Új hozzászólás Aktív témák

• #132781 Bad Pritt félisten

  Új Válasz 2020-03-03 10:21:05 #132781

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Bad Pritt

  félisten

  The Perks of Being a Wallflower
  #értékelés

  Kicsit nehéz erről a filmről írni, mert tudom, hogy lemaradtam 8 évvel és hogy a generációm (sőt, inkább a most huszonegy-két éves generáció) egyik meghatározó coming of age alkotása, de látatlanban sosem értettem, miért. Gagyi poszter, gagyi trailer, nyálas leírás és vélemények, nem igazán vonzott be sokáig, mikor elkezdtem nézni pár évvel ezelőtt, akkor is bealudtam rajta. Most viszont hiába próbálkozom, nem tudok fogást találni rajta Emma Watson hosszabb összetett mondatoknál széthulló amerikai akcentusán kívül.
  Amit szerintem meg kell érteni a Wallflower kapcsán, az, hogy nem a felnövés történet az igazi központi témája, ez egy erős különbség közte és a többi hasonló alkotás között, mint mondjuk a Walk to Remember. Míg ez utóbbinál a film ideje szerinti jelen változásai, nehézségei formálják a szereplőket, addig a Wallflower a történet végére teljesen a múltba réved és az ott történtek szerint értelmezi újra az eltelt másfél órát. Ami miatt szerintem tényleg több ez a film, hogy minden szinten működik: a humora ugyanúgy jó, mint a drámai vonal, ami végigvezet a történeten, a színészek remekül hozzák a karaktereket és a rendezés is erős, ami nem csoda, hisz az a különleges eset áll fenn, hogy valaki a saját könyvéből írt forgatókönyvet és ezt adaptálta végül rendezőként. Nagyon jól érezte az arányokat, mire mennyi időt kell szánni, tudta, mit akar elmesélni és azt hogyan érdemes bemutatni, remekül használja a vizuális eszköztárat, amit manapság kevesen akarnak, mert nem tudják a megfelelő hatást elérni.
  Ennek is köszönhető, hogy a a visszahúzódó fiú feloldódásának mérföldkövei annyira megmaradnak a nézőben: szerintem sokaknak vannak olyan emlékei, akár közvetve is, mint amik Charlie-val történtek, az első awkard tánc a gimis buliban, egy vicces süti elfogyasztása, egy verekedés során az adrenalin okozta blackout és egyéb pillanatok is ismerősek lehetnek egyeseknek, ezeket mind zseniális módon mutatja be a rendező, a vele készült interjúk szerint saját tapasztalatait felhasználva.
  A színészek túlzás nélkül tökéletesen hozzák a karaktereiket, Ezra Millernél végig az az érzésem volt, hogy teljesen felszabadultan saját magát hozza, Logan Lerman mindig is jó volt az ilyen visszafogottabb szerepekben és remekül adja át azokat a fontos rezdüléseket, ami a karakter megértéséhez kellenek, Emma Watsonnál egyedül az akcentus zavart be pár helyen, valószínűleg nem volt elég ideje felkészülni, a többiek pedig tényleg csak statisztálnak az ő hármasukhoz. Fontos statiszta szerep jut még a zenéknek, kiválóan választottak minden kulcsmomentumhoz track-et, remekül vezetik végig a jeleneteket.
  Arról a szálról viszont, ami végül szerintem egy jóval mélyebb, lélektani drámává teszi ezt a filmet, szándékosan nem írok, mert szerintem mindenki maga nézze meg, értelmezze és gondolja át, hogy mit is látott ebben a másfél órában, mi miért történt és mennyire érti (egyáltalán értheti) Charlie viselkedését. Ritkán érzem azt manapság, hogy nem csak egy jó, hanem egy fontos filmet láttam, talán a Moonlight volt utoljára ilyen, a Perks of Being a Wallflower elérte a végére.

  Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.

Új hozzászólás Aktív témák