Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • laposonly11

    senior tag

    válasz Yany #164 üzenetére

    Nekem már 150 órám van a BFV ben és nyugodtan mondhatom, hogy eddig ez a legjobb legrealisztikusabb BF! Nézzünk csak néhány példát, mész a tankkal és rámészegy aknára, csak a bal lánctalp sérül, így lassabban gurul és kicsit balra húzza az egész teknőt, közben szikrázva nyikorog a lánctalp amit helyben nem lehet megjavítani, hanem el kell vele gurulni egy ilyen főbb support pontig ahol teljesen meg lehet javítani, és a lőszert is feltölteni, mert igen ebben a részben végre fogy a lőszer a járművekből, hogy ne lehessen becampelni velük egy dombtetőre. Hasonlóan amikor belelőttek a tankom tornyába, egyik esetben úgy sérült a torony hogy nem tudtam forgatni, a másik esetben meg a löveg sérült, így nem tudtam visszalőni! A gépágyúra sem lehet a végetlenségig rátapani mert túlhevül és akkor elakad stb. A repülőknél is ha a szárny sérül, akkor abban az irányban az aeordinamika is megváltozik (jó mondjuk ez utóbbit már BF1 ben is láttuk). Na szóval egy ilyen részletes sérülés modellt te hol kapsz a korábbi részekben, mert azok a BFV höz képest messze alulmaradnak. A fegyverek és járművek fejlesztése, pedig a BF4 nél is több és jobb. Itt pl. minden jármű külön képességekkel és fejlesztésekkel rendelkezik, és ezt még szorozd be x2 vel hogy ne legyen unalmas. Tehát nem úgy mint korábban hogy vadászgépet fejlesztesz, akkor az az összes vadászgépnél ugyanazokat a fegyvereket, fejlesztéseket jelenti csak más külső mellett (lásd pl. BF4 kínai, amerikai, orosz egy kaptafa csak máshogy néztek ki), hanem itt bizony ha az angol spitfire egyik verzióját fejleszted a kettő közül akkor az kifejezetten egyedi lesz, a másik spitfire is teljesen más választható fejlesztéseket kapott, a német és japán vadászgépek is teljesen mások, mindegyik jármű egyedi aeordinamikával és képességekkel rendelkezik, van vagy 20 féle tank és 20 féle repülő, szóval lehet miből válogatni. És hogy ha ez még nem elég, a választható fejlesztések is 3 oszlopban variálhatóak, így egyetlen jármű több tucat módon képes viselkedni, ez már majdnem egy rpg játék, nem fps. A gyalogsági részek is egy csomó extrát kaptak, már feléleszteni is lehet egymást egy squadon belül, csak az kicsit sokáig tart, egyedül a medic képes gyorsan bárkit éleszteni a team összes tagjából és gyorsan. Az meg hogy a squad vezető kapott extra képességet, és az összegyűjtött pontok fejében pl. hívhat az ellenség fejére rakéta támadást, tüzérségi csapást, extra lőszerpakkot ernyővel, + tankot a főbázisra meg ilyenek, az meg már csak hab a tortán. Az ilyen apróságokat meg már nem is említem, hogy pl. a tüzérségi löveget vagy légvédelmi gépágyút odébb lehet vinni, elég csak odatolatni egy járművel és ráakasztani utánfutóként és máris mozgatható löveg lesz belőle.
    Persze sokan sírnak az elején, én is sírtam, mert amint elkezdtem játszani, a nulladik szintű katonáimon, repülőimön és tankjaimon sem extra páncél, sem extra fegyverek nem voltak így kb. úgy nézett ki pl. egy dogfight hogy én kb. 2 percig folyamatosan lőttem egy vadászgéppel egy bombázót, ő meg a hátsó gépágyújával 10 másodperc alatt leszedett, most 150 óra után csak 2 rakétát eresztek bele és már ő zuhan a mélybe. Az eddigi idióta spotolás is teljesen megváltozott, eddig ugye elég volt nyomkodni a Q gombot mint egy őrült, és minden ellenség előtted bejelölődött, amit így a vakok is könnyen bemértek és lelőttek, ami így pillanatok alatt el tudott dönteni egy meccset. Most ez nem ilyen egyszerű, pl. sniperrel kell fellőni egy jelző rakétát és a terület, amit maga alatt bevilágít azon belül megjeleníti az ellenségeket, persze a rakétát ki is lőhetik. Szóval ilyen összetett játékmenet a korábbi részekben nem volt, így szerintem csak azok fikázzák akik nem láttak belőle semmit. A grafikáról meg ugye nem is beszélve, a dzsungel, bokrok és a sűrű fű, nem csak hogy szép, de végre olyan, hogy szószerint el is lehet bújni benne, az orrodig sem fogsz látni de téged sem fognak, a szálló hópelyhek és az eső is durván jól néz ki, aztán ha van RTX kártyád az már csak hab a tortán...

    Ordo est anima rerum.

  • laposonly11

    senior tag

    válasz sixpak #171 üzenetére

    BF4 ben ki lehet teljesen kapcsolni a füvet, így hiába hasalt le a katona, a BFV ben csak ritkul ha lejjebb veszed a grafot, szóval sokkal inkább a korábbi verzióknál volt ezzel baj.

    Ordo est anima rerum.

  • laposonly11

    senior tag

    válasz sixpak #173 üzenetére

    "nyilván meg, de azok 1000x jobb játékok voltak, minden tekintetben"

    Aha, ja persze, csak ugye mondani ilyen "tekintetet" egyet sem tudtok, :U meg ugye a régi címeknél nem volt olyan szerver, ahol a játékosok 2/3-a sniperkedett neeeem, ott csupa "jó" játékos volt/van. :C Na én nentem innen BFV öt játszani, inkább mint olvasni azt a sok hülyeséget amiket itt összehordtok.

    [ Szerkesztve ]

    Ordo est anima rerum.

  • laposonly11

    senior tag

    válasz sixpak #177 üzenetére

    Attól még lehetne, ha a többség nem ragadt volna le a szubjektív érzelmek "valahogy nincs meg az a hangulat" világában, teljesen figyelmen hagyva azokat az objektív tényeket a játékban, amit részletesen leírtam a többlettartalmat illetően. Mert az ilyen "á nekem nem ízlik, mert a játékban nem balról jobbra, hanem jobbról balra fújja a szél a füvet, féle nyugodtan nevezhetjük, pillanatnyi hangulat alapú szófosások alapján, még véletlenül sem mennék játékot venni.
    Egyik haverom is ilyen:
    - Próbáld ki ezt és azt...
    - Miért?
    - Mert hangulatos.
    - No comment. :U

    Legjobb példa erre, PR0JECTNR56 hosszászólása, aki egy teljes A4 es oldalnyi átgondolatlan nagy semmit, volt képes összegépelni:

    "A legérdekesebb az egészben az, hogy a PC elvárásoknak sokkal okosabban is eleget lehetett volna tenni, mondjuk valós történelmi események mentén"

    - Mert ugye eddig az összes többi rész is erről volt híres, pláne a Bad Company sorozat, ja nem, de a BFV esetében ez már baj? :C

    Ehhez képest a BFV trailereknél már lehetett érezni, hogy valami nem lesz az igazi.

    - Ha eleve úgy készül valaki, hogy nem fogom megvenni mert csak "lehetett érezni", akkor innentől kezdve kár volt tovább koptatni a billentyűzetet. :W

    - Firestorm játékmód. A jelenleg is igen népszerű battle royale hangulatot próbálta meglovagolni.

    Semmi baj ezzel a móddal, egyáltalán nem próbálta, hanem meg is valósította, de nem a hangulatot, hanem magát a módot szőröstűl-böröstűl, ennyi, semmi baj vele, csak plussz tartalmat visz be. Engem pl. az se zavarna ha nem lenne.

    - A II. vh. hangulat teljes hiánya. A maga módján különös ez a játék, mert ameddig kipróbáltam néhány ízben (megjelenést követően, Pacific DLC után) minden alkalommal ugyanaz az üresség fogott el, hogy II. vh., de mégsem.

    Itt dobtam el az agyamat végleg. Az illető bizonyára meg tudja mondani mi az hogy "II. világháborús hangulat", biztos ott harcolt 81 éve, ezért tudja milyen az a hangulat vagy mittudomén. Azt viszont nyugodtan kijelenthetjük hogy a BF4 nek nincs III. világháborús hangulata, pedig arról szól, csak az ugye még odébb van. :F

    - Néhány dolog a végére, ami tetszett: Pacific DLC, itt sikerült talán a legjobban megragadni a Battlefield és II.vh-s hangulatot szerintem.

    Már megint ez a "háborús hangulat", de ami ennél jobb, "battlefield hangulat", ami innentől kezdve jelenthet bármit. A Pacific DLC, ben nem a hangulat a jó, hanem lényegében a napsütés, tengerpart és pálmafák teszik egzotikusabbá a pályákat, az európai hadszintérrel szemben.

    "...a BF2-re épülő Forgotten Hope 2 mod szerintem egy jelentősen szórakoztatóbb alternatíva a kora ellenére is."

    - Ha valaki csak a 60 as évekbeli filmeken tud szórakozni, az minek ül be egy mai moziba, csak hogy fikázza a mai filmeket? De ha figyelmen kívül is hagyjuk a külcsínyt, a forgotten hope tartalmilag, messze nincs sehol a legújabb battlefieldekhez képest, a BFV höz képest meg pláne nem. Az eddigi batlefieldekben hol lehetett pl. 3 féleképpen megsebezni egy tankot, lánctalpát hogy lassabban guruljon, tornyát hogy ne tudja forgatni a löveget stb. ja sehol, ennyit erről...

    Ezt a 80 eurós árat sem tudom ki találta ki, ennyi volt több mint egy éve amikor megjelent, lassan már egy hónapja mindenhol leértékelve kb. 6500Ft ért lehet kapni a játékot.

    Ordo est anima rerum.

  • laposonly11

    senior tag

    válasz lowzor #175 üzenetére

    "A BF1-et megvettem asszem 3 euróért a prémiummal együtt (az Originen kb 1 évvel a megjelenés után már annyiért szórták, úgy könnyű volt sokat eladni belőle), de még arra is refundot kértem, mert annyit sem ért. :D"

    - Na ezen csak egyszerűen felháborodtam, nem is látom értelmét hogy válaszoljak. Komolyan, mintha szándékosan COD-erek, meg DOOM-erek jöttek volna a topicba, kizárólag fikázni a legújabb battlefield részeket. :Y

    [ Szerkesztve ]

    Ordo est anima rerum.

Új hozzászólás Aktív témák