-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
B1T3
addikt
válasz philoxenia #37425 üzenetére
Én egyenesen ezzel mennék.
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #37420 üzenetére
Nekem nincs problémám a feltűnéssel (éppen eléggé az leszek, ha már van nálam egy gép), de ha célirányosan olyan jellegű fotókat szeretnék készíteni, hogy elég a 85mm, akkor kényelmes tud lenni a kis f/1.8-as.
Nekem pont azért lesz kényelmes (remélhetőleg :D ) a Tamron 35-150 a kompakt fixekhez képest, mert nem kell majd csereberélni az objektíveket, és így kisebb eséllyel fogok lemaradni pillanatokról. Az induló f/2 fényerőről nem is beszélve. -
B1T3
addikt
El sem hiszem, pár hónap után ma végre megérkezett a Tamron 35-150mm f/2-2.8. Az első benyomásom az, hogy tényleg nagy és nehéz, de ez a legkevésbé sem lepett meg, egyszerűen ez az ára annak, hogy ennyi mindent belepréseltek az objektívbe. Mindenesetre simán kézben hordva tényleg fárasztó lehet hosszabb távon, pl. egy pánt nem árt hozzá, hogy néha megpihenhessen a kar.
Kíváncsi vagyok, mit hoz majd a Sony 85mm f/1.8-cal és a Sony GM 135mm f/1.8-cal összevetve. Így előzetesen esélyesnek látom, hogy a 85mm hosszabb távon nem marad majd, mert ha bokeh, akkor bár a Tamron 85mm-en már „csak” f/2.8, de utóbbinál van tér jobban belezoomolni (ha fizikailag is van tér távolabb menni), így a háttérelmosás simán kompenzálható. (De bármennyire is nem annyira biztos, hogy racionális megtartani a kis 85-öst, lehet, mindettől függetlenül marad, mert nagyon szeretem, hogy annyira kompakt, könnyű, gyors autofókuszú és jó rajzolatú [lehetne teljesen tág rekeszen picit kevesebb kromatikus aberráció, de ár-érték arányban így is nagyon ütős]). -
B1T3
addikt
válasz Butcher82 #37401 üzenetére
Nekem van egy ilyen 7artisans, és bár árához képest jó kis objektív, nem vagyok meggyőződve róla, hogy a célodhoz épp egy halszemobjektív lenne a leginkább ajánlott.
Mit használsz most? Esetleg idővel nem tudsz még kicsit hozzátenni, és lecsapni a Samyang 12mm f/2-re? Bár korántsem biztos, hogy akkor is 83 ezer Ft lesz, nem pedig a másfélszerese…
-
B1T3
addikt
válasz Foglalt név #37366 üzenetére
Igen, főleg, hogy egy olcsó, ezeréves gépre bármikor fel lehet dobni pl. egy jó kis olcsó 50mm f/1.8-at (vagy bármit, ami az igényeinkhez illeszkedik), és azzal ügyeskedni, míg egy telefonnál azzal kell gazdálkodni, ami adott (pl. háttérelmosás tekintetében a gyakran hibás kamubokeh-val, ami a háttérkompresszió híján nem adja vissza egy normális portréobjektív képét, hanem inkább egy 28mm f/0.2-t imitál ).
De amúgy örömteli, hogy fejlődnek a telefonos szenzorok, ráadásul nem csak fotózás, hanem videózás szempontjából is elég erős ajánlat tud lenni már egy középkategóriás mobil is.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
válasz Sancza #37293 üzenetére
Ebben igazad van, de tényleg annyira rétegtermékek a tilt-shift objektívek, hogy teljesen élhető akár az adapteres megoldás is. Persze sosem baj, ha jön valamiből (még) egy natív verzió a többi lehetőségnél jobb optikai tulajdonságokkal, csak hát valószínűnek tartom, hogy ha ennél megvizsgálják, megtérülne-e valaha a belefektetett tőke, nemleges választ kapunk.
-
B1T3
addikt
válasz Bogyó bá' #37291 üzenetére
Ezekben a fixekben amúgy sem szokott lenni stabilizátor.
Amúgy most már tényleg ott tartunk, hogy csak az nem talál magának megfelelő objektívet Sony E bajonettre, aki nem akar. (Bár egy ideje már így gondolom, aztán a Tamronnak mégis sikerült meglepnie a 35-150-nel. ) -
B1T3
addikt
válasz szab13 #37262 üzenetére
A jelenlegi árak mellett az A6400 (ha van egyáltalán raktáron) és a Tamron 17-70 ki is teszi a keretet, de a Sony 55-210mm f/4.5-6.3 OSS használtan (is) jó áron megcsíphető, vagy kicsit drágábban ott a full-frame vázakkal is kompatibilis, optikailag elég jól sikerült Tamron 70-300mm f/4.5-6.3 Di lll RXD.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #37177 üzenetére
Különben nekem sosem volt fontos a kicsi méret és súly hajhászása, szóval el tudnék képzelni egy 10-20mm f/2.8 OSS objektívet is, és akkor végre tényleg jól el lenne látva az APS-C vonal is UWA objektívekkel, de valószínűleg erre nem mostanában fog sor kerülni (ha egyáltalán…).
-
B1T3
addikt
Én sokat dilemmáztam a sárga és a zöld Patona között, de végül 3 db sárga mellett döntöttem, mert elég jó áron sikerült hozzájutnom a pakkhoz. Amire vettem (ha olykor nem elég a gyári kakaója, tartalékként legyen mit a vázba tennem), teljesíti, de egyelőre nem kellett sok ciklust beléjük tolnom.
Ami negatívum, hogy alacsony töltöttségnél nem jelez pontos százalékot a váz, így nem tudom, mikor merülnek le pontosan (de mivel 3 db tartalék is van, így ez a legkevesebb, és a lítiumos aksiknak amúgy sem tesz jót a teljes lemerítés).[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
„Valahogy a hideg ráz attól, ha egy ilyen új gépet szétszednek, majd összeraknak. Ilyenkor mindig attól félek, hogy nem lesz olyan, mint a gyári...”
Egy az egyben ugyanez szokott átfutni az én agyamon is. De vigasztaljon a tudat, hogy most alaposan át lesz vizsgálva a vázad, és csak neki szenteli az idejét egy szakember (míg tömeggyártásban mindig ott vannak a potenciális hibák, átcsúsznak problémás darabok a minőségellenőrzésen).
-
B1T3
addikt
válasz qnadam #36693 üzenetére
Most egy-két fotónak utánanézve valóban benne lehet a korrekció, bár korrekció nélküli képeket találtam, így nem tudom, hogy korrekció után hogyan viszonyulhat ténylegesen pl. a Sony 20mm f/1.8-hoz. (Bár 1-2mm eltérés egyébként is szokott lenni olykor, ami főleg a tömérdek 35mm-es objektívnek köszönhetően figyelhető meg.)
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #36680 üzenetére
20mm-en természetesen élhető a lassabb fókusz, főleg f/2.8 mellett, de ha már van lehetőség makrózni, és az átlag felhasználókat említjük, jó, ha van rendes AF is.
A torzítás szoftveres kompenzálásával való spórolás természetesen tiszta ügy, na de hogy ennyit kelljen kompenzálni? (Rögtön oda is a 20mm, és makrónál sem előnyös, ha a fókusz síkja ennyire meggörbül.)
Mindezek ellenére természetesen elismerem, hogy kifejezetten kellemes ár-érték arányú objektívről van szó, és nagyon elégedett lesz vele, akinek a fenti szempontok kevésbé fontosak, hiszen kicsi, könnyű, emellett még a rajzolata is egészen kiváló, az 1:2 makróképesség pedig külön hasznos extra. Viszont aki átlagos felhasználásra keres nagy látószögű objektívet, azért van más opció is, pl. a Samyang AF 18mm f/2.8 szinte ugyanennyiért.
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #36625 üzenetére
Christopher Frost tesztje alapján saroktól sarokig elég éles teljesen tág rekesz mellett is, és csak a szokásos – de könnyen korrigálható – hibák vannak vele, azaz erősen vignettál, illetve van azért hordótorzítása.
Az is nagyon szimpatikus, hogy ennyire masszív házhoz (még a napellenző is fém) ekkora méret és súly (370 gramm) társul.A külföldi árát átszámítva 250 ezer forint körül érkezhet majd.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
válasz vihartigris #36528 üzenetére
Az ár-érték arány megítéléséhez kíváncsi vagyok, hogyan viszonyul majd – az egyébként tökéleteshez közel álló – Sony 135mm f/1.8 GM-emhez. Legalább erre is lesz alternatíva, nem az ezredik 85mm-es objektívet kaptuk meg.
-
B1T3
addikt
Boldog, új felszerelésben gazdag új évet kívánok mindenkinek!
-
B1T3
addikt
válasz Foglalt név #36164 üzenetére
Én egyetértek veled, én is jobban örülnék, ha univerzális tárcsa lenne, de annyira nem is zavar az ezer másik konfigurálható gomb mellett.
-
B1T3
addikt
Örülök, hogy kényelmesebbé tehettem pár fórumtárs számára a fényképezőgép-használatot.
-
B1T3
addikt
15%, ami még mindig jobb, mint a semmi, mivel mint mondtam, ritkán szokták őket akciózni. Rendeltem is egy második Capture-t, egy Slide Lite-ot (a sima Slide mellé, ami bár nagyon kényelmes, néha nehéz belehajtogatni a kisebb táskámba a nyak környéki merevítése miatt) és még pár apróságot.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
Aki eddig csak szemezett a Peak Design cuccokkal, annak most érdemes lehet beruháznia rá a Black Friday akciók ideje alatt. (Főleg, hogy nagyon ritkán szoktak akciósak lenni, talán évente egyszer.)
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
Igen, épp ezt írtam korábban, hogy más tesztek alapján is látszott, hogy közelre fókuszálva a szélek sokat veszítenek az élességből, és a közép sem tökéletes, de egyébként ez egy természetes jelenség. 35mm-en jobban teljesít makróban élesség szempontjából, viszont 150mm-en látványosabb a háttérelmosás, szóval valamit valamiért.
Örülök, hogy rendben van az objektív, már csak az a kérdés, hány hét csúszással érkezik meg Magyarországra is.
-
B1T3
addikt
válasz vihartigris #35997 üzenetére
Nem mertem felvetni a problémát, mert azt hittem, ismernünk kéne az előzményeket.
-
B1T3
addikt
Azért ne keseredj el, és tesztelgesd még, az elmondásod alapján simán lehet mikromozgás eredménye is a vázolt különbség. Korántsem ideális körülmények között végezted az összehasonlító tesztet.
Azt se felejtsük el, hogy a 70-180 átfogása a tele tartományba esik, és kb. 2,5-szeres zoomot takar, a 35-150 pedig 4,3-szoros zoomot kínálva viszonylagos nagy látószögűből éri el majdnem a 70-180 tele végét, ráadásul mindezt egy szakaszon jobb fényerővel.
A 35-150 azért kicsit jobban feladja a leckét a mérnököknek, de az eddigi tesztek alapján bőven megugorja a vele szemben támasztott elvárások mércéjét, szóval természetesen én sem örülök a kezdeti tapasztalataidnak. Ha nagyon nem sikerül jobb eredményt kicsikarnod belőle, esetleg próbáld meg összehasonlítani egy másik példánnyal is.[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
Nem lehet annyira rossz, sőt igen jól kéne teljesítenie 150mm-en is (lásd Dustin Abbott tesztjében, akinél a Tamron 35-150 jobban teljesített 150mm-en, mint a 70-180 180mm-en).
Különben jöhet a RAW is, az Adobe már ismeri az új Tamront is.
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #35954 üzenetére
Dettó, amióta Peak Design Slide-om van, nem volt a nyakamban a gép, csak a sarkított példa miatt emeltem ki a nyakban lógatást. Persze, lehet vinni, csak egy átlagos pánttal nem lesz komfortos hosszú távon.
Különben bármennyire is drágák a PD cuccok, annyira minőségi előrelépést tudnak hozni a mindennapi használat kényelmességében, hogy nem tudok haragudni rájuk.
-
B1T3
addikt
Közben felvettem a kapcsolatot két forgalmazóval a Tamron 35-150mm f/2-2.8 ügyében, mivel eredetileg október 28-ra írták a forgalmazás kezdetét. Az egyik a hónap közepe környékére saccolta a rendelések tényleges kiszolgálását, a másik pedig abszolút nem tudta megmondani.
Nem a legjobb start, és így valószínűleg nemhogy black friday, de karácsonyi akció sem lesz rá (nem mintha amúgy nagy esély lett volna rá egy ilyen friss objektív esetén). Külföldi forrásból olvastam, hogy meglepően sok rendelést kaptak, szóval lehet, priorizálják a nyugati piacon leadott rendelések kiszolgálását. -
B1T3
addikt
Dustin Abbott a tesztjében csak nagyon röviden hasonlította össze a 35-150-et a 70-180-nal, de nála az előbbi 150mm-en az egész képmezőn jobban teljesített, mint utóbbi 180mm-en. 35-150 egyetlen hátrányának azt tartja, hogy a becsillanásokat nem a legjobban kezeli, és a komponáláskor erre ügyelni kell. (Egy korábbi tesztből pedig az derült ki, hogy inkább csak nagyobb látószögeknél jelent ez problémát.)
-
B1T3
addikt
Én már japán és német teszteket is keresgettem, annyira kíváncsi vagyok rá.
Az AF-et én villámgyorsnak láttam, és ami érdekes még, hogy a nagy súlyát leszámítva videózásra is kiváló lesz, mert parfokálisnak tűnik, és szinte focus breathing sincs.
Ezt leszámítva minden tartományban szép a rajzolata, jól kontrollált a kromatikus aberráció, egyedül a becsillanásokra kell picit jobban figyelni a tágabb tartományban, illetve tág rekeszen egész erős a vignettálás, de ez a legkönnyebben korrigálható, és a fényerős kialakításért cserébe bőven vállalható kompromisszum.
-
B1T3
addikt
Akad közülünk, aki előrendelte a Tamron 35-150mm f/2-2.8-at?
-
B1T3
addikt
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #35870 üzenetére
Nekem is szimpatikus az az objektív. Kirándulni valószínűleg én sem a Tamron 35-150mm f/2-2.8-at vinném az 1165 grammjával, hanem erre a célra marad a Sony 16-35 f/4, az 518 gramm nekem még simán belefér hosszabb távon is.
Egy időben gondolkodtam a Samyang 24mm f/2.8-on is, az aztán minimál a napellenző nélkül 93 grammos(!) tömegével.[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
válasz kovsol #35863 üzenetére
Van ennek egy lélektani oldala is, mégpedig a tudat, hogy egy fényerősebb üveggel pont azt a pluszt tudná megalkotni, ami kell neki, hogy elégedett legyen a munkájával, és motivált maradjon, illetve kell a közönségének ahhoz, hogy pozitív irányban kilógjon a tömegből.
Egy ideális világban nekem is lenne Sony 35mm f/1.8 és Sigma 35mm f/1.2 is.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
Igen, a DN a MILC-ekre tervezett objektíveket jelöli (a HSM pedig a DSLR-ekre tervezetteket, amelyeket sok esetben „adapterezett” a Sigma, ezért érhető el sok Sonyra is).
Van valami hiányérzeted a Zeissel? Mert ha nincs, én nem cserélném le, kellően éles még a képszéleken is. Bár a kép közepén a Sigmának tényleg hibátlan rajzolata van teljesen tág rekeszen is, jobban ki tudja rajzolni a 42-50-61 megapixelt is, ha ez igény.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
válasz FearFmRadio #35857 üzenetére
Én úgy gondolom, 35mm-n minden extra jól jön, ha cél a háttértől való szeparálás.
Én a Sigma 35mm f/1.2-n gondolkodom régóta, de ott már tényleg mérlegelni kell, hogy az az 1/3 Fé megér-e +70% árat és +70% súlyt, főleg, hogy nem csak drasztikusnak hangzik a súlytöbblet, de már meg is haladja a lélektani 1 kg-os határt. (Esetedben a Sigma 35mm f/1.4 640 g-ja még nem lenne vészes, és +2/3 Fé pluszt is kapnál.)Ezt a problémát valószínűleg egyelőre megoldja majd számomra, hogy a kezdeti tesztek elolvasgatása után tervezek beruházni az új Tamron 35-150mm f/2-2.8-ra, ami szintén böhöm nagy, de legalább nagy átfogást nyújt nagy fényerő mellett.
-
B1T3
addikt
Off, de az 1"-es kameraszenzor miatt azért megemlítem, hogy bemutatták a Sony Xperia PRO-I-t, van is róla egy rakás teszt YouTube-on.
-
B1T3
addikt
Igen, amiatt.
Az magas ISO-teljesítménye nem sokkal marad el, de az egész mezőnyt figyelembe véve az A7 III szenzora sikerült kiemelkedőre, szóval ez teljesen korrekt az A9-től.
-
B1T3
addikt
Az egyetlen nagy baj jelenleg az A7 IV-gyel, hogy nem tolja le a III árát. De a mostani felhozatalt figyelembe véve manapság különösebb akció nélkül is reális árszinten mozog.
-
B1T3
addikt
válasz nozs23 #35725 üzenetére
„Ha nem lenne brutalis jello, meg lassu fps es croppos 4k/60 akkor kevesebb fanyalgas lenne ennyiert is.”
Akkor kb. kiváltaná az A7S III-at és az A9-eket, szóval valahol meg kellett húzni a határt. Egyébként ilyen konkurencia mellett nyilván nem kell az V-re is 4 évet várni. Addig pedig jó lesz ez is az akció+cashback árakkal. Az A7 III-hoz képest fájónak tűnik az emelkedés, de ez a tudás ma ennyit ér, és minél fentebbi kategóriában vagyunk, annál többet kell fizetni az egyre apróbb extrákért is.
-
B1T3
addikt
válasz kacsento1 #35716 üzenetére
Talán jövő nyáron egy akcióban + cashback-kel majd meg lehet csípni jó áron az A7 III-hoz viszonyítva is.
Facebook csoportokban és YouTube kommentekben rengeteg sokszor irreális kritikát látok az A7 IV-ről. Sokan azon siklanak át, hogy nem az A7 IV nem lett elég jó, hanem mondhatni az A7 III lett túl jó. Nem csak a konkurenciának, de saját maguknak is feladták vele a leckét; tökéletes egyensúlyban volt benne, hogy bár itt-ott kompromisszumot kellett kötnie a felhasználónak, de ez leginkább csak kényelmi szempontokban nyilvánult meg.
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
-
B1T3
addikt
-
B1T3
addikt
válasz FearFmRadio #35463 üzenetére
Pontosan, a fényerős kialakítás mindig nagyon megdobja az árat.
Hogy sikerült lejjebb faragni az árat? Áfa?
[ Szerkesztve ]
-
B1T3
addikt
Igen, ízlés dolga. Én szeretem a 135mm f/1.8-amat is.
Ha beruházok az új Tamronra, akkor 3 objektívvel (16-35, 35-150, 85 vagy 135) szinte teljesen jól el is leszek, és csomó objektívcserélgetést megspórolok majd. De előbb hadd jöjjenek a tesztek és az első vásárlói tapasztalatok. -
B1T3
addikt
Na igen, csak azok a DSLR-verziók fényerőben éppen annyival vannak elmaradva, hogy semmi értelme összehasonlítani velük, ahogy pl. egy 35mm f/2.8-at sem érdemes egy 35mm f/1.4-gyel.
Ha fix 2.8 lenne az új Tamron, még akkor is impresszív lenne ilyen átfogással (igaz, akkor én is sokallnám az árát), viszont a tág végén pont 2 Fé többletet ad, ami rengeteg. Ráadásul az új 35-150-es egy-két hasznos fejlesztést is magáénak tudhat a DSLR-verzióhoz képest. -
B1T3
addikt
Nekem meg éppen kellemes csalódás volt. Pl. ezen a fotón is kellemesen lágy szeparációt produkált ahhoz képest, hogy 85mm f/2.8.
-
B1T3
addikt
-
-
B1T3
addikt
válasz FearFmRadio #35318 üzenetére
Egyelőre csak bízni tudunk benne, hogy idén és nem túl sokért. Egyébként még erre az évre ígérték, de konkrétabb dátum nincs.
-
B1T3
addikt
válasz qnadam #35299 üzenetére
Viszont a 35mm-es kezdő gyújtótávolságot jól kiegészíti egy 16-35mm-es obi. A 24-70-et már nem biztos, mert lehet, a 24 néha szűkös, a 70 pedig tágas; előbbi esetre kell egy 14-16mm-ről induló objektív, utóbbira pedig egy 180-200mm-ig zoomolható, és végső soron ez két darab extra, cserélgetendő obit jelent (még két váz esetén is). A 16-35 és 35-150 felállással és két vázzal azonban gyakorlatilag egyáltalán nem kell csereberélni.
Persze ez sem húzható rá minden helyzetre és mindenki használati szokásaira, de ilyen megfontolásból én nagyon szemezek az új Tamronnal. A tömegét sem bánom, bár az eredetileg pletykált 980 grammot jobban elfogadtam volna, de cserébe hátha jobb optikai tulajdonságokkal fog rendelkezni. Már csak abban bízom, hogy elég jó lesz a rajzolata 42 MP-en is.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest