Új hozzászólás Aktív témák

• #90701 Peterhappy őstag tomcica #90686

  Új Válasz 2024-02-04 11:10:17 #90701

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Peterhappy

  őstag

  válasz tomcica #90686 üzenetére

  Nem tudom, hogy kell itt spoilerbe tenni Csak filmesben tudom, az ottani forráskódot viszont itt nem engedte használni.
  Tedd majd át kérlek spoilerbe. Köszi!
  + Írd meg plz, hogy kell - és ha később még dobok be idézetet (még legalább egyet szeretnék veletek megosztani), akkor egyből abba tudom tenni.

  -------------------------------------

  1944, miután megszökött a németek fogságából (és valószínűleg haláltáborba deportálták volna). Az egész fejezet kőkemény, most kimondottan csak a sport részét hozom. Plusz pár extra sort, hogy érthető, és teljes legyen a történet ezen része.
  Egy 16-17 éves lányról beszélünk.

  Egy öregebb néni ért mellém,
  továbbment, aztán visszajött. Körülnézett, és odasúgta:
  - Menj a Benczúr utcába. Ott van egy védett ház. A következő sarkon szállj
  fel a villamosra, az bevisz a városba. Onnan megtalálod. Fésülködj meg.
  Mire válaszoltam volna, már nyoma veszett. Eljutottam a Benczúr utcába.
  Azt mondták, másnap adnak egy igazolást, és akkor elindulhatok megkeresni
  a családomat. Reggel sorba álltam. Egyszer csak a kapuban meglátom az
  édesanyámat. Él, jaj istenem, élnek! - csak erre tudtam gondolni.
  Megszólalni nem bírtam, csak néztem az én drága anyámat. Találkozott a
  szemünk.
  - Anyu!
  - Évikém!
  Később mesélte, hogy csak a szememről ismert meg. A szüleim a Szent
  István parkban egy kétszobás lakásban laktak negyvenegyen, én voltam a
  negyvenkettedik. Svájci védett ház volt, annyira védett, hogy a
  felszabaduláskor már csak tízen voltunk. A többieket elvitték vagy a Dunába
  lőtték.
  A nővéremmel ketten aludtunk a gáztűzhely tetején, és mivel aludni
  nemigen lehetett, kitaláltam, hogy mivel próbálom megőrizni a kondíciómat.
  A háznak egyetlen olyan része volt, amely üresen maradt: a lépcsőház. Öt
  emelet, emeletenként huszonhat lépcső: az isten is nekem teremtette.
  Hajnalban, sötétben nyolc emberen másztam át s elindultam a földszintről. Öt
  emelet fel. Öt vissza. Eleinte huszonötször, aztán amikor ezt kevésnek
  találtam, ötvenszer, majd felemeltem hetvenötre és végül száznál
  megállapodtam. Aztán leültem a földre és tornásztam. Mikor visszamentem, a
  többiek még aludtak, és így még abban a rendkívüli szerencsében is részem
  volt, hogy sorban állás nélkül használhattam a WC-t és a mosdót Elégedett
  voltam.
  Egy nap, úgy a harmincadik menetnél látom, hogy a ház egyik lakója
  gyertyával a kezében áll a lépcsőfordulóban. Rémülten néz, aztán felismer.
  - Évikém, mit csinálsz te itt? Rosszul van valaki?
  A negyedik emeleten egy orvos lakott.
  - Erősítem a lábam - mondtam az igazat.
  A néni azt hitte, rosszul hall.
  - Mit csinálsz, kislányom?
  - Erősítem a lábam.
  A néni szó nélkül sarkon fordult, és elindult a lakásunk felé.
  - Székely úr, jöjjön azonnal, Évivel valami borzasztó történt! Szegény
  apukám úgy ugrott le az ágyául szolgáló íróasztalról, mintha életveszélyben
  lettem volna. A zajra egyre többen álltak a lépcsőházban, gyertyával a
  kezükben.
  - Éva, mit művelsz te itt? - kérdezte apukám is -, gyere be azonnal,
  megfázol.
  És már vonszolt is befelé. Estére már az egész ház tudta, hogy
  megbolondult a Székelyék kisebbik lánya.
  Eldöntöttem, hogy egyszerűbb, ha nappal, nyíltan csinálom. Úgyis
  bolondnak tartanak, most már vállalhatom. Ettől kezdve naponta kétszer
  mentem százszor fel és le az öt emeletet, sőt úgy módosítottam, hogy minden
  második emeletet lábujjhegyen tettem meg.
  Enni már alig volt mit, eljutottunk napi két kanál mézes mákig. Azért
  „választottuk" ezt a nyalánkságot, mert mákunk és mézünk még volt -
  egyebünk semmi. Hiába könyörögtek a szüleim, a lépcsőjárást nem akartam
  abbahagyni. Már a ház is megszokta. A fiatalok időnként be is szálltak. Akkor
  hagytam abba, amikor már a házban folyt a harc, és a lakást sem lehetett
  elhagyni. Aztán elment az utolsó német katona és az utolsó nyilas is.

  [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák