2. Fórumok
  3. Egyéb
  4. Mi életed álma?
Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #333 steve@prhw őstag aesir #331
    Új Válasz #333
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    steve@prhw

    őstag

    válasz aesir #331 üzenetére

    Az a baj, hogy az én Párom meg 200km-re van Bp-től, kapott egy viszonylag jó gazdasági vezetői állást, a kislánya ide jár suliba, ergo ha mennék, akkor 99%, hogy egyedül kellene megtennem... Ehhez még hozzájön a szentimentalizmusom és a fővárossal szembeni ellenszenvem. Nesze neked, kompromisszum...

  • #330 steve@prhw őstag aesir #325
    Új Válasz #330
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    steve@prhw

    őstag

    válasz aesir #325 üzenetére

    Ne vedd támadásnak, örülök, hogy sikerült megvalósítani az egyik álmodat.

    Azonban ettől a ''nagyon akarja''-szövegtől néha feláll a szőr a hátamon. Szeretnék normális pozícióban, normális munkahelyen, emberi fizetésért dolgozni, de sajna erre pillanatnyilag viszonylag kevés esélyem van. Kedvesem helyzete miatt nem valószínű, hogy olyan helyre tudnánk költözni, ahol nagyobb esélyem lenne, ráadásul Pestet mocskosul gyűlölöm. Namost innentől 22-es csapdája. Akarhatok én normális munkahelyet, akár a s@ggem is csapkodhatom a földhöz, akkor is választanom kell: vagy megelégszem a kisebb pénzzel, esetleg a nem szakmába vágó munkával, vagy beköltözök egy mocskos, embertelen városba, 200km-re Kedvesemtől. Tessék. Mit akarjak nagyon?

    És ez még egy viszonylag egyszerű példa. Kaptam néhány olyan pofont az élettől, amelyek rádöbbentettek arra: nem sokat jelent a pénz, az elismerés, ha a magánéleted nincs egyenesben. Viszont ha az rendben van, akkor a többi majd valahogy alakul, Tildyt idézve el kell fogadni. Ha nem kötök kompromisszumot magammal, a vágyaimmal, akkor az erőlködésbe, akarásba megyek tönkre, vagy teszem tönkre a magánéletemet. Ez van. Lehet, hogy hamarosan számtechbolti eladó leszek, esetleg telefonos operátor, mert sajna a szakmámban a környéken ~fél éve alig van álláshely, azok 3/4-e is már a hirdetés megjelentekor betöltött.

    Hidd el, amíg viszonylag rendben megy a szekér, addig tényleg szinte bármit elérhetsz, de ez egy nagyon kényes egyensúlyi állapot. Továbbra is tartom: felnőttkorban az irreális álmok folytonos kergetése káros. Pláne ha az élet hirtelen egy-két jól irányzott pofonnal rásegít...

  • #323 steve@prhw őstag aesir #321
    Új Válasz #323
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    steve@prhw

    őstag

    válasz aesir #321 üzenetére

    Ejnye, Hölgyek...

    Szvsz a kulcsszó a korlátok felismerésén/tudomásul vételén van (ahogy a régi öregek is mondták: ''Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér!''). Természetesen vágyai mindenkinek vannak, még ha be sem vallja őket, csak bizonyos kompromisszumokat meg kell kötni.

    Jó példa az autó: természetesen én is kényelmesebben ülnék egy új autóban, de mivel tisztában vagyok vele, hogy pénzkidobás lenne, meg egyébként is, talán-talán lesz esély Kedvesemmel egy közös lakásra, így elsősorban erre kell a pénz. Ennek érdekében képes vagyok szinte teljesen 0 költségvetéssel élni, magamra nem költök.

    Szép és jó minden, amíg igaz az, hogy küzdesz valamiért, és annak van eredménye, azonban ha az eredmény tartósan elmarad, az gyors frusztrációt okoz. Ezért is célszerű apróbb célokat kitűzni, olyanokat, amelyek megvalósítása jórészt rajtunk múlik, mert sajna másra ritkán lehet számítani a mai világban.

  • #186 steve@prhw őstag TexT-BoY #185
    Új Válasz #186
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    steve@prhw

    őstag

    válasz TexT-BoY #185 üzenetére

    Erről beszéltem. Bizonyos fokig természetes, és az ösztöneinkből fakad a birtoklási vágy, ezért nehéz leküzdeni is.

    Például azért érzi magát ''nagyobbnak'' valaki, mert a neve előtt ott a dr, vagy a háza előtt ott az új autó, lényegileg mindegy, ha ''betegesen'' (értsd: mindent és mindenki mást képes feláldozni érte, átlép embereken, stb).

    Az tény, hogy a magyar ember (is) hajlamos kölcsönért rohanni, ami hosszútávon nagyon veszélyes. Fillérekért kapsz új autót, és lehetsz nagy legény, azonban mire a kölcsönnel végzel, jó esetben lesz egy felét érő ''göncöd''. Rossz esetben elveszik korábban, és a befizetett pénzed is buktad...

    ''Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér'' - nagy igazság... Az egy dolog, hogy én mit szeretnék, egy teljesen másik az, hogy mik a lehetőségeim. Szvsz én kicsit pesszimistább vagyok a kelleténél, de nagyon sokan túlzottan optimisták. És a bank nem kérdez sokszor...

    (Úgy látom - szerencsés kivételektől eltekintve - diákkorban még világmegváltó szándékú emberek gyorsan nagyot koppannak az emberi kicsinyesség, a rosszindulat, az irigység, illetve a bérek és az árak viszonyának alaposabb megismerése után.)

    Talán azért is, mert 11-12 éves korom óta aktívan besegítettem szüleimnek, tisztában vagyok a pénz értékével. És nem boldogít az, ha valamim új, drága, stb. Hasznos legyen számomra, lássa el a feladatát, és kész. Nem akarok ilyen dolgoktól függni (például a legújabb autó, a leggyorsabb gép, a legdrágább cuccok).

    Ezért is írtam: nyugodt élet az álmom. Rohadt jól tudom érezni magam a szőlőhegyünk végében szalonnasütés közben... Séta a Lővérekben, vagy egyszerűen egy nagy beszélgetés Kedvesemmel, és már kész is a boldogság. A gyerkőcökről már ne is beszéljünk... Szvsz nem sok szebb dolog van a világon...

  • #184 steve@prhw őstag
    Új Válasz #184
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    steve@prhw

    őstag

    Az a legnagyobb gond az emberekkel, hogy nem tudják értékelni, amijük van. Mindenki panaszkodik, hogy rohadt sz@rul él, az utak meg tele vannak új autókkal (többször is számolgattam nyugis forgalomban a szembejövő autók rendszámait, eredmény? Kb. ugyanannyi I-s vagy újabb, és H-s vagy régebbi autóval találkoztam, vasárnap du., 86-os főút, tehát a cégautók nem voltak jelen...).

    Tök mindegy, mid van, ha nem tudod értékelni! Láttam én nagyon boldog sérült (szellemi és/vagy fizikai) embereket, kiskeresetű embert, nehézsorsú családot, akik tényleg élvezték az életet... Sokan pedig egy baleset / káreset, stb. után jönnek rá, hogy mi mindent vesztenek el. Én csak arra vágyom, hogy ne legyek ilyen helyzetben. (Hogy is mondta Zorán? ''Hogy tudd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell...'')

    Életem egyik legmegrázóbb élménye egy közelben lakó vállalkozóval folytatott beszélgetés volt (pedig nem én voltam a partner, édesapám mesélte el, de neki is folytak a könnyei). Az illető felesége meghalt rákban, és néhány évre rá kiderült, hogy ő is beteg. Ezt úgy tudtuk meg, hogy mesélte, társkereső hirdetéseket nézeget. Azért, hogy anyát találjon a két kamasz gyermekének! Hiába kezelték külföldön milliókért, a rák győzött...

    Én csak nyugalomra vágyok. Párommal az egy évünk alatt annyi mindenen keresztülmentünk, amennyin sokan egy életben sem... Nem érdekel a csillogás, a fényűzés, az azonban idegesít, hogy igencsak lassan gyűlik a leendő családi ház ára.. És akármilyen sablonos, nagyon tudnám értékelni. Mindenki hagyjon békén bennünket, ne féléves szerződésekkel dolgozzak, épüljön fel a házikó, és persze az egészség...

    (Volt egyszer egy kísérlet, ahol a résztvevőket két csoportra szedték, mindkét csapatnak ötféleképp be kellett fejezni egy mondatot:
    -A csoport: Nagyon boldog vagyok, hogy nem....
    -B csoport: Milyen jó lenne, ha...

    Az első csoport tagjai boldogabban, elégedettebben jöttek ki, míg a másik csoportbeliek elkeseredtek... Ennyi. Tudjunk, merjünk örülni annak, ami a miénk. És pusztuljon ki az irigység meg a birtoklási vágy.. (Ez már nagyon utópisztikus, sajna...))

Új hozzászólás Aktív témák