-
Fototrend
Moszkva poszt apokaliptikus romjai alatt. a metró alagutakban élő. az atombomba után életben maradt embereket halálos veszély fenyegeti a felszínről és a metró állomásokról. A mutánsok egyre gyakrabban hagyják el a mérgezett felszínt és jutnak be a különböző katakombákba, alagutakba. Ezen felül ahelyett, hogy az emberek egyesítenék erőiket az állomásokon létrejött városok egymás ellen is harcolnak a hatalomért és egy fegyverért mely a katonai pincékben van elrejtve, ami eltörölheti a megmaradt emberiséget a föld színéről. Artyomként harcolva a remény által hajtva, mi leszünk a kulcs az emberiség fent maradásához, a végső fény a legsötétebb órákban.
A játék, úgy mint az első része egy FPS túlélőhorror lesz, melyben most nem csak egyjátékos, kampányt, hanem többjátékos módot is kapunk.
Hozzá tartozik még, hogy megjelent mindkét részhez egy könyv ami a történetet meséli el, melyeket Dmitry Glukhovsky irt.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Végre itt az utolsó, 6. rész is. Ezzel befejeztem a beszámolót. Most már el lehet egyben olvasni

-
Itt a 3. rész is
Talán még 2 vagy 3 lesz és befejezem 
-
Ugyanazok a fokozatok vannak, sztem kb. ugyanolyanok. Viszont a Reduxban jó pár dolog más. Pl. a Lenin könyvtárnál az alap játéknál kb. csak el kell jutni az ajtóig, aztán a gargoyle elől bemenekülni. A reduxban a könyvtár előtti téren rendes survival harcot kell nyomni. Meg van még sok ilyen rész, ami egész másképp megy, mint az alapban. Érdemes megvenni szerintem.
-
-
Csináltam Moszkvában egy Metro-univerzum túrát. Ha valakit érdekel, itt elolvashatja

-
Nekem az lenne a kérdésem, hogy az másnak is volt-e ilyen problémája, hogy aránylag gyakran (fél óránként) crash-el a játék? A redux változatról van szó. Van, hogy csak simán kidob az asztalra, van, hogy driver timeout történik. Van erre megoldás?
Új hozzászólás Aktív témák
- SAMSUNG 980 500GB M.2 NVME PCI-E 3.0 - Új, 1 év garancia - Eladó!
- SK HYNIX PC711 1TB M.2 NVME PCI-E 3.0 - 100/100 -as - Eladó!
- Samsung Galaxy A05s 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Honor Pad X9a 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 12 Pro 5G, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



