Új hozzászólás Aktív témák
-
Miért is? Már most is a Samu 7nm-én fognak gyártatni; innen meg szerinted megéri nekik a 10nm-es gyártást így felfuttatni (pláne, hogy a magasabb órajellel még most is gondok vannak)? Ráadásul Abu azzal (is) magyarázta az írását, hogy a korábban elindított új gyárépítésekből már talán csak 1 darab lesz 10nm-es, a többiben a korábban bejelentett 10nm-es gyártás helyett most már azt kommunikálják, hogy 7nm-es gyártás lesz. Ezért is lehet azt mondani, hogy feladták a 10nm-t, és lépnek egyből a 7-re.
-
Dragon3000
nagyúr
Ha jól emlékszem Abu írta még, hogy az első 2 vagy 3 verziót törölték a 10nm-ből és a specifikációkból adnak le, hogy valami sikerüljön, de lényegtelen is, ha majd végre jön ilyen termék tőlük úgyis kiderül, de állítólag nem lesz hosszú életű, mert a 7nm-t részesítik már előnyben, ami nem is csoda, elvégre már most 2 éve késnek a 10nm-rel.
-
Fücsök007
őstag
Egyrészt én nem írtam le az Intelt, mivel én is valós válaszra várok 2021-re, de előtte nem. Másrészt AMD-nél már tudjuk mennyivel jobb a 7nm-es a Ryzen 3xxx (1 hónap már nem idő), így nem üres ígérgetést kaptunk mint Intelnél a 10nm-es node esetében éveken át! Mire asztali vonalra lesz 10nm Intelnél, addigra 7nm+/6nm mindenképpen lesz, de szerintem már 5nm is, azokhoz képest mindenképpen rosszabb! Mobil vonalon marad csak meg a konkurencia a következő 2 évben.
-
leviske
veterán
válasz
Fücsök007 #101 üzenetére
"AMD mellett van a gyártástechnológiai előny is"
Lesz, az AMD előnyben lesz. Amíg a 7nm-es processzorok nincsenek kint, addig nem beszélhetünk úgy, mintha a piac jelenlegi állása szerint technológiai előnyben lennének. Ráadásul kérdés, hogy az Intel a specifikációkból mennyit engedett a 10nm-es gyártástechnológia esetében. Ha kiszenvedték magukból az eredeti specifikációkkal, akkor a legnagyobb előnye az AMD-nek az alkalmazott technológia nevében van.
Korai lesajnálni az Intelt. Az anyagi tartalékaikból valószínűleg még mindig a teljes AMD-t megtudnák vásárolni. Ráadásul jelenleg náluk dolgozik Jim Keller, akiknek a Zen rengeteget köszönhet.
-
Balu77
őstag
válasz
Fücsök007 #101 üzenetére
Bizonyos szemszögből igazad van. Most az Intel totális kényszerhelyzetben van, nincs alternatívájuk, mert nincs gyártástechnológia. Anno azért ott volt a core (p3-as architektúra tovább fejlesztése) fejlesztés a háttérben mobil vonalon, amit később be tudtak hozni core2 néven asztali frontra és újra vezető szerepbe léptek.
Most viszont nincs ütőkártya 1-2 évig, szóval amd-nek azt kell kihasználni! 2021-ben már Intel is 7nm-en lesz. -
Balu77
őstag
Ha az Intel nem tud valamit felmutatni, csak srófolgatja az órajaleket még magasabb fogyasztás mellett, még a végén újra olyan érzésem lesz, mint amikor a P4-es és Pentium D procikra az Amd anno rászabadította az Athlon64 és X2 procikat.
-
Fücsök007
őstag
válasz
Foglalt név #97 üzenetére
Megfelelő alaplapban nagy valószínűséggel menni fognak 4,8-5GHz-es frekvencián is, viszont az olcsóbb alaplapokban is menni fog az összes 6/8 magos Zen2-es proci, kivéve ha az alaplap nagyon gagyi. Egyébként nincs előnye a 9900K-nak (meg az új változatnak) ha visszafogod a TDP keretet, a Ryzen emellett jóval olcsóbb is.
Intelnél 2020 év vége/2021 tavasza előtt nem lesz válasz erre, mivel 10 magnál többet nem tudnak magas frekvencián tartani, a TDP pedig várhatóan 200-250W körül lesz terhelve.
-
turistakolbi
aktív tag
válasz
Foglalt név #97 üzenetére
65 wattból lenyomni a 95 wattos 9700k-t? hm...
4400 mhz vs 4900mhz. és még így is 1% al jobb CB single core-ba.
hm..
Szerintem ez elég jó -
Foglalt név
addikt
válasz
Foglalt név #56 üzenetére
Na, ezt pofáztam. A pletykák mutatták, mit kellett volna letenni az asztalra, ahhoz hogy változzon bármi is. Ettől sikerült jó 20%-al elmaradni, ami nem lett volna annyira katasztrofális, ha nem lenne ez a mafla hozzáállásuk az előadásmóddal. Akkorát sikerült gurítaniuk, hogy az intel válasza, egy válogatott kiadás a 9900-ból. Wow.
Erre aztán volt értelme várni, meg ekkora parádét csinálni neki...
-
-vitya-
őstag
12/24 eng sample, jobbat tol mint a 12/24 TR, ami magasabb orajelen futkarozik...
https://cdn.wccftech.com/wp-content/uploads/2019/05/AMD-Ryzen-3000-Series-12-Core-CPU.png -
#16939776
törölt tag
válasz
antikomcsi #88 üzenetére
Lehet pont ezért a magasabb magszámú CPU-kat engedik útra, mert, ott a usernek nem akkora érvágás, ha nincs a 2xxx szériához képest turbó órajelben előrelépés.
-
MeszesKPT
őstag
A 16 magos AM4 izgalmasan hangzik, nagyon jó kis otthoni munkaállomást lehetne rá építeni.
-
antikomcsi
veterán
Én nem matekoztam. Azt olvastam év elején, (ha igaz, igaz, ha nem, nem) hogy gondok vannak a 7 nanos gyártással. Egyszerűen nem tudták elérni a kívánt órajelet. Sokkal rosszabb eredményeket értek el a gyakorlatban, mint amire számítottak.
Most már alig 3 hét és kiderül, hogy mit kapunk valójában.
-
hokuszpk
nagyúr
válasz
antikomcsi #82 üzenetére
talalgatas volt az is, en matekkal kozelitettem, logika szerint ha a 7nm azonos tdp keretbol enged +40% sebesseget _vagy_ 50% fogyasztascsokkenest, akkor a 12nm/8mag/105W orajelben kb. ugyanott kell legyen, mint a 7nm/16mag/105W.
mondjuk becsapos, mert a 7nm / nyolcmagosra ezzel a hagyomanyos jozan paraszti kombinacioval mar 5.5Ghz korul jon ki orajelben. -
hokuszpk
nagyúr
"azért hisznek neki, mert korábban többször is "pontosan tippelt" ..."
aha. ha jolszamolom 1x, az is NV vonalon. de lehet lemaradtam valamirol.
"16magos biztos, hogy lesz, kérdés az mikor és mennyiért ..."
valamikor biztos, szerintem ebben a korben nem.
mondjuk igy a talalgatos specifikaciokat elnezve az is opcio, hogy a 2700/2700X -bol csinalhatnak 3600/3600X -et, maradhatna 12nm -en a gyartas, arban tudnak azzal lejjebbmenni, meg valahol talalni +100Mhz -t.
a draga 7nm produkcionak meg marad a felsokategoriaba es a hedt/szerverpiac. -
carl18
addikt
500-800 dolcsis ár valóban reális szerintem is, nyilván sokat rá fog játszani az is hogy mennyire tudja elátni a piacot. Nyilván a 16 magosból is lesz 2 verzió legalább, szerintem elsőnek a 12-16 magos hardverek kerülnek a piacra. És szép lassan jöhetne a kisebb variánsok is, de lehet az is hogy mindet egyszerre dobják piacra.
Minden esetre tény és való a 16 mag felér egy Hedt platformal is, átlag gamernek elég lesz a magas órajelű 8-12 mag is.
-
válasz
antikomcsi #82 üzenetére
ez egy ES példány ... ha QS lenne még jelentene valamit, de így kb. majdnem semmit... könnyen lehet ez egy 105Wos példány (akár), nem 125-130W (ahova a "csúcsot" ígérik).
De ESből nem szabad következtetést levonni az órajelekre igazán.. a Zen1 kiszivárgott ES példányai pl. turbó esetén se lépték túl a 3.4GHz-et... (2 hónappal a megjelenés előtt). -
Depression
veterán
Engem, mint ebben az ársávban teljesen kívülállót, nem zavar, ha drága lesz, hisz a gyengébbik nemnek szurkolok, hogy anyagilag rendbe szedjék magukat. Most végre lesz konkurencia, és nem zavar, hogy az intel kénytelen lesz szarért, hugyért árulni a cuccát.
Az intel megmarad simán a hívők miatt, mint ahogyan a p4 az athlon ellen is. De nagyon szeretném, ha igazi ellenfelek lennének. Vágyom arra, hogy az intel legyen a gyengébb (cég, és hírnév szinten), mert akkor az intel is elkezdene fejleszteni. Most tipikus tőzsdei cég, leszar mindent, csak profit legyen. -
azért hisznek neki, mert korábban többször is "pontosan tippelt" ...
16magos biztos, hogy lesz, kérdés az mikor és mennyiért ... 300ért én se hiszem, legjobb esetben is 500-600$ körülire tippelek, de könnyen lehet afelett a 7-800as sávban is ha tényleg azt hozza amit "tippelnek" sokan... ha az igény akkora, hogy amd ki se tudja elégíteni a zen2 chippek mennyiségét, könnyen lehet is magasabb az ár... -
hokuszpk
nagyúr
"az adored saját bevallása szerint is csak spekulál "
ja. meg a beepitett emberei sugnak. legalabbis lazalmaban.
a spekulacioval nem volna problema, a problema az, hogy egyesek ez alapjan elhiszik, hogy majd 16 magos 5Ghz -s procikat kapnak $300 magassagaban. szerintem nem lesz 16 magos, de ha lesz, akkor annak az ara erosen a 9900K felett , a 12 magos talan a 9900K magassagaban ( $499 ) fog indulni. -
az adored saját bevallása szerint is csak spekulál azokból az információkból amit "kap".. könnyen lehet direkt "félreinformálják" ... de lehet anno CES-en volt egy B terves bemutató arra az esetre ha nagyon kéne bemutatni valamit...
de mivel Jim csak spekulál nem konkrét belsős infókat kap, így tévedhet, illetve változhatnak a dolgok akár az utolsó pillanatban is (CES-en pl. a zen résszel nagyon hirtelen zárult le minden, mint ha csak oda rakták volna "extrának"... ami akár több is lehetett volna ha akarják (vagy más "mélységű"))..
Ryzen 3000ről is vannak pletykák, hogy már tavasszal megtudott volna jelenni (korlátozott mennyiségben), de az alaplapok se készültek még el (x570 chipsettel tényleges csúszás is volt.. lehet még van is, nem tudom)...
de a mennyiség még mindig lehet majd gond, mert az epic a vártnál sokkal több chippet vesz fel (sokkal nagyobb az igény rá mint a "tervezett").. navi is részben emiatt csúszik, inkább zen2 chippeket gyártanak a vásárolt kapacitáson...és még 1x, adored csak spekulál, bárki felrakhat ilyen videót youtubera, te is, én is ... bármiről.. (pl. RDR2-ben látott "feature" fontosságáról és a hozzá használt algoritmus elméleti fejtegetéséről ...)
.. sokszor "el találja" azt ami ténylegesen lesz... -
hokuszpk
nagyúr
"Nem tudsz semmit a valós árakról..."
pont mint ahogy az AMD illetekesein kivul senki.
a cikkben szereplo hireket pl. ugy ertekelnem, hogy a januari allapothoz kepest eletbelepett a B terv.
aztan lehet a C valosul meg.
es az Adoredtv remenyeim szerint atminosul bulvarhirekke. -
paprobert
őstag
Nem, de érződik hogy nagy rá a nadrág...
Ne érts félre, ennyi ideig a tűz körül lenni feltételezi, hogy szakmailag többé-kevésbé rendben kell lennie.
Én a személyiségét emelem ki, a nyomás/pánik alatt meghozott döntéseinek minőségét vonom kétségbe, és ennek közvetetten a cégre gyakorolt hatását nem látom pozitívan. -
lenox
veterán
Kepzeletbeli
.
De keszulodes amugy van az intel oldalan, Xeon 5218 csak $1280, hasonlo teljesitmenyu elozo 6132 meg $2100, az azert eleg massziv.
Meg amugy mostmar $2-3k-s kategoriaban 20-24 magos intelek vannak, valami nagyon komoly arazas kell, hogy egy procis amd labdaba rugjon ws-ben...
-
NightGT
senior tag
Épp 2 napja jött ki egy Economist cikk az Intelről, ill. az új bossról. Jaj nem érek most rá sajna, de link ide, hátha vkinek érdekes
Alcím: "When fear of missing out meets financial ruthlessness"
-
Cifu
félisten
Mondjuk az Nvidia ugye nemrég megvette a Mellanoxxot, tehát már nekik is van network "gyűrűjük".
Ezzel együtt azért azt még kell adni, hogy az Intel valóban egy kézben bír mindennel... Hogy aztán azt hogy használja ki, az egy másik kérdés. Azért ne feledjük el, hogy itt nem a maholnapról van szó, hanem a 2-5-10 éves távlatokról...
-
syberia
veterán
Intel Versus Competitors
Raja Koduri, Intel’s Systems and Graphics Architect and Senior VP, analyzed what Intel’s competition is doing for the future of computing. Koduri referred to both AMD and NVIDIA, though in a manner that was not direct, but rather a type of graphic with two red and green circles representing AMD and NVIDIA. According to Koduri, AMD has ‘no ecosystem that’s meaningful’.
-
syberia
veterán
AMD Ryzen 3000 "Zen 2" a Memory OC Beast, DDR4-5000 Possible
(#28) koko52 :
Kezd az az érzésem támadni, hogy Raja Koduri valójában az AMD humán trójai falova. Szegény Intel rossz lóra tett vele. De az a fő, GPU fronton győzni fognak. Ha Raja mondja.
-
carl18
addikt
válasz
Obliterátor #60 üzenetére
Minimum 500-600 dolcsi lesz a 16 mag, de legfeljebb 800-1000 dolcsi órajeltől fűggően. Szerintem 500-600 dolcsi a reális annyiért jó vétel is lesz is rá kereslet.
-
NightGT
senior tag
válasz
Norman M249 #59 üzenetére
Ezt találtam róla...Hynix C-die.
Thaphoon Burner report van, de hogy a "2 rank" az most dual-t jelent-e...
Bármi is, ezen az áron... xd
-
Obliterátor
tag
Viszont az ne várja senki hogy a 12-16 magos Ryzenek olcsók lesznek. Már most látom a kommenteket "hogy miért ilyen drágák ?" Akkor majd tessék szépen visszanézni árukeresőn az előző 12-16 magos árakat. Főleg a kék oldalnál, ahol jelenleg kvázi "Core i9-7960X 2.80GHz" lenne a csúcs Ryzen ellenfele.... 400k+
-
hokuszpk
nagyúr
válasz
Foglalt név #56 üzenetére
az az Adoredtv leak egy nagy kamuvolt, csak mindenki benyelte.
-
Televan74
nagyúr
válasz
turistakolbi #37 üzenetére
Minek! 1080p -re? Csóresz vagyok én hozzá hogy 2080Ti -ről meg 4K álmodozzak.
-
#16939776
törölt tag
Akkora órajel "sima" eléréséhez elég magas feszültség is kell, az meg nem tesz jót a sokmagos, alacsonyabb órajeles üzem hatásfokának. Úgy hogy szerverbe szánt architektúrát skáláznak vissza desktopra, nehezen hiszem hogy az XFR átparaméterezésén kívül komolyabb változtatásokat eszközöljenek rajta, azért, hogy némi extra egyszálas teljesítményért cserébe romolhasson a teljes platform hatásfoka.
-
green dude
tag
válasz
turistakolbi #37 üzenetére
Az már overkill lenne, de egy 2070 már szépen megdolgoztatná.
-
hokuszpk
nagyúr
válasz
Foglalt név #41 üzenetére
""Erre kellett ennyit várni?!"
oszt mennyit ? a Zen 2 eve van a piacon, a Zen+ 1 eve. havonta adjanak ki uj generaciot ?
-
Cifu
félisten
Anno a Zen+-ról sem volt szó, csak egymás után a Zen, Zen2, Zen3 stb.-ről.
Aztán jött egy AMD-s Tick/Tock felállás, miszerint minden második évben egy optimalizációs fejlesztés jön. Anno a Zen után ez volt a Zen+. Feltételezték sokan, hogy a Zen2 után ezért egy Zen2+ jön.
