Aktív témák
-
jeffo
tag
Egy ismerősöm vett nemrégiben ilyet - 120GB Corsair Force 3 2,5" SSD - ami SATA3-as, a gépét is újította egész jó SATA3-as alaplappal.
A szám.tech. boltban ahol vette, az eladó és egyben szakember azt mondta, hogy nem kell semmit külön beállítani hozzá, mivel ez egy újabb modell, ami gyorsabban írható, és így már nem kell külön vacakolni, mint a kisebb tárhellyel rendelkezőknél, tegye be a gépbe, mintha valami normál winchester lenne. Nem volt sok idő a rendszer feltelepítésére, amire engem kért meg, Win7 64biteset tettem fel, és csak pár ilyen tárolási helyet állítottam át, pl. böngésző cache, temp dir, page fájl helye, hogy ne az ssd-re tegye, valamint az email program adatkönyvtára is az eredeti helyén maradt, a sima hdd-n.
Ugyan korábban olvastam róla, hogy az élettartam növelése érdekében lehet trim meg mindenféle beállítást csinálni, de a boltos infó miatt végül nem is néztem utána, gondoltam csak ért hozzá a szakember.Azonban most úgy kb. 2-3 hónap használat után valami történhetett vele, mert nem akar elindulni róla a rendszer, és ha nincs lehúzva az ssd kábele, akkor a sima hdd-ről sem áll fel a rendszer. Van hogy elég sokat dolgozik az ismerősöm, és hosszabb ideig bekapcsolva marad a gép, mert távolról be szokott lépni Teamviewerrel. Szünetmentes is van hozzá, tehát vsz. nem áramkimaradás, szabálytalan gépleállítás csinálhatott vele valamit. Nem volt tele, mert csak szinte a rendszer került rá, a dokumentumokat a régi hdd-n hagytuk. Viszont egy régi számlázóprogram miatt fel lett rá téve a a Virtual PC, a Windows XP Mode kiegészítés, mert az sehogy se akart Win7 alól működni. Nem tudom, hogy ez mennyire tesz jót egy SSD-nek, ill. mennyi írási műveletet csinál a rendszer, ha elindul-leáll a virtuális gép.
Szerintetek kellett volna beállítani ehhez is, amit a régebbi SSD-khez ajánlott, ill. ezek a beállítások mindenféle SSD-re egyaránt vonatkoznak?
Mit lehet tenni, hogy újra működjön, valami programmal helyreállíttatni lehet? Vagy mentsük le valahogy és menjen vissza garanciába?
Aktív témák
- War Thunder - MMO Combat Game
- Xiaomi 17 - még mindig tart
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Melyik tápegységet vegyem?
- Brutálisan drága lehet a Poco F9 Ultra
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Vicces képek
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- EarFun Air Pro 4+ – érdemi plusz
- Eladhatatlannak ítélt CPU-k eladásával javult az Intel node-ok kihozatala
- További aktív témák...
- 2.5" 100% noti HDD-k Western Digital, Seagate 250Gb 320Gb 500Gb és 1Tb is!
- WD Black SN850X 8TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - 1 év garancia - 7200-6600 MBs - Eladó!
- SAMSUNG 980 500GB M.2 NVME PCI-E 3.0 - Új, 1 év garancia - Eladó!
- BESZÁMÍTÁS! 4TB WD RED WD40EFAX HDD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- 04/30 FRISSÍTVE! - 4TB HDD 100/100 - Több darab!
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A70/Samsung Galaxy A71/Samsung Galaxy A72
- Xbox Series S 512 GB + kontroller 6 hó garancia, számlával!
- Google Pixel 9 Pro Fold - Obsidian - 16/256GB - Megkímélt állapotban - Google Jótállás:2026.12.09-ig
- LENOVO ThinkCentre M93p (SFF)i5-4570,4GB DDR3,500GB SATA3 HDD,DVD,WIN10
- Mega Akció! Csere-Beszámítás! Gigabyte Aorus 17H! I7 13700H / RTX 4080 / 32GB DDR5 / 1TB SSD!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
