-
Fototrend
Battlefield V
Új hozzászólás Aktív témák
-
Laby
senior tag
Apropó sebzés. Van aki szereti ezt a minden fegyverből fél tár lesz csak halálos dolgot?
Nyilván most túlzok picit, de régen CoD2, CoD4 meg hasonlók (akkoriban csak a CoD ment, nem tudom Bf-ben hogy volt), szinte bármilyen fegyverrel a fejes az halálos, és testre sem kellett 2-3-nál több.
Nem beszéltem még emberrel aki látná értelmét ennek a manapság olyan népszerű és minden játékban fél tár ölés kelljen dolognak.Akik azt mondják, hogy a gyengébb játékosokat segíti, de ez inkább csak nehezíti neki is a dolgukat.
[ Szerkesztve ]
-
deadwing
addikt
Én csak azt nem tudom, hogy mi a fasznak nem volt jó a 3-4-ben megszokott dolog, miszerint a járművek szépen ott állnak a bázison. Igen, a repülők is. Odamentél, beültél, kész.
Ilyen-olyan tankból lett volna 1-1 db meg repülőből is, és ennyi.Ja tudom már. Nem baj, hogy szarabb, az a lényeg, hogy mindenképp más legyen mint eddig volt, hogy újdonságként hasson és lehessen róla írni meg tviccselni, meg pofázni a bemutatókon. Ugye.
60Hz = lakossági frissítés :) Jabarkas!
-
Laraxior
titán
Szóval akkor inkább a másik tankot érdemes használni? Mondjuk arra már megvan mindenem, a Tigert csak most próbáltam ki.
"Mi a hazugság ára? A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. S akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, hogy lemondunk még a valóságnak a reményéről is és egyszerűen beérjük történetekkel."
-
Laraxior
titán
Ennyi... ez így pont jó keresőnek
"Mi a hazugság ára? A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. S akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, hogy lemondunk még a valóságnak a reményéről is és egyszerűen beérjük történetekkel."
-
#59063552
törölt tag
Sosem szólt a járművekről a BF. Lásd BF2.
A BF1-ben az elején arról szólt a béta, sírt is mindig pisis, hogy kurva nehéz szétszedni egy heavy tankot. Le is lett gyengítve a picsába, hogy ne picsogjon 10-ből 8 ember emiatt.A BF3/4-ben meg konkrétan vicc a tank. Be se ülsz de már hallod, hogy PITTY PITTY PITTY PITTY
[ Szerkesztve ]
-
guftabi96
addikt
Na, ez itt a lényeg.
A Metro és a Locker is egy agyatlan fos 64 fővel (És biztos vagyok benne, hogy ahogy ezek is, úgy Marita is sokkal jobb lenne pl 32 fővel), de legalább volt mellette már az alapjátékban egy Golmud, Zavod (ami szerintem az egyik legjobb Battlefield pálya abból a szempontból, hogy kb bármilyen játékstílussal nagyon jól lehet érvényesülni), Lancang Dam.
De a többi, kevésbé járműorientált pályán is bőven megtalálta mindenki a számítását.[ Szerkesztve ]
#KeepFightingMichael
-
zseko
veterán
Anno egeret kellett cserélnem, mert a megszokott WOP-35 tönkrement, így vettem egy A4Tech X7 XL-750BK típust. Főképp, hogy a végén 2500-ért odaadták, és mint kiderült, ez egy 5-6ezres egér lenne (máig sem értem, miért akciózta le nekem ennyire a boltos, mert egy percet nem alkudtam, csupán a számat húztam, hogy hát nem is tudom... :) )
Hazaérve utánanéztem, hogy mégis mit vettem (nekem a lényeg az oldalt lévő plusz két gomb volt), és akkor találtam ezt: [link]
Makrózható az egér, le se buksz, meg se talál az anti-cheat rendszer, mivel ez az egérben van benne. Állítólag (rég olvastam, lehet csak az újabb egereknél van így) ha kihúzom és elviszem az egeret pl. hozzád, akkor is működik, mivel az egeret programoztam fel erre.[ Szerkesztve ]
HR24.hu
-
dkess
őstag
Ez már volt tárgyalva korábban. Tulajdonképpen úgy is vehetjük, hogy a pályák "rendben vannak" bizonyos szempontból. Breakthrough (és ehhez ebből a szempontból hasonló más módoknál is) ilyenformán lehet hatni a kedves tankos kollégákra, hogy a "pontkempelést" hanyagolják (vagy, ha meg is teszik, akkor meg lesz egy "szép, üres tank" -juk ...). Ehhez két dologra kell figyelni:
- mielőtt változna a map maradj a korábbi map részleten - akár közel a töltőhöz. Tölts, majd, ha előrementél, akkor persze a korábbi töltő már inaktív,
- támadj (jelen esetben 'B' -re) és minden adandó alkalommal tölts, Oszd be a lőszert és ne kempelj tankkal egy helyben.Egyébként ez a játék része - ezen játékmódoknál az eltérő helyeken eltérő tank respawn van (akár meg is szűnik a lehetőség, mint pl. Arras -on) vagy a töltés válik "macerássá" - így a tankra vigyázni kell avagy a csapat változtathat taktikát ...
Egyébként üres tankkal is lehet támadni. Egyik "only in Battlefield" momentumom szintén Valentin -el Aeorodrome/Breakthrough (angol támadó oldal) a hangárt követő 'A' ponton (ez CQ -ban a 'D' pont) - egy egyébként hangárban kempelő saját csapattal a hátamban - sikerült üres tankkal a ponton a barakkokat emberestül letarolni. Persze ezt látva a saját gyalogság is jött és a rengeteg ellenséges PIAT/Panzerfaust/gránát majd a saját füstöktől az ellen nem is tudott kilőni (csak hang alapján nem tudtak kilőni - én is kb. vakon köröztem a ponton). A foglalás sikerült - a pont mögött van a töltő ...
-
dkess
őstag
Melyik mod -ból vannak a képek? A Breakthrough -t ismerem oda-vissza mindegyiket, de ez nem az. Ezt a mod -ot nem ismerem.
Annyiból ismételni tudom magam, hogy ilyen-olyan okokból kifolyólag így van megkomponálva a játékmenet az adott map -on. Az emlegetett Aerodrome BT -n védő oldalon kezdetben nincs is tank - a támadók akár 5 tankkal is indulhatnak. A végén már nem is kapnak tank respawn -t - akkor a védők kapnak.
Arras BT -n dettó az elején csak a támadóknak jár 2 tank - a védőknek nem. A védők a legvégén kapnak tankot. Támadó oldalon az elején oda kell figyelni, mert az első szektorfoglalást követően tölteni kell gyorsan, mert, ha nem, akkor a két pont között 'B' -hez közel "kellemetlenebb" lehet (ha van gyalogok, akkor nem lehetetlen - sőt gyakorlatilag kötelező is).
Utoljára a Twisted Steel -t tárgyaltuk - a helyzet hasonló. Szektorfoglalást követően előre kell menni, nincs mese.
-
Topikgazda
Szerintem itt az van amit dzsoni is mond, hogy pont azon fázisban van a pálya, amikor a védőknek nem jár tank, így töltő sincs hozzá.
Ez direkt ilyen, persze lehet vitatni, hogy most jó vagy sem...Az tény ez a játék nem támogatja a távolba kempelést a tankokkal annyira, mint az előző részek... és szerintem ez így jó.
Visszatérve, valszeg ha tovább nyomnának hátra, elvesztve a szektort, akkor megint járhat tank és lenne töltő is a védőknek.
Támadó oldalon/szerepben pedig ugyanez vica-versa.
[ Szerkesztve ]
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
-
Topikgazda
Úgy kalkuláltak hogy addigra már nem él, egy pusholó tank... ha meg igen, akkor ez van, őrizgetni kell amíg nem lehet tölteni... másodpilóta addig tud gunnerkedni, ott van végtelen lőszer.
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
dkess
őstag
Igen, ez a level 1 -es szint és mindamellett köztudott és szintén széleskörűen használt dolog
Majd szólj, ha az Aerodrome/Conquest -en a 'B' pont feletti hegyekből mondjuk 6- ból 6 "kétfalas" fejes kill -t lősz sniper -el a hangár közepe tájára avagy szintén Aerodrome/Conquest -en a 'D' ponton a zászló alá kuporodva féltár géppuskával fejessel lefektetsz egy tucat ellent szintén a hangárban. Ezek pl. már level 9 szint !!!
-
Aventador91
őstag
3 , 4, 1-gyel is játszanak még. ezzel is fognak.
olyan népszerű már sosem lesz a bf mint régen, csináljanak bármilyen jó következő részt. a mai játékosok nagy része nagyon fiatal, őket már csak az ilyen fortnite szerü faszságok érdeklik. ingyenes vagy olcsó játékok + ami szarabb gépeken is megy (minecraft, fortnite, stb). csak mi maradunk veterán playerek -
guftabi96
addikt
És kell is a negatív vélemény, de az legyen normálisan ideírva.
Attól, hogy itt páran naponta többször leírják, hogy szarminden, attól nem leszünk előrébb.Tessék normálisan megfogalmazott, alátámasztott negatív véleményt leírni. (és pozitívat is).
Abból lehet tanulni, fejlődni, az alapján egy sokkal reálisabb kép alakul ki a játékról és egy potenciális vásárló is sokkal jobban tud mérlegelni vásárlás előtt.Félreértés ne essék, nem védeni akarom a játékot, mert a tartalom hiánya és a gyakori bődületesen nagy bugok egyszerűen nálam is elrontják az egészet, de ha a tartalmat nem nézzük és csak a gameplayre fókuszálunk, akkor közel sem annyira tragikus a helyzet, mint azt itt látottak alapján azt hinni lehet. (feltéve, hogy nem rakja össze valami buzi cheaterrel az embert a matchmaking)
[ Szerkesztve ]
#KeepFightingMichael
-
#59063552
törölt tag
Mondj egy BF mapot bármelyik BF közül, ahol több mint 6 tank volt jelen. Baszki, még a BF2 Euro Force-ban sem volt ilyen. Az EU force pedig direkt a tankokra lett csinálva*
Érted már, hogy miért mondom, hogy kibaszott szánalmas a napi picsogás?
* A 4-ben az Operation Firestorm-ban volt 4 tank egyszerre. Pedig ez kurva nagy map
[ Szerkesztve ]
-
#59063552
törölt tag
szóval nem tudsz válaszolni, de azért okoskodsz.
Szánalmas, hogy képtelen vagy írni egyetlen nevet.
(#18497) guftabi96 : Tévedés, nem volt 5-5 tank, mivel volt AA és APC is. Ha az AA-t vitted, akkor buktad a tankot. Mondjuk ha az AA-t vagy az APC-t tanknak veszed, akkor sem fair, mivel a golmud kb 2x akkora, mint bármelyik BF 1-5 map
[ Szerkesztve ]
-
Topikgazda
Érdekes feltételezés...
Miből gondolod, hogy valaki inkább BF1-et tol majd, amit halálra játszott és nem az új pacific pályákat a BFV-ben... meg ki tudja télig mi jön még.Szerintem ezt gondold át mégegyszer, mert nem logikus.
[ Szerkesztve ]
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
guftabi96
addikt
Milyen fegyvereket használsz?
Nem olvastam a patch notes-ot még, csak gyorsan átfutottam, de azok alapján bizonyos sniperek és smg-k erősebbek lettek, illetve az mmg-k első pár lövésnél jóval nagyobb a recoil. (Utóbbinak nagyon örülök, az erősebb sniper kasztnak nem).#KeepFightingMichael
-
dkess
őstag
Működik és frissül is rendben. Mi a pontos hibajelenség? Amennyiben pl. azt írja, hogy 'Player not found' vagy nem engedélyezte az adatok megosztását, akkor azt a BfV -ben kell beállítani (egyszer vki mondta, hogy patch -től függetlenül elállítódott). Ezt az 'Options/About/Game data' menüben tudod állítani az egyszem kapcsoló bekapcsolásával.
zebra_hun
Igen, nekem is már a FIFA meg egyebek miatt már nem is a 240 GB -os rendszer SSD -re tettem annak idején a játékot, hanem a másodlagosra. így speciel nálam gyorsabb is. Igen, sajnos már ilyen világot élönk, hogy 120 GB SSD Win -re, programokra meg játékokra már nem elég ...
Általánosságban a patch -ről. Igen, az SMG -k - melyek eddig is "lézer" kategória volt - lettek turbózva.Tobábbá természetesen az eleve is brutál OP sniper kaszt. Ezek már tavaly is "távcsöves railgun" -ok voltak, de úgy látszik sok vadonatúj játékosra számítanak és kell egy kaszt ami "instant sikerélményt" biztosít nulla FPS múlttal is.
Nálam a hang serceg, de csak a játékban magában. A menüben egyáltalán nem és az ingame szövegelés is tiszta. Nem túl hangos, de észrevehető. Mintha lenne némi stutter is - bár éppen ezen javítottak volna a patch notes szerint. Ezt is hagyhatták volna talán inkább ...
-
dkess
őstag
Rákerestem magamra és jónéhány emberre és működik a tracker. Próbáld meg amit írtam.
Amit írtak a patch notes -ban, hogy a fegyver specializációkat SMG/sniper esetén érdemes csekkolni/javítani mielőtt először játékba lépsz. Ezekkel is volt varia.
Szerk.: A "lassaban emeli fel" a tipikus fegyver specializáció kérdés. Akkor valószínűleg ez lesz ez esetben ...
[ Szerkesztve ]
-
-
Topikgazda
Pacifik azért nagyon sokat fog változtatni a játékon, elképzelhető,hogy vonz új embereket. Csak még időben jöjjön, mert ha nem akkor megy mindenki COD-ozni. :] Bár lehet így is.
Eat sleep game REPEAT | Origin/Uplay : L0Fgi | BN: Lofagi#2966 | YT: https://youtube.com/user/lofagi
-
guftabi96
addikt
Semmi értelme mindent lehúzni. Kb pont annyi idő normálisan kitölteni és legalább lesz értelme annak, hogy áldoztál rá 2 percet.
Persze, mindenki döntse el maga, hogy mennyit ér ez a kérdőív, de legalább a mi részünkről adjuk meg az esélyt nekik és töltsük ki normálisan, függetlenül attól, hogy ennek lesz-e hatása a játékra a későbbiekbe.
Tudják ők is nagyon jól, hogy mi a véleménye az embereknek a játékról.
Én is osztottam ki nem egy helyre nagyon alacsony pontszámot, de volt 9-es is.[ Szerkesztve ]
#KeepFightingMichael
-
Topikgazda
-
Topikgazda
-
Leon77
őstag
Nem tudom, írták-e már, de ebben inkább az origin a ludas és nem az ea.
Mert van élet a halál előtt:P AMD Ryzen 7 3700x, Asus x370 pro, MSI GTX 1080 TI GAMING 11G, 16Gb(2*8) trident z f4-3200c16d-16gtzb, Samsung M2 960 evo 250GB épített vízhűtés és saját készítésű kuckó
-
Topikgazda
Azért kellett mert, mint írták is, átstruktúrálták a fájlok szerkezetét, így kipakolt mindent majd újra be máshogy. Ezért kell neki "2x játéknyi" hely majdnem most.
Persze megoldhatták volna úgyis hogy leszed mindent újra, de akkor meg a lassú netesek rinyáltak volna, sose lett volna semmise jó erre.
Igen tudom, eleve már nulláról megírhatták volna jobbra/máshogy a játékot... de most ez van.Egyébként láttam én már más játékoknál is ilyesmiket, szóval azért nem újkeletű meg egyedi ez.
És megint kezd döhüngő rinyatopikká változni a dolog itt, picit visszafoghatnátok magatokat. Ha meg nem tetszik továbbra sem kötelező játszani vele... annyi jó játék jelent meg mostanában.
Ha meg játszotok vele, akkor fogadjátok már el hogy ez ilyen... vagy legalábbis próbáljátok már meg, és ne minden nap itt vezessétek le a frusztrációitokat.[ Szerkesztve ]
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
Topikgazda
Pár tipp: ne ismételd magad, ne hozz fel már kitárgyalt dolgokat újra... ha probléma van ne legyen mindig az a konklúzió, hogy ez egy szar... ha valami tényleg apró hiba van, akár meg se írd ha csak ez a célod vele semmi más.
Ne a hibákat és a problémákat oszd itt meg (főleg ha nem tudunk vele mit kezdeni), hanem inkább az élményeid (nem a hibákról és a szarozásról).
Beszéljük ki inkább a változtatásokat, a jövőbeli terveket információkat, fegyvereket, járműveket... esetleg taktikákat, javaslatokat.
Meg amit a képzeleted még ide sorolva ad további lehetőségként (ami nem szarozás )...Kezeld úgy minthogyha ez a barátnőd lenne, és nem mondhatod neki minden nap (csak) a hibáit mert otthagy a f@szba...
Legyen több semleges vagy pozitívabb hangvételű megnyilvánulás, lehetőleg olyan dolgokról amik előrevisznek és informatívabbak, meg vezetnek valahova (ami nem a szarozás oldalakon keresztül megint).
...stb.
Én itt felnőtt gondolkodó embernek tekintek/gondolok mindenkit, így szerintem nem nagy elvárás a minőségibb diskurzus, ami előremutató.
A hibákra ott vannak a "hivatalos" csatornák és a support oldal, oda kéretik beönteni ezeket, már többször írtam ezt is.
Ez nem egy panaszkezelő vendégköny topic.[ Szerkesztve ]
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
Topikgazda
-
Leon77
őstag
Jaj ne már.... ez a BF4-ből jött, csakszólok és ez az első inf only pálya azt hiszem. És ott még ma is tele vannak a szerverek.
A Locker is ilyen volt és volt olyan népszerű, mint a Golmund... ez most már tényleg ha van rajta sapka az a baj, ha nincs az a baj....
Mert van élet a halál előtt:P AMD Ryzen 7 3700x, Asus x370 pro, MSI GTX 1080 TI GAMING 11G, 16Gb(2*8) trident z f4-3200c16d-16gtzb, Samsung M2 960 evo 250GB épített vízhűtés és saját készítésű kuckó
-
-
prokxy
veterán
Nemtom, ma is fent voltunk DC-n vagy 10-en és igen jól szórakoztunk. Ha tankozni akartam, tudtam, repcsizni nem, mert volt egy szuperhős, de Joker leszedte végre, gyalog meg a csapatmunka meghozta gyümölcsét minden körben és sztem mindenki élvezte az estét.
Ha gondolod, gyere fel Te is Oriék szerverére vmelyik este, aztán mehetünk pár kör 1ütt, totál más, mint 1edül.[ Szerkesztve ]
Origin/Uplay/RSC/XBOX: Pr0kxY ; BattleTag: Pr0kxY#2203 ; PSN: x_Pr0kxY_x ; YT channel: Pr0kxY_Gaming_HD
Új hozzászólás Aktív témák
(Nem csak) Prohardver!-es BF közösségi discord szerverünk:
Battlefield Buddies
Battlefield V Reddit
(nem hivatalos)
Battlefield Discord
(nem hivatalos)
- Kingston Hyper X genesis kit 2x 4GB 1600MHz dual channal DDR3 RAM fém
- i3-as internetezős, multimédia pc hivatalos WIN10-el (+egér+bill)
- Ingyen foxpost! 8 év alza gari! SFX-L Seasonic Focus SGX 650W táp, felárért ház+venti+hűtő is
- DJI Osmo akciókamerához - Új akkumulátor töltő eladó!
- Eizo Coloredge CS2730 - eredeti Japán, 27" fotó-monitor eladó!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen