-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
p_adam
addikt
válasz rumos14 #5655 üzenetére
Az biztos hogy komolyan veszi az APS-C-t. De az, hogy hová pozicionálja már egy másik kérdés. Szerintem ami biztosra vehető, hogy a kereső a többi frissített modellhez hasonlóan XGA felbontású lesz.
Ne legyen igazam, de ez sokkal valószínűbb, egyrészt csak nem olyan vastag a ház, másrészt meg minek akarnának saját maguknak konkurenciát állítani.
Ameddig a videókamerákon kívül csak az A7RII ami cserélhető objektíves és tudja az S35 4k-t teljes kiolvasással (és stabival). Tehát addig azt kell megvenni, akinek erre van szüksége.Az érintőkijelző meg hasonlók meg továbbra is a talonban vannak.
De jó lenne marketingesnek lenni egy ilyen cégnél. Nem kell mást csinálni csak tervezgetni a finom trollkodást a célközönséggel, és még fizetnek is érte
Új hozzászólás Aktív témák
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Apple notebookok
- Gumi és felni topik
- Xbox 360
- War Thunder - MMO Combat Game
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Kétféle interfésszel érkeznek a Klevv, jövő hónapra datált M.2-es SSD-i
- OLED TV topic
- Óra topik
- További aktív témák...
- Eladó GoPro Hero 11 + rengeteg kiegeszítő + 4 akkumulátor + telesin akku töltő
- DJI Osmo Action 4 Standard Combo akciókamera - hibátlan állapotban +ND filterek +Care Refresh
- Nikon D7100, Nikkor 18-200mm VRII, Nikkor 50mm 1.8 G
- Dupla markolatos válltámaszos stabilizátor szett follow focus-al és mate boxal
- SONY - Tamron SP 150-600mm f/5-6.3 Di VC USD G2 objektív
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen