-
Fototrend
Samsung LCD és LED TV-k
Új hozzászólás Aktív témák
-
dethroner
veterán
Ha csak a 7 és 8-as sorozat tud fekete képkockát beszúrni, akkor minek neveznéd a háttérfény villogtatást? Mert hogy ez egyfajta fekete képkocka, ok. De hogy miért látszik tőle a mozgás folyamatosabbnak, rejtély. Pedig elvileg azért találtál ki, mert amit rövidebb ideig látunk, azt élesebbnek érezzük. De ez itt valahogy nem valósul meg.
És a H6400 Úgy van reklámozva hogy cmr400. És ha a háttérvillogás és a képkocka kiszámolgatás együtt ad csak cmr400-at, akkor a samu valamit vagy elbaszott, mert a két funkció együtt normál bekapcsolással nem működik, vagy hazudott jó szokás szerint.
Vagy még az is lehet hogy a programozók jó szokás szerint elbasztak valamit, mert a képernyő ki-be kapcsolással elérhető hogy a fény csökken és a kép villog, tehát a fekete képkockák jelen vannak és a mozgás is folyamatos, mert folyik az egész mintha magasra lenne tolva a torzítás csökkentés. De nem lehet szabályozni ennek mértékét, és így elég rendesen jelen vannak a képhibák. Sehogy se jó ez Komolyan mondom, kezdem bánni hogy megvettem ezt a tévét. Sokkal jobb alternatívák kezdenek körvonalazódni előttem, de már késő, mert kiszállni már nem lehet belőle.A hét vezért feltámasztják majd ha legközelebb is győznek. DNS-üket lombikban őrzik, és Tóth Gabi szüli meg őket!
Új hozzászólás Aktív témák
- LG (55G19LA) 140CM 4K SMART PRÉMIUM OLED TV ! AKCIÓ!
- PANASONIC (TX42MZ800E)109CM 4K SMART 120HZ OLED ! 2024 MODELL! AKCIÓ!
- Softears cerberus high end iem fülhallgató eladó csere
- Sennheiser HD600 MADE IN IRELAND! Új állapotú! Ajándék Balanced kábellel
- SAMSUNG (QE65QN900BTXXH) 165CM 8K NEO Q-LED CSUCS TV ! AKCIÓ
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen