Új hozzászólás Aktív témák
-
woros
őstag
válasz
Stanchore
#5362
üzenetére
OFF csak a gari miatt jegyezném meg. 15 nap elteltével érdemes azért határozottabban fellépni, hátha megijednek.

"Van-e határidő a dolog kijavítására vagy kicserélésére?
A Ptk. szerint a kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. A Ptk. mellett a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 5. §-a kimondja, hogy a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Azt, hogy mi minősül a Ptk. szerint megfelelő határidőn belül elvégzett kijavításnak, a jogalkotó nem határozza meg. Az adott ügy körülményeinek ismeretére van szükség tehát annak megítéléséhez, hogy az eladó a javítást megfelelő határidőn belül végezte-e el. A kijavítás lehetséges idejét ugyanis nagyban befolyásolhatják olyan körülmények, amelyekre az eladónak nincs ráhatása. Ezek a körülmények adódhatnak a termék adottságaiból vagy a hiba jellegéből kifolyólag, de előfordulhat az is például, hogy a termék kijavításához olyan alkatrész beszerzésére van szükség, amelyet a gyártó csak késedelemmel tud leszállítani."
-
woros
őstag
válasz
Stanchore
#5362
üzenetére
Szia!
Nem ez az első eset, hogy R5E (vagy említhetnék más lapot is
), eldobta magát. Szomorú eset, 2 éve a zsír új lapom 2 hetet bírt és vége lett, 1,5 hete meg a cpu-m adta fel. Ha még rá bírod venni, hogy bootoljon, akkor ezt töltsd le és bootolj be vele (cd v usb image) majd elindul auto a teszt. Játszd végig az összes memória slotot egyetlen memóriával, ahol hibát dob, ott egy másik memóriával. Ha csak 1-2 slot hibás az tuti, h lap, ha mindegyikben hibát dob abba már nem lennék biztos. Ha a cpu-t ahogy mondod újonnan vetted most nem rég és nem rántottad az egekig a feszt, akkor szinte kizárható, hogy az romlott el.Illetve kössél le az alaplapról, minden usb csatlakozót (ami a házzal összeköti pl.)
Fezo: Ne is mond a gariztatást.. nekem is 2-4 hetet mondtak.

Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Samsung Gear S3 - második kör
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Ne várj sokat a vásárlással: drágulás a láthatáron
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Gigantikus fordulatot vett a GeForce RTX 50 Super sorozat törlése
- További aktív témák...
- Intel Core i9-9900K 8-Core 3.6GHz (16M Cache, up to 5.00 GHz) Processzor!
- Eladó egy Intel i7 7800x
- Intel Core Ultra 9 285K - Új, Gari 2028.08.05. -ig - Eladó!
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i9 9900K 8 mag 16 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- AMD Ryzen 9 3900X 12-Core 3.8GHz (64M Cache, 4.6GHz) AM4 Processzor
- Samsung Galaxy S25 Ultra Titanium Jetblack Titán dizájn, 120 Hz AMOLED, AI Pro kamera
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450M R5 5600X 32GB DDR4 1TB SSD RTX 4070 12GB Rampage SHIVA Cooler Master 750W
- HIBÁTLAN iPhone 14 256GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3534
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S24/Samsung Galaxy S24+/Samsung Galaxy S24 Ultra
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 128GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3747, 100% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő

), eldobta magát. Szomorú eset, 2 éve a zsír új lapom 2 hetet bírt és vége lett, 1,5 hete meg a cpu-m adta fel. Ha még rá bírod venni, hogy bootoljon, akkor 

