-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
DonCapello
tag
Délelőtt volt szerencsém belepillantani Sonic kolléga streamjébe.
LoL-ben egész jó.
Bár a chatelés nem az erőssége, még csak köszönésre sem méltatott
Amúgy adhatnál gyakrabban, ez volt az első alkalom hogy láttalak streamelni TL-es pályafutásom alatt. -
DonCapello
tag
Zerggel igen korán lehet gémet nyerni roachokkal (7roach taktika), viszont csak addig jó, amíg a T nem kezd el marákat, a P pedig immokat kidobni. Midben kicsit gyengusznak érzem, habár annyira nem tapasztaltam még ki, de upgrade nélkül meg vagy lőve.
Én a Mutalisket érzem még kirívóan gyengének, gyakorlatilag szétszivatják a marineok/stalkerek, gyakorlatilag védelem nélküli expek harrassolására használható, vagy bansheek kiiktatására.
Persze, szigorúan SZVSZ, Alg majd jön és jól megcáfol



-
DonCapello
tag
Angol nyelv nem probléma

Amúgy d9-t és Destinyt nézek rendszeresen, ebből utóbbi rendkívül előnyös volt, sikerült megtanulnom a zerg alapokat, és így az early game-ben nincsenek gondjaim, harassolni is tudok, meg kicsit szivatni is, de a midgamet rendesen beszívom.
Node majd belejövök egy szép napon, addig is igyekszem megfogadni a tanácsokat

-
DonCapello
tag
Letoltam a meccseimet, bronzos lettem 5 lossal (nem reheg, főleg csak próbálgattam ki mit tud
)Személyes jellegű kérdés: iszonyatosan gyenge a makróm ha közben mikrózni is kell. Elkezdtem tanulgatni a hotkeyeket, berakni egységeket, és így makrózni csaták közben, de még így is beragad párezer mineral+gáz egyegy nagyobb támadás alatt, ahelyett hogy folytatnám a fejlesztéseket és az egységkihozást.
Aki profibb szinten játszik, nektek sacckb. hány játék után állt be, hogy tudtatok mindkét irányba koncentrálni?
-
DonCapello
tag
Mai lolgame:
3vs3 ZZZvsTZZ
egy és egy negyed órán keresztül ment, kettőnket kiütöttek, infestorral harassoltuk az ő megmaradt emberüket, a harmadik pedig hozta ki a massz egységeket. Végül nyertünk

-
DonCapello
tag
Lesz máma valami közös játék? Lehet benéznék

-
DonCapello
tag
válasz
kovsol
#15701
üzenetére
azért tegyük hozzá, hogy a helion a játék első 5-8 percében hatásos, amíg alapegységek (marine, zealot, ling) vannak kinn, utána már upgrade-el is körülbelül minden kiirtja.
A Viking valóban TvT-re jellemző, mert a multifunkcionalitása (air/ground) ellenére eszméletlenül gyenge egység, negyed perc alatt széjjel lehet kapni.
Amit a saját T tapasztalataim alapján el tudok mondani, az az, hogy egy T-t legkönnyebben a levegőben, vagy láthatatlanul foghattok meg. Alapvetően három detektor van, a missile turret (amit általában senki nem épít amíg nem érzékeli a szükségességét, mert sok kell belőle, és nem egy olcsó cucc), a Raven (szintén drága, és baromi ritka hogy bárki azt építene) és a SatCom, ami viszont energiaigényes, ergo két bázis esetén max 2-3 használat és kifúj. Így a tossnak például banzáj van a DT-vel, ha nem ijeszti be légiegységekkel, így nem lehet detektálni, zergnél asszem ez a burrowra vonatkozik.
A légvédelem három részből áll, szintén a turret -> erős ugyan, de csak amíg 2-3 egység jön ellene, utána könnyű kiszedni -> sok kell belőle
A viking képes a légvédelemre, ugyanakkor irtózatosan gyenge, mint már említettem baromi könnyű széjjelkapni
A sort pedig a Marine zárja, ahol arra kell figyelni, hogy ne fuss critical massba. Ezért is jellemző a láthatatlan banshee a TvT-re, láthatatlanba kiszedi a kritikus mennyiséget, utána a többit már le tudja rendezni. Nem véletlen mondtam, hogy egy nagyobb marine sereggel (mint amit marineking rendszeresen csinál), simán be lehet darálni bármit megfelelő medivac és tank support mellett
Ezek az én meglátásaim

-
DonCapello
tag
Akkoris Terran foreva

-
DonCapello
tag
1-1

-
DonCapello
tag
Na akkor lássuk a Code A döntőket

oGsTOP vs ZeNEXByun
-
DonCapello
tag
Érdekes, hogy te nem alkalmaztad a jól bevált zerg gázlopótechnikát, pedig ha késlelteted a toss gázát, azzal egy darabig jól meg lehet szorongatni, ki kell hoznia egységeket, hogy leszedje az extractort, illetve nem is fog full kapacitáson menni a gáztermelés egy darabig

-
DonCapello
tag
Nem vagyok oda a tossért, egyszer-kétszer kipróbáltam, de a magasabb szinten egyre kezelhetetlenebb lett :/ Ugyanez a bajom a zerggel is, túl bonyolult
Lárvát morpholni, figyelni hogy be legyen köpve a lair, broáááhh
Csakaterrán \o/[Engedelmeddel, ezt is lementettem, későbbi felhasználás céljából
] -
DonCapello
tag
Hát, végül 1:20-ig bírták

Új hozzászólás Aktív témák

- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Katasztrofális PC-piacra figyelmeztet az IDC
- Rácuppan a Steam eszközökre a Unity
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Azonnali notebookos kérdések órája
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Melyik tápegységet vegyem?
- Visszatér a Defender of the Crown: még idén jön a The Legend Returns
- Linux Mint
- További aktív témák...
- Honor Pad X9a 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 12 Pro 5G, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- GIGABYTE RX 9070 XT 16GB GDDR6 GAMING OC ICE - Új, 2 év gari - Eladó!
- Xiaomi Redmi Note 12 Pro+ 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Gigabyte G5 MF5 15.6" FHD IPS i7-13620H RTX 4050 16GB 1TB NVMe magyar vbill gar
- Azonnali készpénzes Intel i5 i7 i9 8xxx 9xxx processzor felvásárlás személyesen / csomagküldés
- 5G! Lenovo ThinkPad P14s Gen 4 Intel Core i7-1370P RTX A500 32GB 1000GB 1 év teljeskörű garancia
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB DDR5 RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Samsung Galaxy S24 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Acer Nitro 5 AN515-55 FHD notebook - i7 10750H 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Ti 6GB WIN11
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Bár a chatelés nem az erőssége, még csak köszönésre sem méltatott
Amúgy adhatnál gyakrabban, ez volt az első alkalom hogy láttalak streamelni TL-es pályafutásom alatt.


