Aktív témák
-
simonzé
addikt
Nemtom, ti hogy vagytok vele, de én olyan szinten szarom le, hogy hányadik jön, hogy csak na! Kutyásul élvezem, hogy rendszerint kapok egy kisebb-nagyobb ajándékot holmi szülinap címszó alatt. Vagy három hete megkérdezték itt a cégnél, hogy hány éves vagyok. Elkezdtem számolgatni, mert a születési évszámot észben tartom. Csak ki kell vonni az aktuálisból, és máris megvan. Mondjuk a századforduló kicsit bekavart, és eltartott 10 másodpercig, mire kiszámoltuk, hogy ugye 2004-ből 1977, az annyi mint...
Szívesen hátranézek, hogy már van szép és házias feleségem, lakásom, kocsim, szar melóm, két digitális fényképezőm, meg egy elég jó PC-m, szt hali! ÉLVEZEM AZ ''ÖREGEDÉST''. Mivel én a szüleimtől távol élek már 10 éve, szinte a nulláról kellett kezdenem. Amit elértem, azt az ő hatalmas segítségükkel, és persze a saját izzadtságommal értem el. A legszebb korban, 18 évesen egy bicaj volt a legértékesebb dolog az életemben. 20 évesen egy büdös, alkoholista főbérlőnél egy lyukban laktam, semmim nem volt, és nem tellett jobb szállásra. Tök ismeretlen városban éltem, ahol egyetlen embert sem ismertem. Ettem, ha volt rá keret, hazautaztam ha sikerült. Majd lassacskán kialakult a mai életem. Sokak szemében csóró vagyok, de szinte mindenem megvan, amitől egy ember boldog lehet. Mára pedig már egészen kitágult a világ számomra, és ez nagyon jó!
Nem akarom elkiabálni, de én kurva jól érzem magam a bőrömben 27 évesen, még ha vannak is rossz dolgok körülöttem. Olyan rossz már remélem sosem lesz, mint régen. :t -
Zimezoom
tag
Idén én is betöltöttem, semmi különös nem volt. A szám átlépése semmit sem jelet, egy hosszabb időszak változása az, ami én tapasztaltam, és pozitív irányba.
Már nem akarom megváltoztatni a világot (főleg nem erőből, ''megfejelem azt megborul'' stílusban, ahogy a fiatalokra általában jellemző), hanem megtanultam elfogadni (sőt, élvezni!) a dolgokat. A legfontosabb a belső nyugalom megtalálása, és akkor nem számít semmi külső körülmény, beleértve az életkorodat is.
Modjuk nekem sokat segített bizonyos szellemi technikák alkalmazása is. (nem pszichológus..! :D) -
simonzé
addikt
Nemtom, ti hogy vagytok vele, de én olyan szinten szarom le, hogy hányadik jön, hogy csak na! Kutyásul élvezem, hogy rendszerint kapok egy kisebb-nagyobb ajándékot holmi szülinap címszó alatt. Vagy három hete megkérdezték itt a cégnél, hogy hány éves vagyok. Elkezdtem számolgatni, mert a születési évszámot észben tartom. Csak ki kell vonni az aktuálisból, és máris megvan. Mondjuk a századforduló kicsit bekavart, és eltartott 10 másodpercig, mire kiszámoltuk, hogy ugye 2004-ből 1977, az annyi mint...
Szívesen hátranézek, hogy már van szép és házias feleségem, lakásom, kocsim, szar melóm, két digitális fényképezőm, meg egy elég jó PC-m, szt hali! ÉLVEZEM AZ ''ÖREGEDÉST''. Mivel én a szüleimtől távol élek már 10 éve, szinte a nulláról kellett kezdenem. Amit elértem, azt az ő hatalmas segítségükkel, és persze a saját izzadtságommal értem el. A legszebb korban, 18 évesen egy bicaj volt a legértékesebb dolog az életemben. 20 évesen egy büdös, alkoholista főbérlőnél egy lyukban laktam, semmim nem volt, és nem tellett jobb szállásra. Tök ismeretlen városban éltem, ahol egyetlen embert sem ismertem. Ettem, ha volt rá keret, hazautaztam ha sikerült. Majd lassacskán kialakult a mai életem. Sokak szemében csóró vagyok, de szinte mindenem megvan, amitől egy ember boldog lehet. Mára pedig már egészen kitágult a világ számomra, és ez nagyon jó!
Nem akarom elkiabálni, de én kurva jól érzem magam a bőrömben 27 évesen, még ha vannak is rossz dolgok körülöttem. Olyan rossz már remélem sosem lesz, mint régen. :t -
Lord Myn
senior tag
Ne is mondd! Amikor először köszönt nekem 1 kissrác csókolommal, azt hittem
a hátam mögött áll az apám...
A múltkor beszélgettem 1 ismerősömmel (ötvenvalahány éves) és közölte
velem, hogy így már harmincévesen (mármint én) stb.stb., akartam neki
mondani, hogy hol harminc még csak 27 vagyok! :)) -
BEE
addikt
válasz
Cardinella #47 üzenetére
'' Ember, kűzdve kűzdj, és bízva bízzál ! ''
:DD
BEE -
iguana
őstag
nekem még másfél év van hátra a 30-ig. szerencsére soha nem aggódtam még a korom miatt, és remélem nem is fogok. bár hazudnék ha azt mondanám, hogy nem furcsa...de ahogy kedvenc dallas paródiámban mondta az öreg dzsokk: ''sz@rok a farmra, b.zmeg'' :DD
szóval nem elkeseredni, hanem élni! -
HiperG
addikt
Most sejtem hogy elleszek küldve erre arra, de sajnos én, részben saját hibámnak köszönhetően nem vagyok olyan fiatalos mint a korom alapján kellene lennem
-
sziszegő
senior tag
DOLLÁR - HATALOM - PORNÓ
És leszarod hány éves vagy :C
Boldog szülinapot! -
HiperG
addikt
Már nem tudok úgy futni mint pl. 8 évesen... már részben visszafelé is fejlődöm :(
-
HiperG
addikt
Ha már itt öregedési pánik van...
Bár nekem még messze van a 30... még majdnem dupla annyi mint most vagyok, de...
Már most észrevettem magamon, hogy már nem vagyok regenerálodóképes mint 8 évesen... ha valamit elcsesztem nemtudom korrigálni, tehát a döntéseim véglegessé váltak ami olykor negatívan hat a kedélyállapotomra...
Én pl. kövér voltam 6 évig és ez maradandó nyomot hagyott rajtam, a térdemet frankón hazavágta nem bírok túlságosan sokat mászkálni :(
rossz érzéssel tölt el hogy van olyan dolog ami a multban jobban ment...
Sajna öregesebb vagyok a koromnál, hiába ment le 27 kiló :( -
BEE
addikt
válasz
Cardinella #39 üzenetére
'' annyit, hogy én egy 36 éves Nőt bizony nem cserélnék be
két 18 éves lehánykára; ''
No még pár év és ráállsz a boltra!
:DD :DD :DD
BEE -
Cardinella
aktív tag
Azt a világvége hangulatot...:)
A 3.X nekem annyit jelentett, hogy eljött az addig megszerzett lexikális tudás továbbcsiszolásának, gyakorlatba ültetésének az ideje; rajtad a sor, hogy bizonyíts, maradandót alkoss, naggyá válj, te legyél a ''főnök''. Én inkább örültem, és elszántabbá váltam...
(Egyébként, ha addig nem volt gond a cerkával, azután sem lesz; csak a szkeptikusok megnyugtatására közlöm...:P)
(Az életkort és a halált direktbe összekapcsolni pedig elég naív dolog, hiszen húszévesen is le lehet fejelni egy kamiont, stb.)
Nagy közhely, hogy öreg az, aki annak érzi magát...,de van benne igazság.
A végére még annyit, hogy én egy 36 éves Nőt bizony nem cserélnék be két 18 éves lehánykára; ég és föld a különbség...ha Társként nézel egy nőre (és nem csupán bizonyos biológiai funkciókat akarsz tesztelni rajta).
Tehát, csak nyugalom; szép idők jönnek... :) -
divot
veterán
válasz
parandroid #37 üzenetére
Ez így van. Jómagam sokáig 18 voltam, és csak 27 évesen lettem 30. :)
-
parandroid
félisten
és ha srácok köszönnek jónapottal, az még hagyján... :DDD
amúgy on: igazából nem a korodnál fogva öregszel, hanem szemléletedben. nem vagyok még 30, kell még pár év, de a legtöbb közösségben, ahova járok, annyinak érzem magam, pedig vannak köztünk 30-asok is. kb 25-30-an dolgozunk a közvetlen munkahelyemen, ebből 3-an vagyunk házasok, és egy elvált, az össz. gyerekszám 3. az átlagéletkor olyan kb 28. legalábbis furának tartom, hogy 3x éves emberek a barát(nő)ként említik a párjukat, és nem a feleségként/férjként. gyerekről nem is beszélve. ha meglátogatom a barátaimat pesten (többségük jópár évvel idősebb nálam), akkor gondot okoz nekik megérteni, hogy legkésőbb 9 körül le kell tennünk a gyereket aludni, tehát így kell szervezni aprogramokat. ja, és 7-kor már mindennap fent van, úgyhogy csak óvatosan az éjszakázással. és ha felmegyek, hogy találkozzunk, akkor meg se próbáljanak délig aludni, mert beküldöm a gyereket... ;]
amúgy boldog vagyok, elégedett, és teljesnek érzem az életem, vannak terveim és elképzeléseim a jövőre nézve, és szerintem ettől leszel középkorú, nem attól, hogy elmúltál 30.
[Szerkesztve] -
eziskamu
addikt
Én viszont még így a 22 utánn se tudok felnőni, hiába öregszem (bár a magassággal, és főleg a súllyal nincs olyan gond hogy kevés lenne :DD), De amúgy már nekem is fáj (vagy inkább félek az elöttem álló nehézségektől), hogy idősödöm, mert tudom hogy, hamarosan tényleg fel kell nőnöm (állásszerzés,lakásszerzés, (fogyás), egy igazi társ megtalálása (amúgy még a csajozás se nagyon volt még, de úgy vagyok vele, hogy várok még egy olyasvalakire akiről egyszer álmodtam. Nem a kinézetét álmodtam meg, hanem hogy mit fogok érezni iránta. Ez volt az egyetlen olyan szép álmom, ami utánn nagyon letört voltam a bizonytalanságtól, hogy átélhetem-e még ezt az érzést, és megtalálom vajon azt a nőt.))
-
BEE
addikt
A 30 az semmi!
Pusztán egy lélektani határ.
De a 40 sokkal rosszabb, mert azt már érzed is.
Hogy pedig mit is éreztem mikor 30 lettem?
Sajna olyan rég volt, hogy elfelejtettem!
:DD :DD :DD
De arra számíts, hogy innen másképp látod
a világot, és a világ is másképp néz téged.
Idővel észre veszed!
BEE -
jeges
senior tag
válasz
bitfarkas #32 üzenetére
no igen...nekem is vmi ilyesmi ''esett le'' az elmúlt években:
ami elmúlt, azon nem szabad sajnálkozni, ami eljön, attól nem szabad félni - mindkettő zsákutca.
legjobban akkor járok, ha a mostra, a mára koncentrálok, és nem hagyom, hogy a múlt és a jövő megkeserítse a jelent. :) -
bitfarkas
őstag
Lökött vagy!
Sajna már 56 múltam, tudom, ez neked matuzsálemi kornak tűnik, hiszen még a harmincasokat is öregnek tartod.
Igen, gyakran jövök a PH-ra, mert kedvelem. Sokat lehet itt tanulni, meg segíteni is, hiszen az embernek jólesik, ha segítséget kap.
Sose szomorkodj. Ami már elmult, azon ne sajnálkozz, mert csak elkeseríti az embert, azon ügyködj, hogy hogyan tudsz a jelenből, meg a jövőből a legtöbbet hasznosítani magadnak. Persze nem csak anyagi értelemben, hanem, hogy jól érezd magad a bőrödben minden nap. -
jeges
senior tag
sz'al először is: boldog szülinapot! :)
nekem még fél évem van a 3. x-ig, de néha már eszembe jutott e jeles dátum. kicsit hasonló a helyzet, mint annak idején a 2. x-szel: kicsit fura lesz azt mondani, hogy harminc-x éves vagyok - főleg úgy, hogy élénken él az emlék, mennyit számolgattuk annak idején, hogy ki hány éves lesz 2000-ben ;]
ami más: kicsit fura, hogy egyes kollegák (és persze kolleganők) akkor születtek, mikor én már a középiskola padjait koptattam. kicsit fura, hogy egyre több ismerősnek, barátnak már ''komoly'' családja, fia, lánya van, egyesek már el is váltak, nekem meg a közeljövőre nézve egészen más terveim vannak :)
a többi nem sokat változott, a pánik hál'stennek nem kapott még el. :U -
gery03
senior tag
válasz
bitfarkas #28 üzenetére
51 után?????? Úristen. És még mindig szeretsz fórumozni, ennyi idősen is?
Vagy csak kamu volt? Ha nem akkor szép életkor.
A 30-asoknak meg boldog szülinapot.
Az írásotok nagyon elszomorított, és már nagyon nem várom azt a bizonyos 30-at. Nem mintha eddig vártam volna.
Amúgy kicsit fiatalnak érzem magam a 15 évemmel.:) -
bitfarkas
őstag
Teljesen észrevétlenül éltam meg a dolgot.
Nem törődtem ugyanis a korommal.
Akkortájt magas lázzal el kellett mennem az orvosi ügyeletre, mert bekaptam valami bacit. A doki területen volt, mondja a nővér, addig felvesszük az adatokat: Neve, ... lakik..., hány éves? Várjon picit, mindjárt kiszámolom, mondtam, erre jól leteremtett, mi az, hogy nem tudom, hány éves vagyok.
51 után kezdtem rendszeresen számon tartani, így most már sajna mindíg naprakészen tudom a koromat.
De öregnek semmiképpen nem érzem magam.:)) -
kymco
veterán
Boldog szülinapot!
Nem hatott meg a dolog...... Mikor még huszonéves voltam, féltem a 3. x-től, de úgy átsuhant rajtam, mint a gyorsvonat.... és ma már 35 vagyok.....
:)
[Szerkesztve] -
válasz
parandroid #25 üzenetére
húúú, akkor már vén trottyok vagytok, ti 30-asok. :)
-
parandroid
félisten
arról nem is beszélve, hogy egy boldog házasság meg egy (esetleg két-három) gyerek mennyire jót bír tenni a nőknek a 30 felé (+/-5 év). éveket fiatalodnak tőle. mi férfiak meg? csak őszülünk, pocakosodunk és azt lessük, mikor kezd hullani a hajunk. minap megpróbáltam hajnalig mulatozni. két nap kellett utána, hogy regenerálódjak... :O :O :O
-
válasz
kamikaze boci #12 üzenetére
Ez igaz. Én 3 hónapja múltam 30, a barátnőm meg másfél évvel idősebb nálam. És úgy érzem jobban jártam vele, mint egy 25 éves csajszival.
Egyébként meg én borúsabban látom a 30 évemet, mint ő az ő 31 és fél évét. :D -
Egon
nagyúr
-
Egon
nagyúr
:) Nem. Egyrészt hálistennek még nincs gondom a cerkával, másrészt idejét sem tudom, mikor volt utoljára dolgom azzal a korosztállyal (sajnos, vagy szerencsére: mindenki döntse el maga. Bár ha jobban belegondolok, inkább szerencsére. Egyik haverral egyszer beültünk két ilyen korú, ismerős csajjal egy cukrázdába (valami névnapot ünnepeltünk négyesben), még Vácon. OIyan 19 lehettem akkor. A két tyúk rendkívül idétlennek tűnt: vihorásztak össze-vissza... Persze ebből nem biztos hogy szabadna általánosítanom...)
-
te mesélted már be ezt ?:DD
..
egyébként mi a különbség a 20 és a 30-adik életkor között?
én mondjuk 20 évesen még nem voltam elkeseredve, de mikor már 21 lettem felfogtam, hogy lassan vége. azota nem várom a születésnapokat. ilyenkor csak az tud felviditani, ha barátnőmet jól le tudom húzni az ajándékokkal :)
[Szerkesztve] -
twollah
nagyúr
válasz
kamikaze boci #12 üzenetére
Hat igen egy 30as no mar legalabb tudja, hogy mit akar vagy szeretne az elettol.
-
Egon
nagyúr
válasz
kamikaze boci #12 üzenetére
Arról nem is beszélve, hogy egy 30-as nőt már simán becserélhetsz két 15 évesre...;] Akik - többek között - szerencsés esetben (ha éppen arról van szó) azt is elhiszik, hogy azért puha, hogy ne fájjon...;]
-
kamikaze boci
őstag
Ezt én nem írom alá. A 30-as nők számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amiért 20 évesen mindent megadtunk volna. És itt nem csak a szexre gondolok (de arra is). A legtöbb helyzetben kipróbálhatták magukat (ki kellett próbálniuk magukat), ezért sokkal kellemesebb, kiegyensúlyozottabb, bölcsebb társak, mint 10 évvel korábban.
-
joghurt
addikt
Még jobban áll. Tudod, az öregembereknek már a derekuk meg a térdük sem olyan hajlékony, miért épp a farkuk lenne az? :DDD
Amúgy a 30-as számban már semmi különös sincs.
20 év fölött már úgyis minden nap ajándék. :P
Az eredeti kérdésre visszatérve: Ha nő vagy, akkor 30-nál tényleg kicsit gázosodik a helyzet. Igazából a nőknek már 17-18-tól folyamatosan gázosodik a helyzet. ;] -
img001
csendes tag
..
[Szerkesztve] -
twollah
nagyúr
Boldog szulinapot minden 30asnak.
Engem egyenlore nem izgat ez a szam, mert meg bo masfel evem van addig.
Egyetlen kerdesem lenne a 30asokhoz, hogy a ceruza akkor is ugy all mint regen? -
jpisti
senior tag
Ennyire nem gondoltam, hogy mindenki letargikusan ''kardbadőlős hangulatba'' kerül!
Persze ezek a rossz érzések csak elő-elő bukanak a mindennapok örömei közül.
Én sem panaszkodhatok, boldog családban élek, van egy közel öt éves gyönyörű kisfiam, minden napos anyagi gondjaim sincsennek, a munkámat imádom, a kolegák megbecsülnek ami persze kölcsönös!
Tehát fel az arcot.
( csak akkor sem huszon többé! és olyan bigék köszönnek ''csókolomot'' akiket még szivesen megizzasztanék :B)
Ja: és a cerkával sincs semmi baj :DD és remélem nem is lessz ;] -
állitolag minnél többször használja az ember annál nagyobb. :D a tiétek már jó nagy lehet:))
-
KovacsUr
addikt
Na jó, akkor most valaki sürgősen írjon valami pozitívat a harmadik x-szel kapcsolatban, mielőtt a fél fórum a kardjába dől... :)
Nekem nem megy, úgyhogy jpistinek boldog születésnapot, Egonnak pedig... fel a fejjel :) -
Sotho
őstag
Füled érjen bokáig! :DDD
Még van 3 évem , de már többször eszembe jutott mostanában : hú bazz de öreg vagyok.
De ne bánkódj ! Az ember a jelenben él nem a múltban vagy a jövőben szal innentől kezdve tök felesleges azon keseregni hogy,hogy elment az idő. :) -
Egon
nagyúr
Szűk két hét, és nekem is eljön az igen kevéssé várt pillanat...:O
Érzések? Már a 25. szülinapom óta elfog a rosszérzés, ha eszembe jut a korom: attól a pillanattól fogva ugyanis mindenki minden egyes héttel, hónappal, sőt: nappal, órával, perccel közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz...
Most, ennyire közel a ''végzetes'' dátumhoz, olyan közhelyek jutnak eszembe, mint pl.: ''30 és a halál között már tökmindegy...'', vagy ''lassan már félárbócon áll csak a zászló...;]'', esetleg ''lassan már a puhasága sem a régi...;]'' és hasonlók...
A cukkolás elkerülése végett sietve kijelentem, hogy a fenti két tünetet hálistennek egyelőre nem észlelem magamon - de hát ugye ami késik...:O:(:)
Mondjuk a negatív érzéseimhez az is jelentősen hozzájárul, hogy úgy tűnik, ez lesz eddig a legrosszabb szülinapom, sok szempontból...:O:( -
mormota
senior tag
előszöris:
baoldog születésnapot:)
másodszor:
nem igazán lehet sajnos még elkerülni az öregedést. a technika mai állása szerint nem tolható ki a fiatal kor határa.
pozitívan kell felfogni az életet. és azon kell gondolkodni, hogy milyen előnyöd származik abból, hogy 30 vagy/multál. -
jpisti
senior tag
Nakérem ez a nap is eljött. Ma vagyok 30 éves, és az öregedési pánik nagyon elkapott ám!
Kérdés: ki hogyan élte meg ezt a napot az életében?
Tudom, hogy a kérdésem megosztja a fórumozókat -30 és +30 csoportokra de aki közelít hozzá az is írja meg az érzéseit nyugottan.
JA, ÉS ÉLJEK ÉN!!!!! :C
Aktív témák
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen videókártyát?
- Mindenki Z Fold7-et akar
- Eredeti játékok OFF topik
- Milyen egeret válasszak?
- Adatmentés - HDD - SSD - Flash
- Háztartási gépek
- iPhone topik
- Huawei Watch GT 5 Pro - egészség + stílus
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- További aktív témák...
- OnePlus 12 5G 256GB 12GB RAM
- AKCIÓ! GAMER PC: Intel Core Ultra 7 265KF +RX 6600/6700XT/6800/9060XT/9070 +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA
- Zealot s79 100w 1hónapos eladó kíváloan szól jó mélyek az ár fix !!!!!
- Playstation Pulse 3D
- Asus Vivobook Oled 15.6 ryzen i5 5600h 16gb 1tbm2 ssd 3050 4gb video kari az ár fix !!!!
- BESZÁMÍTÁS! MSI B150M i5 7400 16GB DDR4 250GB SSD 500GB HDD GTX 1060 3GB BitFenix NOVA MESH 400W
- ÚJ Microsoft Surface Laptop 7 13.8" 2K - 120Hz Érintő - Snapdragon X Elite - 16GB - 512GB-2 év gari
- LG 24GQ50F-B - 24" VA / 1920x1080 FHD / 165Hz 1ms / AMD FreeSync Premium / Adaptive Sync / HDR 10
- 134 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX8H) - Intel Core i9-13900HX, RTX 4090 - 3 év garancia
- Apple iPhone 12 64GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest