Új hozzászólás Aktív témák
-
Mikortól lesznek elérhetőek az új CPU-k itthon is

-
válasz
Petykemano
#9010
üzenetére
Alap dolgokra már mac miniket használok (M1,M2). Lehet, hogy réteg igény, de nagyon hálás tudok lenni, amikor a szkennelt képről kijelölöm a szöveget és hibátlanul a vágólapra másolja. Ezt ha jól tudom a neual engine blokkal csinálják almáék. Nem akarom lekicsinyíteni, de ilyen "alap" dolgot, azért implementálhatnának legalább nem

Vagy a saját OS hiányában ehhez már kellene a Microsoft is, így meg már macera?
-
válasz
Petykemano
#5974
üzenetére
Érdekes okfejtés.
Az Apple korábbi törekvéseit nézve fontos szempont lehet a számukra, hogy ha több gyártónál is elérhető kvázi ugyan az a technológia (TSMC, Samsung), akkor igyekszik mindkét félnél pozíciókat szerezni a beszállítói lánc diverzifikálása és ezzel párhuzamosan az árak letörése miatt.
Az, hogy erre ráfázik (Qualcomm vs Intel modemek) arról ritkán hallani.
-
válasz
S_x96x_S
#5414
üzenetére
Kellenek igen. Átfutottam a tesztet, de nem derült ki, hogy milyen fogyasztási limitek közé voltak a cpu-k szorítva. Továbbá érdekelne az is, hogy a tesztelt alkalmazásokat mennyien használják, mert a gimpen kívül még a többiről nem hallottam (tudom az én szegénységi bizonyítványom).
Az is megeshet, hogy felületes voltam a cikk olvasásakor
-
Sziasztok! Nem találok semmi infót, hogy mikor lehet kapni a ryzen 4700 vagy 4750 verziót. Augusztusban volt 1 hétig elérhető, azóta semmi. Cégbe kellene 12db.
Húgomnak 4500U-t akartam venni mini pcben, de azt sem kapni.
Tudtok ezekről valamit

-
válasz
Petykemano
#3783
üzenetére
-
válasz
Petykemano
#1765
üzenetére
Mini pci-e wifi "kártya". Logikus okfejtés, de már válaszoltak előttem.
-
válasz
Petykemano
#1758
üzenetére
Most raktam össze egy ilyet.
Wifi csatlakozót antennát ne is keress, az csak intel verzió.
Kártyát elvenni kell mindkettőbe.Fentiektől eltekintve nekem minőséginek tűnt. Adnak hozzá cpu hűtőt, ami befér a házba, az a gyáritól is kisebb.
Nem “erőgépekhez” való.
-
válasz
Petykemano
#1127
üzenetére
10% teljesítmény növekmény 1 szálra vetítve azért nem olyan rossz

-
válasz
Petykemano
#1039
üzenetére
Max 560$

699$ az sok

-
Nem biztos, hogy a konkurencia témába vág, de szerintetek mit fog erre lépni az intel

Árat csökkent majd? -
válasz
Petykemano
#983
üzenetére
Kár lenne, ha a 16 magosnak nem lenne meg az 5Ghz turbó.
De legalább lesz 16 magos, illetve ezen számotás alapján előbb utóbb jöhet egy jobban sikerült 3850 széria.
-
Sziasztok!
Olvastam a neten az árakra vonatkozóan több spekulációt. 3850X esetén ~500$ és ~560$-ba "szaladtam" bele. Mit gondoltok, ennek a forint ára mennyi lesz

-
válasz
Petykemano
#758
üzenetére
Jól gondolom, hogy itt is probléma, mint az apple A procik kapcsán, hogy erős persze, de ha x86 kódot kell futtatni, akkor ez mit sem ér, tehát nagyon speciális esetben (nyilván a szerverek világa lehet ilyen) jön ki “matek”

Új hozzászólás Aktív témák
- Béta iOS-t használók topikja
- Legyártotta az első wafert a TSMC arizonai gyára az NVIDIA számára
- Milyen okostelefont vegyek?
- iPad topik
- Hardcore café
- Robotporszívók
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- eBay-es kütyük kis pénzért
- További aktív témák...
- GAMER PC - Ryzen 7 5700x, RTX 3070 Founders, 32 gb RAM
- Eredeti Lenovo 90W szögleges laptop táp + kerek átalakító egyben eladó
- iPad Air 4. Gen 2020 (Wi-Fi+Cellular 256GB Space Gray) Garanciával, üzletből
- Csere-Beszámítás! Playstation 5 Slim Digital edition konzol.
- Samsung Galaxy A55 5G 128GB 8GB Dual Awesome Lilac, Garanciával, Üzletből
- Samsung Galaxy A16 / 4/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Ganacia / BONTATLAN NULL Perces!
- OLCSÓBB 10.13.! Dell Latitude Precision XPS Üzleti gépek, 2-in-1 gépek, Vostro 8-12. gen.
- 142 - Lenovo LOQ (15IAX9) - Intel Core i5 i5-12450HX, RTX 4060 (ELKELT)
- CPU: 2 x Intel Xeon(R) E5-2650L v2 1.70GHz, 40 vCPUsvv, 256 GB DDR3 RAM
- Nvidia Quadro M2000/ P2000/ P4000/ RTX 4000/ RTX 5000/ RTX A2000
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő







