Aktív témák
-
renegade
aktív tag
''A 4600 milliárd forintos becsült költség valóban sok pénz, majdnem annyi, mint az ország egyéves költségvetése. Ám a felépítendő sportlétesítmények (stadionok, sportcsarnokok, uszodák), valamint a szervezés és a lebonyolítás ennek az összegnek csak egy töredékét, nem egészen 20 százalékát vinnék el, a többi pénz infrastrukturális beruházásra menne. Utakat, vasutakat, metrót, repülőteret, hidakat kellene építeni, illetve felújítani, szálláshelyeket létesíteni, javítani a vendéglátás, az egészségügy, a kommunikáció színvonalát, eltüntetni a fővárost elcsúfító nyomortanyákat, egyáltalán kitakarítani a várost, tehát olyan fejlesztéseket végrehajtani, amelyek lakhatóbbá teszik Budapestet és az országot. Ezekre a beruházásokra az olimpia nélkül is szükség lenne. Hiszen közlekedni, telefonálni, tiszta levegőt szívni az olimpiától függetlenül is kell, ezek a normális emberi lét feltételei, ha ezeket megteremtettük, s ráadásul még olimpiát is rendezhetünk, az égiek kedvelt gyermekeinek érezhetnénk magunkat.''
Arról nem is beszélve, hogy 1. A célépületeket (stadionok stb) értelemszerűen úgy építik fel, hogy a rendezvény után kis átalakítással máshogyan hasznosítható legyen
2. Az egész 4600 mrd-os beruházás rossz esetben is kb nullszaldósra jön ki. Csakhogy akkor is ott tartunk, hogy lényegében ingyen megúsztuk a hatalmas infrastrukturális fejlesztést (!!), és még a Világban is elismertek lettünk - ez speciel egy felbecsülhetetlenül értékes kincs, aminek nemcsak hatalmas közvetett anyagi vonzatai is vannak, de ráférne végre erre a páratlanul szerencsétlen történelmű országra.
Aktív témák
- Milyen processzort vegyek?
- Renault, Dacia topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen monitort vegyek?
- Sorozatok
- Egymillió műholdból építene a SpaceX adatközpontot
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- Mozilla Firefox
- Krumple: [Xpenology] DSM 7.3 telepítése proxmox 9 alatt - GUIval
- Először lépte át a 400 dollárt az okostelefonok átlagára
- További aktív témák...
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 128GB Alphine Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3024
- Xiaomi 11 Lite 5G NE 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Lenovo Thinkpad L14 Gen 1 notebook - i5 10210U 16GB DDR4 512GB SSD Intel UHD GraphicsW11
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- 160 - 177 - 178 - Lenovo LOQ (15IRX9) - Intel Core i7-13650HX, RTX 4060 (ELKELT)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs

