Új hozzászólás Aktív témák
-
baluka
tag
Fontos infó azoknak akik az új Shimano motorral, az EP8-cal szerelt bringát szeretnének venni, pl RunnerFX:
A Shimano visszahívta az összes eddig legyártott és a bringaépítő cégekhez kiszállított EP8-at közelebbről meg nem határozott technikai problémák miatt. Hivatalos infó erről persze nincs sehol, a Shimano mélyen hallgat, nem adott ki még egy nyúlfarknyi sajtóközleményt sem, jómagam is egy jelentős kerékpárforgalmazó belső emberétől tudok a dologról, náluk már 50 feletti az EP8-as bringákra leadott rendelések száma amit az eredeti ütemterv szerint október végéig kellett volna teljesíteni... Jelenlegi infók szerint a Shimano csupán 2021 január végén kezdi meg a felülvizsgált és/vagy módosított motorok szállítását, addig természetesen semelyik bringagyárto sem tudja teríteni az EP8-as modelljeit...A fentiek tükrében persze nem csoda hogy nincs a neten egyetlen releváns teszt sem EP8-as bringáról egyik márka vonatkozásában sem, a szeptemberi bejelentéskor készült PR cikkeket nem minősítem releváns tesztnek, max gyors bemutatónak.
Joshi, szamárságokat írogatsz, ha nem ismered a Ghost márkát inkább ne szólalj meg...
-
HKorn
addikt
válasz torrrent #3735 üzenetére
Nekem is E-ST500 van még 2019-ben vettem akkori akcióban 300-ért, nagyon jó kis bringa, ahogy előttem is mondták ár-érték arányban verhetetlen. Sok "márkásabb" bringa 3x ennyiért sem ad sokkal többet.
Viszont én nem cseréltem rajta eddig semmit, talán csak első fékbetétet és teljesen oké, nem érzem hogy bármit cserélni kellene rajta. Hayes Mx5 fékek mechanikus létükre elég jók, próbáltam más hidraulikust, az sem volt érzetre jobb.
Run&Ride
-
Ferdzsoo
addikt
Rossz hidraulikusat próbáltál. Még hidraulikusok között is olyan különbségek vannak hogy ihaj.
Ill a hátsó motoros bringák igencsak jók, egészen addig amig el nem hagyod a salakos/kavicsos/betonos utakat és kicsit komolyabb terepre nem mész. De mivel kevesen járnak valóban terepen, ezmiatt a többségnek valóban jó vétel ennyiért szvsz a Decás- bringa."It is not the strongest of the species that survives, nor the most intelligent that survives. It is the one that is most adaptable to change."
-
HKorn
addikt
válasz Ferdzsoo #3755 üzenetére
Jó a persze, biztos hogy egy drága hidraulikus jobb, de ez is bőven megteszi.
Semmi gond a hátsó agymotorral, 80%-ban terepen használom a bringát és ráadásul néha elég komoly terepen is (sziklás mederben) és azon kívül, hogy érezni, hogy farnehéz, sziklák eldobálják a farát, semmi más hátrányát nem érzem. Persze, ha technikás pályán kellene versenyezni, ugratgatni, akkor más lenne, de nem vagyok versenyző, így engem ez nem érint.
Run&Ride
-
Joshi
titán
Nem írtam szamárságokat, pont azt írtam hogy a Ghost mártkát nem ismerem éppen ezért nem találgatok tovább. Ha feltűnt volna hogy nem BT-s a kerékpár nem is írtam volna semmit. A Shimano Unlock pedig úgy működik ahogy leírtam, az a lényeg hogy az adott bringa megfeleljen a követelményeknek.
-
torrrent
aktív tag
Én is 100% elégedett vagyok vele, semmi baja az alap féknek egyszerűen sokat használom városban és több az elindulás fékezés.
Biztos ha türelmesebb lettem volna akkor találtam volna megoldást. Illetve ez az első pedelec gépem ezért a súlyából adódóan meg kellett változtatnom a fékezési szokásomat. Lehet elhamarkodott voltam mert most egyenletesen kopnak a fékek kezdem úgy használni mint régen a robogómat ilyen szempontból.
A lánc meg annyit bírt azóta semmi probléma.
Motor kédés: Bármilyen felszereltséggel legyen az közép, vagy hátsó motoros mindegyiket meg lehet szokni 10-20 Km táv alatt próbáltam. Mint az sokszor le lett írva mindegyiknek megvan az előnye, hátránya. -
vtechun
veterán
válasz vtechun #3705 üzenetére
Sziasztok!
Nemrég az ölembe pottyant egy RKS MX25 kerékpár, pedálszenzoros. mint ahogy az kiderült, a pedálszenzor annyit tesz, mintha húznám a gázt és menne max (adott fokozathoz tartozó) sebességgel. Ez elég sz@r megoldás, legalábbis nekem Mert így még a sebességet sem tudom szabályozni... Nyomatékszenzornál tudtommal nincs ilyesmi. Ott ténylegesen rásegít, igazából ez lenne nekem jó.
Kérdésem az lenne, hogy ezeket át lehet-e alakítani nyomatékszenzorosra?
Működnek azok hátsó agymotorral?
Másfajta vezérlő kellhet hozzá?
Hol/mennyiért lehet kapni szükséges nyomatékszenzort?
(feltételezem nem az kerül 1-200 ezer forintba - amennyivel drágább általában egy nyomatékszenzoros pedelec)
-
Ferdzsoo
addikt
válasz vtechun #3761 üzenetére
Motor nem ugyanaz, és ez nem úgy van hogy van egy kártya vagy chip ami érzékeli a nyomatékot és akkor azt megveszed bele. Ez egy konstrukció ami nem cserélhető, vagy van ilyen funkciója vagy nincs. Nem bővíthető. Még az sem egyszerű ha az egész motort cserélnéd nyomatékszenzorosra...
"It is not the strongest of the species that survives, nor the most intelligent that survives. It is the one that is most adaptable to change."
-
Kroni1
veterán
Sziasztok!
Meglévő fully-hoz vennénk szettet, és a Bafang BBS02 és a Tongsheng TSDZ2 közül inkább az utóbbi lenne a kiszemelt, de ennél ugy látom mintha lenne egy rögzítő a hátsó villához is, tehát ez csak hardtail bringákhoz jó igaz? Ezesetben marad a bafang...
Erre gondolok:
Ebbe a karbon Focusba menne, így jön a másik kérdésem: Van ellenjavallat karbon bringába való motor beépítése ellen?
[ Szerkesztve ]
-
WunderKinder
tag
Szerintem a Tongsheng-et nem tudod vastagabb falú karbon vázba beépíteni, nagyon közel van a motorburkolat a vázhoz kívülről. Nekem még a vékony gyári bowdenrögzítőt is le kellett vágnom az alu vázról, pedig csak kb 3mm magas volt.
Egyébként sokan felrakták úgyis, hogy a hátsó rögzítőt nem szerelték fel, csak akkor előre kell forgatni és elöl rá kell támasztani az alsó vázcsőre. Lehet hogy a karbon ezt nem tolerálná annyira. -
Takacs_I
csendes tag
Sziasztok!
4 napja vagyok Bafang 750w (48w, 17.5a, 500c) tulaj, egy Rockrider 540 C1 -re raktam rá. Munkába járás a cél. Programozó kábel pont most jött meg, azt a rész még nem piszkáltam.
Shift senor úton van, bár magamtól is rájöttem, hogy tudok kuplungozni a fékkel . Az aksihoz kellett csinálni egy konzolt mert a csavarok nem jó helyre estek, de ezt gyorsan megoldottam.Baromira elégedett vagyok az eddigiek alapján, de azért lenne néhány kérdésem. (érdekes, hogy a nagy FB-s Bafang csoportban nem találtam magyarokat).
- Az első, hogy a motor bár látszólag jól illeszkedik de a jobb oldalon hozzá ér a vázhoz. Bizonytalan voltam, szóval rendeltem ma távtartót, de bizonytalan vagyok, hogy kell -e ez nekem.
- A másik, hogy az 500c menüjében a Speed Poles és a Start Poles érték helyen egy X van és nem is lehet megváltoztatni. Semmi se találtam erről. A motor működik, de nem tudom, hogy ez egy hiba amivel foglalkozni kéne, vagy csak bosszantó hülyeség.
Köszi és sziasztok! -
Dr.FantastiK
őstag
válasz Takacs_I #3768 üzenetére
a 2 ( masodik kepen ) amit betettel ,
szoval ugy nem jo , ne hagyd ugy , mert mikor megszoritod a kozepcsapagy'' csavarjait akkor az a 'haz' majd feszul amibe van a fogaskerek !!
hogy elintezd ezt kell berakni jobb oldalra 1 vagy 2 tavtarto gyurut !!
Main full time job : >>> The ultra fast money producer !!!
-
Takacs_I
csendes tag
válasz Dr.FantastiK #3769 üzenetére
Köszönöm, közben fejre dobtam a bringát, megrángattam és rájöttem, hogy gond van: kotyog.. Holnap remélhetőleg meglesz a távtartó, és barkom rögtön.
Megjött közben az usb kábel, az első ajánlott beállítás profil nem tetszett, szóval játszani kell azért.
Le kéne cserélnem, a hátsa 9-es fogaskoszorút, most egy Shimano HG-400-9 11-32 van fent (gyári) Van valami javaslat, hogy mi legyen?
-
Takacs_I
csendes tag
válasz Takacs_I #3770 üzenetére
Beraktam két gyűrűt, (innen) és tényleg nagyon kellett! Látszik a motoron és vázon is, hogy nyírták egymást és az a rúgás is megszűnt indulásnál amit én eddig a motornak hittem, Viszont kelleni fog másik lánctányér ami beljebb viszi a láncot. Azért az nagyon vicces,hogy a Hegyalja úton 25-el suhanok felfelé erőlködés nélkül
-
sheep
addikt
Meg tudná valaki mondani, hogy Yamaha pwst motorra (Haibike Sduro) a 38-as első lánctányér helyett fel lehet-e szerelni 44-est?
Én úgy tudom hogy igen, a Yamahához van is első dupla lánctányér ahol a külső fogaskerék 44-es, de sehol az egész interneten nem találok ilyet. Nem tudom milyen néven kellene keresni, nem hiszem el hogy külön nem lehet ilyet venni.
Azért érdekelne mert így nagyobb sebesség elérésekor sem kellene annyit tekerni, és ha alapból gyárilag is szerelik ilyennel akkor gondolom utólag is ki lehet cserélni.MSI MPG Z390M GAMING EDGE AC, I7 9700K, INNO3D GEFORCE RTX 4090 X3 OC , G.Skill Aegis 32gb 3200 DDR4, HP Reverb G2 VR
-
StLui
veterán
válasz Runner_fxr #3775 üzenetére
Az lenne a kérdés, hogy rendes 625 aksival hány kiló lenne, 16 helyett a 18-at is még nagyon barátinak gondolnám. Valahol azt írták 16kg, de lehet ez most 18 feletti picivel? (ebben az esetben nem szóltam)
szerk: próbálkoztam translate-tel, ez 18 és van hozzá bővítő, nem rossz. Mi sokszor megyünk 500-as aksival akkorát, hogy csak 2-3 lednyi megy le az 5-ből.
[ Szerkesztve ]
Könyvelőirodába önállóan dolgozni tudó könyvelőt, bérszámfejtőt keresek Dunakeszire
-
Runner_fxr
Ármester
Érdekes koncepció, meg ugye a könnyebb bringát könnyebb is hajtani, lehet ez nem is fogyaszt annyit. Igen, 18kg a 360 + 252 (612Wh) akkuval. 360Wh-val 16kg.
Egy valamit nem értek, hogy miért kellett a motort lebutítani szoftveresen? Akkor érteném ha maga a motor hardversen is változik és mondjuk könnyebb, de ez egy az egyben egy 2,6kg-os EP8. Bár valószínűleg ehhez a bringához kellően erős ez is, végül is még a 60Nm-el is kb kétszer olyan erős mint egy Fazua vagy egy Speci 1.1. Gondolom az volt itt az elgondolás, hogy még kevesebbet fogyasszon. Minden esetre nagyon tetszik a gép.
[ Szerkesztve ]
-
big-J
őstag
válasz Runner_fxr #3777 üzenetére
Lehet a kisebb akksi nem bírja, de akkor a +252Wh kiegeszittessel ugyanugy max eron mehetne. Az mar inkabb lustasag kategoria. Amugy ez lenne a jovobe mutato.
-
Runner_fxr
Ármester
Igen, én is erre gondoltam, hogy az alap 360Wh nem sokra lenne elég ha teljes erővel mehetne az EP8, de amikor ott a kiegészítés, nyugodtan engedhetné a szoftver. Szerintem amúgy erre lesz valami utólagos szoftvereres megoldás, abban biztos vagyok. Persze nem kell mindig maxon hajtani, de jó érzés ha ott van a brutál erő is ha néha kell. Tetszik nagyon a gép, mert egyértelműen agyonver minden eddig E-MTB-ot kezelhetőségben. Viszont ilyeneket nem értek, hogy miért kellett ennyire keskenyre szabni a váz sárférőhelyét? A tesztben is felrótták neki, hogy pár tempós döntött kanyar után már dörzsölte a gumi a támvilla oldalát. És ez még csak nem is plus-os külső, 2,4-es szélesség. Ilyen baromságokkal belerondítani egy amúgy kiváló bringába, érthetetlen. A nagyon nagy ötlet ebben az egész koncepcióban az, hogy kivették a vázból a böszme nagy 600+Wh akkut, ezzel lehetett sokkal karcsúbb, könnyebb vázat gyártani. Itt takarították meg a kilókat, és maga a kiegészítő akku nem ad hozzá annyi súlyt, mint ami a vastagabb vázzal és 1db böszme akkuval lenne. El tudom képzelni, hogy ezt a koncepciót ellesve, más is elkezdi alkalmazni ezt a megoldást, könnyebb bringák gyártása érdekében. Bár a Focus már régóta csinál ilyet, valahogy az nem sikerült túl karcsúra és könnyűre. Ha nem lenne ez a kis baki a sárférőhellyel, már szerintem rendelném is, de ez egy kicsit elgondolkodtatott. Nekem a 2,4-nél szélesebb gumik is kellenének, itt meg az kilőve, még a 2,4-es is beleérhet a vázba ha megcsapatod alacsony nyomáson.
-
HKorn
addikt
Ma hajtottam terepen egy Speci Turbo Levo-t, Brose 90Nm motoros. Nem volt rossz, de iszonyatosan hangos ez a Brose motor, es erőben sem mutatkozott annyival erősebbnek az én Rockrider E-ST500-amhoz képest (42Nm), mint amit papírforma elvárna. És ez egy 1.4m ft+-os bringa, míg az enyém 300 volt. Oké a motor gyorsabban reagál a hajtásra, enyémnél van egy kis lag 1-2mp, de cserébe kultúrált halk villamos hangja van. Viszont a Speci nem volt farnehéz, míg az enyém érezhetőbben az. Viszont Speci többet kajál, ugyanzon körön az 500-as akksiból 10%-kal kevesebb enerdzsi maradt, mint az én 420-as akksimból.
[ Szerkesztve ]
Run&Ride
-
Kroni1
veterán
válasz Runner_fxr #3779 üzenetére
Biztos ez lesz az új irányvonal, nekem is tetszik, jöhetne minél több ilyen, akár olcsóbb kategóriába is kezdhetne majd leszivárogni idővel..
Ugyan nem fully, más kategória, de nekem már a Skoda 2018-as Shimano motoros ebike-ja is nagyon szimpi volt a maga 20kg-jával. -
Somatom
veterán
Az hagyján, hogy nem fully, de úgy látom, hogy elöl is merev. Így nem kunszt súlyt spórolni. Az 1,130 -as ár meg egy vicc. A cikk 2018 -as. Az én bringám is 2018 -as. 1,170 volt. Fully, dropper, 203 -as tárcsák, a legerősebb Shimano, pluszos kerekek/gumik, 11 -es váltó, 504Wh -s akku. Ha vki drágán vesz egy bringát csak azért, mert Porcshe, azt még megértem. Na, de egy Skoda? Nemááá! Még viccnek is rossz. Akkor inkább legyen Zaporozsec! Abban legalább van humor.
[ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
Kroni1
veterán
válasz Somatom #3782 üzenetére
Ez volt első telóval és Shimano 7000 és 8000 motorral is, 19.9kg-os súllyal. 418-as akksival, most 1800EUR alatt van, használtan 440-700e körül láttam őket felszereltségtől függően. Bocs, nem tűnt fel, hogy éppen abban a cikkben amit linkeltem pont nem az szerepel..
Hozzáértő ismerőseim szerint ebben a bringában komoly alkatrészek vannak, és neves gyártó gyártja a vázat is, úgyhogy nem gondolnám viccnek ahogy te fogalmaztad. Amúgy meg az árakról nem volt szó, a súlyról beszéltem csak, az más kérdés, hogy újonnan ez is, mint kb. minden ebike túlárazott. Mellesleg írtam azt is, hogy más kategória, és csupán az alacsony súly mint követendő irány volt hozzászólásom célja, nem összehasonlítani másokkal, főleg nem egy egy 3M+ forintos Orbeával...
Az amugy megvan, hogy nem mindenki használja ugyanarra a bringáját, és nem mindenkinek a fully a szent grál? Van akinek a megbízhatóság fontosabb, csak sík terepen, trekkingelni használja és nem akar mégegy meghibásodási forrást, amivel szívni lehet..
-
Runner_fxr
Ármester
A direkt hajtású agymotorok kb hangtalanok, de még a bolygóműves sem vészes. Ezekkel hangban nyilván nem tud versenyezni egyik középmotor se. A Brose amúgy még a csendesebbek közé tartozik, meg a rezonanciája is alacsony a belső szíj miatt. Persze az kétségtelen, hogy igényel némi megszokást egy középmotor az agymotor után, mert ezeknek azért van hangja. Ezt leszámítva kb minden tekintetben jobbak, súlyelosztás, kezelhetőség, fogyasztás és teljesítmény. (Most tekintsünk el a kő nehéz, több KW-os agymotoroktól, maradjunk a szabvány 250W-os pedelec-nél) Az sem mindegy milyen terepen próbáltátok ki, nekem is volt agymotoros gépem, a középmotoros ég és föld, sokkal erősebb egy mászáskor.
Egészen biztosan nem kajál többet egy Brose középmotor mint az agymotorod, az, hogy kijött nektek ez a különbség fogyasztásban, számos dologtól lehet. A Brose nyilván nem 42Nm-el tolt hanem 90-el. Tehát már eleve ezért fals az összehasonlításod. Talán úgy lett volna reális a hasonlítás ha a Brose-t leveszed alacsony-közepes rásegítésre a tiéd meg megy maxon. Mert kb akkor vannak pariban ami a nyomatékot illeti. A másik meg a kerékpár felépítése, a szélesebb gumik és az összteló is számít, többet kell dolgoznia a motornak egy össztelós bringával mint a merev vázzal. Az árat tekintve meg ne csak az elektromos rendszert nézd, egy Speci turbo levo minden porcikáját tekintve klasszisokkal minőségibb kategória mint a Rockrider.[ Szerkesztve ]
-
Somatom
veterán
Linkeltél egy cikket, arra reagáltam. Az enyémnek a gyári súlya 22Kg. Ha kihagyjuk a hátsó felfüggesztést, a rugóstagot, a pluszos kerekeket, az első telót, a +100Wh -s akkut, a droppert, akkor bőven 19Kg alá kerülünk, úgyhogy nem tudom, hogy mi ebben a Skoda bringában az innováció. Ezek az alkatrészek nem csak súlyban, hanem árban is jelentős tételek és akkor még nem említettem az SLX és a Deore váltó, valamint a fékek közti különbséget. A Merida váz meg örök garis, szóval nem hinném, hogy gagyibb lenne, mint a Skodáé. Ehhez képest, az enyém csak 50 rugóval volt drágább újonnan, mint a cikkben szereplő Skoda. Szóval, azt vágom, hogy nem kell mindenkinek fully, csak azt nem, hogy egy merev trekking gépért miért fizetné ki egy drágább kategóriájú fully árát.
[ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
Runner_fxr
Ármester
20kg-os súly valóban nem egy nagy erény egy merev villás cross trekking esetében. Idővel persze minden fejlesztés csúszik egyre lejjebb. Ami az árakat illeti, valóban mocskos módon elszálltak. Tény, hogy maguk a bringák rengeteg fejlesztést tartalmaznak, de az szerintem sem normális, hogy 3-4 millió is lehet egy kerékpár a csúcs kategóriában. És ha megnézed ez abszolút nem az ebike miatt van, egy profi analóg országúti vagy profi analóg monti is ugyan ez az árszint, abban még csak akku meg motor sincs!
Ebben se motor, se aksi (jó a váltás elektromos) és még is 4 millió: [link]
Merev vázas monti, elektromos váltással 3,3 millió: [link]
Össztelós monti, elektromos váltással 3,5 millió: [link]
Azért ennyi, mert ennyiért is megveszik, sőt, általában előbb elfogynak mint, hogy a kereslet alábbhagyna. Amíg ez megy, üzletileg nem lenne logikus lépés jelentősen árakat csökkenteni.
Az persze irreális elvárás lenne, hogy mondjuk egy millió alá csússzanak be a csúcs gépek, de úgy gondolom, hogy 1,5-2 milliónál nem kerülhetne többe a csúcs kategória, 1 millióért már minden igényt kielégítő felső-közép kategóriának kéne lennie. E helyett kb pont a duplája az ár. A belépő kategóriák még a legreálisabbak árban, de nyilván azokon is van némi extra haszon a gyártónak.[ Szerkesztve ]
-
Kroni1
veterán
válasz Somatom #3785 üzenetére
Megemlítettem egy 20kg-os bringát (nyilván nem az egyetlent) amivel csak a runner által belinkelt Orbeás infókra reagáltam, hogy szerintem is helyes ez a súlycsökkentős irány. (amiket anno néztem alsó-középkat hardtail bringákat, azok nagyrészt 23-24kg voltak, ez úgy jött képbe, hogy majdnem vettem egyet használtan 440e ft-ért.) Véletlenül a merevvillás tesztjét linkeltem be, de ez a bringa 20kg e7000-e8000 motorral 10seb váltóval, Rock Shox Paragon Gold telóval is.
Erre te leírod, hogy ez egy túlárazott vicc, meg hogy neked milyen szuper bringád van, majd a következő hsz-edben tovább fényezed, hogy ha levesszük róla ezt meg azt akkor az is milyen könnyű lenne. Ki beszélt itt bolti árakról és mit szerettél volna ezzel? Megdícsérjünk, hogy milyen szuper bringát vettél milyen jó áron? Gratulálok, a tiéd egy nagyon jó kis bringa."azt vágom, hogy nem kell mindenkinek fully, csak azt nem, hogy egy merev trekking gépért miért fizetné ki egy drágább kategóriájú fully árát."
Mégegyszer leírom, hogy nem a témára reagáltál, nem erről volt szó. De ha már szóba hoztad, akkor az általad felvetett dologra is reagálok. Itt és még pár helyen azt írják, hogy a skoda e-bringák KTM alapokon nyugszanak, és valóban "átcimkézett" bringák, mint ahogy az lenni szokott hatalmas felárral. pl. az általam véletlenül belinkelt merevvillás változat Superior eRX 690 néven 6-700e körül volt kapható. Így már jobb a lelkednek?
-
Kroni1
veterán
válasz Runner_fxr #3786 üzenetére
Egyetértek, sajnos így működik a világ, a kereslet határozza meg a kínálatot.
Kb. ugyanez megfigyelhető az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő SUP deszkák és felszerelések árában is. Egy komolyabb karbon deszka 1M+ forint és az egész országban alig kapni SUP-okat, legtöbb helyen csak előrendelést tudnak felvenni rá, mert annyi a megrendelés..
-
HKorn
addikt
válasz Runner_fxr #3784 üzenetére
Igen igazad lehet, nem durva emelkedőn próbáltam. Amikor odaértünk egy komolyabbhoz akkor én már kezdtem lemaradozni, pedig az én kondim jobb, de bringa már érezhetően gyengébb volt. Jó bringa a Speci ,összességében tényleg komolyabb (mondjuk ez egy hardtail Levo volt), de ennek ellenére nem láttam és nem éreztem igazolva 3-4×-es árat. Esetleg egy 2-es szorzót igen.
Run&Ride
-
Somatom
veterán
Nem érted a lényeget. Amit Runner linkelt, az egy fully Enduro, ami 19Kg. Az valóban innovatív fejlesztés, mert ez a kategória jelenleg 22Kg körül van. Egy 19Kg -os merev bringában nincs semmi, totál átlagos súly. Ehhez képest, amit linkeltél, az drága. Egyszerűen nincs benne az a technika, ami indokolná azt az árat. Ennek semmi köze ahhoz, hogy az enyém milyen hiper-szuper, vagy hogy én nagyon fényes csávó lennék, mert itteni ajánlásra elmentem egy bótba és megvettem egy ott árult bringát.
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
Kroni1
veterán
válasz Somatom #3790 üzenetére
Anno 500e ft-ig néztem használt bringákat, ebből a skodából telós változatban 440-ért volt egy eladó, kevés kilóméterrel, ehhez képest a többi amiket néztem (ugyanebben a használt ársávban, a trekking kategóriában) 23-25kg-os volt. Semmi olyat nem mondtam, hogy ez a bringa innovatív, olcsó vagy ilyesmi, csak erre úgy emlékeztem, hogy egy viszonylag könnyebb darab, hogy miért ilyen könnyű az lényegtelen volt, nyilván tudom 440-ért nem veszek olyan bringát ami vetekszik a 3.3Milliós cuccokkal.
"Ehhez képest, amit linkeltél, az drága" - Még mindig az áráról beszélsz, ugyhogy én befejezem ezt a parttalan beszélgetést.
ON.
-
Somatom
veterán
Az egy teljesen más story, hogy Te mennyiért fogsz ki egy használtat. Én nem is a tiedről nyilatkoztam. Linkeltél egy cikket, abban van egy bringa és annak az új ára. Én azt véleményeztem, hasonlítottam össze egy magasabb tudású és felszereltségű bringa akkori új árával.
[ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
torrrent
aktív tag
Tegnap hajtottam bele az 5000. kilométert az ST500-ba. Totál elégedettség és ez a bringa egyáltalán nem elavult kinézetre. Van egy-két nagy márka amely a belépő fél millió körüli árban sokkal jobban le van maradva mind kinézetre, designra mind pedig anyaghasználatra.
Ez agymotoros és kész, halk, de a 42 NM teszi a hatását.
Itt ez nem anyagi kérdés, használtam és kölcsönbe is kaptam túrára középmotoros millió feletti bringát, nekem nincs rá szükségem (városban nem érzi jól magát). A rockrider azt a csoportot célozza meg aki vagy csak ritkábban használja a bicót, vagy mint én városban és túrázgatni bőven elég neki . -
HKorn
addikt
válasz torrrent #3794 üzenetére
Igen igen, csak én előtte még nem próbáltam ilyen felső kategóriás, márkás, minden téren sokkal profibb bringát és hát lehet túl nagyok voltak az elvárásaim, de egyáltalán nem dobtam hanyatt magam tőle. A srác akié a Speci volt, ő meg elismerően nyilatkozott a Rokiról, hogy mennyire rendben van, főleg ennyi pénzért. Ár alapján sokkal gyengébbre számított.
[ Szerkesztve ]
Run&Ride
-
baluka
tag
Hát, ahogy elnézem néhány fórumtárs csemege lehetne a szakemberek számára a kognitív disszonancia tanulmányozása terén...
Ez pedig egy hihetetlen felszereltségű enduro gép, pláne ennyi pénzért, nem csoda hogy a legyártott harmnicegynéhány darabot nagyon gyorsan eladták:
[link] -
Runner_fxr
Ármester
A HT Levo egy túlárazott bringa (mondjuk az összes speci az), tudtommal már nincs is a palettán, mert senkinek sem kellett. Az össztelós Turbo Levo mellett nincs rá szükség. Ha egy Turbo Levo-t próbáltál volna ki, és rendes terepen, akkor jobban érezted volna a különbségeket, de két merev monti azért elég hasonló élmény tud lenni, főleg ha nem is rendes terepen mész vele.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Asus Rog Ally Z1 Extreme
- SAPPHIRE INCA EP-10 - 10 x RX 5700 XT - professzionális bányászgép - eladó!
- Samsung Galaxy S22 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Lenovo Legion 7, 16,0"WQXGA, Ryzen 9 6900HX, 32 GB DDR5, RX6850M XT 12 GB, 1TB SSD, 1,5+ év garancia
- Corsair RM850e 850W Gold Moduláris Tápegység
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest