-
Fototrend
Ez a KOMOLY kávé topik. Kérjük, olvasd el az alábbi téma összefoglalót!
Új hozzászólás Aktív témák
-
jolti
senior tag
Paljoc!
Egy nagy hibáját vettem észre a kávédnak! A Java Mixnek.
Hogy qurva hamar elfogy!
Sajnos a 200 g 4 napig volt elég, úgy, hogy nem is ittam annyit belőle, mint szerettem volna, mert spóroltam! :-)Mondjuk csak egyszer bírtam belőle e igazán jót húzni, amikor azt mondtam, hogy ez igen! De az alapján azt mondom, hogy nagyon jó volt! A többi is finom volt, de az a hűha érzés elmaradt, mint annál az egynél volt.
De nyilván az én hibámnak tudható be.[Ez a ma hajnali volt.]
Csak addig bénáztam a mobillal, hogy megszőkítettem a végét egy kicsit. -
jolti
senior tag
Köszi a vigasztaló szavakat!
Amúgy azt vettem észre, hogy ahogy az ember egyre jobb kávékat főz, egyre kritikusabb a kevésbé jól sikerültekkel is.
Pl. amikor van egy vendég, főzöl neki egyet, de az nem sikerült olyan jól, mint vártad, de a vendég meg el van ájulva, hogy ilyen jót még nem ivott. Pedig tudod, hogy sz@r. Vagy legalább is nem olyan jó, vagy főztél már ebből a kávéból jobbat is.
Akkor az tuti, hogy azt jelenti, hogy az átlagnál bőven jobb kávét főztél neki, még ha neked sz@r' is lett!
Szerintem. -
jolti
senior tag
válasz tariattila #5534 üzenetére
Úgy látom mostanság mindenki a tűzoltóktól vásárol különböző piros a dolgokat! :-)
Gratulálok! :-) -
jolti
senior tag
válasz -HajTömeg- #5550 üzenetére
Legalább nem égetné meg a kávét a magas fordulat!
-
jolti
senior tag
válasz -HajTömeg- #5614 üzenetére
Akkor már inkább a macera a fürdőben! ;-)
-
jolti
senior tag
válasz radi8tor #5789 üzenetére
Én is így jártam a múltkor. Mivel nálunk csak Spar, Lidl, még Penny van, így a lidiben vettem egy bellaistenf@sza kávét. Mit nem mondjak, amellett, hogy nem egy Carraro simán kenterbe veri a Davidoffot, Dallmayert meg az ezekben a felsorolt boltokban található kavekat!!!
De azért ma megjött Paljoc szállítmány! :-) Kíváncsi vagyok az Apricotra, meg a Sidamora. -
jolti
senior tag
válasz fragola.6035 #5963 üzenetére
Na így legalább tisztában vagyunk ezzel is!
Köszi!
Igyák meg a kávéjukat! ;-) -
jolti
senior tag
-
jolti
senior tag
Üdv néktek!
Tegnap szerte-szét szedtem a kicsi Babymet!
A múltkor írtam, hogy az aljánál ( is ) csepeg. Víz szokott állni használat után alatta.
Belülről az alsó részen, a házban nem volt víz, meg csöpögés nyomát sem láttam. Valószínű szerintem, hogy a tálcába, ha gyorsabban érkezik a víz a háromjáratúból, akkor fröccsen ki valahogy.
De, ha már itt jártam akkor pumpa rögzítő konzolját is kihézagoltam egy nagyon speciális távtartó elemmel ( egy radírból vágott 3 mm széles darab ), mert eléggé nagy mozgásteret hagyott a pumpának és berezonált. Így viszont f@sza csendes lett.Aztán megcsináltam a gőzcsapot Sid utasításai alapján, hogy ne csöpögjön.
Utána pedig azt a fekete műanyag konzol csavaros rögzítőit ragasztottam meg, mert le voltak törve. A múltkori szétszedéskor vettem észre. Pillanatragasztóval csináltam, remélem bírni fogják. Egy jó óra múlva kibírták a csavarozás már. Bár csak lazára csavartam, nem mertem meghúzni. Majd legközelebb, de szerintem így is jó. A helyén tartja most már a konzolt az lényeg.
Arra nincs valakinek ötlete, hogy a háromjáratút hogy szedjem le? Mármint az imbusz csavarját.
Az egyik szépen, bár nehezen, de meglazult. Viszont a másik az istennek sem akart. Már valaki próbálta leszedni, az látszott rajta, de szerintem neki sem sikerült. Eléggé szét volt már díbolva a feje belülről.
Hogy kéne azt leszedni?
Ki akarom jól puceválni, mert egy kicsit csöpög a fejből is a víz felfűtéskor. Annyira nem zavaró, mert kb. percenként csöppen egyet, de annak mégsem kéne.
Vagy sz@rjam le, mert nem veszélyes? -
jolti
senior tag
válasz real777 #6282 üzenetére
Kaka! Kuka!
Valaki azt mondta, hogy filterre jó csak.
Nem volt a multkorában itthon semmilyen kávém és kellet valami gyorsan, gondoltam kipróbálom. Van még egy fél zacskó. ( Negyed kg. ) Pont ma gondoltam rá,hogy kiba, őőő kidobom, mert csak a f@sza csatos üvegemet foglalja. Lehet, ha a gyerek homokozójából hozok be valami főzni valót az sem lett volna ilyen sz.r. -
jolti
senior tag
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- Fogyjunk le!
- Battlefield 2042
- Milyen okostelefont vegyek?
- Krisztianby: Az ügyintézésnek mindig ilyennek kell lennie?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- iPhone topik
- Autós topik
- Futás, futópályák
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest