Új hozzászólás Aktív témák

  • KisTücsök

    addikt

    válasz schawo #48578 üzenetére

    Akkor azért nem értettem belőle egy szót sem. :D

    3.7x6.4x2.5 (sz-h-m).

    Front rész (ezt kb a két fotel között állva fényképeztem, hátsó szekció.

    Van egy ablak, az már némileg csillapítva van, körbe lett szilózva, meg van rajta olyan kárpithuzat szerűség, az is sokat javított, majd még lehet szerzek rá egy darabot. Ugyan ez lesz majd a vele szembeni ablakos ajtón.

    Az asztal helyére majd egy kanapé kerül, a fotelek maradnak. A hátsó részen látható parkettára majd szőnyeg kerül. A jobb sarokban lévő DVD-s polc szerintem kikerül. És akkor ennyi. A két oldalfal tök üres. A plafon szintén. Hátul meg ami látható.

    A visszhang nagyon zavaró, zenén is, filmnél is. A mély hangok meg főleg olyan filmjeleneteknél, ahol hosszan hallható nagyon mély folyamatos hangokat kell leadni. Pl egy-egy lassított harcjelenet vagy ilyesmi. Olyankor aztán az ablakok is olykor beremegnek. Ez gondolom egyértelműen annak a jele, hogy nincs mi elnyelje, és pattognak össze-vissza meg összeütköznek meg ilyenek. Megmondom őszintén, nem venném zokon, ha fél méterrel szélesebb lenne a szoba.

    Elől nem sok mindent tehetek. Ha most kéne "vásznat faragjak" szerintem kisebbre csinálom. Zenén egy kicsit távol vannak egymástól a hangfalak. És akkor talán több helyem lenne ott is foglalkozni a csillapítással, de már mindegy.

    Ez volt nyáron/ősszel 2.1-ben. Úgy néz ki, nemsokára jön egy AVR, szóval már 5.1-ben teljesít a rendszer majd ha melegebbre fordul az idő, akkor gondolom ezek a problémák még hatványozottabban lesznek majd jelen.

    A 2014-es terveimben az elsők között szerepel a szobaakusztika javítása, de első körben így sem szeretnék kb 20-25 ezernél többet költeni. Bár még van időm kitalálni valamiket, de tavaszra, mikor újra lent lesznek a cuccok, szeretném, ha némileg jobb akusztika fogadna.

    Ezért gondoltam első körben olyan általad készített panelokra, viszonylag kis pénzből összehozható ahogy néztem. Plusz ha még beleférne, akkor egy ilyen diffúzór. És kb el is fogyott a keret.

    Vélemény?

Új hozzászólás Aktív témák