Új hozzászólás Aktív témák
-
gusthy
veterán
válasz
Parallaxis #50 üzenetére
A kezdeti hype után 90%-kal esett vissza a forgalom, ezzel az a baj, hogy egyértelműen egy fanatikus réteg által benyalt hype-ra utal a dolog. Akkor is, ha relatíve a többi márkához képest sokat ad el az Apple. A részvényesek ettől nem lesznek boldogok.
-
bLaCkDoGoNe
veterán
Napi másfél-két órányi bicajozással (és a hozzá tartozó folyamatos pulzus- és aktivitásméréssel), folyamatosan érkező üzenetekkel és értesítésekkel általában 50% körül van a töltése este, amikor hazaérek.
Ez egy rétegtermék, egyáltalán nem való mindenkinek, de nekem pl. több téren is nagy könnyebbséget jelent.
-
#92253184
törölt tag
Szóval az ellemző cégek kimérték, hogy a Q2 rosszabb volt, mint a Q1.
Mik nincsenek, végülis ez szinte minden termékre igaz, de semmi gond, az okos óra meghalt, csak mert Apple. -
#40359168
törölt tag
válasz
SQX_Barto #115 üzenetére
Egyszerű az ábra, a gyártók az átlagos kijelzőméretet kényelmetlenre növelték, ezzel szépen megágyaztak a kiegészítőknek, amiktől újra egy (vagy nulla) kezes a játék, és hopp, meg is született az okosóra. Hogy ez már eleve cél volt, vagy csak meglovagolták a lehetőséget, nem tudom, bár gyanítom, hogy a Samsung-nál az első Note környékén nem nagyon agyaltak a Gear-en. Azt azért becsülöm az almában, hogy amíg csak lehetett, tartotta magát a használható mérethez, bár akkora pénzállománnyal nyilván be kellett adniuk a derekukat a piaci trendeknek. Én egyrészt abban bízom a magam részéről, hogy az 5c-m jó sokáig kiszolgál úgy, ahogy most, másrészt pedig abban, hogy lesz reneszánszuk a 3,5-4 hüvelykes telefonoknak, ha máshol nem is, de az Apple-nél legalább. Egyszer nekifutottam a 4,7 colnak (nem i6-tal), hát kész téboly volt különösebb, a méretkülönbségből adódó előnyök nélkül. Olyan órát pedig, amitől csak még elérhetőbb lennék, nem vagyok hajlandó a csuklómra rakni, így se tudok lemenni a térképről, pedig néha egy-egy hajtósabb időszak után nagyon jólesne.
-
kchris78
veterán
válasz
SQX_Barto #115 üzenetére
pedig eleg kenyelmes ha a telefon zsebben es tokban van benne, es olyan a munkad hogy igen, ha jon sms meg kell nezni, es nem pedig a cuki fb ertesitesekrol van szo... vagy ugyanez biciklin, ahol telefon megjobban elteve, hogy ne serulhessen. van hype felar az almas cuccokon de eladaskor ennek jo resze vissza is jon. biztos hogy nem fog eltunni az ora, ebben kar "remenykedni". nem tudom megerteni hogy az emberek nem tudnak tulnezni azon hogy ok, nekik nincs ra szukseguk de masnak praktikus lehet (nem megkerulhetetlen, csak kenyelmes!), ez nem egy olyan mainstream termek ami mindenkinek keszul mint pl a telefon.
-
SQX_Barto
addikt
Minden okosora tesztnel / hirnel visszafogom magam, de most leirom a velemenyem.
Tenyleg ilyen kib.... lustak vagyunk hogy kell egy ora, amin latod, hogy a telefonodra jott egy sms/email/facebook like/kutyafule akarmi?
Oke mellette fitessz funkciora is lehet meg hasznalni meg lehet van meg par funkcio ami er talan valamit.
De en akkor is csak energiapazarlasnak tartom ezt.Apple-nel azt latom, hogy miota nincs Jobs, mar kezd csokkenni a szinvonal. Regen gyonyoru cuccaik voltak, a mostaniak mar nem igazan. Ez az ora sem tetszik, (ha eltekintek az egesz okosora bullshittol es csak a kulsot nezem) Az uj iPhone is szerintem ronda.
Nem vagyok Apple hater, csak elvbol nem vennek almas cuccot a tul nagy hype felar miatt. (Bar a 4S kulsore annyira tetszett, hogy parszor megfordult a fejemben)
Remelem ez az okosora bullshit idovel megy a levesbe a 3D tv-vel meg mas haszontalan hulyesegekkel egyutt.
(De igazabol nekem tok mindegy ha ez lesz a divat nekem akkor is egy hagyomanyos oram lesz) -
Parallaxis
addikt
-
Stanley-B.
őstag
én sem gondolom, hogy olyan királyul működik az iCloud, az iCloud Photo Library pl. elég random szinkronizál, van, hogy 2 napig se, az iCloud Music Library-ről nem is beszélve, ott még rosszabb a helyzet...
És eddig ezen a szinten működött az AirDrop is, viszont 10.10.4 és 8.4 óta végre úgy megy, ahogy kellett volna eddig is. -
Halkow.
senior tag
Többe kerül mint egy tavalyi flagship...
Mégis mit vártak... Még jó hogy a legolcsóbb fogy a legjobban -
joey04
titán
válasz
Stanley-B. #109 üzenetére
Őszinte leszek, nem. És addig nem is változik az álláspontom, ameddig nem lesz nálam és a legtöbb embernél több verzión keresztül is hibátlan. És pontosan azért tartom magam ehhez, mert nem akarok abba a hibába esni, amit pl. az androidosoktól hallok hosszú évek óta. Először volt az, hogy majd az ICS! Ott már minden oké!. Aztán majd a Jelly Bean! Ott már lesz project butter! És így tovább és még a jelenlegi 5.1.1 is bugosabb mint mondjuk egy iOS 8.4. Szerintem. Szóval ha már több verzió óta a userek döntő többségénél rendben lesz, akkor már rámondom, hogy igen, végre jól működnek a felhő alapú dolgok az almánál.
-
joey04
titán
Az eset amire gondolsz soha nem volt hivatalos válasz. Jobs a rosszul fogod dumát magánemberként, nem publikusan mondta egy olyan embernek, aki felb*szta agyilag. Lehet, hogy ez sem volt szerencsés, de ne állítsuk be gy, mintha a cég hivatalosan ezt közvetítette volna a vásárlók felé. Egyébként pedig hozzáállásban lehet, hogy "enyhültek" kicsit, de szoftveresen visszalépés tapasztalható. Sokkal több a bug és megbízhatatlanabb is mind az osx mind az ios. Sajnos. Az új funkciókkal is sok baj van. Hozzáteszem én személy szerint most is jobbnak tartom mint a konkurenciát stabilitás és megbízhatóság szempontjából, de magukhoz lépest visszaléptek. És van amiben a többiek jobbak. A felhő alapú szolgáltatások katasztrofálisan működnek, a yosemite ios közös újdonságai, az airdrop egy rakás szar pl. [link]
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #105 üzenetére
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #105 üzenetére
Hát nem enyhén.. pláne teszteknek titulálva.. na mindegy.. egyébként, ha minden megvan benne, és szereted is, akkor miért nézelődsz másik óra iránt? Csak az akku jelzés miatt?
-
SkyS1gn
félisten
válasz
gyurkikrisz #3 üzenetére
Nem függvénye egyik a másiknak, van egy mondás, mi szerint mindenből az első generáció kuka, gagyi és érdemes megvárni a 2.-at legalább míg kiforr minden. Sosem hallottad? Igaz is szinte mindíg.
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #100 üzenetére
Na jó.. valami nem stimmel... legalább 3 különböző oldalon olvastam olyan specifikációt róla, mint amit írtam.. és most ugyanennyin pedig olyat, mint amit te írtál.. Többféle kiadás van belőle?
-
Auratech
őstag
Egyszerűen a feldolgozási teljesítmény kevés és sok energiát fogyaszt-tehát az okos funkciók épp, hogy csak működnek, vagy órák alatt drámaian lemerül. Használhatatlanul rövid ideg működik.
Az órában pont az az addiktív, hogy pár hetes hordás után gyakorlatilag testrésszé válik és nem veszed le, csak egyre ritkábban. A bőröd megszokja a fedett állapotot. ha leveszed, kicsit elveszettek érzed magad az időben. Pont az a lényeg, hogy egyfajta kiterjesztett, csalhatatlan időérzékké válik, miközben tartós hordása megszokható. A napi szinten levetni szükséges óra képtelen "beleolvadni" a testképbe, minduntalan tölteni, foglalkozni kell vele.
Az okos óra ötlete kiváló. A karórák megjelenésekor is hatalmas kuriózum volt a karon hordható miniatürizált óraszerkezet, ami addig fali, polcon vagy max naponta felhúzandó zsebóraként létezett.
Az Omega és a Seiko által ismertté lett automata felhúzó rendszer újabb komfort dimenziót nyitott az digitális órák megjelenése mellett.
Ahogy egy gyűrű is szinte hozzánő az emberhez, az óra is hasonló viseleti megszokásban az igazi.Az Apple meg csinált egy óraméretű mobileszközt, ami óraként ergonómiai kompromisszumoktól hemzseg, azért, mert az izgalamas új funkciókhoz szükséges teljesítmény ma még túl sok energiát fogyaszt.
Tehát jó lesz ez, ha a mostaninál egy nagyságrenddel nagyobb vagy optimalizáltabb teljesítmény és nagyságrenddel kisebb energiaigény fogja jellemezni.1992-ben volt Atari portfolio mini pc-m (megvan) Kábé Commodore VIC20-as teljesítményt adott igazán pici méretekben. Dos, táblázatkezelő, szövegszerkesztő... 64kb-os "sd-kártya".. Viszont a legerősebb akkuval is csak 2-3 óráig bírta és a legváratlanabb pillanatban egyszerre elfogyott. Adapterre téve meg pont az az addig ismeretlen mobilitása veszett el, amiért megbocsátottam neki a gyengeségeit.
-
Parallaxis
addikt
Nincs hangszóró, mikrofon, belső tárhely, igazi operációs rendszere, stb, stb.
Látom nem ismered a készüléket, de véleményed az van
Valóban nincs hangszóró és mikrofon, de nem is akarok vele telefonálni.
Belső tárhelye van, ha jól emlékszem 4 GB.
Ugyanaz a Tizen OS fut rajta, mint a többi Gear-en és alkalmazások is telepíthetők rá. -
ctvagyok
őstag
Pedig Jobs halála óta sokkal alázatosabb a vásárlóval a cég. Nem nyomja a pofádba a korábbi apple érzés bullshitet agresszívan. A néhány hajlott iPhone-ra nem bullshit rosszul rakod a zsebedbe dumát mondták, hanem szó nélkül cserélték. Ahogy illik egy ilyen kaliberű cégtől.
-
Wesder
titán
válasz
Stanley-B. #94 üzenetére
A "fun"-ok azok akik habzó szàjjal védik az almàt, akkor is ha valami nem épp úgy van, ahogy azt ők elképzelték, ezért fun
-
Wesder
titán
válasz
Stanley-B. #94 üzenetére
Azt sem most làttam, de azt elismerte hogy a marketingre építenek anno kb 2010? asszem
-
kchris78
veterán
jo kis osszefoglalo. nekem is ez a velemenyem hogy a 42-esnek mar tenyleg miniszamitogep kinezete van, szukebb csuklon foleg, 38as nem feltuno az ember kezen. Plusz az ar.. 42-es szerintem szurkearon indokolatlanul tul van arazva... Vagy annyit szeretnenek kapni erte az eladok amennyit igazabol nem fizet ki erte csak tenyleg egy par elvetemult fan...
Mennyivel kesobb erkeznek meg neked az ertesitesek? Nekem ezzel nincs gondom, foleg ha telefon nema vagy zsebemben van tokban, par mp miatt nem veszem elo a telefont. -
Wesder
titán
Az apple egyetlen előnye a marketing, ezt Jobs is megmondta. el tudjàk adni a sz@rt a "fun"-oknak. Az első Ipod-nàl sem volt semmi új, csak bemagyaràztàk az embereknek hogy e nélkül egy senki vagy... az màs kérdés hogy egy Itermékkel sem leszel több/kevesebb. Csak azokkal van bajom, aki ennek az ellenkezőjét gondoljàk és "rajoskodnak"
NO FLAME... PEACE -
joey04
titán
az, hogy miért volt érdeklődés a termék iránt, az most lényegtelen. (megvezetés vagy mert tényleg jó. btw szerintem sem jó. de még így is jobb, mint a többi.)
az viszont kétségtelen, hogy nagy volt és a több okosórához képest most is nagy az érdeklődés.
hitvitába nem kell belemenni, ha te azt hiszed, hogy csak a megvezetés miatt fogyott enny szíved joga. nyilván bullshit ez az érvelés szerintem, de belekötni nem fogok. -
bul07
nagyúr
Ez úgyis fel lehetne tenni hogy mutass olyan céget amelynek a rajongóit/használóit így meg lehetett vezetni egy nagy részében felesleges dologgal hogy vegyék megHopp most nézem kinek a hozzászólására válaszoltam, kérlek ne válaszolj inkább áthúzom de töröltetést nem kérek, nem annyira fontos hogy belemenjek egy hitvitába
-
boost
veterán
Én 2-3 napja szereztem be egy egyhónapos órát, használtan, és tényleg meg kellett tapasztani a következőt.
Pont olyan ez az óra, mint az első generációs iPhone, minden tekintetben.
Szoftveresen
- A szoftverek még nem natívak, csak később. Talán ősztől, ezért minden lassú, tölt, kvázi használhatatlanok a thirdparty appok.
- Nincs is nagyon használható thirdparty app, kivéve a sportappokat.
- Értesítések később érkeznek meg, mint a telefonra, ezért alap, hogy ott nézem meg, oda nyúlok elöször
- A siri nagyon jó lenne, de a legtöbb esetben felajánlja, hogy köszi a kérdést, most nyisd meg a telódat, és ott a válasz, vagy ott tudod folytatni. De tényleg többet használom reminder készítése, mint a teló sirijét.Hardveresen
- Az óra merül. ha használod, montjuk az első két-három nap. Aztán rájössz, hogy aktivitásmérésen kívül kb semmire se jó igazán, ezért aztán nem is fog igazán merülni.
- Hiába mondják, hogy milyen szép ez a bumszli óra, attól még bmuszli marad. Egy szép bumszli. Pont mint az első generációs iPhone.Hordani, használni
- Annak ellenére, hogy elég sok a negatívum, mégis nagyon szerethető óra, én is nagyon megkedveltem. Olyan kis szeretnivaló. Csak tényleg azt sajnálom, hogy az aktivitásmérésen, edzésmérésen kívül kb semmire nem jó.
- Én direkt a 38mm-eset vettem, mert egyrészt szűk a csuklóm, másrészt mert a nagy méretűnek már olyan túl számítógép kinézete van. A 38as még valamennyire órás méret, nem olyan feltűnő, hogy egy számítógép van a kezeden.
- Kicsit olyan szempontból is nagyon első iPhone élmény, hogy akkor is nevetséges volt, aki olyan telefonnal futkosott ( tégla, stb), ráadásul milyen sok pénzért. Azóta kb pont kétszerese lett az iPhone ára, maga a teló sokkal vékonyabb lett, és a presztizse az egekbe szökött.Összességében pont olyan, mint egy elsőgenerációs termék. Ebből, mint az iPadből és iPhoneból is majd a 3. 4. generáció lesz a bestbuy kategória, addigra lesz egyrészt annyira elfogadott, másrészt annyira jó, hogy igazán népszerű lesz.
Még egy gondolat, hogy mennyire must have, tehát mennyire szükséges ez az eszköz:
Ha vesszük a 100%-ot, akkor
- 60%ot adok az iPhonenak, az tényleg egy must have cucc, tökéletes okosszámítógép+telefon egyben.
- 30%-ot adok az iPadnek, ami jó ha van, de ha eltünne a legtöbb iPad tulaj életéből, nem rázná meg igazán.
- 10%-ot adok az órának, kellemes ha van, mondjuk ajándékba, de bosszuságot is okoz (durván meríti az iPhone-t). Fizetni még ne fizess érte, főleg ne új árat. -
Sebhelyes
senior tag
Leszarom az Apple-t meg a Watch-ot is
-
Tibee86
nagyúr
Nemcsoda, csúnya és drága, majd 2-3 generáció múlva esetleg harmad áron.
-
Nagyon helyes.
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #76 üzenetére
Nincs hangszóró, mikrofon, belső tárhely, igazi operációs rendszere, stb, stb. Ezért, összességében inkább aktivitásmérő, mint okosóra.
-
kchris78
veterán
válasz
FATtila78 #72 üzenetére
Miért kudarc? Sokszor annyit eladtak mint amennyi Droidos órát összesen pár hónap alatt. Ezt azért közel sem nevezem kudarcnak. Eleve csak az iPhone-os emberek jöhettek be a képbe, és ez egy abszolút más kategóriájú cucc mint egy telefon, ez teljes mértékben kiegészítő termék, nem véletlenül szögezte le már az elején az Apple hogy NEM fogja külön kategóriaként kezelni a bevételében az órát. Pénzükbe meg az is belefért volna ha ingyen osztogatják annak akik megvették pénzért... Szerintem biztosan nem ebből az első generációs órából fognak kasszát robbantani - de valahol el kell kezdeni..
Szerintem ha kihozzák a watchOS2-t és írnak rá ötletes natív appokat az adhat egy új lökést az eladásoknak. A jelenlegi appok, azért hagynak maguk után kívánni valót, eleve az a megoldás hogy az alkalmazás logikája a telefonon van és csak a megjelenítés fut az órán... Nem is értem hogy ezt így hogy, de lehet időhiány volt az oka.
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #73 üzenetére
Semmivel nem tud többet a legtöbb okosóra, szóval mire is próbálsz itt utalni?
Nézz utána, majd rájössz. (mellesleg ezzel eszem ágában sincs rosszat mondani a Fit-re, egyszerűen csak nem lehet tőle mindenfélét elvárni)
Már fentebb írta, aki használja, hogy erős terhelés mellet is bőven elmegy 1 napot gond nélkül a Watch, de ezt az összes tesztben is elolvashatod. Nem olyan kritikus az akku kapacitása, mint ahogy te elképzeled.
Nem csak az Apple Watch-ra értettem, hanem a többi egynapos hősre is, van amelyik még rosszabb is nála, ilyen téren.
-
Hát ez nem tartott sokáig, részben érthető, hisz az emberek nagy része inkább a telefonon nézi meg az idő pontot, üzeneteit stb, ezeket egy órán eléggé fusztráló. Első sorba jó, de utána úgy is az emberek nagy részénél a fiók mélyén marad .
-
Parallaxis
addikt
Először is, a Gear Fitre nehéz azt mondani, hogy okosóra.. és a tudása, vagy a funkcionalitása sem terjed ki egy okosóra, vagy legalábbis egy fejlettebb viselhető eszköz szintjére
Semmivel nem tud többet a legtöbb okosóra, szóval mire is próbálsz itt utalni?
Másodszor, ha használod, nem tudtál még párhuzamot vonni a használat mértéke, és a töltési idő között, hogy ne érjenek meglepetések?
Nem, mert nem kiszámítható.
bár pl. a Gear S-t nem ajánlanám, mert az 2, néha még 3 napig is bírná
Bekapcsolt pulzusfigyeléssel kb. 4-5 óra alatt lemerül az is.
Meg egyébként is áradozol erről a fantasztikus Apple Watch-ról, mi tart vissza?
Nem használok iPhone-t. Egyéb kérés?
És még így utoljára, nem biztonságosabb úgy kilépni otthonról, hogy tudod, az órádat akár komolyan is megterhelheted, mert a nap végéig biztosan kibírja, mint egy ilyen 1(vagy még attól is kevesebb) napra tervezett órával, amit ha véletlenül túlhajtasz, akkor a nap közepén fog lemerülni?
Már fentebb írta, aki használja, hogy erős terhelés mellet is bőven elmegy 1 napot gond nélkül a Watch, de ezt az összes tesztben is elolvashatod. Nem olyan kritikus az akku kapacitása, mint ahogy te elképzeled.
-
FATtila78
tag
Borítékolható volt a kudarc. A tinik nem tudnak rajta facebookozni, selfizni, a hozzám hasonló középkorú elit meg nem fogja lecserélni a több százezres óráját. Nincs célközönség
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #56 üzenetére
Először is, a Gear Fitre nehéz azt mondani, hogy okosóra.. és a tudása, vagy a funkcionalitása sem terjed ki egy okosóra, vagy legalábbis egy fejlettebb viselhető eszköz szintjére, tehát nem kell végtelenül meglepődni azon, hogy nincs akku jelzője. Másodszor, ha használod, nem tudtál még párhuzamot vonni a használat mértéke, és a töltési idő között, hogy ne érjenek meglepetések? (bár gondolom milyen szörnyű lehet, és nehéz, lekérdezni a menüből) Harmadszor, ha ennyire szeretnéd naponta tölteni, akkor nem lesz nehéz olyat találnod a piacon.. bár pl. a Gear S-t nem ajánlanám, mert az 2, néha még 3 napig is bírná.. Meg egyébként is áradozol erről a fantasztikus Apple Watch-ról, mi tart vissza? És még így utoljára, nem biztonságosabb úgy kilépni otthonról, hogy tudod, az órádat akár komolyan is megterhelheted, mert a nap végéig biztosan kibírja, mint egy ilyen 1(vagy még attól is kevesebb) napra tervezett órával, amit ha véletlenül túlhajtasz, akkor a nap közepén fog lemerülni? De, ha az Apple csinál valami hülyeséget, azt ilyesmivel mindig ki lehet magyarázni.. gratulálok. Őszintén csodálom, hogy egy ilyen Gear Fit-et egyáltalán közel engedtél magadhoz..
-
tothmaxy182
őstag
válasz
tothmaxy182 #63 üzenetére
Bocs, kifutottam a szerkesztési időből.
Szóval azt azért még hozzá tenném, hogy én egyáltalán nem akarom leszólni az iWatch-ot, vagy isteníteni a többi órát, mert a szememben mindegyik egy felesleges plusz kacat, amit cipelni kell, vigyázni kell rá, plusz tölteni, stb.
Egyszerűen azt gondolom, hogy egyik sem jobb a másiknál. Viszont az almától ennél mindenképpen többet vártam volna, mert ez egy rohadt drága, középszerű cucc lett. Persze ha okosórára vágysz, és iPhone-od van, akkor nincs mit tenni...(#66) Parallaxis:
Akkor legyen így!
(#65) Misi1979:
Utána nem adod nekem a Rolexedet ajándékba? Úgysem lesz már rá szükséged!
-
Parallaxis
addikt
válasz
tothmaxy182 #63 üzenetére
Oké, akkor kezdjük azzal, hogy definiálod a "kivitel" szót. Mit értesz ez alatt?
Szerintem olvass pár tesztet, meg nézd meg élőben.
Nem véletlen, hogy a svájci, óraipari szakemberek is első osztályú kivitelezésnek tartják (én nem vagyok szakértő, így az ő véleményüknek hiszek).Ezen kívül nem mondtál róla rosszat.
Ormótlan jószág, semmiképpen nem kéne, az előd Gear 2 szerintem sokkal szebb és óraszerűbb, de ott is vannak hiányosságok bőven.
Az iWatch egy elég gyermeteg próbálkozásnak néz ki egy 360 mellett (láttam, tapogattam a kettőt egymás mellé téve), se anyaghasználatban, se összeszerelésben nem jobb nála.
Volt nálam pár napig Moto 360, ötletem sincs, hogy mire alapozod ezt a véleményed.
-
Misi1979
őstag
válasz
tothmaxy182 #63 üzenetére
"Ezen kívül nem mondtál róla rosszat. Erre meg azt mondom, hogy egy minőségi órához képest az iWatch is egy kvarcjáték benyomását kelti."
Ez baromság.
Második Rolexemet nyúzom, emellett jópár másik nagy márkával rendelkezem (IWC, Omega stb.), de az Apple Watch (nem a sport) meggyőzött élőben. Megvárom az új generációt és biztosan veszek egyet.
Bár a Moto360 most valamelyik áruházban mintha akciós lenne, kb 60ezerért láttam prospektusban, annyiért azért nem rossz.
-
tothmaxy182
őstag
"azt figyelembe kellene venni hogy az iPhone integráció melyik órával mennyire működik? Mert ha teljeskörű integrációt akar az ember akkor nagyon nincs alternatíva a Watch mellett... Hogy tudnék egy Urbane-t használni mondjuk iPhone mellett??"
Ez így van, ahogy mondod. De ilyen alapon akkor nincs miről beszélni, mert úgy sem tud a júzer mást használni.
Ez olyan, mint az OP-rendszerek összehasonlítása. Ha iOS-t akarsz, úgyis iPhone-t kell venned, de attól még össze tudod hasonlítani az iOS-t az Androiddal. -
tothmaxy182
őstag
válasz
Parallaxis #57 üzenetére
"Kivitelben egyetlen konkurens termék sem ér fel vele"
Oké, akkor kezdjük azzal, hogy definiálod a "kivitel" szót. Mit értesz ez alatt?
Pebble:
A kapcsolat megszakadásos dologról nem tudok nyilatkozni, lehet, hogy egyedi eset. Vagy a telefon is lehet ludas.
Amúgy meg teszi a dolgát, amire egy okosóra való. Mit vársz el még egy okosórától? És ahogy mondtad, a Pebble Steel nem gagyi műanyag.Gear S: "A kivitel meg műanyag és gumi, minőségi órához nem merném semmiképpen sem hasonlítani."
Ezen kívül nem mondtál róla rosszat. Erre meg azt mondom, hogy egy minőségi órához képest az iWatch is egy kvarcjáték benyomását kelti.
"Az Android Wear-t hagyjuk szerintem, sok mindenre a jelenlegi állapotában nem jó."
Ebben egyetértünk. Kb ugyanannyira rossz és kezdetleges, mint az iWatch szoftvere. Ott egyedül a főképernyő az ami újat mutat, de sokan panaszkodnak arra is, hogy zavaró."Ezen azért jót nevettem, ha nem haragszol."
Ahogy fent kértem, írd körbe, hogy mit értesz kivitel alatt. Mert ezek szerint nem ugyanazt értjük alatta. Az iWatch egy elég gyermeteg próbálkozásnak néz ki egy 360 mellett (láttam, tapogattam a kettőt egymás mellé téve), se anyaghasználatban, se összeszerelésben nem jobb nála. De erre majd visszatérünk, miután leírtad, hogy mit jelent nálad a "kivitel" szó.
-
kchris78
veterán
Meg.. Van olyan ember akinek nem a mechanikus (Rolex.etc) óra az "igazi".. Én csak azért nézek tisztelettel ezekre az órákra mert vannak akik annyi pénzt kiadnak rájuk, meg tudom mennyi kézimunka van azokban amik tényleg sokba kerülnek, de számomra nem érnek annyit azok az órák, én nem venném fel őket.
-
kchris78
veterán
válasz
tothmaxy182 #55 üzenetére
azt figyelembe kellene venni hogy az iPhone integráció melyik órával mennyire működik? Mert ha teljeskörű integrációt akar az ember akkor nagyon nincs alternatíva a Watch mellett... Hogy tudnék egy Urbane-t használni mondjuk iPhone mellett??
Másik: sok emberke idejön és megírja a tutit hogy milyen szar pedig közben még élőben a kezében sem volt.. Meg NEKI nincs rá szüksége ergo elhibázott a termékvonal, bukta, kész, az Apple a pokolba lovagol
.
-
kchris78
veterán
volt neked ilyen vagy csak írsz az üzemidőről konkrét info nélkül? Nekem a kisebb óra van aminek kisebb az akksija. Ha csak a karomon van és néha megnézem akkor reggeltől estig kb. 35%-ot merül. Ha használom futás/bicajozáskor amikor folyamatosan méri a pulzust is akkor fogy 60%-ot egy nap. Naponta kell tölteni de a napot azt ha nincs extrém használat kibírja és fél év múlva is ki fogja bírni.
-
#56573440
törölt tag
-
Parallaxis
addikt
válasz
tothmaxy182 #55 üzenetére
Az iWatch minden paraméterében átlagos, gyakorlatilag semmiben sem nyújt kiemelkedőt (főleg tudásban és kivitelben nem).
Kivitelben egyetlen konkurens termék sem ér fel vele, ezt dőreség vitatni, mikor ezt óraipari szakemberek ismerik el.
De nem hiszem, hogy tudnál sok mindent mondani, amit nem tud, viszont van pár dolog, amit egyik másik konkurens termék sem ismer."pl a Pebble-nek az üzemidő"
És itt abba is hagyhatjuk az előnyöket.
A Pebble Steel még kinéz valahogy, de a többi ultragagyi műanyag játékszer, a működést meg hagyjuk, mert ahány ismerősöm vásárolt ilyet, az mind már a fiókban tartja, mert megbízhatatlan (állandóan megszakad a kapcsolat a telefonnal).a Gear S-nek a SIM foglalat, a beápített GPS, a telefon nélküli működés
A GPS valóban jó, a többit hagyjuk. A SIM minek, főleg, hogy telefon nélkül nem igazán használható (be sem tudod üzemelni a megfelelő típusú Samsung eszköz nélkül). A kivitel meg műanyag és gumi, minőségi órához nem merném semmiképpen sem hasonlítani.
De pl egy Moto 360, vagy egy Watch Urbane is hozza az átlagos dolgokat
Az Android Wear-t hagyjuk szerintem, sok mindenre a jelenlegi állapotában nem jó.
plusz kivitelben agyonveri az iWatchot
Ezen azért jót nevettem, ha nem haragszol.
---
Gear Fit-et használok és jelenleg nézelődök, hogy mire tudnám leváltani, ami aránylag minőségi órának néz ki és legalább azt tudja, mint ez. Hát egyelőre nem találtam ilyet.
Ami szóba jöhetne, az az LG Watch Urbane (csakis az, mert Android Wear-es nem kell), de az itthon nem lesz kapható, vagy az Alcatel OneTouch Watch, de ott a kijelző és a nehézkes giroszkóp érzékelés ami nem tetszik. -
Parallaxis
addikt
Mármint a TE kommenteddel?
Tudod, én használok ilyen eszközt (Gear Fit) és utálom, hogy nem lehet tudni, mikor merül le, mert akku kijelzés alapból nincs (menüből lekérdezhető) és az üzemidő teljesen változatos a használat függvényében. Hol 1 nap, hol 4 nap, nem lehet tervezni vele. Akkor így inkább minden este ráteszem a töltőre és nem ér meglepetés. Akkor meg miért is probléma más készüléknél, ha este tölteni kell?
-
tothmaxy182
őstag
válasz
Parallaxis #42 üzenetére
"Annyira "jó" termék ebben a témakörben még nincs, de a konkurens termékekhez képest tudásban és kivitelben az Apple megoldása van az első helyen per pillanat."
Ez szerintem egyáltalán nem igaz. Tudásban? Kivitelben? Szinte bármelyik gyártónak tudok olyan óráját mondani, ami tudja a iWatch paramétereit, és valamiben jobb is annál.
Az iWatch minden paraméterében átlagos, gyakorlatilag semmiben sem nyújt kiemelkedőt (főleg tudásban és kivitelben nem). Tényleg nincs úgymond "jó" termék még a piacon, de más gyártók is szinte mindenben hozzák az átlagot, plusz néhánynak vannak elég komoly előnyei is. pl a Pebble-nek az üzemidő, a Gear S-nek a SIM foglalat, a beápített GPS, a telefon nélküli működés, stb. De pl egy Moto 360, vagy egy Watch Urbane is hozza az átlagos dolgokat, plusz kivitelben agyonveri az iWatchot. Szóval szerintem nagyon nincs első helyen az Apple cucca, semmilyen szempontból...És akkor árról még nem is beszéltem, meg azt szerintem inkább hagyjuk is...
-
ctvagyok
őstag
válasz
Parallaxis #50 üzenetére
Attól még közel bukás apple szinten. Akik azt írták bukás az s6, az ide miért nem írja ugyanazt? Az 5c - ből is elment jó sok millió, de maga az Apple is bukásnak titulálta.
Ha konkurencia sikeréről olvasni, akkor az Apple a mérőszám, ha az Apple "bukásáról" akkor persze fordítva. Csak a kettősmérce.Ez nem zárja ki , hogy a következő generáció valóban jó is lesz.
-
doooo
veterán
válasz
Parallaxis #48 üzenetére
"A napi töltés egyébként számomra életszerűbb, mint a 2-3 napos, mert a normál napi rutinba beilleszthető, este felrakod töltőre és kész. Ha 2-3 napig bírja, akkor meg figyelned kell mikor hogy áll, mert esetleg pont a nap közepén merül le, ami egy óránál eléggé gázos."
Ezzel el is érkeztünk a mai nap mélypontjára.
-
#40359168
törölt tag
Most tartunk cca. 50 kommentnél, kíváncsi vagyok, a hozzászólók közt hány Watch-használó akad.
-
blagolf
senior tag
A legmániákusabb Apple fanatikusok megvették (1,5millió) azt ennyi.
-
Parallaxis
addikt
A kivitelbe miért tartozna bele az akku idő?
Egyébként ahogy fejlődik a szoftver úgy változik az akku idő is. A Moto 360 is megjelenéskor jó ha kibírt 6 órát, most meg már elketyeg akár két napot is.
És ezeket nem úgy kell nézni hogy leteszem egy asztalra és hozzá se nyúlva mikkor merül le, mert minek a funkciók ha energia spórolás miatt nem lehet használni
A 18 órát úgy adják meg, hogy használod is rendesen közben.
A konkurens termékek pl. nem monitorozzák folyamatosan a pulzusod, mint az Apple órája (pontosabban, a Samsung Gear-ek igen, ha aktiválod a fitness funkciókat, de akkor az le is merül pár óra alatt).A napi töltés egyébként számomra életszerűbb, mint a 2-3 napos, mert a normál napi rutinba beilleszthető, este felrakod töltőre és kész. Ha 2-3 napig bírja, akkor meg figyelned kell mikor hogy áll, mert esetleg pont a nap közepén merül le, ami egy óránál eléggé gázos.
Értelmes dolog akkor lenne, ha legalább 2-3 hónapig elketyegne egy töltéssel, de ez ma még nem megoldható ilyen funkcionalitás mellett. -
bul07
nagyúr
válasz
Parallaxis #42 üzenetére
Kivitelbe beletartozik az aku idő is
És abban nem igazán fényes, mert oké hogy az elején bír egy napot de mi lesz fél egy év múlva mikkor használódik az aksi, fog 10-12-14órát bírniÉs ezeket nem úgy kell nézni hogy leteszem egy asztalra és hozzá se nyúlva mikkor merül le, mert minek a funkciók ha energia spórolás miatt nem lehet használni
Na de mindegy mindenki maga dönti ell hogy mire dobja ki a pénzétt
-
Elpresidente
tag
válasz
Jeanne d'Arc #45 üzenetére
az biztos, hogy nem fog. Esetleg akkor, ha kijön az utód.
-
Rohamosan csokkenhetne az ara is.
-
Dhampir
félisten
Mérjen vérnyomást, pulzust, szaturációt. mellkasra helyezve EKG-t, légzésfunkciót (mikrofonnal).
Legyen benne reanimációs funkció is. Szervezze meg a Marsra áttelepülést. Képes legyen a tündérek, ufó, jeti, nagyláb és az emberszabású, de rossz szándékú főnök észlelésére.
-
petipetya
nagyúr
"Rohamosan csökken az érdeklődés az Apple Watch iránt"
Miért, volt egyáltalán érdeklődés iránta?
-
Parallaxis
addikt
Csak az a baj hogy nem azért add ell annyit mert anyira jó terméket állított ellő a többiekéhez képest, hanem azért mert Apple termék
Annyira "jó" termék ebben a témakörben még nincs, de a konkurens termékekhez képest tudásban és kivitelben az Apple megoldása van az első helyen per pillanat.
-----
Misi1979
"Órabolond" vagyok, a Withings megoldásáról írtam egy nagyonrövid szösszenetet: link
Viszont: már rendelhető a Frederique Constant megoldása, ha tényleg svájci okosórára vágyik az ember:Amíg a notifikációk megjelenítése nem megoldott, addig számomra ezek nem sokat érnek.
-
bul07
nagyúr
válasz
Parallaxis #38 üzenetére
Csak az a baj hogy nem azért add ell annyit mert anyira jó terméket állított ellő a többiekéhez képest, hanem azért mert Apple termék
Ha egy nevesebb Kínai gyártó hozta volna ezt az órát akkor jelentősen kevesebb fogyott volna, és a 1napos üzemidőt boldog boldogtalan szidta volna
De hogy apple dobpta piaca egyből hú de jó használható eszköz lettÉs a fanatikusokkal az a baj hogy egyszerűen nem tudják elfogadni hogy az ő szent márkájuk is tud kevésbé jó terméket gyártani
-
Parallaxis
addikt
válasz
Mp3Pintyo #18 üzenetére
Bár tulajdonképp...legyen vízálló,mutassa a hívásokat,üziket,menjen egy hétig és kész
= Pebble Time
Pulzust nem mér és szerintem brutál ronda szegény.
A Pebble Steel legalább órának néz ki, nem egy műanyag játékszernek, de azzal is rengeteg a probléma.--
mazsi1911:
Imadom a sok gyulolkodo magyart!
A legszebb öröm a káröröm, csak az a gond, hogy az ide írogató emberkék nem értik meg, hogy még ezzel a csökkenő eladási mennyiséggel is az Apple adta és adja el a legtöbb okosórát, a többi gyártó a közelében sincs ezeknek az eladásoknak sem.
Szóval lehet, hogy csökkennek a számok, de ez ebben a termékkörben még mindig óriási sikert jelent (csak ha ezt így kifejtenék, akkor nem kattintana a sok hater és megmondóember).
-
mazsi1911
aktív tag
Imadom a sok gyulolkodo magyart! Szerintem is bena ez az ora és sosem fogok venni, de azert emberek ami itt megy megint.
Gyulolkodjetek csak, abba hal bele a legtobb ember, és amiatt szulettek a plakatok is. Gratulalok!
-
alkatraz3000
senior tag
Engem továbbra sem izgat , pedig Apple fán vagyok. Érdekes, egy jo barátom sem volt nagyon érdekelt benne, de aztán beadta a derekát. Szerinte brutálisan jol sikerült, es imádja hasznalni (pl Philips hue) , de nem találkoztam vele, mióta meg van neki.
Ilyen árban meg inkább szepitem az autót, vagy hozzadobok az eladott iphonehoz, hogy vegyek újat.
-
hbarnabas01
tag
válasz
twollah1976 #30 üzenetére
Pontosan. Mondjuk az enyém asszem 14 volt, és analóg, de "10 évig bírja elemmel". Hogy mennyi lesz abból a 10 évből, azt nem tudom, de ha 7-8-nál kell óráshoz cipelnem, nem fogom beperelni őket
Egyébként rettentő elegáns, egy sima pólóhoz ugyanolyan jól illik, mint egy inghez/öltönyhöz, nem úgy, mint az okosóra. -
atike
nagyúr
....bárkit is meglepett ez a hír...?
Még 1-2 generáció fog kelleni ahhoz, hogy kiforrja magát...
-
bul07
nagyúr
A név miatt megvették sokan az elején , de mára még a fanatikusok is rájöttek hogy így ebben a formában nem sok értelme van
És a legfőbb ellenérv a jó esetben egy napos üzemidő.
Szerintem jövő tavasszal jön a következő eresztés
Amúgy azok akik megvették számoltak vele hogy jó esetben két év és lehet kukázni, mert ki fogja nekik cserélni az akkumlátort benne
-
anulu
félisten
ha legalább annyit kibírna 1 töltéssel, mint az iPhone6-om, akkor sokkal jobban érdekelne...
-
twollah1976
őstag
Lehet én vagyok a maradi, de nekem jó a 4-5 ezer forintos alap Casio óra.
Felrakom a csuklómra, mutatja az időt, ha látom, hogy "sápadt" az LCD kijelző akkor elviszem az óráshoz és kicseréltetem benne az elemet (ez úgy 2-3 évente!!! történik). -
Hieronymus
veterán
Azt gondolom, hogy a második generációt is kihagyom, talán majd a harmadiktól lesz érdekes. Sőt a konkurens termékek sem keltették fel eddig az érdeklődésemet.
Remélem kialakul egy a divaton túl is értéket képvelő okosóra kínálat. -
ctvagyok
őstag
Egészség tudatos embernek nincs gond a vérnyomásával. Nem vérzik el biciklizés közben. Még érzi a gázszagot. Ha CO2 ki jelzés lenne akkor már úgy is halott. Ha a co jön, akkor esetleg. De ennek is mi a valószínűsége? Technika nem tudja pótolni a józan eszet, akárhogy is szeretnénk. Ennyi erővel legyen terrorista figyelő apple óra. Aztán az is életet menthet...
-
nord_
veterán
A jelenlegi okosórák közül egyedül a Withings megoldását tartom életrevalónak. Klasszikus dizájn, több hónapos készenléti idő, aktivitás-mérés (gyaloglás, futás, úszás), alvás minőség mérése, ébresztés rezgéssel. Ennyi pont elég.
Szeretem az Apple termékeket, de ha órát vennék, azt nem tőlük választanám. -
joey04
titán
Ha ilyen "szarul" fogy miért nem árulják több országban?
-
SkyLine3000
addikt
Én ezt az okosóra dolgot abszolút feleslegesnek tartom. Ez megint csak pénzlehúzásra jó. Egyszerűen nincs olyan élethelyzet, ahol tudnám használni. Meg h ezt is töltögessem minden nap... Vicc!
-
Auratech
őstag
A tehetősebb átlagemberek egészségtudatosak. Ha instant-on lehetőség van, megmérik a vérnyomásukat.
Például elég hasznos lehet, ha valaki otthon ül és a szól a karórája, hogy bocsi 98-ra ment a pulzusod, a szaturációd csökken, vérnyomásod nő, miközben nem mozogsz. Elzártad a gázt? CO, CO2 veszély!
A karóra működhet afféle personal blackbox módon is, ami csak hurokban rögzít és adott riasztáskor készít mentést. A hely nem akadály. Van 512 Gb micro sd is.
A lényeg a folyamatos érzékelés és ebből mintázatok alapján a veszélyhelyzet észlelése, előrejelzése.
pld. Bringázol. Megy a sport üzemmód, aztán eltaknyolsz bevered a fejed, bebólintasz, miközben esetleg a fogaskerék feltépte a bokád és folyik a véred.
Az óra érzékeli a a nem életszerű lassulást, érzékeli, hogy hirtelen vérnyomás ingadozás van, pulzus, légzésritmus anomália. Aztán csökken a vérnyomás, emelkedik a pulzus, kihagy a légzés. No ilyenkor mehet a riasztás az APPLE Healt Sentinel szolgáltatásba, ha a rezgés-hang visszjelzés után sincs deaktiválva az órán.
A szolgáltatás meg riasztja a mentőket, akik a rögzített adatok, tevékenység profilja alapján küldik a kocsit a GPS koordinátára. Esetleg bevonva az adott hely közelében lévőket cellainfo alapján+gps az elsősegélybe..
Ez csak egy példa a jövőből.. -
Thaaleum
aktív tag
Én annyira erőltetettnek érzem az egész okosóra-hypeot... Jelen formában ezeknek az eszközöknek semmilyen gyakorlati hasznuk nincs, vagy ha van is, nem ilyen áron.
Egyébként szerintem az alma még örülhet is, hogy ennyi eszközt sikerült elgurigázniuk ilyen horror árcímkével. -
BandiHUN
veterán
az OLED pont alkalmas a hosszú üzemidőre,a Galaxy Gearem alap fekete-fehér minimál órával éjjel töltve is este még 100%-on tud lenni...és simán kicsikarok belőle 5 napot is.
De ha azt akarom,hogy csillivilli szines kép,akkoris megvan a 3 nap.Még úgyis,hogy a gesztus miatt sokszor bekapcsol nem óramegnézős szándékra is,pl.cigi közben.A hardver abban is több,mint elég,wifi nem kell(de BT-n megkaphatja a netet),GPS órába szerintem...(bár megkaphatja a telótól is),nem akarok rajta Asphalt-ot játszani,bár pl.mali400MP4 hajtja,mint a tabomatés ez egy régi Gear.
-
hemaka
nagyúr
1,5 milla db azért nem rossz...
-
BandiHUN
veterán
Legyünk reálisak.Az emberek 95%-ának elég lenne ebből az,hogy legyen VÍZÁLLÓ,tökmindegy,miféle IP számmal,lehessen benne úszni,mint az 500ft-os mű Casióban is lehetett 20éve,legyen vezetéknélküli töltés,pulzus,és tegye a dolgát sokáig.Bár tulajdonképp...legyen vízálló,mutassa a hívásokat,üziket,menjen egy hétig és kész
-
kbyte1024
veterán
És még igy is gyagyara verte a konkurenciát
-
hbarnabas01
tag
Engem az lepett meg, hogy majdnem kétezer ember költött 10000 dolcsit rá...
-
Auratech
őstag
Hegyeket adnának el, ha legalább egyhetes akku üzemidővel és teljes vízállósággal bírna 100m mélységig.
Mérjen vérnyomást, pulzust, szaturációt. mellkasra helyezve EKG-t, légzésfunkciót (mikrofonnal). Ezek megoldhatók. Legyen brutálisan tartós.
Akkor vennék minden további nélkül.- Szemüveg:
Az Oakley-vel kellett volna megterveztetni. Auto ill parancsra sütétülő lencsével. 2 db nagylátószögű 20MP kamerával, amit visszavetít a lencsékre. Nagyító, távcső, éjjellátó üzemmódban Sztereó QHd megjelenítővel. 3D mélységérzékeléssel. Beépített érzékeny, fókuszálható 3D mikrofonrendszerrel. 10-20x magasabb számítási kapacitással. Szóval ami a látást-hallást, memóriát kiterjeszti a biológiai korlátok fölé.
Kábé az a gond vele, ami a korai laptopokkal volt. Nehéz, hamar fárad, kényelmetlen...féloldalas...
Még kábé 2-3 év, mire a hatékonyság megfelelő lehet a látható fejlődés mellett..
Ja és valamilyen szintű offline AI. -
etohun
aktív tag
Még ha szép lenne, akkor biztos sokan meggondolnák, hiszen nem utolsó szempont egy óránál. Most mégis, hogy nézne ki egy üzletember ezzel a kezén? Vicc és nem fér a fejembe, ki volt az a mérhetetlenül nagy jampi, páva,(nem is fojtatom), aki 10000 dollárból nem egy svájci órát vett magának, hanem, egy amúgy jelenleg értelmességében megkérdőjelezhető dologra, ami tulajdonképp csak egy státuszszimbólum költötte el azt. Egyébként igenis lesz jövője ezeknek az eszközöknek. Hizek benne, hogy néhány év múlva elterjednek a viselhető eszközök.
A szemüveg sem volt rossz elgondolás, csak még idő kell neki. Én nem kukáztam volna ki a google helyében.
-
Mr.Silkó
veterán
+1 ember, akit teljesen hidegen hagy az okosóra.
(#9) babkukta >
Touch-ko kolléga úgy érzem, hogy az Apple - ökoszisztémával fog érvelni.
-
babkukta
senior tag
Szerintem elég gáz lett...nem is csoda. Megvették a fanatikusok, másnak meg nem kell. Csúnya is, drága is, mit vártak?
Persze gondolom mindjárt jön vki, aki elmondja, h ez mennyivel jobb, mint a konkurencia. Itt nincs kamera, így ilyen előnye már nincs, de vmit biztos fel lehet hozni mellette -
tothmaxy182
őstag
Nem is értem miért. Hisz szinte ingyen kapunk egy számtalan dologra használható eszközt...
-
ctvagyok
őstag
Eddig tartott a hype? Remélem ezek végleg megbukott a drága és értelmetlen okosóra vonal. De persze csak álmodozom.
-
kortic
tag
Bármi flame-keltés nélkül az Apple Watch is csak egy a sok kiforratlan okosóra között. Ami újdonságot vagy egyedi megoldást nyújt azt egy-két funkció hiánya pariba hozza a konkurenciához. Nem az Epült akarom fikázni, úgy az egész okosóra termék kategóriának fejlődésre van szüksége.
-
#16820480
törölt tag
Hova jönne a második generáció? Most tavasszal jelent még csak meg az első
-
bollokcs80
Korrektor
Lehet, hogy sokan rájöttek hogy a tudása nincs arányban az árával?!
(Bár ez igaz némely Andoridos ketyerére is....)
-
gyurkikrisz
őstag
3 hónapja jelent meg, és valakik máris inkább a következőre várnak? rendben...
Új hozzászólás Aktív témák
- Miért álltak az oldalak egy hétig, mi történt?
- Haladó fájlrendszerek, de mire jók? Ext4 vs Btrfs vs ZFS vs APFS
- Milyen notebookot vegyek?
- Házimozi haladó szinten
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Star Trek
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Borotva, szakállnyíró, szakállvágó topic
- Steam topic
- Tudományos Pandémia Klub
- További aktív témák...
- LG 65C3 - 65" OLED evo - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox!
- Update 07.30. - Bomba árak 2025-ben is! Üzleti - Consumer laptopok DELL FUJITSU HP LENOVO
- Bomba ár! Dell Latitude E6530 - i5-3GEN I 4GB I 500GB I HDMI I 15,6" HD+ I W10 I Garancia!
- LG 65C4 - 65" OLED evo - 4K 144Hz - 0.1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync - HDMI 2.1 - 1000 Nits
- Bomba ár! Dell Latitude E7240 - i7-4GEN I 16GB I 256SSD I 12,5" HD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!