-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
Dany007
veterán
válasz DeFranco #48781 üzenetére
"Azért abba a hibába ne ess bele, ha komolyra fordul a vételi szándék"
Nem, természetesen nem. De igyekszem ennek a kockázatát a minimálisra csökkenteni.
Meg persze előtte majd kikérem az itteniek véleményét is ha már konkrét jelöltek lesznek. Mást nagyon nem tudok tenni. Minimum ~ 10 évre tervezek autót venni ha veszek is. Nem vagyok az a cserélgetős fajta semmilyen téren, úgyhogy muszáj lenne kifogni egy jót.
Ahogy a gyerek egyre növekszik, egyre több helyre kell vinni, meg egyéb okokból is több km-t kell majd megtennem.Ez az Omega se lesz örök életű. Főleg, mikor tegnap csekkoltam az olajszintet feltűnt, hogy a motorblokk oldalán csúnya sárgás-feketés réteg van. Olyan olajos víz keveréke, nem tudom. De mikor még a Rover-ba voltam szerelmes, na ott írták, hogy ez hamarosan bekövetkező motorhibára utal. De azért még kibírhatná egy kicsit.
És ugye azt meg megbeszéltük otthon, hogy 70-100k-t vagy többet - ha esetleg motorcsere lenne vagy hasonló - biztos nem fogunk rákölteni erre az autóra.@whitezo88: elvileg most műszaki előtt átnézték. Bár lehet ennyire nem mélyedtek bele.
@tomcsi23: Na, nekem ez így nincs meg. Mindig érzésre váltok. Alacsonyabb fokozatoknál nem nézek se sebességet se fordulatot. Annyi szent ha 50 környékén teszem 5.-be akkor az még éppenhogy nem dadog le, 40-nél már biztos 4.-et kell kapcsolni. Persze ez nem 1,3-as.
@JanR: Remélem, elsőre furcsa volt. De aztán megszoktam.
-
-v-
addikt
válasz DeFranco #48809 üzenetére
"cserélve van a kormány"
Hát az amúgy a viccet félretéve tényleg gyanús, ugyanis ha tényleg a "sport" felszereltség, akkor ahhoz 3 küllős kormány járt.
A sötétített fényszóró az stimmel. Rövid ideig volt ez a felszereltség, sport futómű, 3 küllős bőr kormány, sötétített fényszóró meg ilyenek jártak hozzá.[ Szerkesztve ]
-
Fernet
senior tag
válasz DeFranco #48815 üzenetére
Hahu-n 2005-ös évjáratban 800.000Ft-tól 1.750.000Ft-ig vannak jelenleg a Focusok, szóval ez a 1,4 millájával átlagosnak számít.
Asszonnyal még megbeszélem a dolgot, terveztük már az autócserét, csak nem ilyen hirtelen.
Ami egy kisebb probléma, hogy Szekszárdon lakom, szóval nem a szomszédban van ez a kereskedés. Persze egy jó vétel esetén ez nem jelent gondot. Szerelő ismerős is csak helyben van, úgyhogy ha úgy alakul lehet megkereslek és előre is köszönöm. -
Psychonaut
addikt
válasz DeFranco #48823 üzenetére
Igen, de pont ezt mondom, hogy hiába van hivatalosan X felszereltsége, ha azt abban az időben vezették be/vezették ki, akkor szerintem elképzelhető, hogy egy-két modell még/már nem a végleges hivatalos specifikációk alapján készült. Bár a kormány valóban gyanús, azt általában megemlítik valami fancy névvel "háromküllős sportkormány", vagy ilyesmi.
[rvilike]: Igen, ez így már határozottan gyanúsabbá teszi.
[ Szerkesztve ]
-
zoo8800
veterán
válasz DeFranco #48759 üzenetére
A házon belüli példa egy Corolla és egy Polo volt.
Abból az összegből, amit emlegetsz, (bevallom, kis túlzással) a fél autót ki lehet cserélni. Amiket felsoroltál, abból semmi ne tűnik feleslegesnek (bár én cascot nem kötnék).
Jópárszor leírtad, hogy tapasztalatlan vagy, de úgy osztogatod a tanácsokat a vásárlás utáni rendberakásra, mintha ez lenne a sokadik autócseréd. Ezzel szemben én azt látom, hogy a 7 és 9 éves autóinknak semmi baja. Nem lyukas a kipuff, nem kell állítani a féken, nem remeg az alapjárat, nem rohadnak, stb. Minden autóra az állapotának megfelelő pénzt kell elkülöníteni. Egyszerűen hülyeség azt mondani, hogy kapásból elmegy ennyi meg annyi. Nézd meg a táblázatot, amit kitöltettél, abban találsz közel félmilliós, és pár tízezres kiadásokat is. Nagy ám a szórás.
Ennyi. Békerip and tear, until it is done
-
Melack
veterán
válasz DeFranco #48965 üzenetére
És ha egy kombi dízel franciát néznek, akkor bisexuális gruppenimádó emberek?
Mindenki: Ok, ez így eléggé vegyes. 600.000 Ft lenne az ára, ergó ebben jó. A többi meg igen, kicsit lutri. 1.6-os motorral akkor inkább nézzem, értem. Köszönöm a tippeket!
(#48971) DeFranco: ahha,akkor macsó olasz verdát kell venni, vagy UAZt
[ Szerkesztve ]
Ex-Informatikai Szolgáltató Asztali Munkatárs
-
mephi666
nagyúr
válasz DeFranco #48974 üzenetére
ez megvan? (van több része is, ha valaki esetleg nem ismerné)
ui: ha meglesz egyszer a colt, tuti hogy egy hétvégén elugrunk baktára fagyizni ...már ha megvan még a hely...
[ Szerkesztve ]
"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris
-
mephi666
nagyúr
válasz DeFranco #48978 üzenetére
hát ez örökzöld, nem káromkodnak ész nélkül (1-2 itt-ott belefér, de sk-ban is ez idegel pár tagnál), eredeti és még 10-15év után is vicces ez a kisfityós is régi, de hatalmas
[ Szerkesztve ]
"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris
-
fefe9
tag
válasz DeFranco #48925 üzenetére
Igazából sok múlik azon, mennyit mész vele, no meg leginkább a rendelkezésre álló anyagiak.
(lehet, hogy leírtad közbe azt is, sry, ha nem vettem észre)Saját példából merítve: keveset megyek az autómmal éves szinten. Lassan csereérett lesz a két hátsó nyári, de inkább a kora miatt, állapota teljesen okés, futófelület rendbe, és nincs kirepedezve sem annyira (pedig 2000-es gyartás., tudom, most sokan azt mondják, ember, cseréljed azonnal, mert akár veszélyes is lehet).
Gumishoz elmentem, mutatom neki, mi a szitu. Megnézte, azt mondta, szerinte több verzió van: ezt a nyarat tuti kibírja, tehát vagy veszek jövőre olcsóbb újat, vagy ha van valami tuti fiatal 2-3 éves használt, akkor lecsapok arra. Kérdeztem, Barum-okról mi a véleménye, azt mondta, nagyon sokat javultak az utóbbi időben, ADAC tesztben is jól szerepelt idén. Hankook-ot használ pár ismerős, elég vegyes a tapasztalat, sokan panaszkodnak arra, hogy esőben elég érdekesen viselkedik.Esetleg szét lehet nézni prémium használtak közt is.
Remélem, tudtam segíteni valamennyit.
--- https://flic.kr/ps/37w6iv ---
-
mephi666
nagyúr
válasz DeFranco #49025 üzenetére
vagy góf? ezen a reklámon sírok
nekem formára a '96-'97 körüli renault megane-ok tetszettek/tetszenek nagyon, de nem mernék venni meg a zastava is tetszik... álmodoztam arról is, hogy milyen frankón ki lehetne pofozni egyet (csak tuti ellopnák másnapra a ház elől)
"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris
-
Dany007
veterán
válasz DeFranco #49066 üzenetére
Na mondjuk engem nem érdekel, hogy hol van amíg országon belül van! Mint írtam ha eljön az ideje, nem pár évre vennék kocsit. Ergo az a pár tízezer amennyiért max át kell utazni az országot még bele kell, hogy férjen.
Ebből (mármint a hosszútávból) adódóan azért nálam vannak követelmények.
- Minimum 2003-as esetleg 2002-es gyártás.
- Érvényes magyar okmányok.
- 1,6m a plafon.
- Maximum 220 ezer km (ez talán reális egy 10 éves autónál úgy gondolom).
- Motor 1,9 és 2,5 közötti. De mindenképpen 140 lóerő fölötti legyen.
- Kombi autók kizárva. Csak sedan / lépcsőshátú stb, tehát kombi semmiképpen.
- Valamilyen digitális klíma (automata / manuális kizárva).
- Fedélzeti computer (mert ma ennek már alapnak kell lennie).
- Továbbá minimum oldallégzsák, de ha lehet akkor függönylégzsák is legyen.
- Plusz valami esztétikus nem puritán középkonzol kellemes belsővel.Továbbá még gondolkodtam dízel / benzines megkötésen, lévén itt azt mondták, nekem egy TDCI motor kellene. De akkor még ennyi jelölt se lenne mint most. Egyébként az a két kiszemelt mondeo TDCI-s éppen.
Plusz automata és manuális között is vacillálok. Jobban preferálnám a manuálisat.
Szerk.: ja és adjunk a sztereotípiáknak / előítéleteknek: Fr autók kizárva.
Mindössze ennyi.[ Szerkesztve ]
-
FerNandor
őstag
-
szőröscica
addikt
válasz DeFranco #49516 üzenetére
Kolléga linkelte alattam a Fellser kft-t, én is őket ajánlanám. Több munkájukat láttam élőben, szinte várom, hogy a sajátomban is elkopjon a bőr, hogy mehessek bőröztetni. Az oldalt perforál, alul-felül sima bőr (ún. sportkormány bőrözés) az nagyon szép és irtó kényelmes.
-
tomcsi23
veterán
válasz DeFranco #49643 üzenetére
Beszéljenek a képek.
Előtte erotwin-ek voltak fent, ahhoz képest semmi különbséget nem veszek észre. Akkor tettem fel, amikor lőttem a képeket, tehát 10 hónapja (hogy repül..), még nem csíkoz egyik sem, szépen töröl. Ha meg elkezdi a hisztit, kivágom és veszek egy újat. Megengedhetem magamnak.[ Szerkesztve ]
...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.
-
FerNandor
őstag
válasz DeFranco #49638 üzenetére
én a lidl-ben vettem 2liter 149Ft. epreset vettem, azt hittem, hányni fogok a szagától spriccelés közben, de semmit nem érzek használat közben és szépen tisztít. van olyan is, asszem a lila, ami extra bogároldó szeres.
(#49644) giigz azt a láng forgalmazza asszem.
[ Szerkesztve ]
"A shark could swim faster than me, but I could probably run faster than a shark. So in a triathlon, it would all come down to who is the better cyclist."
-
tomcsi23
veterán
válasz DeFranco #49651 üzenetére
Sonaxot homasitában vettem.
Bosokot a linkelt oldalon is meg tudod rendelni, ami aztán az üzletben is átvehető (XI. ker, Kosztolányi környéke) - akár pár órán belül, ha épp van az üzletben. Vagy más helyeken is, gugli segít. Sőt, shell kúton is szoktam látni (nyilván pöppet drágább).
Úgy voltam vele - ha már ajánlották a topikban - kipróbálom, főleg ennyiért..de le a kalappal, sokkal jobb, mint ahogy az ára mutatná....de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.
-
didros
senior tag
válasz DeFranco #49753 üzenetére
Nem Kecskeméti vagyok, csak Kecskeméthez közel lakom. Konkrétan erről az esetről nem hallottam, de attól még símán el tudom képzelni. :-) Az biztos, hogy elég "érdekes" arcok ülnek ott benn...
Akartam is kérdezni egyébként, hogy ilyen esetben hogyan tudja bebiztosítani magát az ember? A papírokon már csak az eladó és az én adataim szerepelnek majd gondolom. A közvetítőről semmi.
Nyugtalanít a dolog, mert eléggé parás vagyok. Azt hiszem el is felejtem én inkább azt a focust. -
-
-
batai15
félisten
válasz DeFranco #49908 üzenetére
Akkor jelezném hogy nem az a kategória vagyok.
a focusos kérdésem talán azért volt butaság mert első autó lesz, és nem ismerem a piacot.
Ha golfot vennék az tényleg pimp célt szolgálna, de mint mondtam kételkedem benne félek hogy már túl öreg lesz.
Viszont a polok is tetszenek mint családi kocsi.(golf nem)
Szigorúan a kérdésem arra irányult hogy 600 ért (nem bele számolva semmit) focus jó vétel lehet e.
Szomorúan olvastam hogy nem.(egyébként itt én le is zártam a dolgot, tudomásul vettem) Tehát minimum 800-1misi ft-ben kellene gondolkodni.
nem akarok kiskapukat keresni főleg ha rendőr leszek és stb.
Szóval nem , most nem azzal az emberrel áltok szemben.[ Szerkesztve ]
-
DeFranco
nagyúr
válasz DeFranco #49993 üzenetére
Egy ilyen jogértelmezést találtam, figyelem! csak gugli dobta, jogtáram nincs, hogy ellenőrizzem hivatalos jogértelmezés-e:
Indokolatlanul lassan haladónak azt kell tekinteni, aki szubjektív okból való folyamatos lassú haladásával a forgalomban részt vevő járművek egyenletes és folyamatos haladását akadályozza. Autópályán és autóúton, ha a 25. § (1) bekezdéséből más nem következik, kényszerítő ok nélkül 60 km/óra sebességnél lassabb haladást indokolatlanul lassú haladásnak kell tekinteni.
Ez részemről egyébként simán elfogadható. Ez alapján viszont mindenki úgy megy 90-el az autópályán ahogy akar.
#49995: 1: jobbra tartás van, nem megyek ki elé 2: természetesen nem, de nem az előzésről beszéltünk, hanem a haladásról
Előzés: feltételezzük, hogy a külsőben halad a szerencsétlen, de megérkezik valaki mögé, aki 85-el megy, mondjuk egy sittszálító. Hátrapillant, megállapítja, hogy az újgumis benzineshonda épp most húzott el mellette, mögötte szabad a tér, belekezd az előzésbe ahogy tud a maga módján. Ha így csinálta, és nem bevágódott az allroadquattro elé, mert nehogymá' hovasiet, akkor részemről rendben van még akkor is, ha utolérem és berongyolok mögé 130-cal. Max. van időm kazettát cserélni a magnómban.
[ Szerkesztve ]
-
Nkboy
senior tag
válasz DeFranco #49996 üzenetére
Ha így csinálta, és nem bevágódott az allroadquattro elé, mert nehogymá' hovasiet, akkor részemről rendben van még akkor is, ha utolérem és berongyolok mögé 130-cal. Max. van időm kazettát cserélni a magnómban.
Igen, ez az elmélet. Gyakorlatban meg, fék, kazetta csere helyett meg káromkodás és mutogatás.
A fekete kormánylégzsák a bézs utastérben felér egy őszinte vallomással
Új hozzászólás Aktív témák
- ABSINA 1 fázisú elektromos autó mobil falitöltő 3kW, 13A
- Raktáron! Új EVSE EV 3 fázisú 11kW-os hálózati töltők elektromos autókhoz, 3 év garanciával!
- AKCIÓ! Okos otthon és biztonság - BOLTI ÁR FELÉÉRT!
- ELADÓ GÉREX gyártmányú akkus fúró, csavarozó
- Krómozott előlapos Jura Z5 automata kávéfőző beépített profi cappuccino fejjel
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen