Új hozzászólás Aktív témák

  • kolopele

    nagyúr

    válasz fatal` #62676 üzenetére

    Én viszont kezdek kicsit szeptikus lenni az oltásokkal kapcsolatosan, hiába van a családban két immunológus is ugye. Kezdjük a megjelenésével, a vuhanival. Oltás még nincs, nejem iszonyat elkapta, nekem semmi bajom. Na, jött az oltás, beadva, nejem elkapta a következő variánst is nem kicsit, nekem semmi bajom. 3. oltás következett, mindketten beleestünk az omikronba, még a két gyerek is a 2. pfizerrel. Ez az egész kissé gyanús már nekem is, és az is, hogy minden eddig is meglévő tünetem állandósult, vagy éppen súlyosbodott, de nejem ízületei is (főleg a csípő környékén) igencsak elkezdett fájni neki. Sok olyan dolog jött elő már az első Moderna után, ami gyanússá tette számomra mára. Nem vagyok már benne biztos, hogy fel fogok több oltást venni. Meghagyom a 70 év feletti krónikus betegeknek. Ahogy visszaemlékszem, az influenza elleni oltást sem vettem fel már vagy tíz éve, mégsem lettem soha influenzás. Valahogy belém állt az a kétely valamennyire, hogy csak nem az oltások basztak ki még jobban az eddig is olykor jelen lévő problémáimmal. Ja, és még valami: Egy komoly világjárvány nem tűnik el csak úgy pár hónapra, sem a pestis, sem a spanyol nátha nem így működött, vagy a covidnak jár a nyári szabadság? :)

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák