Aktív témák

• #44 guga Közösségépítő

  2005-01-23 12:35:36 #44

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  Akkor most fordítsunk a dolgokon. A lelkészünk szokott néha így fogalmazni, hogy Isten munkájára jellemző, hogy ha az emberek életében van valami megszokott menetrend és már-már megkövülne a dolog, akkor Isten megfordítja a tenyerét és, ami eddig felül volt az alulra kerül.
  
  Tavaly elterveztem, hogy írok olyan történetet, ami nem túl hosszú s nem is rövid, a lényege inkább az lenne, hogy nem tartalmaz számneveket. Már el is készült, akivel eddig elolvastattam annak nem tűnt fel a számnevek hiánya, én meg nem mondtam meg neki. Gondoltam tartalékolom még a dolgot, amíg megérik.
  Szerettem volna olyan történetet is kreálni, aminek nincs konkrét vezérfonala, pontosabban van és éppen az, hogy nincs, olyan lett volna, mint a gyors folyású patak, ahogy szalad és amit érint partot sziklát, ágakat, leveleket ahogy sodor s csörgedezik, azt leírnám az eredetétől odáig, ahol becsatlakozik. A nem létező vezérfonal én lennék és a gondolataimat úgy írnám le, ahogy éppen jönnek s ami éppen eszembe jut arról, amit írok. Érintve sziklácskákat, ágacsokat, küvecses talajt és ahonnan ered, egészen odáig, amíg valahová becsatlakozik. Mikor ezt a megtalált dobozos történetet elkezdtem leírni, már akkor eszembe jutott, hogy a boileres résztől gyors folyású patak lesz belőle, de előbb el akartam mesélni a diktafonos részét is.
  
  Most elmesélem gyors folyású patak stílusában.
  
  
  
  A napokban úgy határoztam, hogy eladom a walkmanomat, a diktafonomat és az akkumulátor töltőt, ami ezeket az eszközöket volt hivatott kiszolgálni. Általában szeretem mindennek eltenni a tartozékait, dobozát, papírjait, leírását gondosan. Emlékeztem rá, hogy a walkman és a diktafon dobozát a vásárlás után rögtön az előszobánk tükör alatti szekrényébe raktam el, oda ahová a hasonló csacskaságokat költöztettem már be. Mivel hosszú idő óta nem használom semelyik eszközt sem, így arra gondoltam minek őrizgessem, hagy vigye akinek szüksége van rá.
  Bementem a lakásba, hogy elővegyem a dobozokat, amit tudtommal odaraktam be már régebben. De hiába kutattam át alaposan a szekrényt csak a walkman dobozát találtam meg. Kérdeztem is a nejemet, hogy nem e tud valamit a dologról, csak a vállát vonogatta meg hümmögött. Eszembe jutott az is, hogy a Benjámin fiam mostanában módszeresen nyitogatja a szekrényeket és kíváncsiskodik, kipakol és elhurcol dolgokat majd lehetetlen helyekre betuszkolja és csak évek múlva kerül elő.
  Pont abban a korban van, amikor nem szabad szem elől téveszteni rövid időre sem, mert leveszi a falról a boilert és bedugja az ágy alá.
  Nemrég a nejem fürdette, beültette a kádba és magára hagyta, amíg beszaladt a szobába a gyerek pizsamájáért. Mire visszaért, addigra Benjámin kimászott a kádból bele a mosdókagylóba, felállt és a tükrös szekrénybe kapaszkodva vigyorgott, nincs még kifejlődve a veszélyérzete. Ráadásul a mosdókagylót rögzítő csavarok ősidők óta kivannak lazulva, a fal meg homokos, a kagyló eláll a faltól kissé. Pedig minden reggel, mikor a fogamat mosom és látom a rést, elhatározom, hogy na ma meghúzom a csavarokat, mert zavar a látvány. Persze nem lett belőle soha semmi, ez az állapot azóta tart, mióta beköltöztünk a lakásba. Eleinte sokáig nem mertünk vendégeket sem fogadni a sok sitt és törmelék miatt, hónapokig csak gyűlt, de már itt laktunk, végül hívtam sittszállító konténert, lerakták a ház elé és napokig hordtam fel a zsákokat. Közel ugyanannyi sittet hordtak bele az utcánkban élő más emberek is, ahogy ráeszméltek a konténer jelenlétére, valahogy észrevét titkosan belehurcolkodták a saját zsákjaikat is. Tiszta szemét volt a házunk előtt az út, alig maradt hely a saját zsákjaim számára, pedig nem volt kedvem másik konténert bérelni csak azért, mert mások is a sajátjuknak tekintették. Például a lomtalanítás, minden évben, minden utcán pontosan ugyanannyi hulladékot raknak ki az utcákra, én ezt nem értem. Hulladéktelepen élünk és évente ürítjük a várost? Ha minden utcasarokra kiraknának ilyen törmelékes konténert, állítom, hogy még aznap megtelne mind. S ha minden nap lenne kirakva a sarkokra üres, akkor minden nap megtelne mind és Budapest akkor sem fogyna el.
  
  Na de most képzeld el, hogy az, amit így nem visznek ki minden nap az utcák sarkaira, az itt van bent a városban. Ezért mondom, hogy hulladéktelepen élünk. Kérdeztem Ücsüküétől, hogy szerinte hova lett az emberek használati tárgya? Értem ezt úgy, hogy mióta van ember a földön és van ruhája s más tárgyak, rengeteg ember élt és halt meg, mióta ember van a földön. De a tárgyak, ruhák, cipők nincsenek sehol. A házaik sem, mindent megevett a föld. Ez valahol érthető, hisz minden használati tárgyunk a földből származik. A billentyűzetem, amiről pötyögök, a székem, amin ülök, a telefonom, az ásványvizem s a palackja is, a kerékpárom s az autónk is mind, minden a földből származik. Onnan lett kivéve, átalakítva olyan anyaggá, amit felvehetek magamra, járhatok benne, ülhetek rá, ehetek vele, alhatok benne, hja és bemondja a híreket.
  Szeretek híreket hallgatni, esemény, mi történt, merre s hol. De kizárólag csak a Kossuth rádiót szoktam hallgatni. A kereskedelmi adókon többedmagukkal heherésző, saját humorától könnye folyós, másik szavába vágós, idétlen szófordulatokat villantós, magamutogatós, csak a szexes és titkon pártolt drogos témákon lovaglós, trendi hülyegyerekes emberkéket kerülöm. Szinte kivétel nélkül az összes adón elviselhetetlen az a folyamatos nyüszítés, ahogy reggelente saját magukat bálványozzák. Azt érteni nem lehet, hogy miről beszélnek, mert elit módon halkan s krákogva beszél, vagy nem hagyják szóhoz jutni, mert folyton vihognak valamin.
  Ezzel szemben a Kossuth rádió kiegyensúlyozott, mértékletes és árad belőle a nyugalom. A reggeli krónika, a déli krónika, kinyerma, időjárás és vízállás jelentés H. Bóna Mártával, szóval szupi.
  Évekkel ezelőtt a Danubius rádiót hallgattam, még éjszaka is szólt halkan a fejem mellett. Néha az álmom szorosan összefonódott a zenével vagy a beszélgetés témájával. Nagyon szerettem úgy álmodni, hogy szólt a zene a fejem mellett, rengeteg hangszeren játszottam már álmomban és nagy színpadokon, extra színkavalkád. Tudom ajánlani olyan embereknek, akik magányosan élnek és megtehetik, hogy hallgassanak rádiót éjszaka ha alszanak. Nekem házi építésű hangfalaim voltak és közvetlenül az ágyam mellett, akkoriban rengeteget költöttem hi-fi cuccokra, tüskékre és homokpadra meg fatuskókra állított hangfalaim voltak, amit hangtechnikus tervezett meg. Volt rá időm s pénzem, hogy ilyesmivel foglalkozzam. Aztán eljött az idő, megnősültem, család, gyerekek és a hi-fi kivonult az életemből. Lassanként eladtam az elemekből felépített s féltve őrzött berendezéseimet. Az Aiwa walkmanom maradt meg csak és a diktafonom, de már ezekre sincs szükségem.
  A napokban úgy határoztam, hogy eladom. Általában szeretem mindennek eltenni a tartozékait, dobozát, papírjait, leírását gondosan. Emlékeztem rá, hogy a walkman és a diktafon dobozát a vásárlás után rögtön az előszobánk tükör alatti szekrényébe raktam el, oda ahová a hasonló csacskaságokat költöztettem már be. Mivel hosszú idő óta nem használom semelyik eszközt sem, így arra gondoltam minek őrizgessem, hagy vigye akinek szüksége van rá.
  
  Jó, tudom nem egy nagy sztori.
  Déry Jánosnak volt olyan rádió műsora, hogy beszélgetés közben nem szabadott kimondani a fekete-fehér és az igen-nem szavakat. Remélem jól emlékszem rá.

  Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

Aktív témák