tűnnek a jobb típusok - igaz lehet, hogy a felszabaduló helyben és az életminőségben ez bőven megtérülne.

    Részben kapcsolódik csak ide: ki hogy menedzselte azt, hogy a gyerek dolgai miatt szűkült az élettere? Most ki kellett költöznöm a zoknis fiókomból :D , hogy az ő kis ruhácskái elférjenek, illetve az asszony pedzegeti, hogy a hálóban szüntessük meg a nagy ágyat, mi pedig aludjunk a nappaliban a kinyitható kanapén, hogy ott nagyobb élettér legyen, illetve később az csak gyerekszoba funkciót látna el (én ezt egyelőre annyira nem pártolom, a nappali már így is elég zsúfolt lett).
    Szóval, ti milyen átalakításokat eszközöltetek, sok ruhát/könyvet/egyebet leselejteztetek? Volt valami ésszerű bútor csere/vásárlás, ami nagyon megkönnyíti a mindennapjaitokat, és most már azt mondanátok, hogy enélkül nem tudnátok élni?
    Azért gyűjtenék be minél több ötletet, mert elég nehezen alakítunk ki valami egységes koncepciót, aminek hosszú távon is van értelme, és nem nagyon ráfizetéses (pl. az asszony mondta, hogy vegyünk a másik szobába is egy kanapét, ha kidobjuk az ágyat, mert hogy jól jön szoptatásnál - csak abba nem gondolt bele, hogy az max. 9 hónap még , utána meg lehet, hogy a kanapé lenne útban, ha esetleg a gyerek kiságyát cserélnénk nagyobbra, és ilyen ötletekből mindkettőnk oldalán van jópár :) ).

  • adalbert1

    veterán

    válasz DNReNTi #11959 üzenetére

    Nézzetek utána, hogy az önkormányzat nem ad-e rá támogatást, nálunk a XIII. kerületben a rota elleni oltást 70%-kal támogatják, így csak valami 11-2k volt, csak egy igénylést kellett beadni, amit elbíráltak.

    Real_Necro: de ha 7 hónap múlva úgy is költöztetek, akkor nem volt kicsit pénzkidobás? Vagy vittétek magatokkal az összes bútort is? Én azért nem szeretnék túl sok pénzt a lakásba ölni, mert ha pár éven belül sikerül családi házba vagy nagyobb lakásba költözni, akkor azt lehet, hogy az árban annyira nem tudom érvényesíteni - persze itt a piactól is erősen függ, hogy esetleg fognak-e esni az árak, jelenleg elég nagy a különbség a jelenlegi lakásunk értéke és egy olyan között, amit már minőségi váltás lenne (vagy családi ház között).

  • adalbert1

    veterán

    Sport babakocsit lehet használni fekvő helyzetben, ha a gyerek még nem tud ülni, de a mózes részébe a kocsinak már lassan nem fér bele (kb. már egyenesen nem fér el a lába)?
    Amiket sikerült összeolvasni, az alapján ültetni csak akkor lehet, ha már magától is tud ülni rendesen, mert akkor nem terheli túl a gerincét, hanem az izmok is tartanak, de mi a helyzet a sport részben fekvéssel?
    Annyit néztem meg, hogy a sport résznek is merev a hátlapja és az alja, így gondolom síkba döntött helyzetben ugyanúgy használható, mint a mózes, nem (csak annyi a különbség, hogy itt be van kötve a gyerek)?
    Ti a gyerek hány hónapos korától használtatok sport részt?

    DNReNTi: nekünk kb. 3 hónapos korára elérte a 6kg-os súlyt a gyerkőc (3060 grammal született), és onnantól kezdve nagyon lassan hízik. Mi is csináltunk grafikont is, illetve sokat beszéltünk a háziorvossal is, ők azt mondták, hogy nem egyenletes a hízási görbe, az elején meredekebb és utána laposodik, illetve idővel egyre többet is mozog. A lényeg az, hogy ne fogyjon a gyerek, és fél éves korára legalább duplázódjon a születési súlya (nekünk ezt kb. 3 hónapos korára elérte), egy éves korára pedig a háromszorosa legyen a születési súlyának - legalábbis a doki szerint. Nekünk 4 napja múlt 5 hónapos, és most 7 kg - tehát ha azt nézem, a fél éves korára ajánlott súlyt már elérte, de az elmúlt 2 hónapban csak 1 kg-ot hízott. Mi már annyira nem aggódunk a téma miatt, már csak hetente egyszer mérjük. :)

    [ Szerkesztve ]

  • adalbert1

    veterán

    válasz DeFranco #12035 üzenetére

    Köszi mindenkinek, azóta már kétszer használtuk, nem panaszkodott a gyerek :)
    Nálunk holnap kapja meg a harmadik Bexsero oltást, utána hírtelen nem is tudom, hogy mi jön majd a sorban legközelebb, lekopogom, de eddig egész jól viselte mindet, remélem, hogy ez most is így marad.

    Közületek volt, akinél egész sokáig megmaradt az, hogy evés után többször is bukott a gyerek? Most már valamennyire jobb a helyzet (most 5 hónapos és 1 hetes), de azért még mindig bukik néha - a háziorvos kb. annyit mondott, hogy ez ilyen, majd kinövi, ha nagyon aggódunk, akkor menjünk el gasztroenterológushoz. Az ágya meg van emelve, illetve néha sűrítőt is kap.

  • adalbert1

    veterán

    válasz tildy #12249 üzenetére

    Gratulálok! :)) (kicsit ritkán olvasom a topicot, de gondolom jobb később, mint soha :) )

    Lenne rögtön egy kérdésem is, autósülés témában: ki hány hónapos korban ültette át hordozóból a gyereket? Nekünk most 7 hónapos és 2 hetes a gyerkőc, viszont ülni még nem tud, de a sima hordozóból már kilóg a lába, így hosszú távon azt már nem szeretnénk használni.
    Milyen ülést érdemes venni? Ahogy néztem a legjobb talán a 9-18 kg-os kategória lenne, igaz, még nincs 9 kg, csak 8,2 (illetve ülni sem tud magától). Viszont kicsit összekavart, hogy vannak még 0-18-as, és 9-36-os ülések is (gondolom itt különböző szűkítő betétekkel kell variálni). Illetve van valamilyen törésteszt szerűsége az üléseknek, mint autóknál az NCAP? Illetve, ha még nem tud ülni magától, akkor addig felejtős a gyerekülés, vagy van olyan, amit fekvő pozícióba is lehet dönteni?

  • adalbert1

    veterán

    Köszönöm mindenkinek a tapasztalatinak a megosztását. :) :R
    Egyelőre akkor még várunk, hogy magától tudjon ülni a fiú, a gerincének az épsége hosszú távon tényleg fontosabb, mint hogy a lába kicsit kilóg a hordozóból (habár egy esetleges balesetnél itt is paráznék, hogy ugye a hátsó üléssor háttámláján van a lába), így a következő pár hónapban még bőven lesz időm pár tesztet átolvasni, illetve átnézni a különböző beszerzési forrásokat.

    Másik téma: nálatok milyen idős korban kezdett kúszni/mászni a gyerek? Nálunk ugye 7 és fél hónapos, de ez még nem megy neki, általában mindent úgy ér el, hogy forog ide-oda - kúszni szerintem már tudna, csak valahogy nem jött rá a módszerére, valahogy mindig tolatni kezd el. :) Járunk Dévény tornára is, mert egy kicsit kötött a lábában és a vállában az izomzat, hátha az is segít valamennyire.

    Illetve ti hogy vagytok a szülők mellett alvással? Nekünk sajnos sikerült rászoktatni, hogy anya mellett aludjon el (így mindig kéznél van a cici neki, illetve könnyebben is visszaalszik), és a kiságyban már nagyon nem szeret lenni (ráadásul itt, ha felébred, sokszor keresztbe is fordul, így vagy lóg kifelé a rácson a lába, vagy a fejét támasztja meg rajta valami hülye pozícióban, ami szintén nem tűnik túl egészségesnek). Viszont erről talán jó lenne idővel leszoktatni, legkésőbb a szoptatás abbahagyása után, nektek mi erről a tapasztalatotok?

  • adalbert1

    veterán

    válasz zsoltzsolt #12325 üzenetére

    Ő semmi extrát nem mondott rá, most annyi a helyzet, hogy kicsit kötöttebb a válla körül, de szerinte ez sem vészes. A védőnő, és a háziorvos is normálisnak tartja a helyzetet. Ez az illetékes pedagógiai szakszolgálat mit csinál pontosan? Felméri a gyerek fejlődését?

    DeFranco: az altatással nálunk az a gond, hogy még cicizik, és reggel 6-7-ig általában még 2-3 alkalommal ráfordulna, hogy egyen egy kicsit (ez kb. félálomban történik, de ha nem vagyunk ott mellette, van, hogy sírva ébred).

    Gyerekülés témához még: azt néztem az autóm kézikönyvében, hogy ISOFIX-et csak 18kg-ig ír, akkor 18kg-nál nagyobb gyereknek való ülést be sem lehet vajon tenni? Vagy csak annyi, hogy azt be kell még sima övvel is kötni? Elég ellentmondó információkat találtam, van aki szerint több eltérő ISOFIX szabvány van, és ez a helyzet, van aki szerint meg csak annyi, hogy az Opelnek a saját gyerekülései között csak 18kg-os súlyig van a kínálatban termék, és ezért írták ezt.

    Előző héten megvolt az első babakocsi-defekt javításom is, egyik este mikor hazamentem, azzal fogadott a család, hogy lapos a kerék - felfújtam, majd pár perc múlva le is eresztett. Ezután kivettem a belsőt, megkerestem rajta a lyukat, a külsőben is megkerestem, hogy mi okozta (egy tüske volt). Még jó, hogy volt otthon biciklis defektjavító spray, így gyorsan meg lehetett csinálni. :))

  • adalbert1

    veterán

    válasz davenport #12334 üzenetére

    Köszi az információkat. A Top Tether már felmerült, az opel topicban írta valaki, hogy neki nincs az autójában, erre megnéztem én is a sajátomat, és kiderült, hogy nekem sincs (pedig a kézikönyv írja, de biztos felszereltség szint függő volt, amit mondjuk szintén nem értenék, mert kb. két kis bizbaszról van szó), de gondolom az ISOFIX pontok már adnak alapból egy elég jó biztonsági szintet, tehát tényleg inkább csak kiegészítésről van szó, mint valami must have dologról.

    Én azt nem értem, hogy az újonnan 100-300k-s babakocsikra miért nem raknak defekttűrő külsőt? Drágább bicikliknél ez sokszor alap, és nem hiszem, hogy annyival nagyobb kiadás lenne. Most azon gondolkoztam, hogy veszek defekttűrő szalagot, és a következő defektnél berakom azt is.
    Nekünk új babakocsink van (igaz, már több mint 8 hónapos, szóval azért pár km van benne, de gondolom ami már átment 2-3-sok kézen, ott jóval kopottabb a külső), a kereke nem tűnik annyira kopottnak, egyszerűen sikerült egy akkora tüskébe beleszaladni, ami már simán átszúrta a külsőt és a belsőt.

  • adalbert1

    veterán

    válasz tboy93 #12347 üzenetére

    Kicsit rég jártam erre, így eddig nem volt alkalmam írni:
    Gratulálok! :)

    Víz témához: mi csapvizet iszunk, a gyerkőcnek a tápszert babavízből készítjük. Most múlt 9 hónapos, főleg anyatejet iszik, de napi kétszer kap tápszert is, illetve mennek a pürésített dolgok, illetve a nagyon kicsire vágottak is hozzátáplálásnál, itt még evés után szokott pár korty sima babavizet is kapni.
    Azt honnan lehetne megtudni, hogy a fő vízvezeték ólomból van-e?
    Az újrahasznosítható palackok mellett engem is jobban zavar a rengeteg eldobható pelenka, viszont ez egy olyan hasznos kényelmi funkció, hogy itt inkább úgy döntöttem, hogy bevállaljuk a plusz környezetterhelést a moshatóval szemben.

    Lenne rögtön egy kérdésem is: mivel már tud ülni a főnök, ezért azon gondolkoztunk, hogy a dögnehéz 3 in 1 babakocsinkat lecseréljük valami könnyű, esernyőre vagy lapra összecsukhatóra (a mostaninál a váz 9 kg, a sport rész olyan 4-5 kg még mellé), mivel legtöbbször anyuka vagy a nagymama cipeli napközben gyalog a harmadikról le és fel (sajnos nincs lift).
    Itt a síkba dönthetőkkel kapcsolatban van valamilyen tapasztalatotok? Ebben is tud kényelmesen aludni a gyerek, mint egy komolyabb sport babakocsiban, ami szintén síkba dönthető? Illetve van valami bestbuy, ajánlott márka/típus? Gyorsan körbenézve persze, hogy 150k környékén lehet kapni újonnan olyat, ami mindent tud, de ennyit nem szeretnék elkölteni rá.
    Akinek esetleg nagyobb a gyereke, annak mi a tapasztalata, reálisan hány éves korig létszükséglet a babakocsi? Mert lassan már kezd állni is a gyerkőc (igaz, még csak a kanapé szélénél kapaszkodva feláll, utána vissza is ül, mert még nem tudja tartani magát), gondolom, miután már tud menni, akkor már inkább csak kiegészítőnek kell, ha elfárad, nem?

  • adalbert1

    veterán

    Köszi a véleményeket :)
    Végső soron 2 éves koráig még van 15 hónap, szóval akkor kihasználnánk. Ami még nem tetszik ezekben a könnyű babakocsikban, hogy nagy részének a láb része nem felhajtható, így ha elaludna benne, akkor lóg lefelé a lába, gondolom ez annyira nem ideális.
    Illetve szkeptikus vagyok a nagyon kicsi kerekekkel kapcsolatban is, a mostaniban pont ez a legjobb feature, hogy kb. bármin át lehet gázolni vele :)
    Azt már kicsit megbántam, hogy nem költöztünk el egy liftes házba, viszont itt a környékünkön a panelokon kívül csak az újabb építésűekben van lift, azok pedig érezhetően drágábbak, mint a saját lakásunk.
    Mindenesetre ma a délelőtti alvás után elmegyünk szétnézni a Brendonba, hátha személyesen meggyőzőbbek, illetve lehet, hogy 1-2 ülést is kipróbálunk (még abban a témában sem hoztam döntést, igaz, még csak most lesz lassan 9 kg a gyerkőc, szóval még 1-2 hónapot akár a hordozóban is kihúz majd).

  • adalbert1

    veterán

    Kamerás bébiőrrel van valakinek tapasztalata? A régi bébiőrünk megadta magát, és úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy egy kamerás modellre kellene váltani, hogy ne zavarjuk azzal a gyerkőc álmát, hogy néha benyitunk hozzá megnézni, hogy mi a helyzet (1 éves már elmúlt, így légzésfigyelőt már nem használunk).
    A Nokia Home terméke leírás alapján meggyőzőnek tűnik, de az amazon.de-n csak 3 csillag a user score-ja, ez kicsit elbizonytalanít.
    Vagy lehet, hogy csak egy sima wifi-s kamera kellene, aminek van infra kamera funkciója is?

  • adalbert1

    veterán

    válasz adalbert1 #12842 üzenetére

    Átolvastam pár tesztet és user review-t (főleg amazon.de-n találhatót), amit hirtelen találtam, és a legtöbb saját vevőegység nélküli kamerás bébiőrrel az a probléma, hogy eléggé megbízhatatlan a kamera wifi kapcsolata, vagy a telefonos applikáció nem ment pl. a usernek a 3 hónapja kijött iOS-en, stb.
    Szóval eléggé kiforratlannak tűnik még a dolog, persze más kérdés, hogy ebből vajon mennyi user error, és mennyire hibás ténylegesen a termék.
    Viszont ahol meg saját vevőegység van, ott ugye alapból csak azon lehet nézni, ezeknek legtöbbször egérmozi kijelzője van (pl. 2.7" - ez még egy 10 éve nagy szám lett volna mondjuk, de ma már kevés), aminek nem, az pedig nagyon drága, tehát egyelőre még olvasgatok a témában, ha van valami fejlemény, vagy saját tapasztalat, akkor azt megosztom majd (lehet, hogy valamelyik smart home topicba is benézek, hátha tudnak valami jó tippet adni).

    DeFranco: köszi, én is hajlok erre, az asszony még nem annyira. :) Ti mennyi idős korig használtatok sima bébiőrt (ha jól emlékszem, nektek Ikeás volt, ugye)? Azon gondolkozom, hogy már egyáltalán nem is vennénk, mikor alszik, a szomszéd szobában úgyis hallani ha felébred az éjszaka közepén.

    [ Szerkesztve ]

  • adalbert1

    veterán

    válasz Gergőke88 #12992 üzenetére

    Ugyanilyen erdős matricáink vannak nekünk is :)) , nagyon szereti a gyerkőc (tudom, hogy itt az ágy a lényeg, csak kiszúrtam) - van még egy dinoszauruszos sorozat is a másik falon, az kevésbé nyerő.

  • adalbert1

    veterán

    válasz updog #13019 üzenetére

    Így már jártam én is, igaz figyelmetlenségből, és nem egy egész cseppentőnyit sikerült beadni. Nálunk mindig barátnőm adja be a gyerkőcnek a vitamint vacsora után, de aznap valamiért én csináltam, nem figyeltem eléggé, és sikerült egy fél cseppentőnyit beadnom - akkor gyorsan utánaolvastam, hogy milyen mellékhatásai lehetnek, és mekkora a még biztonságos adag (elméletileg hosszabb távon kell rendszeresen túladagolni a gyereket, hogy gond legyen belőle, mint pl. a cikkben ismertetett példák) - 1-2 napig figyeltük a gyereket, de szerencsére semmi probléma nem lett belőle (és az egészben az a vicc, hogy mindig nagyon óvatos vagyok mindennel, ami vele kapcsolatos - pl. az üveg vázákat is ki akarom dobni, hogy nehogy leverje és megvágja, stb -, de még így is sikerült belefutni egy ilyenbe).

    B-L-A-C-K: azta, ez kemény, bölcsiben mondjuk nem tudom, hogy miért nem irtják a kullancsokat, elméletileg évi 2-3 permetezéssel meg lehet állítani a szaporodásukat. Ezt simán meg lehetne csinálni mondjuk péntek délutánonként, és akkor hétfőre már biztos nem lenne gond, hogy ott játszanak a gyerkőcök, és annyira nem is drága, még talán a szülőknek is megérné összedobni, ha a bölcsinek nem telik rá.

    Szombaton voltunk Halász Judit koncerten. Igaz még csak másfél éves múlt a gyerkőc, de nagyon élvezte (igaz, a csiribiri koncertfelvételt itthon is rendszeresen hallgatjuk). Az egész koncert jó hangulatú volt, rengeteg mosolygó gyerek és szülő volt, és a végén volt dedikálás is, így találkoztunk a művésznővel is. :)

    Illetve március elején voltunk a Holnemvolt Várban - 2 órát simán eltöltöttünk ott úgy, hogy még minden látványosság nem is működött. Tervezünk egy állatkerti látogatást, de úgy ítéltük meg, hogy elsőre az sok lenne a gyerkőcnek, így inkább elsőre csak ide mentünk. Itt is van pár állat kiállítva (az állatkerti belépővel ide is be lehet menni, de van saját belépője is), van pár egyéb látványosság (műemlék körhinta, kisvasút - igaz az akkor még nem üzemelt-, favár, tengerimalac város, stb.). Nem budapestiként csak ezért nem jönnék fel, viszont így, hogy 10 percnyi autóútra lakunk, bőven megérte egy programnak. Amire még érdemes felkészülni, hogy sok látványosság külön zsetonba kerül a belépő árán felül.

  • adalbert1

    veterán

    válasz DeFranco #13024 üzenetére

    Gryllus Vilmost is szoktunk itthon hallgatni, pár hete valamelyik nap már a könyökömön jött ki a 'kutyát kérek, kiskutyát', annyiszor ment egymás után :), koncert is tervbe van véve.
    Amit nagyon nem birok, az a gyerekeknek szóló popzene, pl. az alma együttes, szerintem iszonyatosan primitív szövegeik vannak, mikor anno barátnőm unokaöccse állandóan a szuperkukák című számot hallgatta valami eltörhetett bennem :D (ezzel szemben a Halász Judit dalokat elég neves szövegírók jegyzik).

    Kerekítőre szokott még járni a gyerkőc az anyukájával, azt is nagyon élvezi, egyszer voltak zenebölcsiben is, de az annyira nem jött be egyikőjüknek sem.
    Tegnap viszont kapott egy furulyát a rokonságtól, egyelőre boldogan fújja (és még mi is inkább örülünk neki, kíváncsi vagyok, hogy pár hét múlva mit fogunk róla gondolni :) ), később azért ha érdekli a zene, akkor jó lenne képezni, igaz ahogy nézem itt pl. 6 éves kortól foglalkoznak gyerekekkel.
    Engem is érdekelt mindig is a zene, anno általános elsőben el is kezdtem zeneiskolába járni, de elég gyorsan meguntam, ugyanis egy poroszos stílusú öreg néni volt a szolfézs tanárunk, szerintem bűn volt gyerekek közelébe engedni (ugyanezt gondolom az óvodás-alsós francia tanárunkról is). Poén szinten már gondolkoztam olyanokon is, hogy csinálhatnánk egy családi bandát, a gyerekkel mi megtanulnánk mondjuk gitározni és dobolni, anyu pedig dalolászna az alapra, amit játszunk :D

  • adalbert1

    veterán

    Sziasztok,
    régen jártam erre.
    Megosztanék 1-2 jó programot (ha valaki budapesti, vagy éppen erre van dolga - igaz mivel szabadtériek, lehet, hogy legközelebb tavasszal lesz jó móka):

    - Vasúttörténeti park: hétvégén, vagy nagyobb rendezvények esetén érdemes kilátogatni, akkor ugyanis lehet dízelmozdonnyal vagy gőzmozdonnyal is menni - van még kisvasút is, amivel lehet körbemenni, kiállított régi gőzmozdonyok, amikre fel lehet menni a vezetőfülkébe, stb. Mi már 3-4-szer voltunk, a gyerek mindig élvezte. Amire figyelni kell, hogy nagyobb rendezvényeknél iszonyatos sor tud lenni, nem árt időben érkezni, vagy elővételben a neten jegyet venni (a netes jegyesek beengedésére külön sor szokott lenni, ami általában rövidebb, meg gyorsabban is halad).
    - Gyermekvasút Hűvösvölgyben: itt csak 1 oda-vissza utat mentünk, de nagyon élveztük, szinte végig erdőn keresztül vezet az út, nyugalom van - ha nagyobb lesz a gyerek, tervezzük kirándulást is a megállók köré. Ami érdekes lehet, hogy büfé/étterem csak néhány megállónál van, de mivel reggeli után voltunk, fejenként 1 banánnal kihúztuk az utazást.

    Ja, amúgy kicsit vasútmániás lett a gyerek (meg építkezés, az utca végén épülő irodaházat is rendszeresen meg kell szemlélni vele), de örülök, hogy van valami határozott érdeklődési köre.

    Most kezdtük az állami bölcsit, és az lenne a kérdésem azokhoz, akiknek szintén állami bölcsibe jár/járt a gyereke, hogy mindenhol kell bizonyos egy főre jutó jövedelem alapján gondozási díjat fizetni?
    Mert az étkezési díj oké, de a gondozási díjnak a sokszorosát dobom a közösbe minden hónapban különböző jogcímeken a bruttó jövedelmemből, és elég zavaró, hogy még ilyenre is költeni kell (ráadásul elég alacsony összeghatár van húzva 1 főre jutó jövedelemnek, Budapesten ha mindkét szülőnek kicsit normálisabb melója van, és csak 1 gyerekük van, akkor simán megugorják). Ki tudom fizetni, csak akkor már inkább költeném más formában a gyerekre (meg az elv is zavar, mintha amit levonnak a bruttómból, a feneketlen kútba dobnák).

  • adalbert1

    veterán

    Ti milyen idős korban, és hogyan magyaráztátok el a gyereknek, hogy az idegenekkel szemben ne legyen annyira nyílt, ne adjon ki annyi információt, és legyen kicsit bizalmatlanabb (mármint egészséges mértékben)?
    Ma történt egy érdekes eset, amit hirtelen nem tudtam, hogy miként kezeljek - lementünk a gyerekkel és barátnőmmel a Duna partra, ahol elvolt a gyerek a futóbiciklijével.
    Egyszer csak jött arra egy piros elektromos motort hajtó ember, aki pont a környéken állt meg, mert a parton tőlünk kicsit messzebb ücsörgő fickóval kezdett el dumálni, aki látszólag az ismerőse volt.
    Mivel a gyerek lelkesedik mindenféle jármű iránt, így szóba elegyedett a fickóval - egy darabig ez még a szokásos mederben folyt, simán elkezd beszélni buszvezetővel, nehézgépkezelővel, építőmunkással, kukással, stb.
    Ami furcsa lett, hogy a szokásos ilyenkor megbeszélt dolgok után (milyen jó motorod van, stb) szóba került az is, hogy hány éves (ez még mondjuk sokszor szóba kerül bármilyen beszélgetésben), hova jársz (itt a gyerek elárulta a csoportot, de az óvoda nevét nem - mondjuk ezzel az információval nem tudom, hogy vissza tud-e élni, viszont ugye a nevét is tudja a gyereknek).
    Utána, ami gyanússá tette a dolgot, hogy azt mondta, hogy gyere ki ide máskor is, hozok kinder tojást a motorommal, holnap mész-e oviba, stb. - itt mondtam a gyereknek, hogy oké, most már köszönj el, és menjünk - viszont a gyerek még mondta, hogy jöjjön ő is velünk egy darabon - így a fickó is megindult mellettünk az elektromos motorjával - itt már még furcsább dolgokat kérdezett, hogy este akkor fürdesz-e nagyot a fürdőkádban, kivel szoktál aludni, hol laktok, mivel jöttetek ide, stb.
    Itt már szóltam barátnőmnek, hogy a céges e-mailek helyett a gyerekkel foglalkozzon, és félrevontam séta közben, hogy engem már zavar ez a csávó, és nem akarom, hogy egy ismeretlen tudja, hogy merre lakunk, stb. - ezt lehet, hogy meghallotta a fickó, mert utána gyorsan elköszönt, és ment tovább.

    Itt nehezen tudom eldönteni, hogy tényleg csak valami ártalmatlan csávó volt, akinek van valami zakkanása (vagy egyszerűen csak túl kedves), vagy tényleges veszélyt jelentett vagy jelent-e a jövőben (de az számomra mindig zavaró, ha valaki egy egészséges mértéknél jobban érdeklődik a gyerek iránt, szerintem ez már túlment azon a határon).

    Illetve, ami lényeges lenne:
    - ilyen esetek megelőzése: tehát a gyerek ne adjon ki túl sok információt magáról, egy ponton túl ne akarjon ismerkedni idegenekkel (ezt szerintem nagyon nehéz elmagyarázni még ebben a korban neki, viszont kontrollálni is, hogy mit mond magáról, még ha ott állok mellette is)
    - ha már benne vagyunk egy ilyen helyzetben, akkor mennyire nyiltan kommunikáljunk (pl. mondjam meg a fickónak, hogy kezd zavaró lenni az érdeklődése, és hagyjon minket békén), vagy csak a gyereknek jelezzek, hogy menjünk (ugye itt nehéz, ha őt mondjuk érdekli a motor, vagy bármi egyéb, és nem feltétlen érti a helyzetet).

    Illetve mennyire érdemes ráparázni egy ilyen helyzetre, ha most túlvagyunk rajta, mennyire tartsak esetleg ettől a konkrét személytől (ugye a gyerek magában nem megy soha sehova még évekig)? Nehéz megitélnem most így rá 1 órára a tényleges veszélyességét, de elbagatelizálni vagy túlreagálni se szeretném.

  • adalbert1

    veterán

    válasz DeFranco #14333 üzenetére

    Köszi a linket, ezt a hozzászólást szerintem olvastam is korábban :) , de már totál kiment a fejemből.

    3 éves - tehát lehet, hogy nem érti feltétlen, hogy mit akarok mondani (viszont ez a játékellopós példa egész jó, ezt megpróbálom majd használni), és nagyobb kárt sem akarok okozni (például annyira súlykolom bele, hogy egész életében bizalmatlan lesz mindenkivel szemben).

    Legközelebb szerintem én is így fogok cselekedni, hogy határozott köszönés, és indulás a másik irányba (itt mondjuk még nehézséget okozhat, ha a gyerek épp nem akar szót fogadni).
    Most is az volt a gond, hogy erre nem voltam felkészülve, és pár perc alatt ment el egy olyan irányba a helyzet, ami ha még esetleg veszélyes nem is, de egyre kényelmetlenebb lett, és lehet, hogy én is kicsit lassan eszméltem.
    Remélhetőleg nem lesz több ilyen, de ha mégis, akkor már felkészültebben tudok belemenni, esetleg jobban adaptálódni.

    AssAssynn: persze, lehet, hogy ilyenről van szó, de akkor ezt miért nem az ismerőseinek/rokonainak a gyerekeivel teszi? Mármint szerintem egy ponton túl már nem feltétlen fér bele az egészséges mértékbe egy teljesen idegen gyerekkel való kommunikáció - főleg, hogy ha pár perc múlva a szülei előtt olyanokat mondassz, hogy ha legközelebb kijössz ide, akkor hozok csokit - még ha tegyük fel nem is rossz szándékú, ez szerintem tuti nem normális.

    96024: köszi, holnap beszélek is az óvodában az illetékesekkel, hogy ugye ilyen social engineeringre fel vannak-e készülve, és ha bármilyen ismeretlen jön valami mesével, akkor sem adják ki a gyereket és ragaszkodnak a saját folyamataikhoz (meg esetleg hívjanak is fel).
    Szerencsére ahogy olvasom viszonylag ritka a gyerekrablás Magyarországon, de azért jobb valamennyire óvatosnak lenni.

Új hozzászólás Aktív témák