Új hozzászólás Aktív témák
-
vanye
senior tag
Amit még senki nem említett, az az egyéni anyagcsere-folyamat sebességének kérdése. Nekem pl. viszonylag gyors, így ha hetente 2x elnézek a konditerembe (ahol szigorúan teljes testes edzést végzek, hiszen két alkalom a világ megváltásához azért kevés), s normálisan étkezem (péksütemények helyett puffasztott rizs, minimum 2-3 liter víz naponta, édességek és cukrozott italok étrendből való száműzése), akkor pár hónap alatt már látványosan megizmosodom, ezzel arányosan pedig a zsír is kevesebb lesz rajtam. Edzés után ráadásul a test "kazán"-üzemmódba vált, így az aznap bevitt étkezés során bevitt tápanyaggal a szervezet nem a zsírraktárakat gazdagítja.
Mozgás nélkül esélytelen a dolog - ez egyszer biztos. (Hiába állítják a női magazinok ennek az ellenkezőjét!) A másik tévhit, amit főleg a hölgyek képzelnek be maguknak, hogy ha súlyzót vennének a kezükbe, akkor úgy megizmosodnának, mint pl. a kajakos Kovács Kati. Ez nettó baromság, hiszen mindehhez iszonyat sok munka szükségeltetik. (Hogy mást így hirtelen ne is említsek... ) Súlyzót tehát mindenkinek!
Fontos még, hogy reggel (amikor a glikogénraktárak gyakorlatilag kiürültek a 6-8 órás "éhezésnek" köszönhetően) rendesen étkezzünk - de ezt már mások is elmondták előttem.Stern des Südens!
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen