-
Fototrend
Ebbe az összefoglalóba kerülnek át azok a kérések amelyekhez nem sikerült időben megfelelő forrásképet találni!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Peterson_
addikt
Nem tudom, hogy a többiek mit szólnak hozzá, de szerintem talán jó lesz. Ha kivárod, megcsinálom, csak ezer a dolgom, na meg Alphonse is elvitt vagy két órát az életemből potyára.
orichalcos:
-A forrás teljesen mindegy, egyiken sem lesznek jobbak az arányai.
Esetleg chibi ábrázolásban lenne értelme. -
oriic
HÁZIGAZDA
-
Peterson_
addikt
/
_ 
Szia!
Mindent elkövettem, de ez így elég necces volt.
Totál újrarajzoltam, amennyire lehetett levágtam, átalakítottam a testét, módosítottam az arányain amennyire csak lehetett.
Így is nagyon széles, de annyira egyben van a feje a testével, hogy a végtelenségig nem nyújthattam/kicsinyíthettem a páncélt.
A vörös minta ekkora méretben teljesen felejtős.-Én a középsőt ajánlanám, ha tetszik egyáltalán, és átengedik.

-
Peterson_
addikt
Ez sem lesz, csak neked, azért egyéni arckép

Egyébként pedig jobb, bár alaposan át kell szabni, a vállát pedig a le kell kicsinyíteni amennyire lehetséges. A szem meg bármilyen színű lehet, az már tényleg a legkevesebb.
A mintából nem tudom mi látszódna kicsiben, de egy próbát megérhet a dolog. -
Peterson_
addikt
Megelőzve a félreértéseket: A megszűnő arcot már most felejtsd el kérlek, biztos, hogy nem lehet.

Aki null kilométerrel kér arcképet, még majdhogynem megértem, hogy vadabbnál vadabb elképzelésekkel áll elő-ja nem, hisz ott a teljes szabályzat, amit elvileg mindenki elolvas
- , de akinek már van, ráadásul nem is az a veszett régi, hanem már az újabb formai követelményeknek eleget tevő képpel rendelkezik csak fel kell tűnjön mi megvalósítható és mi nem.
Félreértés ne essék, most nem konkrétan csak neked szól, csak pont nálad szúrt szemet az a fél mondat.Alphonse-ról amúgy is találni száz meg száz jobb forrást, tekintve, hogy alapból rajzolt karakter.
Az ilyesféle ábrázolás pont idegen a karaktertől, meg a FMA-tól is. -
crey
addikt
Nem mondom hogy lehetetlen belőle arcképet gyártani, de ez macerás azért. Főleg mert a vállát el kell felejteni, az tuti nem kerül a képre ebben a formájában, meg ugye szokás szerint 0-ról át kell rajzolni az egészet. Ettől függetlenül arányaiban jó, és ugyan nem igazán rajzos, de könnyen megfogható kontúrjai vannak.
Ha lesz egy kis időm (egy gramm sincs), akkor legyártom neked. De ez akár 2-3 hét is lehet mire odajutok.
-
-
-
Új hozzászólás Aktív témák
Ne felejtsd el megnevezni (a linkelt topikban) az új arcképedet!
● fotóból nem készítünk avatart!
● részletes szabályok itt
● arcképgyárosok kérései
● arckép kereső
● nevezd meg az elkészült arcképedet
- 3D nyomtatás
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Honor 200 - kétszázért pont jó lenne
- Androidos tablet topic
- Autós topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl
- Annyira azért nem egyedi tervezésűek a Steam Machine fő komponensei
- E-book olvasók
- Milyen hangkártyát vegyek?
- További aktív témák...
- Ryzen 7 5800X3D + Strix B550-A + 32GB Corsair Dominator + RX 7900 XTX NITRO+ 24G + 1200W 80+ plat
- HP ZBook Fury G8 - RTX A3000 - ajándék dokkolóval és laptop hűtővel
- Heatkiller Tube 100 D5 - full extra
- Gigabyte AORUS 17 - i7-12700H - RTX 3070 Ti - 32GB RAM - 1TB M2 SSD -FHD 360H- eredeti csomagolásban
- DDC Pumpa kiegészítők: top, bottom (hűtőborda), tartály,
- Hibátlan, megkímélt! II Lenovo ThinkPad T540p II i7-4800MQ I GT 730M I 8GB I 240 GB I 15,6" FHD
- BESZÁMÍTÁS! GIGABYTE Z370P PRO i7 9700 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2070 SUPER 8GB CM TD500 700W
- 14" Dell Latitude laptopok: 5400, 5480, 5490, 7480, E6410, E6440, E5450 / SZÁMLA + GARANCIA
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG STRIX RTX 3080 10GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- Lenovo ThinkPad X1 Yoga G6 (6th Gen) - i7-1185G7, 32GB, 512GB SSD, multitouch + TOLL
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Ebbe az összefoglalóba kerülnek át azok a kérések amelyekhez nem sikerült időben megfelelő forrásképet találni!


_ 
/
_ 


- , de akinek már van, ráadásul nem is az a veszett régi, hanem már az újabb formai követelményeknek eleget tevő képpel rendelkezik csak fel kell tűnjön mi megvalósítható és mi nem.
CactuS
-secret-
Dr. 444Hertz
Czeky
River