Ezek szerint nem lesz Zen2+, hanem Zen3 néven fog az AMD hivatkozni az optimalizált Zen2-re?
-
leviske
veterán
Ez abból a szempontból kellemetlen, hogy amennyiben a szerver processzorok ára nem mérséklődik, a 2990WX utódja alsó hangon is $3500 lesz Epyc formában. Így pedig aki frissen akar ws gépet építeni, kénytelen lenne PCIE3.0-n ragadni. Nagyon meg volnék lepődve, ha augusztusban nem futna be egy 32 és 24 magos variáns. Azok alatt úgy is ott lenne az AM4 tokozású sorozat, felettük meg az Epyc termékek.
-
M@cika
őstag
válasz
Foglalt név #41 üzenetére
Így már értem ezt a részét. A másikat viszont kevésbé. Mitől lenne a Zen2 rétestészta. Sehol nem hallottam, hogy márciusban megjelenik, mindenhol nyár volt elhintve. Az alap Zen is megjelent időben (oké 12 év késéssel), noha az elején voltak problémák vele. De a Zen2 már a 3.eresztés, alighanem kevesebb probléma lesz vele (most számítsuk már le az A320-as lapokban való BIOS problémás futást)
Vernie kell az Inteleket féláron, ez van. És szerintem verni is fogja. :-)Joci (40): ez elég nagy faszság, ha a gyártó meg mást ért Zen3-on.
-
NightGT
senior tag
válasz
Foglalt név #41 üzenetére
Aki komolyan gondolja a tippjét, az majd játszik AMD részvényre.
-
válasz
turistakolbi #33 üzenetére
Vagy ahogy a Vadnyugati játékban összemegy a heréje a lónak... Mivan???
Ilyeneket figyelsz meg egy játékban?
-
Tengri
senior tag
válasz
Foglalt név #41 üzenetére
Haswell konfigot adtam el és várom a Zen 2-őt. Ha mégsem lenne "akkora durranás" akkor marad az i9. Az ára egyre jobban baráti most már és az idő nekem dolgozik.
-
Foglalt név
addikt
Computex Pünkösd előtt van, ha akkor kiderül róla, hogy érdemes-e várni rá vagy csak a porhintés ment, akkor jó, ha nem, úgy is. Elég sokan kivárnak, mert a 3-4-es szériás intelek kezdenek meghanyatlani az új játékok/kártyák alatt. Aki megszokta, hogy több évet kibír egy jó döntéssel, az rászán pár hónapot, hogy ne nyúljon mellé. A zen2 viszont kezd lassan Surface phone szintű rétestészta lenni. Ebből ugyan lesz valami, de egyre inkább az a sejtésem, hogy "Erre kellett ennyit várni?!" lesz a vége. Mint a Radeon VII...
-
zseko
veterán
válasz
turistakolbi #33 üzenetére
"Vagy ahogy a Vadnyugati játékban összemegy a heréje a lónak"
Ezzel konkrétan mire gondoltál, mit ad hozzá a játékélményhez?
-
M@cika
őstag
válasz
Foglalt név #23 üzenetére
Senki nem tart vissza tőle, hogy Intelt vegyél. Pünkösdig hogy esne be bármi?
Zen2 nem lesz kapható legalább júliusig.syberia: Ez csúcs videó :-)
-
NightGT
senior tag
Köszönöm hogy jelezted, így neked el lehet mondani, hogy a Ryzen latency-je, ezzel a játékos, és egyszálas teljesítménye magasan memória függő. Meg úgy általában a teljesítménye.
Kopp tuningos 2700(x)-ek már ma (tegnap volt az, igazából) tudják a 2000 CB R15 pontszámot, s nem sokkal durvább ramokkal, mint amit linkeltem. (4000 v. 4133 cl19-21 volt egy youtubernek, spec B-die, extrém lapon).
Ha hoznak egy olyan Ryzent, ami csak 4.5ön megy (annyin MÁR pár hónapja megy) 5% IPC növekedéssel, és 3866cl18 ramot fogadja...
3200cl14-el a 2600(x) MOST 8400 szint. Csak az pl. sokáig 70k+ba került. Egyedül mikrolagokról beszélnek spec esetben, ami sanszosan megint memóriakezelés, illetve az Infinity Fabric gyengesége.
Ha egy belépő közepes új Ryzen lap vinni fog egy 3600cl17et out of the box...
És ezek reális elképzelések.
Ja...nem mellesleg a hűtési, s áramvételezési igénye sokkal kisebb, még kopp tuningon is, mint a mostani Intel lineup...
Jó jel hogy nem sietik el. Volt egy korai userbench test, 4.5 gigán, de a latency még magas volt.
Edit: annyit mondok, hogy egy "de" és "ha" nélkül versenyképes termék TALÁN jönni fog.
-
Televan74
nagyúr
válasz
turistakolbi #33 üzenetére
Egyelőre azt kellene elérni,hogy a Ryzen5 1600,ne malmozzon az RX580 mellett. A GPU 100% -on teker,a CPU meg jó ha eléri a 20-25% -ot.
-
turistakolbi
aktív tag
Szerintem játékra is rendben lesz a sok processzor mag.
Amilyen trehányan írják a játékokat mostanában el fog kelleni az optimalizálatlan játékokhoz a plusz kakaó.
Mivel a konzolok mind 8/16 procikra váltanak. így PC-re is a gamingre ezek lesznek a mérvadóak.
SŐT!! a jó játékfejlesztőknél új utakat nyit meg a rengeteg potenciális CPU számítási készlet, amit rá lehetne fordítani a rombolható környezetre, vagy dinamikusan változó környezetre. ( pl, lezuhan egy repülő akkor túrja a földet is. Vagy ahogy a Vadnyugati játékban összemegy a heréje a lónak, vagy ahogy a lóval a földre zuhan az ember teste belenyomódik a földbe.Lesz helye a cpu erőforrásnak is, ha ki tudják használni a fejlesztők.
off: minecraftot is lehetne többszálra optimalizálni és akkor mehetnének a gigászi bányagépek -
Televan74
nagyúr
A kisebb asztali processzorokról nincs is szó a cikkben,gondolom azokat nem érinti,tehát időben megjelennek.
(#28) koko52 Ez jó volt ,csak egy kicsit idejét múlt.
-
Balu77
őstag
Az amd úgy látszik sokat tanult az első zen magos procik körüli memória problémákból. És látható hogy a sok mag nagyobb sávszélesség igényének igyekszik eleget tenni a fejlesztett memória vezérlővel. Ha ügyesek, akkor még jobbat is szólhat az a proci, mint amit várunk. A sample procik már 4,5Ghz-en mennek, szóval borítékolható hogy turbón 5 is simán benne lesz a végtermékben.
-
#16939776
törölt tag
Igazán felháborító lenne, ha AMD desktop CPU-val fedné le a 250-350-600-s HEDT CPU-kat, 1/2 áron.
-
NightGT
senior tag
Ó nem csak azzal nézem. De a tunerjóskaságból a mit tud egyszálon?-t még nem nőttem ki...ill még nem voltak ott maxolva dolgok.
Őőő...egyes játékokban is (MMORPG multiklienssel, pl.) ugyanúgy isten a sok mag, ha nem jobban. Egy bizonyos, ami itt ment évekig, és máig asszem 25 millió körül játsszák...FX-8350 oda optimum lett volna...mert oké hogy nem laggolsz runon tankolva cica, csak a buffert meg a ninját ki hozza? Őőő, várjá, boltot zárok izé resi izééé Rengetegen tolják ezt, ill ilyet máig, nem is tudták / tudják...
Geller72: nem akarok belecsapni semmilyen lecsóba, de egy jó 9600/9700k-ra való hűtő ára a kül.
-
NightGT
senior tag
"A hardver tekintetében megtudtuk még, hogy az I/O lapkában található memóriavezérlő teljesen újra lett tervezve, így egyrészt nő a támogatott, hivatalos JEDEC szabvány szerinti memória-órajel, illetve a tuninglehetőségek is kedvezőbbek lesznek erre vonatkozóan."
Gamer komment utazik át...mennyibe is egy jó 3600 (+) ram most? Khm
-
-vitya-
őstag
Azért gondolj bele, jelenleg mondjuk a 4 magot jól kihasználják, 6 magot sokszor kihasználják, 8 magot már nem olyan sokszor... Ehhez képest mondod, hogy nem elég a 12 mag?
Jöjjön csak rögtön 16? Hát túl nagy ugrás szerintem, jogos lett volna visszatartani, és csak 12ig kiadni...
-
carl18
addikt
Nyugodtan jöhet a piacra az a 16 magos, nem kell fel tartani a fejlődést!
12-16 mag lesz arra kereslet főleg ha elfogadható áron adja az amd és kellően nagy teljesítményt nyújt majd.
-
Geller72
veterán
Gondolom, nem véletlenül nőtt meg az "epikért" sorban állók száma. Nem mindegy, hogy egységnyi dollárért milyen teljesítményű procit kapok. Az Intel a csúcs Xeonok árában irtózatosan drága. Két éve egy E7-8xxx V4 proci darabára 2.6 millió ft. volt../db...
Egy Dell R930-ba ebből belemegy pont 4. De akár 32-t is lehet "egybe pakolni (spec nod-al).
. Ennyiből simán vehető annyi AMD proci, ami teljesítményben sokkal többet ad és még marad egy csomó zseton a shopping után.
. Szerintem egy éven belül 2 számjegyű százalékban változni fog a szerverpiac AMD részesedési aránya az Intelhez viszonyítva.
-
Meridian
senior tag
Na jó, és akkor most mivan? Szóval, mikor tudok venni 3xxx-es Ryzen-t?
-
turbulencia8
őstag
A cikk vegere nekem kisse elveszett a Zen2 visszacsatolas.
-
Simid
senior tag
Nyilván hatalmas előny a chiplet felépítés és elsősorban a 7nanós részre irányul a figyelem, mert hát ez a lényegi rész meg újdonság, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy jelen esetben pont a batár nagy I/O lapka és a GloFo jelentheti a szűk keresztmetszetet. Gondolom jól össze volt hangolva a megrendelés, hogy mennyi EPYC/TR IO die kell és hiába tud a TSMC esetlegesen gyorsan reagálni a megnövekedett igényekre, ha a GloFo viszont nem.
Ezt támasztja alá szerintem az is, hogy a korábbi pletykák és Lisa Su ködös megfogalmazása ellenére mégis lehet 16 magos induláskor. Ha már van elég fullos 7nm chiplet ami felszabadult az új TR csúszása miatt, akkor legalább eladják jó drágán az AM4 platformon.
-
#38075904
törölt tag
"egyutas EPYC processzorokat a munkaállomások piacán"
Mert létezik dell hp vagy lenovo amd-s munkaállomás?
Vagy milyen piac ez. -
-
Depression
veterán
Azért az intel jóval nagyobb, főleg szerverpiacon. És itt ugye többezer nagyon drága procit rendelnek egyszerre. Mégfontosabb, hogy egyáltalán felkerülnek végre a listára.
Szóval szerintem teljesen érthető ez a lépés. -
Duck663
őstag
Ugyanarra a 8 magos processzorra (chipletre) épül mind, a mennyiséggel nem lehet probléma. Talán a TR azért nem jön, hogy aki 16 magtól többet akar, vagy több PCI-Express sávot, az Epyc-et vegyen sokkal drágábban, ne TR-t. Profitot próbálnak növelni és jól is teszik, most ők kerültek nyeregbe, nem lesz egy ideig ellenfelük, igyekeznek kihasználni.
-
-vitya-
őstag
Hmm, olyan sok epycre lenne szükség, hogy TR-re nem marad kapacitás? Ez furcsa - vaagy igen rosszul sikerült felmérni a piac igényeit, akárcsak fél éve is...
-
Carlos Padre
veterán
"A változást úgy tudjuk, hogy a szerverpiaci fókusz hozta, mivel az AMD a vártnál lényegesen nagyobb érdeklődésbe ütközött a második generációs EPYC kapcsán."
Szegények
Új hozzászólás Aktív témák
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3332
- AKCIÓ! Dell Latitude 5550 notebook - Intel Ultra 7 165U 16GB DDR5 RAM 1TB SSD Intel Graphics WIN11
- Új HP 14 Elitebook 840 G8 FHD IPS 400nit i5-1135G7 4.2Ghz 16GB 256GB Intel Iris XE W11 Pro Garancia
- Keresünk dokkolókat
- Hp Prodesk 600 G3/ G5/ G6 SFF/ i5 8-9-10 gen / Elitedesk 800 G4 /Win11- Számla, garancia
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest