Keresés

Aktív témák

  • #65755648

    törölt tag

    válasz Nowhereman #47079 üzenetére

    Jah, úgyhogy nem szakadt volna le Massáról, akit egyébként alig tudott megelőzni így is („Kicsit persze kiábrándító, hogy nem szereztük meg a győzelmet, ám a futam elején hibáztam, hiszen veszítettem egy pozíciót Felipével szemben. Vissza kellett őt előznöm, ez pedig időbe telt. A többieken utána könnyen átverekedtem magam, de ez az egy előzés nagyon sokáig tartott, ennek eredményeképp pedig nem tudtunk nyerni.”), hanem csak simán a kipuffogóját szagolgatta volna minimum az első boxig, vagy a futam végéig...

    Amúgy az előző hsz-ed is tipikusan az a "régen minden jobb volt".
    Én 2001 óta követem rendszeresen, de a korábbi futamok közül is sokat láttam és számomra (meg nézői reakciók alapján a többség számára) egyértelmű hogy az idei futamok sokkal izgalmasabbak mint a korábbiak, sőt a tavalyiak is azok voltak, ha Vettelt kivonjuk a képletből. Ha 2000-2004-ben az egész Ferrarit kivontad volna a képletből, még akkor is unalmasak lettek volna a futamok. És előtte sem volt minden fenékig tejfel.

Aktív témák