Új hozzászólás Aktív témák

  • negyven2

    veterán

    válasz _drk #15021 üzenetére

    Pedig ott éppen neki volt/van igaza, és Sasa reagálja/reagálta túl.

    Amúgy ami feltűnt (és ez a Checkpoint-ra is igaz kicsit), hogy jobban temetik az MS/Xbox dolgait, mint ahogy valójában áll. Kb. tényleg azt a szintet képviselik, mint pl. a szofisztikáltabb Pony Fanboy Tweet-er Warrior-ok. Mármint, hogy ha valamit jól csinál az MS akkor hát-hát jó az irány, de lehetne jobb is, míg eközben a legkisseb hibánál is úgy viselkednek mint Nelson a Simpsons-ból.

    Közben meg a Sony esetében meg a mosdatás. Itt is megvolt ez, hogy milyen szemét az MS, hogy elküldött 1900 embert, főleg azután, hogy rekord nyerséget ért el, míg a Sony esetében, annyi volt, hogy hát az Insomniac dolog az csúnya volt, de hát meg lehet érteni a Sony álláspontját.

    Külön vicces volt az, hogy míg felhoztak azt, hogy pár hónappal előtte még mennyire örültek az ABK csatlakozásának, úgy januárban szó nélkül rúgtak ki őket. Addig azt az apróbb dolgot nem is nagyon említették, hogy pár nappal a Londoni stúdió bezárása elött még ott haverkodott az ottani csapattagokkal (sőt mintha konkrétan magát a Londoni stúdió bezárást meg se említették, csak annyit, hogy a VR-os részleget szüntették meg (de ebben nem vagyok biztos).

    A lényeg, hogy a legtöbb podcast-juk alapján, az jön le, hogy nem az van, hogy jobban szeretik a Sony-t, vagy kevésbé az MS-t, hanem hogy burkoltan utálják az MS-t (ami igazból az ő dolguk én nem ítélkezek emiatt). Ugyanis ezt a Nelson-os hasonlatos dolgot már párszor eljátszották.

    "Fact. Bears eat beets. Bears. Beets. Battlestar Galactica."

Új hozzászólás Aktív témák