Új hozzászólás Aktív témák

  • mandju

    senior tag

    Dreamcinema – Nyílt nap

    Pénteken vettem a fáradtságot és miután letudtam a feladataimat a cégnél, Budapest felé vettem az irányt. Iván már jóval korábban szólt, hogy a nyílt nap legnagyobb „durranása” egy Sony GTZ380 vetítő lesz, így ki nem hagytam volna az alkalmat, hogy testközelből is megszemlélhessem, hol tart az LCD technika a királykategóriában. Mert, hogy ez már az, ahhoz kétség sem férhet. Mondom ezt azok után, hogy rengeteg fórumos tesztet, beszámolót olvastam el Német mozisok tollából, mert tőlünk nyugatabbra azért nem annyira elérhetetlen ez a szegmens. Ennek fényében nagy elvárásokkal indultam neki a demonak. Volt egy kialakult kép bennem, hogy mit is várnék el ettől a géptől. Nem csalódtam.

    Kezdjük az elejéről. A DC csapata megint kitett magáért. A Covid-ra való tekintettel intézkedéseket hoztak, így testhőmérséklet mérés, illetve kézfertőtlenítés után lehetett belépni az épületbe. Aki akart (és nem hozott magával), az maszkot is tudott vételezni és alkalom adtán használni. A nappaliban finom szendvicsek, kávé, üdítő és természetesen jó hangulat fogadta a „nagyérdeműt”.

    A nappali szoba nem volt elindítva, így az emeleten 2 külön szoba várta az érdeklődőket. Őszinte leszek, én a kis szobát kihagytam. KRIX rendszer, Storm procival és talán egy Sony 590-es vetítővel. Annyira nem hozott lázba, talán kijelenthető, hogy ezt a szintet már sikerült megugranom otthon is, ezért nem éreztem késztetést. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azért bepillantottam… ha már egyszer úgyis ott jártam. Az enteriőr tetszett, az új DC által forgalmazott mozifotelek szintén.

    Innen a nagyszobába vezetett az utunk. A házigazda nagyon felkészült a bemutatott készülékekből és egy nagyon sokrétű termékbemutatót rögtönzött. A Sony tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkezik. A Christie vetítőm sem kicsi, de ez a gép 20 cm-rel hosszabb nála. Az objektív felét kb elnyeli, de még így is egy méretes darab „lóg” ki a gép elejéből. Tényleg brutális. Bár hasonlót láttam már itthon… :D

    Remélem jól emlékszem az adatokra:

    A kalibrációval Iván 20% fényerőt dobott el, de még így is maradt azért elegendő a 3,5 méter széles szőtt vásznon:
    SDR 28 fL
    HDR 90 fL
    A színtér lefedettség 100% DCI P3, a kontraszt (ON/OFF) 25.000:1

    Az általam kért jelenetekkel kezdtünk. A teljesség igénye nélkül: Alita, Lucy, Passengers, Aquaman, Gemini man.. csupa olyan filmrészlet, amiről tudtam, hogy nagyon jó 4K mastert kapott, és ha jó a vetítő lefolyik a vászonról. A Sony nem okozott csalódást. Az optika nagyon éles, a színek nagyon rendben vannak. A vetítőbe épített jelfeldolgozó processzor pedig MadVR szintű tonemappinget csinált. Pixel szinten elemez, számol, ha jók az információim. A sötét részletek a bekapcsolt kontraszt vezérlésnek köszönhetően nagyon részletesek, nagyon kontrasztosak maradtak. Az egyidejű kontraszt is nagyon magas volt szemre. Erről nem kaptam infókat, de közel olyan lehetett, mint egy jó DLP esetén.

    Többször mondtam, hogy szerintem a DCI P3 színtér nagy fényerő mellett mutatja meg igazán, hogy miért is hajszolják annyian… hát, ez itt új értelmet nyert számomra is. A Showman elején, amikor gyerekként énekelnek, annyira természetes volt a környezet, a fák lombjainak színe, a gyerekek bőre, a ruházatuk, hogy csak ámultam. Ugyanez volt az Aquaman végén, amikor a 2 fivér összecsap. Nagyon vártam, mert tudtam, hogy nálam otthon mennyire aranysárga Aquaman páncélzata és a szigony a nagy fényerejű DCI P3 mellett. Hát ez sem okozott csalódást. Az embernek tényleg tátva maradt a szája. A legnagyobb hatást mégis a Lucy záró jelenete hozta. A hirtelen sötét jelenetből egy szempillantás alatt a fehér szobában találta magát a néző… ezt látni kell! Lucy középen ül, fekete ruhában, a fehér szoba szinte vakít, a fehér ruhában levő emberek minden részlete jól látható, és emellett Lucy fekete ruhája olyan kontrasztot teremt, hogy szerintem egy életre beleégett a retinámba. A 4K felbontás előnye nagyon sok filmrészletnél előjött.

    A 3 órás „erődemonstráció” után nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy csalódásmentes, szinte kompromisszummentes készüléket sikerült összerakniuk a mérnököknek.

    Szinte kompromisszummentes…
    egyrészt a mérete miatt, mert azért egy mozinappaliba nem igazán lehet installálni (vagyis lehet, de nem érdemes) :rolleyes:

    Másrészt az ára miatt, de erről sem a Sony, sem a mérnökök nem tehetnek. A kiállított gép listaára közel 100.000€, ha valaki tud belőle kettőt vásárolni, akkor passzív 3D-re is kiváló a nagy fényerő miatt.

    Hogy a hangról is essen néhány szó… nagyon tetszett. Itthon nálam is pro sugárzók vannak, de közel nem ez az árkategória. Annyit el lehet mondani, hogy alapjaiban, stílusra nagyon hasonló az otthoni rendszeremhez, de mindenből többet ad. Az AUREA hangsugárzók felbontása és részletező képessége jobb, mint az otthon megszokott. Használhatnám a megszólalásra a testes jelzőt, de azt itt annyira nem szeretik. Igazi mozis hang, ha kell brutális, ha kell akkor finomkodik. Elfogadnám itthon bármelyik komponenst. A „kisujj eltartós” hifisek nem biztos, hogy megtalálják itt a számításaikat, de azt hiszem ez a szoba nem is erről szól.

    Összegezve nagyon jó délután volt. Élményekkel gazdagodva ültem autóba és vezettem haza. A közel 2 órás út alatt volt időm elgondolkodni a látottakon és a hallottakon.

    A DC kitett magáért! Köszönöm, hogy elhozta, ha csak rövid időre is az „átlagembernek”, mint amilyen én is vagyok az elérhetetlent. Jó látni, hogy hol tart ma a vetítés technika.

    A vendéglátás előtt pedig szintén le a kalappal. A szendvicsek finomak voltak, a kávé szintén. A sör hideg, a pálinka ütős… :D
    Ivánnak és a csapatnak köszönöm még egyszer a lehetőséget!

    Ja, elfelejtettem, a relikviák is nagyon jók, még annak ellenére is, hogy engem abszolút hidegen hagynak… de ez legyen az én hibám.

    * JVC DLA-Z1 * xyscreen soundmax 4k ultra thin frame 135" 2.35:1 AT * Trinnov Altitude 16 * FusionAmp * Apollon Audio NCMP 6350 * IMG Stageline STA800D * Lab Gruppen FP10000Q * HTPC MadVR * DIY H16-15 Bold Series 9.4.6 * VanDamme *

Új hozzászólás Aktív témák