Új hozzászólás Aktív témák

  • KROK640

    veterán

    válasz hcl #114575 üzenetére

    Azért ezeket éjjel-nappal, "kísérgetni" szerintem sokkal drágább lenne mint bezárva tartani.

    Nyilván egy automata mondogatja be ami nem tudja a késést.

    Igen, Debrecennek ilyen buszvégje van, de még 2000 előtt felmerült Debrecenben, hogy a vasútállomás helyszínére behozzák a buszvéget, és a villamos végállomás is ott van létrehozva egy nagy közlekedési csomópontot. 2000-ben már úgy beszéltek róla, mint ami holnap elkezdődik, és 2002-3ra lett volna kész. Többszörös halasztás után, 2020-ban kellett volna átadni ...  na most 2024-ben ott tartunk, hogy a legutóbbi (asszem) 5 milliárdért készült terveket is kidobták. és még egy kapavágás sem történt. 
    Ami egyelőre történt, az az, hogy a tervek jelentős egyszerűsítésen (olcsósításon) estek át. 
    Debrecenben a korai tervek szerint a vasútállomás mellett a föld alatt lett volna a távolsági buszvég, mellette alagútban a 4-es ment volna, a felszínen a villamos és helyi buszok (egy részének) végállomása, no meg maga a pályaudvar --- na ebből tartunk már ott, hogy a fixen telepített 4-es főút és a vasút állomás közötti felszínre hogy kéne beszuszakolni úgy a távolsági buszvéget, hogy a villamos megállót se üsse ki, és ne legyen sokkal kisebb mint a jelenlegi, amit már a '90-es években kinőtt a város).
    Egyébként a kinőtt buszvégünk mókás, mert a különleges főépületen kívül amúgy egy egy kis buszmegállót eltekintve az egész nyílt színen van és esőzésekkor és nagy napsütésekkor kicsit sem vicces helyzeteket teremt. De különösen nagy esőzésekkor, amikor a buszvég területén az út nemes egyszerűséggel folyóvá duzzad az elégtelen (semmilyen) vízelvezés miatt.
    Ráadásul azzal, hogy a buszok "körbe mennek" olyan brutális dugók tudnak kialakulni, hogy pl a 12-esről a mondjuk 14:30kor induló busz 14:45-kor még simán a buszvég területén van, holott ennyi idő alatt már Szoboszló alatt kéne járjon.

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

Új hozzászólás Aktív témák