Aktív témák
-
-NoVa-
veterán
válasz
Agressor1 #161 üzenetére
Nem vagyok elszállva, sőt. Sikersztori sem vagyok... Házam is csak azért van, mert örököltem, cserébe nincs szülői háttértámogatás. Diplomára máig nem futotta, mikor anno kiküldte a tandíjcsekket a főiskola, röhögtem egyet, és széttéptem a fél évre szóló csekket, ami az akkori kezdőfizetésemből úgy 3.5 hónapot jelentett (programozó voltam, vagyok is, de nem az az irodában görnyedő fajta, amit magad előtt látsz, ha programozóra gondolsz). Most is valahol 100 körül keresek napi ~6 óra munkával, ami nem sok, nem is kevés (ha sokat akar valaki keresni, elmegy szobafestőnek vállalkozóival, vagy egyéb kétkezi munkásnak, mert mindenki informatikus, manager, vagy legalábbis 2 diplomás joghallgató, akikből van százával 1 állásra), de a legfontosabb, hogy élvezem a munkám. Volt már pár expon is kiállítva melóm, innen jöttek állásajánlatok, vízumlehetőséggel, stb, de amíg jól érzem magam a bőrömben, nem változtatok sokmindenen. Hogy te elmentél, az is egy lehetőség, van, aki azt választja, ez így van jól. Ha mindenki csak elmenne, akkor vetésforgószerűen néptelenednének el területek, aztán fejlődnének ki újra. Hatni nem a kormányra, vagy a nemzetre akarok (bár Bp alpolgálmesterének tegnap egy verseny végén megmondtuk, mi a véleményünk arról, hogy a belvárosban tiszta levegőt és biztonságos kerékpárközlekedést emlegetett... :) ), hanem a közvetlen környezetemre. Az emberekre. A média jelenleg primitívségre nevel, ezt lehet odafigyeléssel ellensúlyozni. A tv függőségből kirángatni az embereket, ráébreszteni a saját hülyeségükre. Ha megnézed a saját környezetedet, van mondjuk 10 ember, akivel napi szinten kapcsolatban állsz, 100, akivel rendszeresen, és ha úgy ismernek, hogy egy normális ember, akire érdemes figyelni, akkor már egy viselkedésminta vagy. Ha jó példát látnak, követik. Nekik is megvan a saját környezetük, és valamennyire tovább is terjed. Ez nem nagy eredmény, de egy közösségen belül jó. Többet nem is kell elérni magánszemélyként, csak az alapvető emberi értékeket megtartani, még akkor is, ha a modern társadalom szerint pl az önzetlenség hülyeség.
Kocsi... itthon szinte csak hitelből lehetne venni, az meg nem hiányzik, hogy 10-20 évig fizessek havi x összeget. Bringával járok mindenhová 100 km-es körzetben, amíg a lábam visz. Offot ezzel befejezem, vissza a bringalopáshoz.
On: 1 napra én is bringatolvaj lettem, éjszaka mentem volna haza a munkahelyről, de defektem volt, elvittem egy kolléga időfutamgépét. Hagytam neki cserébe egy fecnit, hogy túszul ejtettem a bringát, reggel visszakapja. -
Agressor1
tag
Uhh :) Te aztan el vagy apukam varazsolva! Azt a mindenit! Ilyen tipikus sikersztory lehetsz, akiknek bejottek a dolgok :)
''Szar kormany, szar nemzet.''
Az még akkor is az marad, ha elmész. Itt viszont lehet ellene tenni
Szerinted megis mit? Csak egy uj, problemakat feltaro elnok szemelye lenne kepes erre. Te egymagadban semmi sem vagy, semmit nem fogsz elerni abban a torekvesedben, hogy majd az otthoni szemleletet megvaltoztatod.
Lehet itt is úgy élni, hogy büszke legyél rá, mit csinálsz. Nem is nehéz, csak józan paraszti ész kell hozzá.
Jesszusom! Kit erdekel a buszkeseg, mar ne haragudj, mikor egy orvos 60 ezret keres, vagy egy kutato 100-at, vagy egy tanar 80-at? MIlyen buszkesegrol beszelsz? INkabb szegyellenivalo.. Buszke akkor lehet az ember a munkajara, ha abbol meg is tud elni, kulonben inkabb szegyelli. (Persze itt nem az egyen tehet rola, hogy nem keres eleget sok esetben) Jozan paraszti esz? :) aha.. :)
Külföldre kijutni egyszerű
Igen? Erdekes :) Hat kijutni, kocsival kimenni az valoban egyszeru, de hogy ott teged felvegyenek, netan egy ottani allampolgarral osszehasonlitva, azt biztosan nem mondanam egyszerunek.
néhány ritka képzettség, és dőlnek az állásajánlatok
Aha, barcsak ilyen egyszeru lenne, azert ez nem teljesen igy van, mert mit jelent mar a ritka kepzettseg? Persze, ha valakinek a szulei mar 18 eves koraban menedzselik a gyereket, hogy edes kisfiam anyaddal kiszamitottuk, ha muanyag cserepedenytervezo szakot veszel fel, akkor kimehetsz Münchenben dolgozni.. Vagy megis hogy gondoltad? Egy 18 eves fiatalember honnan fogja ezt az informaciot megtudni, hogy mi lesz majd ''ritka kepzettseg'' ? Marpedig ha elore nem lathato, akkor nem is egyszeru kijutni.
Amugy meg nyugat is nagyon kemenyen fejleszti magat, hogy ne kulfoldrol kelljen a szakembereket hivni.
csak épp itt most egyszerűen jól érzem magam, és tudok másoknak segíteni.
Ertem, hat en nem ereztem magam otthon jol, mert nem volt mit ennem sem. Az viszont szep amit mondtal, hogy szeretsz masoknak segiteni.
Ez pont elég, nem vágyom nagyobb házra, vagyonra, vadonatúj csúcs autóra, és aki el akarja lopni a bringám, az órákon belül gipszelőbe kerül
Na igen, nagyobb hazra en sem vagynek, ha mar lenne, de nekem meg hazam sincs, lakasom se, semmim sem. Vadonatuj kocsira? igaz, van egy 8 eves mazdam, de azt a fizetesembol szedtem ossze.
Ha nekem is otthon egy kozepes eletszinvonalam lenne, en sem mentem volna ki, de akinek semmije nincsen otthon, az az otthoni fizetesebol, kapcsolatok nelkul nem is fog elerni semmit sem. Csak oriasi szerencsevel.
[Szerkesztve] -
-NoVa-
veterán
válasz
Agressor1 #158 üzenetére
''Szar kormany, szar nemzet.''
Az még akkor is az marad, ha elmész. Itt viszont lehet ellene tenni, ráébreszteni az embereket a saját hülyeségükre, ellenállni a népbutításnak. Lehet itt is úgy élni, hogy büszke legyél rá, mit csinálsz. Nem is nehéz, csak józan paraszti ész kell hozzá.
Külföldre kijutni egyszerű, néhány ritka képzettség, és dőlnek az állásajánlatok, csak épp itt most egyszerűen jól érzem magam, és tudok másoknak segíteni. Ez pont elég, nem vágyom nagyobb házra, vagyonra, vadonatúj csúcs autóra, és aki el akarja lopni a bringám, az órákon belül gipszelőbe kerül :). -
faster
nagyúr
válasz
Agressor1 #158 üzenetére
De ha kint vagy, és intenzíven használod is a nyelvet, az csak többet ér, mintha itthon nyelvszakon tanulnád, vagy nem? Én egyébként egy külföldi programozói állással is beérném, tudom, igénytelen vagyok. :D
Mod: Én nem ítélem olyan rossznak az itthoni helyzetet, a nyelvoktatás is fejlődött, bár még nagyon messze vagyunk a nyugati országokhoz képest.
[Szerkesztve] -
Agressor1
tag
A problema csak annyi, hogy barmennyi ideje tanulod is a nyelvet (kiveve ha nem bolcsesz szakon vegzel egy egyetemet, tan meg akkor sem) anyanyelvi szintre nem tudsz feljutni. Emiatt viszont, vezeto vagy olyan allast kulfoldon megkapni, ahol beszelni is kell, sose fogsz kapni. Csak retyo munkat vagy szamitogepes programozo maradsz, aki egesz eleteben a gep mogott gornyed. Csak ez a bajom a magyar nyelvvel, hogy minek? Miert nem vezeti be a kormany a ketnyelvuseget, hogy a hirek is angol nyelven legyenek feliratozva, vagy egyaltalan mondva es magyarul meg feliratozva, ugy mint belgiumban.
Minden legyen angolul es magyarul is, ovodaban mar automatikusan angolul beszeljenek az ovonok es szinte hobbi legyen a magyar nyelv beszelese..
Ilyen pontosan a svajci nemet is. Minden hochdeutsch-ul megy (normalis nemet), de a sajat ''paraszt'' nyelvuket is tanitjak, de gimnaziumtol felfele mar csak a hochdeutsch megy..
Szar kormany, szar nemzet.
[Szerkesztve] -
-
Agressor1
tag
En kulfoldre telepultem, mar 4. eve az otthoni mocsok elol elmenekultem.. Eppen ezert van jogom beszolni, ugyanis en nekem nem csak a szam jart, hogy el kene menni onnan,hanem en vettem az egy borondnyi ruhamat, meg 100 markat, meg 2000-ben es megkoszontem a kormanynak es a hazamnak a neveltetest, meg azt a balfasz magyar nyelvet, amivel a seggemet sem tudom kitorolni.
CSOKOLOM. (c) Anettka -
-NoVa-
veterán
válasz
Agressor1 #154 üzenetére
Magyarországon élsz, minek lélegzel? 40k-ból kocsmábajáró vackot kapni, nem bringát. Ausztriában hülyének néznek, ha lelakatolod a bringádat, itt hülye vagy, ha nem. Ennyi. Persze nem számzáras kézzel törhető lakatot kell tenni egy 300K-s bringára. Hol versenyzik? Mióta már nem 17 éves vagy, le lehet térni az útról, és lehet menni terepen is. Újat mondtam? Országúton most is 10 centikre mennek a kocsik a kormánytól, ez is egy módja a népességszabályozásnak.
De ha egyszer kirámolják a lakásodat, és ide jössz panaszkodni, majd meglátod, milyen jól fog esni, ha jönnek a válaszok, hogy megérdemled, minek élsz házban? Kartondobozt ingyen is lehet szerezni, 2 kabátban meg nem fázol télen a csatornafedők mellett. -
Agressor1
tag
válasz
TexT-BoY #153 üzenetére
Magyarorszagon minek versenyezni, meg hol?
Tobb evig versenyeztem en is, en komolyan neha elcsodalkozom, hogy meg elek, mikor a 20 tonnas kamionok a sajat savomban eloztek 20 cm-re a kormanytol.. Akkor meg 17 eves voltam felelotlen.
Aki magyarorszagon versenyzik kerekparral es nem fedett palyan, az egy jo nagy marha, de majd elobb utobb ugyis megdoglik.
Text-Boy picim, elhiszem, hogy majd kicsattansz az intelligenciatol, de ird mar at a szoveget az alairasodnal toLLtartó -ra, mert igy hogy minden hozzaszolasodnal a hibas szot kell neznem, kezdek felidegesedni.
[Szerkesztve] -
Agressor1
tag
Ugy kell neked, a fasznak kell ilyen biciglit venni.. Aki magyarorszagon lakik az szamitson ra, hogy ha nem ket testorrel orizteti, akkor ellopjak! Remelem tanultal belole, 40 ezer forintnal tobbert maskor ne vegyel, nem sajnallak, megerdemelted, mert naiv voltal. Ha 40 ezernel tobbert veszel magyarorszagon, akkor meg azon se csodalkozz, ha csak ugy egyszeruen lerangatnak majd a biciglirol egyik nap...
-
Mosqu!to
addikt
LOL!
Haverom most vett hétvégén 35e -ért a PECSA-ban egy fullextrás Scott bicót, bolti ára minimum 300e.... Sztem érdemes lenne ott utánanézni a keródnak, mondta h mindíg van csomó jó cucc, csak ugyebár mind lopott vagy hibás. De lehet, h már hétévgén eladták a tied, ha odavitték:( -
-NoVa-
veterán
Jobb érzés, ha ellopják a bringádat, és rongyá vernek, mintha végignézed, ahogy elviszik. És persze ott az előttem hozzászóló lehetősége.
Én egyszer kaptam rajta egy etnikumot, amikor a záramat feszegette, még a KTM-emen. Az sem épp olcsó cucc, szóval kérdés nélkül rúgtam. Ha ugyanezt látnám a mostani Giantemmel, ott valamelyikünk nem bírna saját lábán távozni. Mindenesetre ugyan Pesttől távolabb, viszonylag jó közbiztonságú környéken kertes házban sem bízom a véletlenre, a Giant a szobámban van, ha nem ülök épp rajta, a KTM pedig a pincébe bezárva, lelakatolva. Eddig minden bringám megmaradt.
Aki panelben nem tudja a lakásban tartani a bringát valamilyen okból, annak érdemes egy drágább U lakattal a váznál + hátsó keréknél fogva egy olyan csőhöz rögzíteni, amit nem állnak neki fűrészelni (víz / gáz). A jobb U lakatok elvágásához fél tonnás hidraulikus prés kéne, azt csak nem hord magával senki. A gázcső elvágásához csak egy fűrész és egy nagyon hülye ember kell, na az meg is érdemli. Ha meg a vasanyagért lopnak bringát (mert olyanra is van példa pont a környékemen, hogy méhtelepre visznek félmillás szétfűrészelt CC bringákat, akármilyen durván hangzik is), és nekifognak fűrészelni a vázat, a gázcső az egész házon vezeti a hangot, és legalább 2-3 ideges lakó lenéz. -
-
Torry
addikt
Haverommal történt az eset, hogy a bicaját lezárta, bement az énekzeneibe és mire kijött, már nem volt ott a bringa.
Utána ment haza mélabúsan és látta, hogy 2 nála jó 3 évvel idősebb gyerek tolja a bicaját.
Nah most ilyenkor mit tudsz csinálni?
Legszarabb helyzet... -
HaroWerks
senior tag
Régen nekem is ellopták a bringám amikor haveroméknál voltunk.
Panel ház, ráccsal lezárt folyosóról.Feszítésnek semmi nyoma, a patkánynak volt kulcsa.
Csodával határos módon pár nap után előkerült, egyik reggel ott volt haveromék ajtaja elött.
Szerencsére egy mezei egyszerű bringa volt.
A mostani bringám egy Haro Werks XCT (2000-es modell), egy vagyonba került, ha ezt ellopnák nekem összedőlne a világ.
Maximálisan megértem a topic nyitót, nekem is nagyon sokat jelent ez a bringa, én a sz@rt is kiverném abból akire gyanakszik. -
Yaye
őstag
Van még egy ötletem, egy kis gázos öngyújtóféleséggel összeépített sütővas amivel a tettenért és letepert ge€i arcára rá lehet billogozni hogy ''tolvaj''.
-
tocsa
senior tag
Egy bizonyos értékhatár fölötti kerékpárt már biztosan a szobámban tartanék.
150K HUF fölött biztos. A Haro Werks DSR meg... valszeg bőven afölöt van, BMX-eket nem ismerem, de tudom hogy ott minden alapból drága, a HARO Wreks meg a top.
Szóval ágy mellé kell láncolni. Isten hozott a Magyar valóságban.
Még a 10 éves alkatrészekből összerakott bringámnál is gondolkodok rajta, mert jó hogy csak kb 30K-40K HUF-ot ér, de nekem nagy veszteség lenne!!! -
tocsa
senior tag
-
Notes
senior tag
Megértem a bánatod. Nekem is vitték már al kerékpáromat. Amíg sikerül valódi megoldást találnod az elkövető felderítésére/megleckéztetésére, addig ajánlom a Pokoli szomszédok című játékot. Jó feszültségleveztő, és remek tippeket ad.... :D
-
IamMenyus
tag
válasz
PapaMaci #135 üzenetére
Az elsőkereket, és a nyerget én pl mindig kiveszem,
ha véletlen úgy alakul, h le kell rakjam.
Az előző bicajomat lábon vitték, ezt így már elég nehéz lenne :)
szóval 1-2 hiányzó kerekű bicaj ne lepjen meg senkit,
de egy 'bicaj nélküli' leláncolt kerék már egyértelmű...
A kerék+nyereg+óra+pumpa+váztáska ki/le -vételt javaslom mindenkinek - aki megteheti -, úgy kisebb az esélye, h elviszik, de ha mégis,
akkor is jóval kisebb a veszteség. -
SupaCow
aktív tag
én nemrég vettem meg nagyértékű kerómat. És szó szerint vele alszom. Itt lóg a fejem felett.
-
PapaMaci
őstag
Mostanában elég sokat sétálok (napi 40 km), és utközben lázok ezt-azt...
Szerda reggel XIII. kerület: Megyek az utcán, egyszercak feltünik egy akeritéshez láncolt elsö kerék nélküli bringa. Megyek tovább, pár méter, és mégegy... aztán a harmadik, majd negyedik...
Kézlevágás!!! -
borg315
aktív tag
válasz
#16741888 #127 üzenetére
erre nem rendőr is tudja a választ: csak akkor kell irányítani afaik, ha az a forgalom szempontjából elengedhetetlen. pld. egy hungária körúti dugónál (azaz olyan dugónál, ahol nem egy kereszteződés okozza a problémát) teljesen felesleges irányítani, ha a dugót az okozza, h több autó van, mint amit a város fel tud venni.
mellesleg a biztonsági övet meg tessék bekötni. aki nem köti be, ne pampogjon, fizessen. a rendőr meg a munkáját végzi. -
#16741888
törölt tag
komolyan rendőr vagy??
ha gondolod gyere át az OFF topikba de engem érdekelne valami nagyon.
Miért van az hogy a legnagyobb dugó kellős közepén, a rendőr nem azzal van elfoglalva hogy a forgalmat irányítsa hanem azzal hogy megbírságolja azokat az autósokat akiknek nincs becsatolva az biz.övük?ismétlem olyan dugóról beszélek aminek még a végét sem lehet látni -
ByB
addikt
Intermezzo:
Rendőrség volt kint: rendőrök, helyszínelők... Én is voltam náluk, feljelentést tenni! Felettébb kedvesek és segítőkészek voltak, tudom, hogy nem fognak tudni segíteni, de már ez is valami!
A másik pedig, hogy a lakásunk biztosítva volt és ez vonatkozik a pincére is: a biztosító ad némi esélyt a dolognak!!! Holnap vagy holnapután derül ki!!! Lécci drukkoljatok, hátha lehet új biciklim!!! (Ha lesz, ígérem, hogy a szobában fogom tartani!) -
Yaye
őstag
Hány bringámat is lopták el eddig? Az első még a kicsi gyerekbicajom volt, ami tanultam kerózni, az aszondja hogy... minimum 3-at. Egyet pincéből, egyet lépcsőházból, egyet erkélyről. A mostani nem egy nagy szám, de a hálószobában lakik, ami tiszta mák, mert nemrég nyomták föl a ház pincéjét.
Egyébként tegnap este lopták le bátyám fiatjáról az összes gyári alufelnit (XII. ker.) Istenem, de jó érzés lenne szarráverni egy ilyet... Sőt nem is szarráverni, csak adni egypár oltári frászt és aztán az ujjait franciakulccsal úgy rapityára törni hogy soha többé ne tudja használni.
Ha lesz népszavazás a kézlevágós büntetésért, szóljatok.. A segélyt egy kézzel is át lehet venni. -
#16741888
törölt tag
A záraknál nézzetek szét:
[L]http://www.motorosbolt.hu/[/L] -
borg315
aktív tag
szintén zenész.. zugló, tesóm bringáját a zárt 1. em. folyosóról vitték el, szintén vszleg házbéli. nemrég besurranásos betörés is volt, halálpontos időzítéssel így vszleg házbéli tippadóval. csak egy vigaszunk van, mivel esélyes h kannás bort vett rajta, így az idő nekünk dolgozik..
edit: ps. jól emlékszem hogy az iszlám államokban a nép kövezte meg a visszaeső tolvajokat? hmmmmmmm :)
[Szerkesztve] -
-
back|
csendes tag
mi is hasonlóan jártunk (zugló yeah...)
kapuajto(minimum csengő, ha nem kulcs), kb. harckocsiból öntött vasajtó a pincéhez + saját pinceajtó... no feltörés... érdekes (a házban rajtunk kívül van 6 lakás)
tanulságot nem akarom írni, mert örökös ban-t kapnék az egész netről, ha leírnám személyiségi jogok megsértése, valamint diszkrimináció miat.
hogy szakadna le az összes fék 60-nál amikor használja a bringámat az a suttyó(úgyis elcserélte mondjuk 5l kannás borra) :O -
micro
addikt
Nekem is ellopták a bringám a táárolóból.
Szerencsére fizetett a biztosító.
Most megerősített zár és riasztó van a tárolóban. -
MasOyama
őstag
Ohh. Sajnálom, hogy ellopták, de ha ilyen jó géped van, miért nem tartod otthon? Nekem itt van nem messze az ágyamtól, pedig nem egy nagy szám bringa, de én csináltam. (raktam össze)
-
#16741888
törölt tag
Ez az utcsó off nem inkább UP.:B
A némettanárról csak annyit hogy mi kikaptunk egy 38éves némber köcsögöt 38évesen nemhogy családja de még szerintem szűz volt/van/worden/war/istgewesen/. Olyan szintű volt a ténykedése hogy az osztályból kb 8ember kapott gyomorideget és mindenki remegett német órán. Nem volt olyan kemény gyerek az osztályba aki nem fosott volna tőle. rohadt ribanc köcsög:O:O:O):O:O:O:O:O:O:O:O:O:O
ON -
TexT-BoY
addikt
nemtom szvsz pl ha csak elöl van fogja a gyerek kiveszi elsőkerék... elviszi bicigli manuálozva LOL
és ha 2van sokkal nehezebb dolga van... a hátsó és az első kerék is biztositva van ha jó hejre rakod 2cm-nél többet nemis mozog a gép;]:D
testbike.hu-n a lakat menü alatt van az a buffo olyat kell venni allnak:D -
clayman
aktív tag
válasz
IamMenyus #78 üzenetére
Lehet hogy lakásbiztosítás része, de tény hogy a bicajok 'ellopás' esetére be voltak biztosítva, de a biztosító nem fizet.
Keresztapám bíróságra is vitte az ügyet, és az ügyvédje röhögött is hogy milyen átlátszó amit a biztosító művel, de jó ha 2 év múlva pontot tehet az ügy végére.... -
Mosqu!to
addikt
Oksa, valami nagyobb hely kell, mert itt a szomszédságban van egy kis sufni bringaszervíz, de ott biztos erősen felárral hoznák csak. Esetleg ha nagykerből tud valaki hozni, az még jobb lenne :)
Amúgy 2 mért jó? 1-et könnyen leszednek? Vagy azoknak szívesebbem ugranak neki? -
#16741888
törölt tag
Én is valami ilyenre gondoltam.:C
Egyébként olyan szinen elegem van Mo. ból hogy az hihetetlen. Sanszos ha lesz egy diplomám dobbantok németbe. Jobban keresek, nyugalom van, nem kell állandóan attól rettegni hogy mi tűnik el és mi nem. Amikor kint voltam tárva nyitva hagyták a garázst a 4 Magellán bringa meg ott figyelt benn a kutyát nem érdkelte, ja és az utcára nézett a garázs. Azon is csodálkoztak amikor bezártam a kocsit meg kivettem a kulcsot. meg kell mondanom ilyen szempontból irigylem őket.:( -
TexT-BoY
addikt
olyan cucc is van amit a motorokhoz szoktak használni:DDD
a szomszéd mesélte:
ver1:
egy kb 3cm vastag ''lánc'' ami acél darabokkal meg nemtom mivel van kivitelezve aztán az egészet bevonja 1adag cucc... aztán: MÉG 1réteg DE eközött van egy adag lemoshatatlan festék... (a tolvajon 4-5hétig rajta marad ha kb 1percen belül lenem szedi!;]
ezzel elég jóól meglehet védeni a cuccot mivel: elkezdi vágni a gyerek de a szemébe megy a cucc... ;] not so bad;]
ja egy ilyen 10-11e Ft.ba fáj de az 1300as Hayabusáját is rábizná :D -
_az
senior tag
hmm... nekünk a kertünkből loptak ki éjjel 2 bringát, ráadásul mind2 elég sz@r volt. Aki a mostani bringámat ellopja az az első sarkon garantáltan meghal, mert totál káros és nem igazán lehet vele kanyarodni muhahahahahaaaaa
Amúgy hallottam róla, hogy van olyan megerősített óriáslakat féle tutti bicajzár, ami a savat is kibírja, max a flexxel gyűlik meg a baja, mintha 5 rongyér osztanák, valami ilyesmit mondott heverom... Asszem 1 rendes bringához venni kell vagy 4 ilyet, aztán hadd szórakozzon a kedves tolvaj... -
ByB
addikt
Látom duzzad a topic, sajnálatos módon... :( ''Ez egy ilyen ország!'' :(
-
Cyberslider
őstag
Átérzem :(
Az ilyet agyon kéne verni.
Nekünk a 3 éves Audinkat lopták el (no casco) 2 perc alatt.
Nem mellényzsebből fizettük,k*rva sokat dolgoztunk érte. Egy szemét pedig 2 perc alatt elvitte.
Ha megtudnám ki volt,szimplán agyonverném! A haverokkal 1ütt persze...
Most egy 16 éves golfal szaladgálok. Az nem kell senkinek. Az ilyenek miatt nem is merem lecserélni 1 jobbra. Remek.....
Ez 1 ilyen ország :((((((((((( -
asturel
őstag
egyik haverom bement szgepboltba es addig nem zarta le a bicajat mert csak 1 cd-t akart venni.. mire kijott mar nem volt ott..
4 haveromnak bar es jatekterem mellol toltak el a kerot..
enyemet meg nem vittek el igaz nem valami csucs kero.. de en addig nem is gondoltam ra mig az ovejuket nem vittek el hogy ittis ennyire lopkodnak.. nekunk tavaj karacsonykor volt 1 kisfa a keritesen belul kb 1meteres fenyofa volt reggelre kivagtak.. karacsony reggelre BAZMEG -
-
clayman
aktív tag
Szerencsére kisvárosban élek, -Eger...-, tehát a terrorizmus foka viszonylag kicsi, azonban még itt is figyelni kell a dolgokra. Egy párszor már megúsztam; volt olyan kedves a lakosság, hogy egy egyszerű kis bicólakattal kikötött madjszázezres bmxemet nem vitték el a főiskola elől, mialatt különnémeten voltam. Viszont abban is biztos vagyok hogy azok alapján, amit írtatok, hogy mégegyszer nem hagyom 'csak' úgy a bicót.
Amugy ez a rendszer nekem se tetszik, félelmetes miket meg lehet csinálni.
Engedjétek meg hogy kiadjam magamból ezt az esetet, nagyon fáj, pedig nem is velem történt meg, hanem unokatesómékkal. Lévén van huga is, uncsiméknak 4 elég drága bicikli van a pincében. Paneltömb, tehát kóddal nyitható ajtó, továbbá egy vas pinceajtó. A saját tárolójuk az alagsor legeldugottabb helyén van, tiszta labirintus az egész. Egyszer voltam lenn, komolyan majdnem eltévedtem... A bicók megőrzése érdekében egy sokkal biztonságosabb ajtót is felszereltettek, 3 brutális zárral.
Erre egyik nap menne a család biciklitúrára és jön fel keresztapám a pincéből hogy ellopták a bicókat. Nem hittünk a szemünknek, pedig mind a 4nek hűlt helye volt.
Noshát az Ő pinceajtajukig mind kulccsal mentek be, viszont látszólag az övékbe is, mert külsérelmi nyom nem volt.
Valóban elég találékony az ember. Ha egy ajtót nem lehet kinyitni, kerüljük meg!
Vagyis fogták magukat, felfeszítették a szomszéd pincét, amiben nem volt semmi szinte, és a kihegeszették a fal egy részét a két pince közt, elvágták az összes biciklilakatot is, mert még az is fogta és kisétáltak a 4 kerékpárral. A legjobb az egészben hogy egy ilyen kihegesztéshez legalább egy 20m -es hosszabbítóra mivel konnektor nincs a pincékben, vagy egy ilyen baszottnagy gáztartályra volt szükségük, mindezt egy éjszaka alatt végrehajtották.
Szerencsére a biciklik be voltak biztosítva lopás esetére, DE! a biztosító nem hajlandó fizetni, mivel az ellopás ilyen módja nem szerepelt a szerződésben.
Hát most erre mondjatok valamit, érdemes egyáltalán biztosítást fizetni akkor?
Ez teljesen nonsense........ -
B.Kox
tag
válasz
Intelligencs #75 üzenetére
12 évig tanlutam germánul, ennyi maradt meg belőle.:DDD
-
-
B.Kox
tag
válasz
#16741888 #70 üzenetére
Egyébként nem csak a drága kerekeket viszik, egyik rokonom egyik reggel négy téglán állva találta a trabiját.:DDD Pedig nem ám Borbet felni volt rajta.:DDD
De amúgy mindent visznek ami mozdítható, ugyanennek a rokonomnak a kukáját vitték el, nagyvateromnak az alumimium létrát a kertből stb. -
#16741888
törölt tag
na akkor ezt kapjátok ki:
A múlt héten nem tudtam aludni és forumoztam ugye legalább 2ig. Lefeküdtem és csak forgolódtam majd egyszer csak a nyitott ablakon ilyen kattogás meg karistolás hallatszódot be. Kinézek látom hogy egy hapsi álldogál a szomszéd csaj barátjának aVectrája mellett aztán észrevesz engem, szól a társának az feláll a földről és elszaladnak. Na mondom ezek mi a péket csináltak, nem tudtam mire vélni a dolgot és visszafeküdtem. Kb 20perc múlva akar a srác elmenni erre nagy klaffogást hallok kinézek és leszedték az összes kerékcsavarját szegény úgy kereste ott össze őket.:O Lehet ha nem zavarom meg őket még a BORBET felniket is elviszik:F -
emvy
félisten
Hülye vagyok, elírtam.
Helyesen:
Részvétem.
Bár ez senkit nem vigasztal, nekem 5, azaz öt napig volt meg tavaly a bringám, melynek ára hatszámjegyű volt, és egyetemistaként az első munkámmal kerestem rá pénzt. -
B.Kox
tag
Hozzánk még szerencsére nem törtek be, az alattunk lakó(2 generáiós ház) nagyvateromékhoz már igen. Ráadásul otthon voltam amikor történt. az eset elött kb negyed orával kinéztem az ablakon és láttam hogy az út másik oldalán áldogál két ''brazil'' gyerek(egyiknek reklámszatyor a kezében), nem értettem mit keresnek ott, de nem igazán foglalkoztam veluk. Aztán kb fél óra mulva jön föl a nagyvaterom hogy betörtek hozzájuk. Kijöttek a rendőrök, helyszínelni, a keritésnél megtalálták azt a szatyrot amit a busman gyerek kezében láttam, egy feszítővas volt benne. túl sok mindent nem tudtak elvinni két mobiltelót, meg egy ezeréves videót.
A rendőr azt mondta tudják ki csinálta, mivel most engedtek ki valakiket az előzetesből és azóta megint sok a betörés a környéken. Állítólag a bíró nem csukatta le, csak vmi figyelmeztetésben részesítette őket.:((
[Szerkesztve] -
TitiRii
senior tag
hát a kocsit is féltettem othagyni bárhol
pedig régis is volt
válto zár is volt benne meg riasztó
a motorom is csak azért tudom biztonságban mert it van a szobámba szerte szélyel :D
de jövöre? ha össze lesz rakva? nem tom még mivel fogom védeni
eddiga legjobb opcio egy vastag lánc és egy sim kártyás riasztó inditás gátlo ami értesit ha macerálják a mocit sms ben
(meg ügye bizonyos mértékik nyomon is követhető)
részvétem amugy a topic inditonak
nekem is lopták már el bicomat
pedig csak ilyen akkori tescos bringának megfelelö szintü volt
mégis feltörték a tárolot érte és képesek voltak kapun át kiemelni.. -
Szőrös
veterán
Most jutott eszembe védelemnek:
ráteszel bringára 1 elektrosokkot /mittomén kulacsnak álcázva vagy mi/ szépen rákötöd vázra oszt ha otthagyod vhol /persze azé leláncolva/ akkor szépen bekapcsolod. Megrázó élményben lesz része az illetőnek. ;]
ps.: nem megy nekem ez az írás..már 5szörre szerkesztem hsz-t
[Szerkesztve] -
IamMenyus
tag
ismerem az érzést- :O
Nyár elején fújták meg az én bicómat is, lezárt udvarból(14ker).
kameráról láttam, h tolja ki az udvarból, kergettem is.
hiába.
utólag talán jobb is, h nem értem utól.
mi van, ha fegyvere van? akár csak egy kés...
ennyit nem ér semmi.
persze az sem kizárt, h Ő húzza a rövidebbet, de akkor sem lesz jobb Neked, sitt.
A tanulság?
Kell egy hobbi bicaj, és egy városi-putrigép (akár tesco és tsai)
előbbit ha lehet, tarts bent a lakásban, ha kiviszed, sose hagyd látómezőn kívül,.
utóbbi meg ....:D
Az egészben a legdühítőbb az, h itthon 200k alatt nem lehet olyan bicajt összedobni, a hegyi-túrás-városi terepre egyaránt jó, és 100% megbízható.
Nem két nap, amíg összejön az átlagembernek egy ilyen bicóra való,
aztán meg nem mersz vele közlekedni.
..Ja.. ha már bicaj, még egy szálka a szememben.
Most rendelek NY-ból egy sram X.0 váltót. kint 26K itthon 50K. MIÉRT??
Kint olyan keveset keresnek?
frászt. az állam itt keményen lenyúlja a ''jómunkásember'' -t . -
emvy
félisten
Részvétem.
Bár ez senkit nem vigasztal, nekem 5, azaz öt napig volt meg tavaly a bringám, melynek ára hatszámjegyű volt, és egyetemistaként az első munkámmal kerestem rá pénzt. -
Joe_Black7
tag
Hát részvétem. Eddig én megúsztam az ilyet, bár mutter bringáját egy belső tárolóból vitték el. Ezek után én is kezek félni, bár szerencsére a szomszédokkal itt nincs baj. Meg össze szoktam kötni kerék+vár+biciklitároló Master lock zárral, állítólag nem lehet olyan egyszerűen átvágni. Eddig még bejött, bár én nem járok be a városba, és azért szerintem ott rosszabb pár fokkal a helyzet.
-
bbazsy
őstag
válasz
Intelligencs #55 üzenetére
Namost mondok olyat amit alig hittem el:
Van egy boltunk, mögötte műhely. Boltból kilátsz az utcára, műhelyajtó nyitva volt.
Télen volt, évzáró buli műhelybe...
Apám aznap hozta haza zsírőj kerekeket Pécsről [ 120.000 ], kinnvolt bolt előtt csomagtartón [ műhelyajtó még1szer NYITVA, benn 20 ember... ]
Kb 4-5perc alatt eltűnt... rendőrség, izébizé..
1 hónap múlva jön telefon, h menjünk, mert lehet megvan..
Ahülyemarhája[mondjam, h feketebőrű:F] felrakta az 1200es LADA -ra a zsírúj gumikat, és igazoltatásnál megakadt a rendőr szeme rajta :C
Szépen apám elment, megvárta míg srác leszedi gumikat LADA -ról, és hazahozta. Nemtomm hogy ment haza, de rohadjon meg ott ahol volt. És még neki állt feljebb, h vissza kell adni... :(((
Szóval amid van add el, vagy kösd 7 lakattal egy fához, mert talán még az se elég, h te mellette vagy...
Más: engem is ütöttek már le úgy bicikliről, hogy 5en voltunk ott, és 7-8''más''.
Odajött, h kell bicikli kocsmáig, elküldtem a retekbe, már szólt többieknek...
Haver ismerte, ő adott nekik. Engem vagy leüt bicikliről, vagy elmegyazanyjába...
Mégmás: ismerőshöz betörtek, 17 éves surmó, benn TVztek, sötétedéskor...
Csávó elkapta a gyereket, és picikét összeverte... Utána ő kapott bűntetést, mert a srác az vallotta, h a 6-os utat kereste... szép :O -
-
Horbal
őstag
válasz
Intelligencs #52 üzenetére
Nem azért írtam, hogy elkezdjünk itten gyilkolászni, csak az álszenteskedőknek...
Én a megfelelő büntetés híve vagyok, van hogy egy fenyegetés elég, van, hogy ütni kell, ez egy ilyen világ... -
bbazsy
őstag
én bicóm teljesen biztonságban:
darabokba tőlem 1m -re a zongorán :D:DDD
majd mikor összeáll fogom félteni 1000rel :( -
Megmondom én neked, hogy ezek nem ott élnek. Csak a nagyon buta cigányok lopnak ott, ahol élnek.
Úgy csinálják, hogy nappal kocsival járják a jobb környékeket, kifigyelik a házakat, hogy pl. mi van a kertben. Aztán éjjel visszatérnek.
Aztán vannak a magányos alkalmi tolvajok, akik bandukolnak, be-benyitnak a kertkapukon. Aztán ha valamelyik nyitva van, akkor bemennek, és amit találnak elviszik. Mindkettőt láttam már a saját szememmel. Egyszer egy ilyen ember hozzánk nyitott be, és én az emeleti teraszról láttam. Nem volt gond, kimentem, és mondtam neki, hogy ki lehet fáradni. Hát kifáradt. :D Így megy ez. -
bbazsy
őstag
Figy, bemész egy biciklisboltba, és mondod h kérsz vastag zárat :C
Van ABUS, ami úgy néz ki, h VASTAG acélköteg, és spéci kulcs...
Aki zárnál próbálkozik, az hamar megunja,
Aki meg elkezdi fűrészelgetni, annak elmegy a 8 órás munkaideje...
Ez sok havernál bevált... Persze mellé még egy ilyen, vagy U lakat...
Olcsó? Mennyit ér neked a biciklid ha ilyen helyen laksz :F:t -
Nem, én nem ölnék meg senkit, még a bogarakat sem szoktam megölni. Csak ha harc, hát legyen harc. A múltkor a buszon kilopták a pénztárcámat a hátizsákomból, de észrevettem. Azonnal a karakter után eredetem, mikor rájött, hogy lebukott, azonnal széttárta a kezét és visszaadta a pénztárcámat. Na, annak sem mentem neki, ellenben ha tagadta volna, vagy ellenáll, akkor olyan parázs verekedést rendeztem volna, hogy szétesik a busz.
-
Mosqu!to
addikt
válasz
Intelligencs #49 üzenetére
Úgy értettem a nem rosz környéket, hogy egy dzsipszi sem él errefelé. Általában azok okozzák a galibát. Ráadásul nappal teljesen nyugis hely, nagyon szép kertvárosi rész, de valahogy éjjel elszabadul a pokol :((
-
-
Horbal
őstag
válasz
Intelligencs #43 üzenetére
Így igaz, hogy kedvenc (moszad kiképzőtiszt általi) mondásomat idézzem: a fegyver nem játék és nem fenyegetésre való, ha a fegyvered előveszed akkor lőjj és ha lőssz akkor ölj...
Durva de igaz... -
Mosqu!to
addikt
Nálunk is vannak ilyen esetek, szomszédnak a teraszáról eddig kb 10 bringát lopták el (3x a család összes darabját, pedig össze volt lakatolva mind 3x!), másik szomszéd tracking versenybringáját, de ez viccesen alakult, mert kb 1 hétre rá, hogy ellopták, egyik ismerőse nagyban dicsekedett, hgoy szerzett egy fasza bringát olcsón. Hát mi volt az, ha nem a szomszéd bringája? Utána szépen elmentek elbeszélgetni az ''eladóval'', nem lett jó vége;].
Nekem szerencsére még nem vitték el bringám, pedig egy jó darabig egy Kona Yee-Ha -m volt(és van még pár hétig), viszont az új PolarX miatt nagyon parálok, hogy el ne vigyék. Sajnos csak egy szimpla záras garázs, meg egy kerítés van az útjukban, amit nem nehéz megbabrálni...
Tudtok valami nagyon biztos, de lehetőleg ne baromi drága zárat mondani, amit itthon is tudok szerenzni?
Amúgy betörni a lakásba hozzánk is sikerült egyszer valakiknek, szerencsére csak 80e ft-val távozott, de a poén az egészben, hogy ez akkor történt, amikor mi az emeleten aludtunk. Azóta felszereltettük a riasztót, és van egy olyan opciója, hogy megbontja a 2 emelet riasztását (azaz csak a földszint van riasztva), így egyszer sikerült megfékeznünk egy betörőt, de sajnos nem tudtuk elkapni, gyorsan elfutott éjjel. Illetve sajnos szinte az összes szomszédunkhoz betörtek, akinek nincs kutyája... Pedig ez nem szar környék, de valakik rendszeresen kifosztják ezt a kb 10 lakást ami itt van :((( -
-
#16741888
törölt tag
válasz
Intelligencs #43 üzenetére
Acél betétes bakncsal megkínálnám szerintem elég lenne egy rúgás vese/gerinc tájon de lehet hogy nem:F na mind1 akkor a biztonság kedvéért a bordáit is megdolgoznám.
Egyébként itt is azt kéne csinálni mint USAban. Aki bejön a kertedbe illetéktelenül azt lepuffanthatod, rend lenne 1éven belül az biztos:C viszont lehet hogy a népesség a felére csökkenne:D -
-
bbazsy
őstag
Ilyeneket olvasva örülök h nem pesten lakok...
Kisváros, 11.000es, de itt simán kinnhagyhatom tuning Polar-X em, pár óra múlva is ottvan...
Pécsen már nem tennék ilyet, az tuti... -
tuctuc
aktív tag
Igen, kromofág. Már vágtak szét nála gumit, karcolták össze kulccsal, úgy tűnik most ez a kromofág a trendi. (szomszéd településen is történt ugyanazon a napon)
-
tuctuc
aktív tag
Tegnap kaptam a hírt, hogy leöntötték apám kocsiját kloroform-mal. Shit happens.
sajnálom a bringád, nekem is elloptak egyet, amikor 13 voltam, de meglett...
[Szerkesztve] -
Horbal
őstag
Jaj gyerekek nem szabad önbíráskodni, bíráskodás nélkül kell az ilyeneket elrugdosni havannáig, ott egy picit rátaposni az arcukra, meg rálépni a faxukra és jól hanyatlökni őket, a kurva édes annyukat!
Én manapság már nem is álmodozom ilyen bringákról, mert fosok...
Nem veszek fel semmi kirívó cuccot, utcán ha tehetem nem is telefonálok...
Még a szakadt diszkmenemet se nagyon veszem elő...
Pedig nem vagyok kisdarab, és rúgok olyat mint a ló, de mégsem... -
_Volkovy_
nagyúr
Egy hétig volt Giant-em,aztán úgy döntöttem eladom.
Túlságosan féltem hogy megbugázzák. -
Barton
senior tag
Miért ?
Ebben a roh@dt országban a tolvajnak több joga van, mint a tulajnak !
Meg kellett volna kérni, hogy hagyja abba legyen szíves ?
Én tutira 8 napon túlit adtam volna neki !
A kertembe többször törtek be és vittek el mindent ! A végén már csak falbontással tudtak bemenni a házba. A rohadékok a falat is kibontották. Nagy pechükre törött sörösüvegbe tapostak !!!
Nem kell sajnálni a tolvajokat ! -
Integra
titán
egy full XT-s genesis-t sajnos anno nekem is megdurrantottak:(
remélem tudod bizonyítani és a zsaruknak is egyértelmű lesz azután!!! -
#16741888
törölt tag
Miért nem költöztök ki városon kívülre:F Pl. lejönnétek ide Taksonyba viszonylag olcsók a házak a közbiztonság nem azt mondom hogy olyan mint pl. Németbe de sokkal jobb amióta működik a polgárőrség egy házat sem nyomtak föl. Bejárni egyszerű nagyon mindenki bejár pestre, a levegő jó, bringázni tudsz mi kell még:F
-
ByB
addikt
válasz
Fade_Away #19 üzenetére
:C Ne legyen lelkiismeretfurdalásod egy percig sem, ő vállalta ezt be, együtt jár a ''szakmájával''!!! Szerintem örülhet, hogy ennyivel megúszta és nem sóztál rá egyet a lakattal is!!!
(Persze tudom, hogy nincs is lelkiismeretfurdalásod, csak megelőzés képpen írtam, mielőtt jön valaki és megró tettedért!) -
twollah
nagyúr
Nalunk erre azt szoktak mondani, hogy IJ (gy.k.: Igy Jaras).
En a helyedben egy ilyen draga, foleg az eszmei erteke drag, mert mire osszeraktad stb bringat egy percre nem hagytam volna orizetlenul.
Inkabb jartam volna be a BMEre egy TESCO ''bringaval'' ha azt vki megis ellopja ha az megerdemli a sorsat.
Tipp lopas ellen:
Miert nem vetted ki az egyik kereket?
Sokkal feltunobb egy ember egy kerek nelkuli bringaval. -
Sick Boy
őstag
egyébként van már bringaellopós topic :U
[L]http://prohardver.hu/rios3_forum.php?mod=40&id=49158&arc=f[/L] -
Fade_Away
őstag
Ugyanígy jártam 3éve
A ful lx el szerelt Schwin csepelemet lopták el.
ezután (és félév angliai munka után) vettem egy Wheeler lx/xt RST telós bringát. Mindenhova 2 zárral járok egy 6-7kilos abus ulakattal (visító, érvágó nemvágja át csak flex) ésegy abus sodronylakattal.
Ez az elmúlt 1.5évben majd megfelelő védelmet adott:
kb. féléve rajtakaptam egy gyereket, hogy visítóval vágja sodronylakatom. Gondolom telóm, első kerekem kellett volna. Nemszoltam egy szot se nekifutásból belerugtam kibaszottnagyot aztán mégegyszer aztán mégegyszer. Éreztem ahogy megreped az egyik bordája. Erre elkezdett höbölögni mitképzelek. Éncsak leszedetem 6kilos ulakatom bringárol és megmondtam neki 1perce van eltünni és többet szemem elé nem kerülni.
Meglepő gyorsan futott törött bordával.
Nagyon pacifista emberszerető egyén vagyok de picit se bánom, hogy anno akkor elöntött a düh és aztcsináltam amit. -
ByB
addikt
Hát most én is meg vagyok keseredve! Ami eddig megtörtént velem:
- Egy lakásbetörés, mindenünket elvitték!
- Négy autófeltörés, egyet próbáltak elvinni is, de nem sikerült. Erre szétzúzták a belsejét!
- Két bringalopás!
Erre mit mondjak, ez nem közbiztonság!!! Két haveromat verték össze, rohadt mobiltelefonokért... Az egyiket ráadásul II. ker.-ben, ahol azért nem számít az ember rá. A másikat meg a West Balkáni úton... Normális értékrendű emberek éljenek ezekután örökkön parával, vagy cseréljem le a svájci (sörbontás céljából tartott) bicskámat, egy pillangóra és egy boxerre. Adjam el mindenem, mert úgy is ellopják? Ez nem állapot!!! És ez nem csak velem történik meg!!! -
ByB
addikt
Xt tárcsafékek, XTR váltó, MRP láncfeszítő, Mavick 321 kevlár felnik...
Az biztos, hogy a házban valaki segítette azt az embert aki ellopta a bringát, (Az egyik szomszédunk lehet, hogy látta is: 16-18 éves srác!) mert különben nem tudott volna ilyen könnyen bejutni! Szomszédaink 90%-a öreg néni, a maradék pedig vagy széngazdag, vagy atom vallásos. Egyetlen tag maradt, börtönből szabadult nagypapa, ütlegelős anyuka (apuka néhanapján jelenik meg a széteső és tuningolt Videoton hifis Ladával...) és mérhetetlen szegénység!!! Mindig kérdezgetett a bringámról, ő is teker... Ő az egyetlen a házban aki tisztában van az értékével a bikenak és sajnos, mint most utóbb kiderült a szomszédok is tudták. Mármint mindenki simán kinézi a srácból.
