Új hozzászólás Aktív témák

  • Logitech

    aktív tag

    Ma az M1-en láttam, hogy kezd utolérni egy gyorsabb autó, én is közeledtem 2 másik autóshoz, éppen kamionokat előztünk. Elég nagy tempóval érkezett, de semmi extra nem volt, szépen lelassított, jeleztem is hogy lehúzódok, következő kamion után elengedtem, egyből utolérte az előttem lévő kocsit, ugyan így tett ő is a következő kamionnál, majd még 1 autó ugyan így. Ebben a pillanatban érkeztünk el egy versenyzőhöz, aki 110-el előzte a kamionokat (a mi tempónk nagyobb volt előtte, kb. a megengedett sebesség, mégis ki tudtunk menni a kamionok közé), és nem volt képes lehúzódni. Amelyik autós leelőzött minket, villogott neki többször is, semmi reakció. Végül jobbról megelőzte 2 kamion között, ennek a jutalma az lett, hogy a kamionos ledudálta, mert úgy érezte nagyon bevágott elé, ami fentről biztos úgy is tűnt, lentről nem volt vészes.
    Ha valaki csak ezt a végét látja, mi jön le, megint egy hülye, aki jobbról előz, pedig addig tök normálisan közlekedett, csak gyorsabban. Nyilván megvárhatta volna azt a maradék 7-8 kamiont, amit sikerült pár kilóméteren megelőznie, mert csak pár percet bukik vele, de megoldható lett volna feltartás nélkül az egész.

Új hozzászólás Aktív témák