Új hozzászólás Aktív témák

  • #92251648

    törölt tag

    válasz orbano #101921 üzenetére

    "És mire figyel szerinted a hifisták többsége? Erre nagyon kíváncsi vagyok :)"

    Pont erről írtam kicsit korábban, hogy milyen nagy szórás van emberek között és ennek szerintem mi az oka.

    Sokszor szembesültem ezzel a nagy szórással. Egyik ilyen eset volt, mikor egy hazai forgalmazó nyílt napján ültünk egy helyiségben és a kiállított rendszer hangjával ismerkedtünk. Én már közelebbről is ismertem akkor a cuccot, ezért inkább a többiek reakcióit figyeltem. A forgalmazó volt olyan bátor, hogy kérdőre vonta a közönséget. Néhányan vállalkoztak is rá, hogy elmondják a benyomásaikat. Az első hozzászóló lelkesen dicsérte a berendezést és azzal zárta, ezt így, ahogy van, szívesen elfogadná. A következő felszólaló nagyjából az ellenkezőjét mondta el, hosszan sorolva az általa detektált hibákat. Mindezek után már senki nem mert nyíltan felszólalni, de a szünetben az előtérben még volt szerencsém hallani néhány véleményt, amik között nagyjából semmi átfedés nem volt. Hangsúlyozom, ugyanazt a produkciót hallgattuk végig, 4-5 féle muzsikával, több műfajból.

    Másik tipikus eset, mikor kikértem ismerősök véleményét koncertek hangzásáról. Talán már nem lepek meg vele senkit, de a beszámolók között minimális összhang volt. Képesek voltak ugyanazt a hangélményt nagyszerűnek és élvezhetetlennek megélni attól függően, mihez és miként viszonyítottak.

    Aki szembesül ezzel a jelenséggel, talán belátja, hogy a saját véleménye csak egy a sok közül és kizárólag rá érvényes, semmiképpen sem általános érvényű.

Új hozzászólás Aktív témák