Befenyíteni nem akarom, ennél valami furmányosabb ötleten jár az agyam, még egyenlőre nem tudom mit lépjek. Ha ütni kell, akkor sok haver jönne pillanatok alatt (baráti társaságom a gépészek mázsaklubja), de ez egyenlőre még nem megoldás!
De jönni fog az ötlet és akkor vége lesz a srácnak!!! VÉGE!!! -
-
Sick Boy
őstag
höjjj, nekem már 2 bringám oda, most a harmadikat koptatom, de ez már tesco gazdaságos bringa, noname, szar, már az járna rosszabbul, aki ellopja, az első sarkon szörnyethalna (a hátsó kerékből hiányzik olyan 8 küllő :DDD)
egyébként nem kell nnyira hangsúlyozni, hogy milyen faja brinyódat pattintották meg, simán megérti mindenki úgy is, hogy kib@$Zott drága volt, szvsz
Ha tudod, akkor küzdj, én találkoznék azzal, aki elkötötte az egyetlen, rég áhított stuffomat, eltörném a kezét.
Kis pöcs voltam, emlékszem (ez már elég rég volt) egész nyárom dolgoztam, hogy megvehessem a cuccost, erre 6 hónap múlva ellopták, kisírtam a szememet (asszem ekkor gyűlöltem meg az emberiséget...)
Aztán megint évekig gyűjtögetés (akkoriban nem ment túl jól a családnak...), megvettem a második generation (hűűű, de faja volt...) 3 hónap, azt viszont láti, na akkor vettem 13 K-ért egy bringát, azt azóta is azzal járok, nem teszem le sehová, csak A-ból B-be közlekedem, mert, ha leteszel valamit az utcán, még, teszem, ha oda is szarsz valahova, elnézel a másik irányba, és már a szagát sem érzed, olyan messze fut vele a rohadék...
rohadt mocskos egy világ ez baszki, mindenedet ellopja ez a velejéig romlott társaság...
mod: huhh, visszaolvasva elég megkeseredettnek tűnik, amit írtam, ezért én kérek elnézést...
[Szerkesztve] -
#16741888
törölt tag
válasz
Intelligencs #8 üzenetére
Szegénytől is zárt picéből lopták el. Úgyhogy vigyázz ha értékes tedd inkább a párnád alá.:)
-
joola
aktív tag
Együttérzek Veled! Nekem régen volt egy Giradengo 21 sebességes bájkom, és akkoriban ez volt a legjobb canga a városunkban. Mindíg lezártam, de egyszer otthagytam a haveromék pincéjében, és poénból mondtam hogy nem zárom le, hátha ellopja valaki. Aztán pofára estem, mert tényleg ellopták. Tudjuk is hogy ki volt, az is a szomszéd. Vigyázni kell a szomszédokkal :) De nem tudtunk vele mit csinálni, bicikli nem lett meg...
-
Honnét tudod ki volt? Ha biztos vagy benne, fenyítsd be a tagot: apáddal, barátaiddal, vagy ha olyan vagy, akkor egyedül is. Én tuti laposra verném!
Nekünk már 3-4 biciklinket lopták el a kertből, szerencsére nem ilyen jókat.
Most van egy rohadt jó gépem, de azt már a zárt pincében tartom, aki ide be akar jönni, annak gyakorlatilag egy lakásbetörést kell csinálnia. -
GaBBoR
tag
Ez tényleg szomorú. :((( Mi amíg lakótelepen laktunk 2 biciklivel és egy kocsival lettünk rövidebbek. A bringát hasonló helyről csórták el, kaputelefon és vasajtós pince. A fölöttünk lakónak az erkélyről vitték el a 2kerekűjét, a 3. emeletről :Y
-
-
#16741888
törölt tag
Derítsd ki hogy ki volt az aztán eggyütt kitalálunk valamit. Kb 1%nyit átérzek a problémádból mert mutterom bringáját is ellopták és mégis nekem is fájt. De csak maximálisan eggyüttérezni tudok veled csak sajnos ez neked édes kevés.:( De igazából ez a tehetetlen düh a legrosszabb, mondom derítsd ki hogy ki volt az és addíg ütjük amíg nem perkál, utána amíg mozog.
[Szerkesztve] -
ByB
addikt
Helllo Mindenki!
Muszály kicsit kiírni magamból a mai napom: pár évvel ezelőtt ellopták a több évig épített bringám a BME egyik bicikliörzőjéből! Teljesen lepadlóztam, lelkileg összeomlottam. Szinte a barátom volt a bringám, de legalábbis beszéltem hozzá. Szüleim segítségének hála, nem sokkal a lopás után hozzájutottam egy álombringához, a címben is szerepel! Egy igazi csúcsmodell, szívem csücske. Ezt soha sehol nem hagytam ott, de rá kellett, hogy döbbenjek ez se ad 100%-os biztonságot!!! Ma ellopták a társasházunk pincéjéből:
FIGYELJETEK ÉS OKULJATOK:
Ahhoz, hogy közvetlenül a biciklihez juss, be kell jutni a kertbe, semmi zár. Át kell jutni egy csak kaputelefononsan nyitható ajtón, egy vas és mindig zárt pinceajtón és a lakatos saját ajtón!!! Az utóbbi kettő kivételével, mindegyiket kulccsal nyitották ki, semmi külsérelmi nyom!!! Valaki feldobott a házból!!! Tudom is, hogy ki, s most azért fogok küzdeni, hogy rá bizonyítsam!!! Mindenesetre a pillanatnyi bánatomon ez mit sem segít!!!
Óriásit csalódtam az emberi társadalomban, ismét... Undorító förtelmes lényekké fajult egyedek mozognak köztünk, egyenlőre megbújva... Egyenlőre!!!
:(((:O:(((:O:(((:O:(((
Aktív témák
- AKCIÓ! DDR5 GAMER PC: Intel Core Ultra 5 225F/245K +RTX 5050/5060/5070/Ti +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA!
- OnePlus 12 5G 256GB 12GB RAM
- AKCIÓ! GAMER PC: Intel Core Ultra 7 265KF +RX 6600/6700XT/6800/9060XT/9070 +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA
- Zealot s79 100w 1hónapos eladó kíváloan szól jó mélyek az ár fix !!!!!
- Playstation Pulse 3D
- Fujitsu LIFEBOOK E449 i5-8130U 12GB 512GB 14" FHD 1 év garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 64GB Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3054, 96% Akkumulátor
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X260 - i5-6G I 8GB I 256GB SSD I 12,5" HD I HDMI I CAM I W10 I Gari!
- BESZÁMÍTÁS! MSI MAG 255XF FHD IPS 300Hz 0,5ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- Philips NA351/00 Dupla kosaras Airfryer eladó
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest