Új hozzászólás Aktív témák
-
e-newsee
addikt
Lekattanhatnál már a hazai politikáról. Nekem teljesen elkerüli a figyelmem, de látom nálad valami nagyon bekattant, hogy bárki bármit ír, az rögtön a "narancs médiából" tájékozódik. Személy szerint elviselem, ha valaki érvekkel ellentmond nekem, és ha látok értelmet az érveiben, akkor képes vagyok nézőpontot is váltani. A te írásaiban is van olyan, amiben szerintem lehet igazad annak ellenére, hogy mást gondoltam korábban.
Egy valami viszont k*rvára fel tud b@szni: ha valaki azzal gyanúsít, hogy egyik, vagy másik politikai oldalról nézek valamit, vagy írok valamiről.
Még egyszer leírom, rohadtul nem érdekel a hazai politika, egyik rosszabb, mint a másik. De mondhatnám azt is, hogy bármelyik ugyanolyan jó. Azt sem hiszem, hogy bármelyik oldalnak csak rossz, vagy csak jó intézkedési lennének. Ilyen nincs. Matematikailag sem létezhet ilyen. K*rvára elegem van abból, hogy ma Magyarországon csak egyik, vagy csak a másik oldal létezik, és aki az egyik oldal valamelyik dolgával nem ért egyet, az csakis a másik oldal bérence lehet. Teljesen mindegy, hogy tudomány, vagy akár csak gyerekmese a téma. Minden kib@szott cikk alatt 10 kommenten belül valaki behozza a politikát (itt éppen te). Szóval velem kapcsolatban tessék elfelejteni a politika bármilyen színű szemüvegét! Köszönöm! És én itt lezártam a vitát, mert egy elektromos autóról van szó, annak is a dizájnjáról, csak kicsit (nagyon) elkalandozott a komment szekció.
Read only ON. -
moleculez
veterán
Urak sztem igyatok (még) egy kávét. Ez álcázott festés hogy eltakarja a valódi(!) stílusjegyeket.
Amúgy bírnék egy ilyet, simán jól jönne egy tényleges mikrobusz(nem transporter méretű traktor), 3 ulessorral, suv árban. Anno voltak az Isuzunak, Mitsubishinek, Toyotának ilyenjei akkora az alapterülete mint egy normál sedannak, de 8 ember elfér benne.
-
szaszimi
tag
amig olyan orszagban elunk ahol hatosagi arstopos nehany termek, elelmiszer, se az E auto, se a hagyomanyos, hasznalt benzinesek, dizelek nem igazan a napi tema reszei szerintem
nem elsodleges problema
-
#16820480
törölt tag
válasz
<Adamsky> #73 üzenetére
Csernobil az hozzá-nem-értésből fakadt, arra lehet készülni. Egy természeti csapásra sokkal nehezebb, és ilyenekből amúgy egyre több lesz mostanában, részben a klímaváltozás miatt (erre utalt amúgy szerintem a kolléga is, csak furán fogalmazott). Szóval ha mondjuk az erőmű hűtésére használt folyón soha nem látott árvíz van, és megrongálja az épületet, akkor ott is lehetnek komoly gondok. Ilyen méretű erőművek elég komoly single point of faliure-t jelenthetnek.
A zöld energia kiszámíthatatlanságára is létezik tanulmány, csak jól kell tudni tervezni [link] -
#72042496
törölt tag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Azt mondod, hogy buzzis lett?
Az úgyis csak álca, a kéttónusú festés viszont elég ütős lehet, abban az okker-ezüstben is jól nézhet ki élőben. Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e ilyen Legóból is. Adná magát és jól mutatna a Camperek mellett.
-
<Adamsky>
nagyúr
válasz
#16820480 #68 üzenetére
"Ez egy elég jó cikk a helyzetről, tele forrásokkal ... "
Köszi, ígérem, megnézem őket, de ami szvsz. ténykérdés (és innentől a "részleteken kár rugózni"):
• a zöld-energia a kiszámíthatatlansága miatt nem tudja kiváltani a régi technológiákat
• a régi technológiák közül az atom a legtisztább
• a szénerőműveket mihamarabb le kellene állítaniA "sztori margójára": érdekes, hogy a németeknél a Fukusimai atomerőmű-baleset okozta sokk miatt kapott igazán erőre az atomellenesség, míg anno a Csernobilban történtek semmit nem váltott ki belőlük.
-
válasz
freeknight #24 üzenetére
ha nem nap mint nap ingázik és szerencsés magyar napelemmel akkor tökmindegy hogy arra a pár útra mennyi a töltés
nekünk egy év alatt 17.000 km került 80.000 ft-ba az otthoni töltést nézve (van napelem és ennyivel kell évente kb többet fizetnünk mint amennyit termelünk / fogyasztunk) és volt pár útközbeni töltés de általában az is AC végállomás (elmentünk Egerbe az odaút 140 km fogyasztását például 2 óra alatt feltöltött az autó... AC-n) így az ilyen töltések lehettek még összesen 10.000 Ft ...
szóval 17.000 km 90.000 Ft -> tehát így 529 Ft / 100 km-re jöttünk ki az elektromos autóval...
Ha a teljes töltés nézem (otthoni napelem nélkül) akkor rosszabb a helyzet, mert otthon 3000 kWh-t töltöttünk akkor cirka 130e / 17.000 km -> 764 Ft / 100 km egy olyan autóval ami amúgy nyáron átlag 15 télen 18 kWht fogyaszt... ebből azért jól látszik, hogy ritkán kell megállni valahol tölteni -
dionaea
őstag
válasz
#16820480 #68 üzenetére
Atom hulladék tárolás. Már hogyne lehetne. Ha az érdek azt kívánna és nem minden a pénzről szólna.
Elég nagy az univerzum a tárolásra ott lehetne megoldást keresni, legalább az urtechnologia is fejlodne mert lenne verseny. Na de ezek már full off témák amiket nem lehet egy egy mondatban megbeszélni -
#16820480
törölt tag
válasz
<Adamsky> #65 üzenetére
Igen, mert ez egy jól eladható narratíva. Az tényleg igaz, hogy Fukushima egy nagy lökést adott a kivezetés irányába, de ez szokás szerint egy komplexebb probléma, mint hogy annyival el lehetne intézni, hogy "egy becsípődés".
Ez egy elég jó cikk a helyzetről, tele forrásokkal, mint például a belga vagy francia esetek, illetve ez is egy jó írás. Érdekes látni, hogy sokan jönnek a kiöregedő szélerőművek és napelemek problémájával (ami tényleg probléma, és kell rá fenntartható megoldás, de mivel nem kritikusan veszélyes anyagokból vannak, így azért ez szerintem abszolválható), de közben valahogy elsikkad az atomerőművek karbantartása. A helyzet az, hogy egy atomerőmű az felépítésében egy nagy dinoszauruszra hasonlít, központi termelést ad, rengeteg víz kell neki, rengeteg betonból van, ami idővel repedezni kezd, kvázi újra kell építeni a szerkezetét. Ehhez képest a megújulók esetében egy kevésbé centralizált hálózat van, jóval olcsóbb és biztonságosabb kiépíteni és üzemeltetni is őket, nem kellenek speciális engedélyek, nem probléma, hogy a tech miatt esetleg sutyiban atombombákat akarjon valaki gyártani, nincs évezredekre szennyező hulladéka, és így tovább. Ami még egy használható megoldás lenne talán a hatalmas központi reaktorok helyett, hogy mikro-reaktorok legyenek, de ilyenre egyelőre csak terv van, kulcsra kész engedélyezett nem létezik belőle. Illetve az MSR megoldások is elvben ígéretesek, de azok is terv szinten léteznek csak, és még lehet, hogy több évtized, mire engedélyezett megoldásokat látunk, mivel azok is ugye veszéyles anyagot használnak, ezért nem lehet csak úgy nekiállni építgetni."A radioaktív hulladék tárolása továbbra sem megoldott ... "
Pedig, de.
Pedig nem. Ami nukleáris hulladékot termelt eddig az emberiség, az mind ideiglenes tárolókban van csak, mivel egyszerűen nincs olyan technológia (épület, akármi), ami garantálni tudná, hogy a következő mondjuk 100.000 évben háborítatlan maradjon és ne forgassa fel mondjuk egy földrengés vagy árvíz vagy belvíz vagy háború, vagy akármi. Pont ez a gond, hogy olyan időskálákban kellene megoldani a tárolását, ami az emberiség egész történetének többszöröse, lehet, hogy addigra civilizáció sem létezik már a jelen formájában, de valahogy el kellene érni, hogy ha akkor lesznek még értelmes lények a bolygón, akkor megértsék például, hogy azt ott nem szabad kiásni, mert halálos.
Egyetlen megoldásról hallani, ami egész időtálló, a finneknél, ahol a sarkvidéki grátni rétegbe fúrta alagutat és oda betonozták be a tárolóedényeket, de ilyen adottságai nem mindenkinek vannak, például sem a franciáknak, sem nekünk. -
dionaea
őstag
Egy wv kisbusztol idáig eljutni érdekes.
🙂
De jó olvasni a véleményeket.Esetleg nem lehet az a baj az elektromos autó terjedesevel hogy túl gondolja mindenki. Tehát kár róla vitázni mi jó mi nem. Hagyni kell technológia menjen előre és lesznek megoldások az energia éhségr Nappal nincs gond hiszen süt a nap a napelemek nagyon fejlődtek az elmúlt évtizedekben. Hagyni kell hogy, új technológia segítségével tovább fejlődjenek, Hagyni kell hogy, új erőműveket fejlesszenek. Csak a baj a politika, a megtérülés re valo hivatkozás,meg az emberek beetetése.
A felesleges vita ami miatt elpazaroljuk az időt.(emberiség)
A fejekben az van hogy nem építek napelemet mert nem hozza vissza az árát. Pff
Pedig nem erről kellene szólnia.
Terjedjen az e autó, mint ahogy a belső eégesű is tudott terjedni anno úgy hogy benzin kutak sehol nem voltak. 100x évig az jó volt most lesz valami más ami lehet csak 40 évig lesz jó mert utána lesz más. Naponta találnak fel új dogokat nem szabad leragadni. Magyaro. meg lényegtelen nem innen kell ki indulni egy ovi ahol a politikusok az óvodások és óvó nénik egyszerre mi meg a játékok vagyunk. -
<Adamsky>
nagyúr
" ... aki jártas a témában és nincs haszna a rendszerből az ellenzi az atomerőművet. Lejárt a kora ... "
Úr Isten! Minek járt le a kora? Mesélj már kérlek, hogy mivel kellene kiváltani az atomerőművet?"Német energiarendszer teljesen rendben van."
Nem, rohadtul nincs rendben. Mitől lenne. Ha nem tudnának áramot importálni (legfőképp a franciáktól), akkor várhatnák, hogy mikor süt a nap és mikor fúj a szél.
És én írok blődséget?! Menj már!"A radioaktív hulladék tárolása továbbra sem megoldott ... "
Pedig, de.
Te talán valamilyen atomenergiával kapcsolatos szakértő vagy?" ... klímaváltozásból történő környezeti változásra akkor az egész országnak lőttek."
Ezt mire is írod? Az atomerőműhöz nem kell szél és nap."Vagy növelni lehet a szénerőmű termelését ... "
Azokat mi is le akarjuk építeni. Ma / most a gáz és az atomerőművek az egyetlen alternatívák, ill. kiegészítői a zöld energiának (nap, szél, víz). -
<Adamsky>
nagyúr
válasz
#16820480 #58 üzenetére
" ... a kiöregedő erőműveket nem feltétlen éri ... "
Erről én sehol nem olvastam. Tudnál adni valami link-et ami ezt (mármint a "kiöregedés" tényét) bizonyítja? Ezzel szemben a legtöbb helyen azt írják / mondják, hogy a németeknél becsípődött az atomerőmű para, ezért szép lassan mindet le fogják állítani.#59 Noukoum
" ... ez a tag ... " - rám gondoltál? Csak mert nyugodtan kiírhattad volna ...
És igen. Lehet, hogy épp tegnap nem nyitottak új bányát, de az elmúlt 5-6 évben biztos. Tele van a net olyan képekkel, videókkal, hogy falvakat (köztük régi templomokat) tesznek a földdel egyenlővé, csak hogy növelni tudják a kitermelést. -
Noukoum
veterán
válasz
FattyDove #63 üzenetére
Az atomenergia nem egy olcsó energia (ellentétben azzal amit a politika kíván állítani róla). Ugyan CO2-ben tényleg nagyon kedvező, ugyanakkor az élővilágra gyakorolt hatása nagyon jelentős. A radioaktív hulladék tárolása továbbra sem megoldott, Dunáról nem is beszélve. Olyanba bele se menjünk hogy bármi történjen és itt nem csak balesetre kell gondolni hanem pl. klímaváltozásból történő környezeti változásra akkor az egész országnak lőttek. Mindemellett egy centralizált energiatermelést hoz magával, tehát ha valamelyik reaktor (neadjisten az egész erőmű) leáll akkor áram nélkül maradunk és ki vagyunk szolgáltatva teljes mértékben a szomszédainktól származó importra. Vagy növelni lehet a szénerőmű termelését, csak ugye az import már ma is olcsóbb..
Tehát a mai (2022) racionális álláspont az hogy egy ilyen mértékű beruházás (mely természetesen az egész országot eladósítja) egy elavult technológiába egyszerűen nem éri meg. Mire elkezd termelni az új erőmű, garantáltan olcsóbb lesz importálni külföldről villamos energiát. Csak hogy lásd mennyire “olcsó” az atom.
Persze felmerül a kérdés hogy ha nem atom akkor mi, valami kell. Így van. Folyamatosan megújulóra való átállás. Ez a legolcsóbb, legkörnyezetbarátabb (élővilág!), decentralizált megoldás. Mivel nem egy nagy beruházás ezért nem kell egy ilyen mértékű hitellel terhelni az országot. Mire eljutunk odáig hogy paks 1-et leállítjuk, lesz elérhető mennyiségű energiatároló melynek köszönhetően eltudjuk tárolni a megújuló energiát, és bármilyen hihetetlen de télen sem fogunk áram nélkül maradni. Ja és az európai import bármikor a rendelkezésünkre áll, ahogy biztonsági okokból itt lesz a szén és gázerőmű is melynek a termelését bármikor megnövelhetjük. Csak ugye ehhez kell egy ország melyben a lakosok gondolkodnak, gondolkodhatnak. Az meg semmilyen vezető elitnek nem érdeke.Meg a legvidámabb barakk 2-höz dukál egy atomerőmű is. Ez van, megszívtuk.
Szívesen adok a cuccból! Tudománynak hívják!
-
FattyDove
őstag
"De, minden olyan értelmiségi aki jártas a témában és nincs haszna a rendszerből az ellenzi az atomerőművet. Lejárt a kora, többet már Európában nem éri meg felhúzni semmilyen szempontból. Akik az elmúlt 15 évben elkezdték már régen megbánták."
Én is kérek a cuccból, amit tolsz.
-
Noukoum
veterán
válasz
FattyDove #60 üzenetére
De, minden olyan értelmiségi aki jártas a témában és nincs haszna a rendszerből az ellenzi az atomerőművet. Lejárt a kora, többet már Európában nem éri meg felhúzni semmilyen szempontból. Akik az elmúlt 15 évben elkezdték már régen megbánták.
e-newsee: De ott van Norvégia, ott rákattantak a villanyautóra. Semmi baj nincs vele. Érthetetlen a félelmed.
Az olaj nem járja a végét!!! Csak “felszíni” olaj egyre kevesebb van, aminek következtében egyre drágább a kitermelés.Adamsky rengeteg blődséget ír a témáról, mert nem igazán jártas benne. Német energiarendszer teljesen rendben van. Az hogy a politikai riválisok, vagy az orbán rendszer mindent elkövet hogy lehúzza ezen ki lepődik meg?
Elmondom neked bármilyen meglepő. Európa energiatermelése mindenkitől függ. A franciák importálnak a németektől, a németek importálnak a franciáktól. Ez csak valami narancs képzet hogy mindenben függetlenedni kell másoktól (közben egyre szorosabbak a kapcsolatok orosszal kínával khmmmm)
Meg lehet nyugodni, németek nem maradnak áram nélkül. Az ilyeneken én csak nevetni tudok, miközben itthon diktatúra épül addig a magyar emberek a német energiatermelést kritizálják 0 tudással.Mondom én leszek az első aki kritizálja a magyar elektromos hálózatot és töltőhálózatot. Eddig nagyon rendben vagyunk. Látni kell hogy itthon az átállás sokkal lassabb lesz mint nyugaton vagy mint a norvégoknál. Ez ilyen balkáni dolog.
-
e-newsee
addikt
Nem az elektromos mobilitás következményeitől félek alapvetően, csak előttünk van sok példa, hogy ha a mai fogyasztói társadalom rákattan valamire (most mindegy, hogy divatból, vagy környezetvédelmi megfontolásból, vagy bármi más miatt), akkor hirtelen olyan növekedést bír produkálni, amit az adott terméket kiszolgáló kapcsolódó ipar nem bír lekövetni, vagy ha igen, akkor azt valaki extrán fogja megfizetni. Lásd a VGA piac és a kriptovaluták esetét, vagy mondhatnánk akár a chiphiányt is. Annak is egyik komoly oka (sok minden más mellett), hogy nem bírnak annyit termelni, amennyi hirtelen az utóbbi években kellene, a gyárak pedig lassan bővülnek, és a kapacitásukat annak adják, aki a legtöbbet fizet. Mindegy, hogy közben egy másik iparág szenved. Ugyanez lehet az elektromos autóknál is. Én tökre örülnék, ha elterjednének. Nem utálom a benzineseket, sőt! De lássuk be, az olaj is a végét járja. Szóval én benne vagyok, csak ismerve a vásárlói pazarló társadalmat, nem fogják okosan csinálni.
Norvégia meg nem a legjobb példa, ott nagyon sok esetben úttörőként előbb épül ki a háttér, és utána vezetik be a szolgáltatást. Náluk van likviditás, szándék, hozzáértés, stb ahhoz, hogy előre fektessenek be valamibe, ne utólag csapjanak a homlokukhoz. A nagy átlag nem olyan.
Ahogy fentebb írta Adamsky a németekről, ők most 19-re lapot húznak, aztán vagy bejön, vagy nem. Ha bejön, akkor ők a királyok. Ha nem, akkor meg majd Európa kisegíti őket, végülis csak nem hagyhatják áram nélkül az egyik legfejletteb iparú országot.Elolvastam sokszor a kiemelt részt, de nem veszem magamra, mert hullára nem érdekel a magyar sajtó, a facebook kommenteket meg tudom a helyén kezelni.
-
FattyDove
őstag
válasz
freeknight #40 üzenetére
-
#16820480
törölt tag
válasz
<Adamsky> #55 üzenetére
Persze, hogy fontosak, akár még fontosabbak is, de ez az oldal és ez a hír nem azokról szól. És továbbra is, attól hogy az ipart meg egyebeket kizöldítik, nem lehet hagyni a belsőégésű autózást sem. És lehetőleg nem egyiket a másik után kell változtatni, hanem egyszerre és minél előbb. Ez nem egy kizárólag kényelmi váltás, mint mondjuk az analógról digitális zene(adat)tárolásra váltás, hanem egyben kényszer is, mert az elmúlt 2-300 évben ennyire szétb...tuk a környezetet.
Az atom egy elég komplex kérdés, de mivel sokkal szigorúbb előírások vannak rá, mint egy szénerőműre, így nem olyan egyszerű őket fenntartani sem, és a kiöregedő erőműveket nem feltétlen éri meg pumpálni pénzzel. Ráadásul egy új erőmű építése még optimális esetben is évtizedes projekt, szóval már az sem segítene, ha hirtelen elkezdenének mindenhol (jelenlegi technológiával) atomerőműveket építeni. -
Noukoum
veterán
A töltés nem 1-2 óra, az infrastruktúra itthon párhuzamosan fejlődik az autók terjedésével. Nyugaton sokkal gyorsabban épülnek a töltők mint ahogy nő az autók száma. Az otthoni töltés tök mindegy milyen gyors, mert akkor töltöd mikor áll az autó (pl. éjjel). Az nem otthoni töltés folyamatosan egyszerűsödik, többség ma már 1-2 kártyával (alkalmazással) elboldogul. Ráadásul az irány a plug and charge, annál egyszerűbb nem nagyon van. Ez is létezik rendszerszinten lásd Tesla. Ez a lemerülsz példa elég béna, nem életszerű. Elektromos autó töltése nem a pennynél történik. Ott ha van töltő rátölthetsz. Alapvető változás hogy nem egyszer megtankoljuk majd használjuk ameddig el nem fogy az üzemanyag hanem mivel elektromos áram nem csak a benzinkúton van hanem mindenhol ezért ott töltünk ahol áll az autó. Igen a villanyhálózatot fejleszteni kell, mint ahogy eddig is fejleszteni kellett. Ez egy ilyen sport, nem villanyautó specifikus. Jelenleg is el van szállva az elektromos áram ára, csak ezt itthon nem érzed mert árstop van. Ja és a benzin, gázolaj ár mindig drágább lesz mint az elektromos áram. Az akkumulátor egy elég környezetbarát dolog így 2022-t tekintve. Környezeti terhe már a 2010-es évhez képest is töredékre esett, miközben 95+%-ban újrahasznosítható. Megújuló energiával kombinálva jelenleg nem ismerünk ennél jobb rendszert. Ha félsz az elektromobilitás következményeitől, ajánlom Norvégiát. Sokkal előrébb járnak mint mi, semmi gond nem adódott abból hogy füstös helyett elektromos autókat vásárolnak. Ránk is ez vár, csak le vagyunk maradva kb. 10 évvel.
A gyerekszoba be van rendvezve. Tény és való hogy pl. Németországban sokkal jobban mint Magyarországon.Reagálok a többire is: A töltőkábel nem kell lábra mert reteszeli az autó. Ne ilyen facebook kommentekből, magyar sajtóból indulj ki mert ott a színvonal nagyon alacsony. Aksi csere már 5-10 éve is volt, megbukott a dolog. Nem éri meg sem időben sem anyagilag.
Kiemelt részt háromszor elolvasni!
Sajnos Magyarország nem egy elektromobilitást támogató ország, így érthető a sok kétely. De megnyugtatlak, ezek nem valós aggályok.
-
e-newsee
addikt
válasz
<Adamsky> #55 üzenetére
Azt még ki is hagytam, hogy sajnos, ha egy nyilvános töltőállomáson ott kell hagyni az autót, akkor biztosítani is kellene/illene lopás, vagy rongálás ellen. Már hallani olyan eseteket, amikor a töltőkábelnek lába kelt, mert amilyen drága, már meg is találta a maga fekete piacát.
Valahol itt egy másik komment szekcióban olvastam, hogy olyan megoldás lehetne élhető hosszabb távon, hogy az akksik is szabványosak, cserélhetők legyenek, autómárkától függően, és nem töltőállomások lennének, hanem akksicsere állomások. Bemész, fizetsz, kicserélik az akkut egy töltöttre, a tiédet meg felteszik tölteni.
Persze ebban is merülnek fel kérdések, hogy mennyi idős az akksi, vagy épp milyen állapotban van?
De ez is áthidalható lenne valami olyan megoldással, hogy mondjuk egy új autóhoz adnak egy kvázi egyszer használatos akksit, amivel egy csereállomásig elmész, ott kapsz egy pakkot, az egyszer használatosat meg leadod, és visszajuttatja az állomás a gyártónak. Így nagyjából biztosítva lenne az akksik megfelelő kezelése, karbantartása, stb. És a jelenlegi infrastruktúrát sem kellene jelentősen módosítani. Pláne nem az otthoni magáncélú hálózatokat. Egy ilyen állomást (pláne városon kívül) már lenne értelme akár napelemmel is ellátni, hiszen ott nappal is menne a tölrés ezerrel. A töltési idő visszaesne a hagyományos töltőállomásokéhoz, vagy még gyorsabb is lehetne akár. Csak hát ehhez megint szabvány kellene, azt keresztül kellene verni az autógyárakon, az országokon, stb. De én valami ilyesmit tudnék elképzelni. -
<Adamsky>
nagyúr
válasz
#16820480 #53 üzenetére
" ... az, hogy felújítottak egy trafóházat, vagy 12%-kal hatékonyabb hőszigetelést alkalmaznak valahol."
Pedig ezek sokkal többet számítanak, mint, hogy te vagy én villanyautóval járunk-e vagy sem. Ami pl. szintén nagy durranás lenne, ha a németek belátnák, hogy atomerőművek nélkül - szimplán megújuló energiával - nem fogják tudni kielégíteni az energiaigényüket. Utóbbira pedig végképp nem megoldás, hogy újabb szénbányákat nyitnak, és "csapágyasra járatják" a szénerőműveiket.#54 e-newsee
+1
Egy kis elektromos autót (elég max. 100 km-es hatótáv) én is tudnék használni, de ez tényleg csak akkor lenne "buli", ha otthon is, és a melóhelyen is tudnám tölteni.
A közös / ingyenes töltőhelyek pedig már néha most is dugig vannak, vagyis ott nem akkora "buli" a töltés. Ugyancsak addig marad ez a jóság, hogy ingyen / olcsón autózunk villannyal, míg el nem terjed. Fog ez még annyiba kerülni, mint most 1 L benzin / diesel. -
e-newsee
addikt
Az elektromos autóknak jelenleg a legnagyobb előnye, hogy kevés van belőlük. És ezt nem azért mondom, mert utálom őket (sőt, az én közlekedési szokásaimhoz simán passzolna egy elektromos kocsi, tetszene is), hanem a hozzájuk szükséges infrastruktúra még nagyon kezdetleges állapotban van.
A töltése viszonylag sokáig tart, szemben egy egyszerű tankolással. Itt nem tudsz csak úgy útra kelni, hanem be kell tervezni előre egy-két több órás töltést, és addig is valamivel el kell ütnöd az idődet.
A töltőhálózat szabványosítása nem teljesen megoldott, hiányzik egy olyan egységes módszer, mint akár az USB-nél is, hogy a csatlakozók, a fezsültség és amper szintek szabványok által legyenek meghatározva. Ez elég jól csökkentené az infrastruktúra kiépítésének és az autók gyártásának költségeit is. Tudom, a legtöbbet (vagy talán mindegyiket) lehet tölteni konnektorról, de az meg még lassabb. Jelenleg nagyon szerteágazó, hogy hol, mikor, mennyi idő alatt tudod tölteni a kocsit. Ezernyi töltő, ezernyi alkalmazás, természetesen egyikben nem látszanak a másik cég töltői, a gyűjtőappok pedig lassan frissülnek. Kb, mint a telefonokon az okostelefonok előtti időkben. Akkor is volt egyes plázákban telótöltő a padok mellett, vagy a kajáldákban, de volt benne 9 féle csatlakozó, és nem biztos, hogy pont a te telódhoz is volt.
Ha egy elektromos autóval lemerülsz, nincs meg még az a fáradságos lehetőséged sem, hogy fogod magad, elsétálsz egy kútra, veszel két üveg ásványvizet, vagy egy kúton kapható kannát, és viszel benne a kocsidba üzemanyagot. Tehát hiába merülsz le 1km-re a kúttól, ott maradsz. Vagy eltolod odáig.
És amiért írtam, hogy jelenleg előny, hogy kevés van belőlük, az azért van, mert a töltése relatíve sokáig tart, és jelenleg hiába van egyre több töltőállomás a városokban, ez nem elég. Egy átlag benzinkúton van mondjuk 6-8 töltőfej, mindegyikkel a töltés bruttó 10 perc nagyon max, és még így is sokszor 2-3 autót ki kell várni, hogy sorra kerülj. Gondold el ugyanezt egy elektromos kocsival, ha mondjuk a Pennynél lévő 2 hely foglalt. Átgurulsz a Tescohoz, az is foglalt. Átmész egy másik helyre, ott is áll 2 autó. És nem pár percig állnak ott, hanem lehet, hogy még egy óráig. Most még nincs ilyen gond, mert elvétve látni éppen töltődő elektromos kocsit, de ha az autók gyorsabban terjednek, mint ahogy a töltőállomások kiépülnek, és a töltési idők nem csökkennek le drasztikusan, akkor ez igen hamar egy "parkolóhelyhajszává" fog alakulni.
És azt még nem is számoltuk, hogy ha eléggé elterjednek az elektromos autók, akkor a villanyhálózat is komoly fejlesztésekre fog szorulni. Szerintetek mennyire fog az egekbe elszállni a villany ára, ha igazán elkezdenek terjedni az elektromos kocsik? Hülye lenne bármelyik kormány nem hasznot húzni belőle.
Persze, mondhatjuk, hogy ott a lehetőség a napelemes töltésre otthon, de azzal is csak az a gond, hogy amikor tölteni tudnád, akkor nem igazán süt a nap, mert árnyékot tart neki a Föld. Persze, meg lehetne oldani, hogy otthon eltárolod a nappal megtermelt energiát az éjszakai töltéshez, de akkor meg dupla annyi akksi kell, ami így már nem olyan zöld.
Szóval nehéz ügy ez, és az a baj, hogy ahogy látom, az elektromos autókba sokkal többen beleugranak, mert viszonylag könnyű lecserélni egy autót, és viszonylag olcsó (most nem a magyarországi viszonyokra gondolok), és egyre több közül válogathatunk, és ahogy a törvények szigorodnak, egyre jobban szűkülni fog az olló a hagyományos és az elektromos autók árai között. Ez pedig még csábítóbb alternatívát fog kínálni a belsőégésűekkel szemben, amiket egyre jobban ki fog szorítani a törvényi háttér. Hiszen, ha kb. ugyanazon az áron megy majd, csak az egyik modernebb, újabb, csendesebb, még akár támogatást is fogok rá kapni, a régit meg majd nem engedik be a belvárosba, akkor én, mint egyén, hamar megoldom, hogy átköltözöm egy elektromos kocsiba. De az országok szerintem nagyon meg fogják érezni az átállást, és nem (csak) a pozitív hatásait.
Nyilván ez a jövő, ezt kb. senki sem vitatja. Csak nem mindegy, hogy úgy jön a gyerek, hogy még el sem kezdtük a felújítást, vagy úgy, hogy már be van rendezve a gyerekszoba. -
#16820480
törölt tag
válasz
<Adamsky> #52 üzenetére
A villanyautózás egy alapvetően érdekes tech, ami sokakat érdekel, ezért többet cikkeznek róla és jobban reflektorfényben van, mint mondjuk az, hogy felújítottak egy trafóházat, vagy 12%-kal hatékonyabb hőszigetelést alkalmaznak valahol.
Ettől még mindkét fronton kell a változás, mert lassan már a konkrét nulla emisszió sem lesz elég (nem hogy a net zero hazugságok, amikkel próbálják halogatni a változást). -
<Adamsky>
nagyúr
" ... ha környezet védelem ott kezdődne hogy ... "
+1
A villanyautó (a személyautókról beszélek) a jéghegy csúcsa. Lenne jó pár fontosabb, nagyobb horderejű változás, amit meglépve sokkal többet lehetne tenni a környezetért, de az nem megy (nincs meg a kellő akarat / pénz), plusz az autót elvileg "könnyebb" lecserélni, ill. csesztetni a többi embert, hogy tegyen hasonlóan.
Egyébként úgy látom, hogy "jó úton haladunk". Mára már a "hagyományos" autók is k. drágák lettek (míg a villanyosak annyival nem lettek olcsóbbak, ha egyáltalán csökkent az áruk) úgyhogy szép lassan, de egyre kevesebb autó lesz (ahogy hullanak ki a régi, belső égésű motoros járművek). -
dionaea
őstag
Azért egyelőre nem mondhatjuk környezet védelemről szólna.Én örülnék ha környezet védelem ott kezdődne hogy kukába dobjuk a szemetet, nem műanyaggal fűtenénk, nem szénnel fűtenénk, nem vizes fával fűtenénk, és a 20 éves kamionkat, therautókat, buszokat szó nélkül kitiltjuk az utakról.( persze eznem egyszerű)
E autó most divat, hiszti kategória.
Én szeretem az E autókat, pénzem nincs rá de ha vennék mert lenne rá pénzem a környezet tudatosság nem az első helyen állna a döntésben. De az tuti hogy a következő autóm E autó lesz, csak idő kérédse. -
Noukoum
veterán
Környezetvédelem elég fontos ahhoz hogy energiát áldozzunk rá szerintem. Egyébként a “vita” addig fog tartani amíg akik most csórók ahhoz hogy elektromos autót vegyenek megtudnak venni egyet. Utána megszűnik az ilyen irányból fakadó irigység. És persze a legnagyobb EV haterekből lesznek a legnagyobb EV fanok akik már az elején tudták hogy ez lesz a jövő..
-
dionaea
őstag
Ez az elektromos autó téma kezd olyan lenni mint az APPle Android 10 éve. Nem tudnak emberek leszakadni róla. megy a pro kontra vélemény, és mindenki rohadt okos hozzá.
Felesleges vitázni szerintem. Tiszta baromság ilyenekre fecsérelni az energiát.
Jó hogy csinálnak ilyen kis buszokat, mert családi autónak ez az elrendezés ideális.
Ami szomorú bár ez mindenre igaz hogy nagyon drága lesz. Már az ember szeme egy 20misi+ os autó ár cimkén meg sem rezzen, és VW tudjuk hogy brutál drága, és elektromosoknál ez még hatványozódik. -
e-newsee
addikt
A koncepción lévő VW embléma sokkal vagányabb lenne. Ha már retro.
-
#16820480
törölt tag
válasz
freeknight #38 üzenetére
Azért a szinte minden márka kis túlzás, jelenleg a Merci és a Peugeot/Citroen kínál ilyen méretű elektromos kisbuszt, ahogy ránéztem gyorsan a kínálatra, a legtöbb gyártó még csak nem is forgalmaz ilyen kialakítású autót, nem hogy elektromosban.
Azért a 100k nem olyan lehetetlen, lásd például ezt, 4 év alatt vezette 365k km-t, ami nagyjából az a kategória, ráadásul egy egy 2013-as modell, szóval kvázi első generációs. Szóval nem értek azzal egyet, hogy lehetetlen lenne, vagy hogy ne érné meg összességében. Nyilván az, hogy pontosan hogy jönnek ki az anyagiak, az változik országonként, de itt például elég nagy különbség van az EV javára. -
freeknight
őstag
válasz
-Faceless- #42 üzenetére
Így van, elektromos csak második autónak jó, de annak is csak akkor, ha tudod otthon, vagy pár helyen még ingyen tölteni. Talán a Tesla, amit közepes távokra tudsz használni valamilyen szinten vagy pár német prémiummárka behemótja, csak azokért mélyen zsebbe kell nyúlni, nem kimondott népautók még a "hanyatló" nyugaton sem.
Arról meg végképp nem mond senki semmit, hogy a nagy zöld átállás után 2035-ben ki fogja kiépíteni a panelek összes parkolójához a töltőhálózatot, és hogyan tervezi pl Németország széntüzelésű erőművekkel etetni ezt a rengeteg autót, és mennyire lesz ez zöld megoldás. -
-Faceless-
őstag
válasz
<Adamsky> #21 üzenetére
Én kérek elnézést
Nyáron akarok menni egy 1000+ km-es útra arra tökéletes lesz. Majd két-három nap alatt lekavargok vagyok, nyaralok 1 napot mert a többi az útra ment el, és jöhetek haza.Persze tudom mire vannak ezek. Taxinak, nagycsaládnak városban szaladgálásra, de nem egy univerzális csoda autó ahogy mindenhol beállítják. Akinek van is maximum másodiknak jó egy igazi kocsi mellé. Engem inkább az szúr fel, hogy ameddig ezek színes, vidám, fehér belsejű modern autók, addig a belsőégésű társaiban még mindig a fekete fröccsöntött biliműanyag a menő.
-
Noukoum
veterán
válasz
freeknight #40 üzenetére
Vannak olyan felhasználási területek melyekre már alkalmasak és jelennek meg a modellek. Tény és való hogy nem lehet az összeset kiváltani ma, nagyon sok ok miatt. Szerencsére a technológia fejlődik,
Milyen konkrétumokra gondolsz? Arra hogy leírtam hogy ha egy cégnek megéri elektromos járművet beszerezni akkor befogja szerezni? Miért is nekem kéne beleásnom magam mikor te írsz butaságokat? -
freeknight
őstag
Mi az az értelmezhető alternatíva? A Scaniának van olyan kamionja, ami állítólag el tud menni üresen 250 km-t, csak kérdés hol töltöd meg mennyit a 11 órás pihenőben, mialatt a fűtésnek vagy a klímának mennie kell. Hogy a cégeknél töltsd az ő költségükre, az ő költségükön kiépített töltőknél, ahhoz sok sikert. Azt is vedd számításba, hogy egy Európában árufuvarozó kamion alsóhangon évi 130ezer km-t fut, a többsofőrösek vagy négykezesek ennél jóval többet. Te is beleáshatnád már magad a témába, konkrétumot nem nagyon hallottunk még tőled.
-
Noukoum
veterán
válasz
freeknight #37 üzenetére
Mondtam én olyat hogy viszik mint a cukrot? Ez már a te szüleményed. Egyébként kamionnál is van már értelmezhető alternatíva.
-
freeknight
őstag
válasz
#16820480 #36 üzenetére
Ez így nem igaz, szinte minden márka kínál már elektromos hajtású kisbuszt, ahol van a kínálatban valamilyen haszongépjármű. Abban igazad van, hogy rövid hatótávúak, talán ezért sem olyan népszerűek. Egy ilyen busz, főleg cégnél, azért évi 100ezer km-t simán megy, de a személyszállítók
gyakran200ezret is(mármint nem gyakran, de mennek). Ennyit te elektromossal nem fogsz menni, pár év múlva sem.
-
freeknight
őstag
Beleástam magam, a tavaly eladott 1,8 millió hasznonjármű közül 30ezer volt 2021-ben elektromos hajtással szerelve. Ebbe nyilván beleértik a kamionokat is, ahol nincs értelmezhető elektromos alternatíva, de ez akkor sem sok. Azt nem mondanám, hogy viszik, mint a cukrot, kb hibahatárt éri el a statisztikában.
-
#16820480
törölt tag
válasz
freeknight #32 üzenetére
Egyrészt ez a kisbusz még nem létezik, nem lehet kapni, de más sem nagyon, 1-2 rövid hatótávú kisbusz van, amit lehet elektromos kivitelben kapni, de kb nem tudnak eleget gyártani semmiből, úgy viszik, szóval majd ha stabilan lehet kapni pár év múlva, akkor nézzük meg merre megy a trend.
-
Noukoum
veterán
válasz
freeknight #32 üzenetére
Szóval mivel te nem láttad ezért nem veszik? Áss magad bele a témába és megérted. Úgy tényleg nem fogom érezni hogy ha mellette a másik 9 autó füstös. Euro 5 dízel is füstöl sajnos.
-
tybsen
addikt
Hogy ON is legyek: nagyon jól néz ki és nagyon nosztalgikus visszagondolni a korábbi családi VW kisbuszunkra. Ha lenne rá pénz illetve szükség, szívesen használnék egyet :-)
-
freeknight
őstag
Én még elektromos kisbuszt nem láttam soha, talán egyszer egy Nissant. Dízelest annál többet. Szóval nem értem, milyen cég venné, pláne olyan mértékben, hogy érezhetó legyen számodra, hogy nem füstöl az orrod alá. Egyébként az Euro 5-ös dízel se fog füstölni, max csak a chippelt 1.9 TDI, de ezeket hajtani inkább már csak itt a balkánon hagyomány.
sheratan: pedig biztosan sokkal olcsóbb a dízel
. Ha nem így lenne, tele lennének már az utak elektromos kisbuszokkal. Plusz ugye a cégek használni szeretnék ezeket a kisbuszokat, nem napi 40 percet (vagy többet) a töltőoszlop mellett szobrozni.
-
#16820480
törölt tag
válasz
freeknight #28 üzenetére
Egészen más kedvezmények és adókulcsok vannak sok helyen elektromosra a cégeknek, ha jól tudom. Plusz cégként mondjuk lehet eleve egy lízingköltséget néznek 5-10 évre, és az összköltsége a fenntartással ha nem drágább, akkor már simán jó. Szóval azt nem érdemes kijelenteni, hogy biztosan sokkal olcsóbb a dízel.
-
tybsen
addikt
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Kell, hogy legyen valami oka, amiért egy színes matricákkal leragasztott autó láttán ezek az első gondolataid, de csak Te tudhatod, miért van ez így. Bármi is legyen, mint látható a hozzászólásokból, szerencsére a világ egyre inkább az elfogadás felé halad és remélhetőleg a kirekesztés kevésbé lesz már jelen a jövőben, hogy mindenki nyugodtan és békésen élhessen, identitástól, származástól függetlenül. Ha a környezetedben ez nem így van, akkor ideje környezetet váltani.
peace
-
Noukoum
veterán
válasz
freeknight #28 üzenetére
Valamiért mégis megveszik! Biztos ők a hülyék (nem valószínű), de magánszemélyként pont nem érdekel csak az hogy zöld és nem füstöl az orrom alá.
-
freeknight
őstag
Egy cég, ahol fontosak a költségek, pont nem fog egy ilyen autót fenntartani, inkább megveszi a dízelt fele ennyiért, ott még az állásidő is kevesebb, mert a 40 perces töltések helyett elég egy 5 perces tankolás. Max valami luxus reptéri shuttle-buszként tudom elképzelni, ahol reprezentálni kell a Z-generációs IT-milliomosnak, milyen zöldek is vagyunk, de erre a célra inkább egy S-osztály való, vagy USA-ban a jó öreg Escalade luxusváltozata.
-
Noukoum
veterán
válasz
freeknight #22 üzenetére
Cégeknek szánt kisbuszról beszélünk, ott a matek teljesen máshogy alakul mint magánszemélyeknél.
-
<Adamsky>
nagyúr
válasz
freeknight #24 üzenetére
"... ez le is van írva a cikkben ... " - rég olvastam
"Ha egy évben egyszer mennél Európába nyaralni ... " - hát, igen. Normális esetben én is csak 1-1 (egy síelés a franciákhoz v. az olaszokhoz, és nyáron 1× irány az Adria) alkalommal megyek külföldre. Ilyen esetben azt hiszem még jó ideig stresszmentesebb lesz beülni egy jó kis dízelbe.
Persze ha unlimited gempa van, akkor te lehetsz a császár a Balcsinál, ha egy ilyennel legurulsz. -
-
<Adamsky>
nagyúr
válasz
freeknight #22 üzenetére
"120ezer ft 1900 km-ért?" - nem értek hozzá, de gondolom ez azért van, mert a cikk írója nem bohóckodott mindenféle kártyákkal / app-okkal / előfizetésekkel, hanem csak tölteni szeretett volna. Gondolom, ha jó előre beszerzel mindenféle kártyát, meg van előfizetésed (milyen rossz vicc már ez?!), akkor olcsóbban is ki lehet jönni.
-
freeknight
őstag
válasz
<Adamsky> #21 üzenetére
Engem ebben a cikkben az lepett meg, hogy milyen borzasztóan drága tölteni egy ilyen autót. 120ezer ft 1900 km-ért? Ugyanez az út egy dízeles kisbusszal 80ezer ft körül kijött volna, és egy tankolás megvan 5 perc alatt. Arról ne is beszéljünk, hogy a dízeles beszerzési ára is fele annyi, mint az elektromos kisbusznak.
-
<Adamsky>
nagyúr
válasz
-Faceless- #20 üzenetére
" ... még nem igen megoldás ez a hajtáslánc."
Az a baj, hogy ósdi módon gondolkozol.Ma már pl. egy európai körtúrát nem úgy kell megtervezni, hogy miket szeretnél látni, hanem úgy, hogy hol szeretnél tölteni. Aztán két töltőpont között majd alakul valahogy a program
Komoly(abb)ra fordítva a szót. Itt el lehet olvasni, hogy kb. mekkora élmény ma egy villany kisbusz. -
-Faceless-
őstag
Kinézetre rohadtul tetszik, de jó lenne egy kis benzines motorral. Kisbuszt én legalábbis hosszabb távú utazásra képzelek el, és arra még nem igen megoldás ez a hajtáslánc.
-
collecting
tag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Bántott valaki, esetleg traumatizált vagy, azért vagy ilyen fób?
Szerintem nálad vannak gondok a toronyban, ha egy ilyen festésről az jut eszedbe, ami. -
hallerlaller
addikt
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Hát pedig ha a színről elvonatkoztatsz, akkor ez egy kimondottan férfias kisbusz, nem tudnám elképzelni, hogy nők napi szinten ilyennel járjanak, inkább valami kisautóval.
Amúgy meg akinél ilyen hamar feljön a b.zizás téma az lehet látens meleg?
-
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Mondjuk, ezen a logikán elindulva, minden csopperes egy feltűnési viszketegséges köcsög
[link] -
-
batai15
félisten
Ez retro ? Lol . Színek ? Jó mondjuk egy pink autót vezető férfinél tényleg gondok vannak.
Ez az autó nem lmbtq . Szimplán ronda és semmi retro nincs benne. -
FattyDove
őstag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Állj le a kormánypropagandával.
-
<Adamsky>
nagyúr
" ... Nagy-Magyarország és „Magyarország előre megy, nem hátra” matricákkal ... "
Harley72 kommentjével én sem értek maradéktalanul egyet (nem a színek miatt lesz valaki férfi v. sem), de azért ne essünk át a ló túloldalára!
Szóval ne told túl!#7 dajkapeter
Ma már szuper minőségű fóliák vannak (így át se kell festeni az autót, az eredeti fény sértetlen marad), szóval bármit megcsinálnak neked. Tudom, pénz, de mi nem az. -
Takuun
aktív tag
Harley72-nek nagyon akartam írni valamit, de nem alacsonyodok le erre a szintre.
Témához annyit, hogy nekem nagyon bejön, de szerintem a Fiat jobban elkapta az 500-as újraélesztésével a RETRO vonalat.
-
freeknight
őstag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Asszem valamelyik Zombielandben mondta Woody Harrelson, hogy csak ahhoz kell igazán tökösnek lenni, hogy egy férfi rózsaszín kabriót hajtson
. Ha valaki, ő csak tudja, milyennek kell lennie egy igazi férfinek
-
peugeotmate
őstag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Ember, ez egy álcázott autó, amin a fóliának a szerepe hogy ne legyenek fotókon egyértelműen kivehetőek a formajegyek és domborulatok. [link]
Definiáld a gondot és légyszi küldd meg a Volkswagen csoport email címére a bővített mondatos válaszod. Kíváncsian várják észrevételed. -
dajkapeter
senior tag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Ha tehetném a lehető legvadabb színű autót vennék. De egyedi színkeverésre csak a prémium sportautóknál van, pl Porsche. Én erre úgy tekintek, hogy egyedi. Nem úgy hogy lmbtq módi. De végül is, ki milyen szemüvegen keresztül néz....
-
#16820480
törölt tag
válasz
TheBikerider #4 üzenetére
Hát igen, a férfiaknak tiltva vannak a színek. Fekete vagy fehér. Nincs más. Különben elvisz a maszkulin inkvizíció.
-
LMBTQ+
Aki férfiként ilyet hajt, ott gondok vannak a toronyban. -
Ha ilyen (is) lesz az alapfestés, akkor a hippiket megint sikerül megnyerniük
-
Cool járgány. Inkább ezt venném, mint egy SUV-ot.
-
#16820480
törölt tag
Elég menő járgány lesz ez azért, főleg fehére beltérrel.
Új hozzászólás Aktív témák
- Formula-1
- Jól áll az ARM-os Windows helyzete, de a játékoknál nem jön az áttörés
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Battlefield 6
- Itt egy pár fotó az iPhone 17 sorozatról
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kínai kézbe kerül a MediaMarkt áruházak tulajdonosa
- Bluetooth hangszórók
- Óra topik
- Milyen notebookot vegyek?
- További aktív témák...
- Dell Precision M4700- I7 4. generációs - 16Gb - Nvidia Quadro
- Panasonic Toughbook CF-MX4-1 12.5" Érintős- - Akár 8-10 órás akkuval
- Gyermek okosóra GPS nyomkövetővel, Wonlex CT06PRO-L 4G lila, új
- BH Fitness Prisma M30 futópad kedvező áron, első tulajdonostól
- Weboldal készítés verhetetlen áron! - Vállalkozásoknak, Portfóliónak, Cégeknek
- AKCIÓ! Microsoft Surface 5 13,5 IPS 256GB notebook - i5 1235U 8GB RAM 256GB SSD Intel Iris Xe
- Referencia Weboldallal Világítós bill+laptop bill magyarítás. Rania 3M -is! Touchpadok is.Posta ok
- Asus ROG Zephyrus G14 GA401IV - 14" FHD 120Hz - Ryzen 9 - 4900HS - 16GB - 2TB - RTX 2060 - Win11
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S24/Samsung Galaxy S24+/Samsung Galaxy S24 Ultra
- DELL Precision 5560 i7-11850H 32GB 1000GB T1200 FHD+ 1 év garancia
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest