-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
PNP
őstag
válasz #96302336 #12882 üzenetére
Most értem haza, úgyhogy ma már rendes teszt nem lesz, de 24-105/4-gyel gyorsan kifotóztam az ablakon. Azt kaptam, amiben bíztam, azaz:
- stabilizátor működik (bár nem tűnik túl hatékonynak valamiért, most 105 mm-en is sikerült 1/60 mellett bemozdult képeket készíteni, de gondolom az adapternek itt nem sok szerepe van: vagy be tudja kapcsolni, vagy nem), rekeszt átszámolja jól, azaz nyitva 2.8-at jelez.
- Metabones SB-m csak M4/3 rendszerre volt, de már az sincs meg, szóval nem fogom tudni megmondani, mennyivel rosszabb, de emlékeim szerint az faltól falig éles volt, itt azért a képszél kicsit elengedi magát. Életlen és CA-zik, de messze nem olyan mértékben, mint az ominózus 18-105-öm, ráadásul annál a képközép volt csak valamennyire éles, a Viltrox sokkal egyenletesebb.
- AF van, de lassabb, mint az MC-11. Ha például közelpontból elküldöm végtelen fele, félúton kicsit megtorpan, majd megy tovább. Érthetetlen, de nem a világ vége. Követőre, videóhoz biztosan felejtős, megfontolt fotografálásra viszont jó.
- láthatóan vignettál
- Nem jött rá közteher, 30 ezerért nincs rajta mit mérlegelni, főleg, hogy Metabones-ban ugyanez kb. 230e.Btw még a műanyag dobozt is a Metabones-ról másolták.
( Viltrox Focal Reducer Speed Booster )
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Politika
- Gondoskodik róla az EU, hogy az Apple felnyissa a rendszereit
- Nem teljesít túl jól a kasszáknál az aktuális Xbox generáció
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Mobil flották
- Öt Starship után embereket küldene a Marsra Musk és a SpaceX
- PlayStation 5
- NVIDIA GeForce RTX 3060 Ti / 3070 / 3070 Ti (GA104)
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Álláskeresés, interjú, önéletrajz
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen