Új hozzászólás Aktív témák

  • Allien

    veterán

    válasz GameOver #1673 üzenetére

    A csalás az csalás. Néha belebottlik az ember ilyenbe, de lehet, észre sem veszi, és van bug féle csalás, de az inkább szerver hiba. Volt olyan (igaz bf2142-ben), hogy bele eresztettem pár tárat egy illetőbe, azt se tudta honnan lövöm, de amikor észre vett, hamar megnyekkentem. Aztán megint ugyan ez, csak más szereplővel. Leléptem a szerverről, meg vissza, és minden rendben volt.
    Engem is, nem 1x megvádoltak csalinkával (már bf2142-ben főleg). :B Legutóbb, egy emberke azt hitte, jól elbújt (én meg jól helyezkedtem), és az egyik specialitásom, hogy szinte csak egy pillanatra emelem a snipa puskát a ''szememhez''. Erre beírkált, hogy hekkelem a progit, mert falon át tudtam lelőni, meg hasonlóak. :B De, anno a bf2-ben a leg emlékezetessebb snipa gyilkolásom az éppen két bunnyhoppingos csávóról szól. Egy utcasarkon lövöldöztek, egy társamra, akit leterítettek. Először csak az egyik vett észre, de éppen tárat cserélt. Elkezdett ugrálni. A kezemben pedig a távcsöves, és az ellen 3 méterre. Esélyem sem volt. De, célra tartottam a fegyót, anélkül, hogy a szememhez emeltem volna (tehát a célpont kb pont a közepén legyen a képernyőnek). Amikor leérkezett az ugri-bugri-ból, akkor beleeresztettem egyet. Valszeg sérült volt, megnyekkent. Erre ezt észrevette a másik is, majd szintén tárat cserélt, miközben ugrándozott, de, ugyan úgy járt, mint az előző. :B Külömben, a társaim néha a falramásztak, amikor gyakoroltunk, és mondjuk éppen átugrott valamelyikük egy korlátot, majd a másik oldalon halottan összecsuklottak. :B Mi lenne, ha tudnék is játszani! :DDD :Y

    Battlefield 2142-ben Alien69 ''the ACE'' | -=SoG=-Alien by Battlefield 2 | Hot Jazz Band 20(05). Jubileumi koncert |

Új hozzászólás Aktív témák