Új hozzászólás Aktív témák

  • krystman

    őstag

    Ma járattam a hangfalkábeleket amit vettem, és először azt hittem, rosszul kötöttem össze valamelyik oldalt. És kiderült hogy nem. 4-5óra járatás után, olyan mintha szebben szólna, mint amikor elkezdtem hallgatni. Nagyon meglepő volt számomra, hogy azok a zenék amik régen tompa, vagy tényleg rossznak tűntek, egyszerűen teljesen másképp szólnak, és végre jó hallgatni őket. Közép az kicsit visszafogott lett, és tisztább, és olyan mintha az a (orrhangzás) eltűnt volna, a magasak azok változtak a legjobban. Nagyon szépen előjöttek, és kellemes magasok jöttek elő amiket egyszerűen soha nem hallottam ezen a rendszeren. Viszont a mély az nekem így vissza fogottabb lett, vagy legalábbis úgy tűnik, de közben tisztább. Tény és való, hogy nem mindegy, hogy mivel van összekötve, és most már én is elismerem ezt, pedig nem hittem ebben egyáltalán. De, teljesen meggyőzött. Pedig csak egy 130ft-os kábellal van összekötve, és ha ez az olcsó kábel ennyit javított, el sem tudom képzelni, hogy amit itt használnak, több ezerft-os kábelek mit szólhatnak. De, egyenlőre a VT rendszerhez bőven elég lesz ez nekem. De azon még gondolkodom, hogy nem-e kellene lecserélni a 1,5-ös kábelt, 2,5-re ami a láda és a hangfal közt van. Mert az erősítő és a láda 2,5-el van. Hát ha még javítana a vastagabb kábel. oldalanként a láda és hangfal közt 6-6m van. Ugyan így a erősítő és láda közt is. Nézegettem a veszteséget is [ezen az oldalon] és hát ha még az erején is dobna.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák